Tábori László

Pesti ember járműveken

(Részletek)

    Tanácsok nagyvárosi tömegemberek előállításához

    – A metróban érdemes a négy mozgólépcső közül csak kettőt üzemeltetni, így garantáltan sokan összegyűlnek, ezek lökdösődni, tülekedni fognak. A szerelvények mindkét irányból ugyanabban az időben érkezzenek, így kétszer annyi ember jut a feleannyi mozgólépcsőre.
    – Távolsági buszjáratoknál az indulás előtt néhány perccel érdemes beállni, hogy az összegyűlt várakozók csorda módjára rohanjanak az ajtóhoz. Repülőgépek esetében ilyesmire nincsen szükség, a pesti ember úgyis igyekszik minden más utast megelőzve feljutni a gépre, még akkor is, ha számozott helyek vannak. Valószínűleg azt hiszi, hogy lemarad, nem lát ki, rossz helyet, rossz ellátmányt kap stb.
    – A postákon, ha mondjuk öt ablak van, érdemes csak kettőt működtetni, a többi ablakba tehetünk muskátlit. Újabb és újabb nyugtákat, számlákat kell kitalálni, hogy minél hosszabb legyen a sor. Újabb és újabb számítógépeket kell alkalmazni, így egyre hosszabb ideig tart a levél, csomag felvétele. Az ügyfélnek olyan nyugtákat kell kérnie, amelyeken nemcsak a névnek, címnek, születési időnek, adószámnak, vércsoportszámnak kell szerepelnie, hanem kell kérni tőle ujjlenyomatot, vizeletmintát is. Amíg ilyen mintát nem tud produkálni, álljon a sor végére!
    Az ajánlási és más blankettákat, nyomtatványokat, amelyek valamikor nagy mennyiségben, ingyen álltak az ügyfelek rendelkezésére, a tolvajoktól és áruhalmozóktól való gyötrő félelem miatt nem kell elérhető helyen hagyni, így aztán azt az ügyfelet, aki ilyen nyomtatvány után ácsingózik, megalázó kérincselésre lehet kényszeríteni, miáltal állandó gyanakvás marad a sorban állókban, hogy az ilyen féreg a sor elejére akar pofátlankodni.
    – Újabb és újabb igazolványokat, bizonyítványokat, engedélyeket kell kiagyalni. Ezek formáját, anyagát, érvényességi idejét gyakorta kell változtatni, ennek következtében mindig lesz ügyfél az önkormányzatoknál.
    – Az élelmiszerüzletek, eszpresszók, trafikok helyett bankokat, biztosítókat kell nyitni, ezért az élelmiszert árusító üzletek egyre zsúfoltabbak lesznek (vagy meg kell őket szüntetni, lásd pesti történelmi belváros!), így is nagyszerűen lehet tömegembert előállítani. Az ilyen üzletekben aztán, ha négy pénztárgép van, csak kettőt érdemes működtetni. Ehhez járul az a néhány Istentől elrugaszkodott, módos polgár, aki kártyával akar fizetni! Ez a művelet nálunk kétszer annyi ideig tart, mint nyugatabbra, ki tudja, hogy miért.
    – A megmaradt mozikban a pénztárosnő adja úgy ki a jegyeket, hogy az összes néző lehetőleg egymás közvetlen közelében üljön, gázoljon át egyik a másikon, mondjuk az utolsó három sorban. A mozi többi részét érdemes üresen hagyni. Ezek az üres részek kitűnően működhetnek mint raktár, konyhakert vagy bármi egyéb.
    – Hasonló jelenség figyelhető meg az IC járatokon. Ennek is az lehet az oka, hogy az utasok ne érezzék magukat egyedül, ne szorongjanak, és ne uralkodjék el rajtuk a magányosság érzése.
    – Színházakban az előadás kezdete előtt néhány perccel kell kinyitni a nézőtérre vezető ajtót, miáltal a néző, aki eddig tisztes öltözékben, viszonylag nyugodtan várakozott, csordaállattá válhat. Erre kifelé menet nincs szükség, a ruhatárnál magától is azzá válik.
    – Akadnak cukrászdák, vendéglők, ahol a pincéreket óvják a felesleges mozgástól, és életüket az emberi kor végső határáig kívánják kiterjeszteni, ezért bizonyos szobákat, emeleti helyiségeket zárva tartanak. Így a vendégek szinte egymás ölében ülnek, ismét csak tömegben érezhetik magukat. Erre az uszodákban, fürdőkben is hajlamosak. Így védik a kabinosok egészségét. Így aztán a szőrös, szuszogó, a saját neme iránt érdeklődő vendég mindig garantáltan Ön mellett vetkőzik vagy öltözik.
    (Helyszűke miatt a felsorolást itt berekesztjük, tessék folytatni!)



    A pesti ember kiszolgáltatottsága

Buda-Pesth csodálatos város, már amennyit a vonatból láthattam belőle… Olyan érzés kísértett, hogy a Nyugatot elhagytam és a Keletnek vágok neki.

                                                        (Bram Stoker: Drakula
                                                        Ford: Bartos Tibor)

    – A pesti emberen hossza idő óta kísérleteznek. Néhány példa az utóbbi negyven évből:
    1961-ben bevezették az ún. „perselyes autóbuszt”. Ez azt jelentette, hogy a kalauz előtt a pénzt egy perselybe kellett bedobni, aztán azzal kísérleteztek, hogy a jegyet az utas maga szakítsa le, ezt követte az a rendszer, hogy 1 db forintost kellett a perselybe dobni, de jegyet nem kapott az utas, a 11-es járaton azt is megpróbálták, hogy perselyt és karral működtethető jegykiadó automatát szereltek fel. Aki ilyesmit kiagyalt, az nem ismerte a pesti embert… Egyik módszer sem vált be. Aztán 1966-tól kalauz nélküli járművek jártak. Ezzel búcsút mondtunk a kalauznak, aki valamikor egzecírozta ugyan az utasokat, de ez nevelő hatású volt, bizonyos rendet, fegyelmet jelentett. Szegény kalauzoknak le kellett szállniuk a megállókban, használni a fütyülőjüket, volt amikor váltót is állítottak, ehhez jött még az állandó jegykezelés. A vonaljegyből letépni, az átszállókat kétszer lyukasztani… Emlékezzünk meg róluk ezen a helyen.
    Ezenkívül kísérleteztek olyasmivel is, hogy melyik ajtón szálljon fel és le, mutassa fel a bérletét a vezetőnek stb. Az ilyesmi Pesten nem megy.
    Pesten az autóbuszok és villamosok megállóit állandóan áthelyezik, Londonban a buszok megállói, pl. az Oxford Streeten, emberemlékezet óta ugyanott vannak. A Baross utcában egyetlen trolimegállót emlékezetem szerint legalább négyszer helyeztek át tíz éven belül.
    (A viteldíjak állandó emelkedéséről beszélni méltatlan lenne írásunkhoz.)
    A pesti ember tömegközlekedéshez való viszonya meglehetősen egyoldalú. Ha jegy nélkül utazik vagy rossz helyen parkol, jól megbüntetik. Ugyanakkor tűrnie kell a tumultust, a késedelmeket, a tisztaság hiányát és más efféle dolgokat.



    A pesti ember el van kényeztetve

    Gyakran látni olyan utast, aki képes akár tíz percig is várakozni az indulásra, és leszáll az első megállónál! Ez azért különösen megdöbbentő, mert néha az első megálló néhány perces séta, nem több, mint kétszáz méter. Ilyenkor azok a székelyföldi gyermekek jutnak az eszembe, akik gyakorta gyalogoltak naponta többször legalább napi egy órát, hóban, fagyban, sárban…
    A pesti ember tehát kényelmes, lusta és ellensége a saját egészségének. Kevesen vannak tudatában annak, hogy a sokat szidott pesti közlekedés a legjobban megszervezettek közé tartozik a földrészen. Nemigen van olyan megálló, melyet a pesti ember néhány perces sétával a lakásából el ne érne. A villamosak zsúfoltabbak, mint Helsinkiben, kényelmetlenebbek, mint Münchenben, de a járművek elég gyakran járnak, a buszok pedig olyan sebességgel száguldanak, hogy egy londoni busz vezetője (általában indiai vagy pakisztáni bevándorló) beleszédülne.
    A pesti ember az utazás időtartama alatt kicsiben az egész életét lejátssza. Ha ülőhelyhez jut, nem ül rajta nyugodtan, hanem egy általa kedvezőbbnek ítélt hely felszabadulása után azonnal odatörtet és elfoglalja. Ilyenkor diadalt érez, kárpótlást esetlegesen elrontott vagy elhibázott életéért, azért, hogy a munkahelyén éhbérért dolgoztatták, a hivatalok packáztak és kitoltak vele. Nyáron az ablakokat nyitogatja, ősszel csukja és zárja akkor is, ha mindössze néhány percet tölt a járművön. Az idősebbek ezekre a műveletekre másokat kérnek meg, akik morogva és átkozódva engedelmeskednek.
    A pesti ember olyan lusta, hogy inkább sokadmagával egy-egy ajtó előtt tolakodik és furakodik, mintsem hogy hatalmas ülepét megmozgatva megtegyen néhány méternyi távolságot a következő ajtóig, ahol egyedül szállhatna fel a járműre. Maga a felszállás művelete egy vemhes állatkerti lajhárt csodálkozással töltene el. Ugyanez vonatkozik a leszállásra is. Egy francia arisztokrata szállt ki ilyen méltósággal 1790 körül a hintajából, ahogy egy-egy pesti lekászálódik a járműről. Teljesen hidegen hagyja az a tény, hogy mások is jönnek utána, vagy fel akarnak szállni.