Bajnóczy Zoltán

„örökké téged szívlak, Sophie”
(Janus Pannonius)

parajnézés kölcsey kálmánnal

I.

látod kálmánka: para
elgazosodott a nyelvnek ágyása
nem oly mint egykor vala
pedig ahogy tinódi még valavala
az volt csak szép kalevala
most meg (ó dicső múlt
már belőle is csak egy van)
bezzegelünk itt meg
fakjuzunk szerte-széjjel
s csak szívjuk, nyaljuk ezt a szart
koszt modern irodalom
beszédhibás pedofil degeneráltak
szolgáló leánya (azaz tudodkije)
miközben mind érezzük és zengjük
éhes anyanyelvünk

II.

hát taníts meg engem kikupált kálmánom
bár azt sem tudom ki vagy
jól be lehet így futtatni nóném csávókat
csokonai vitéz béla
berzsenyi gusztáv
mikszáth alajos
volt a hogyishijjákja
és aztán mindjárt ők is sztárok
és jól berakják őket a szigorlatba
ady kristóf és az izéje hogymint
viszonyultak kedves kolléga
tessék próbálkozni a következő félévben
nézze meg talán a spenótban
(pestiesen szólva paraj)

III.

hát üssük fel együtt kálmánka
érett ésszel józanon
felütéssel mindig jó kezdeni
(az írást meg az olvasást is
ezt hidd el nekem) utána
meg csak lesz valahogy
bár ez a valahogy nehéz dió
egy spenótnál s aztán
inkább rímeket faragsz a margóra hogy
pörkölt paraj
párolt paréj
kürtős karaj
kompót karéj
és már küldöd is be valami
laphoz hogy hú de nagyon
de a nyelv még mindig éhes
és ha odanyújtod hímrímedet
már rögtön a nőrímet követeli
és ez addig tart amíg teljesen elfogysz
belefogysz a nyelvbe s csak egy metafora
marad belőled izé annak a berzsenyinek
a gusztávja mutogatnak rád fitymálón
a kései utódok

IV.

úgyhogy paraj van édes
kálmánom paraj és ezt etetik velünk
csak aztán rájössz hogy hiába rühelled
te is benne vagy ám nyakig a legújabb
kötetben parajista parajológus
parajész hiszen már minden újság leadta
és magad is szívod gerjeszted ezt a szart meg koszt és
végtére nem is olyan rossz ez csak anyagilag
fizessenek érte és kérdezzék komoly arccal ki is volt
a ferkó és izzadjon a vizsgázó hogy ja izé a kálmánnak
a hogyishíjjákja aki a nyelvében élt ha nemzett
és fújja a spenótot s az csak száll száll
betemeti a professzort a termet a tanszéket
minden csupa zöld és a meghatódott professzor
visszakeni hallgatójára így játszanak a szavakkal
mígnem valaki benyögi hogy minden hiábavaló

V.

és akkor kálmán öcsém kezdődik vala elölről
ez az egész para de már csak a nézés
marad meg belőle a bámulás
meg a merengés meg ha jobban-felületesebben
megnézed egy vers a so(ro)k közt