Pótolható hiány

    Benke László lírája az alanyi líra tiszta, hiteles példája, mércéje. Ha róla beszélek, eleve távol tartom magam a kritikusi számot vetés, a recenzensi latolgatás, netán helykijelölés szokásától.
    Annyit engedek meg magamnak, hogy valóban mérceértékűnek tartom. Szememben ez egy szeretni való lírai világ.
    Veszteség címmel válogatott verseket adott ki, majdnem kétszáz verset. Olyan műveket, melyek mindegyike nagyon belülről, érzékenyen, mégis az evidenciák (a nyilvánvalóságok) nyugalmával és magabiztosságával szólít meg bennünket. Ennek titka (nincsen itt titok!), oka az életismeret, a megélt élmények önbizalmat adó, jó megítélése. Valami eredendően csendes, csendességével lefegyverző és össze nem téveszthetően magyar szemlélet.
    Paraszti környezetben eltöltött gyermekkorból ered, s mindmáig ebből táplálkozik ez a mondanivaló, mely mind anyagában (tehát: hogy miről szól), mind pedig mesteri eszközhasználatában végsőkig summázott versalkotás.
    Verseit régóta szeretem, s a mostani kötetet végigolvasva egyrészt az ismert, másrészt a korábbi kötetekből kimaradt (szóval kicenzúrázott, szebben szólva „kilektorált”, „kiszerkesztett”) versek harmonikus egymásba épülését láthatom. Nem kell hozzá túl eredeti humor, hogy azt mondja az ember – valószínűleg így lett volna jó egy-egy versciklus annak idején is, még az „ó-években”. Persze azt, hogy „Csordítok nyírvizet…”, kezdettől egy teljes nyíltsággal és tisztasággal mondott bemutatkozás „névjegyének” érezhettem, s most eltűnődöm rajta, hogy a „nagyfejsze hüppög vállamon” sorral zárul. Mélyértelműsége talán mára világosodott meg.
    Van néhány hozzám igen közel álló verse Benke Lacinak. A Hazatérés, a Szekér harangszóban és a Hazafelé címűek. Talán azért, mert ezekkel az élményekkel gyerekkorom is összeköt. (A vasutas fiát, aki el is különül a falu társadalmától, de azért otthon is érzi magát benne.) Azt, hogy a világegyetem, a mindenségélmény egy szénásszekéren hanyatt fekve tárul ki igazán, no jó, ne higgye el nekem, aki nem élte át ezt. Még megteheti.
    Verseinek másik erős vonulata, amit a Kis magyar csillag – egy elvált szülők magára maradt kisgyermeke – jelez számomra. Benke László többszörösen megélte, hogy a városba kerülő ember, a családot alapító tisztesség megcsalatik, érdemei ellenére devalválódik, az idő elrágja, felemészti. Az, amit a Törvénytelen halottaim Ratkó Józsefje az üvöltő kín hangján írt meg, hogy pusztul a nép, azt Benke László a „csendlíra” lélekmarkoló erejével mondja el most – pusztulunk, fogyunk. E vers köré a városi munkás-proletár, napi bérből élő ember megrázó erejű helyzettudósításai épülnek. Legszebb köztük talán Az én otthonom. József Attila-i! S más, ide tartozó versei, melyek kifejezetten a József Attila-i nagyversek szociológiai-sorsi és esztétikai hiteles megélését bizonyítják. A jövő nyomorterepén talán a legfájóbb példa.
    Ám azért ebből a „megérlelt csendből” fakadt hiteles alanyi költészetből (az olvasó nevető egyetértését kiváltó módon) villannak ki, „dörrennek” elő minden köntörfalazás nélkül elhangzó káromkodások is néha, mint amikor valóban oda küldi a politikusokat, ahová a munkásember szokta – keresetlen egyszerűséggel. (Nyilván ezek a versek maradtak ki korábban. Mostani közlésük igen nagy előnyére válik a kötetnek.)
    Ez a kötet – egyik nagy érdeme – úgy szól a fiatalabbakhoz, „a történelmi félmúltból kimaradottakhoz” (szerencséjükre maradtak ki), hogy világosan, igazmondóan kapják a lényegét a napjainkra már a hatodik ikszben járó költő sorsának, egy – statisztikailag is – jellemző sorsnak.
    Sokágú, sokgyökerű ez a sors, Móricz- és Móra-gyermekhősök, Kosztolányi-érzékenység (bár Kosztolányi „színesebb”), feltétlenül József Attila-i faluismeret, -szeretet és városi sors, az általánosítás-látvány képessége… nem maradhat ki jellemzésekor. No és Arany János.
    Az Este című nagyverse – érzelmi összefoglaló, amely A kihalt játszótér (nincsenek gyerekek!), a szociológiai közösségélmény, a család melege világát bontja ki örök érvényűen.
    Benke László versei melegítik az ember szívét ebben a nagyon hideg korban.

Konczek József

    Benke László: Veszteség (Válogatott versek). Orpheusz–Hét Krajcár, Budapest, 2005