Kérész Gyula

Csillaghullás

Személyek
	Angéla
	Zsuzsanna, a testvére
	Mária, az anyjuk
	József, távoli rokonuk
	Judit, Mária barátnője
	Dániel, a fia
	Péter, a Labirintus őre
Történik Budapesten 1956-ban.
ELSŐ FELVONÁS
Első jelenet
Kispolgári lakószoba egy présházból átalakított, földszintes családi házban 1956. október 7-én, vasárnap. Három fal látszik, három ajtóval, nem látjuk, hogy hova nyílnak. A jobb oldali falon lévő 1. ajtó az előszobába, a bal oldali fal két ajtaja közül a hátsó – 2. ajtó – a konyhába, a 3. ajtó a lezárt kisszobába vezet. Kevés, kopott bútor. Balra komód, tetején a következő tárgyak: olcsó ún. néprádió, amelyen csak hazai állomások foghatók, régi, fekete telefonkészülék, állóóra, a rádió tetején rádióújság. A szoba hátsó falán ablak, balra tőle két fénykép: az egyik a fiút, a másik az elhunyt apát ábrázolja. Az ablaktól jobbra asztal, három székkel. A falakon néhány népművészeti tárgy: szőttes, cseréptányér. A színpad süllyesztője pincelejáró, elöl nyíló csapóajtóval. Az előtérben lábhajtású varrógép, Judit (közelebb az ötvenhez) éppen egy női ruhát varr vele.
JUDIT	(mintha magának mondaná) Mindjárt itt vannak, és még nem vagyok készen. Ez a büdös masina mindig akkor romlik el, amikor sietek. (a csapóajtó felé) Még jó, hogy sikerült helyrepofoznod. Mennyi az idő?
DÁNIEL	(kidugja fejét a szoba közepén lévő pincenyíláson, 24-25 éves nagyvárosi fiú, magyarságát a paraszti kultúra tárgyaival és nyers szóhasználatával hangsúlyozza) Nyugi, Mama, nyugi! Ne kapkodj! Felpróbálod rájuk a ruhát, aztán azt mondod, hogy igazítani kell egy kicsit. Varrás közben meg szóval tartod őket. Észre sem veszik, hogy várakoznak.
JUDIT	Azt mondtad: igazítani? Ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik! A föld alá süllyedek szégyenemben, ha éppen az övékét rontom el.
DÁNIEL	Ide süllyedsz mellém, Mama?
JUDIT	Ne fesd már azt az ördögöt! Miből élnénk, ha nekem is bujkálnom kellene? Így is rettegek, hogy valamelyik tanítványom egyszer észrevesz valamit.
DÁNIEL	Nem kellene inkább fordítanod? Vállalnám a szótárazást.
JUDIT	Hiszen próbáltam. Ne tégy úgy, mintha nem tudnád. Szépirodalmat nem kapok, a műszaki szövegeket meg magyarul sem értem. Neked meg nem hozhatok se finnt, se észtet, mert rájönnének.
DÁNIEL	Be kéne valakit avatnunk!
JUDIT	Jól van, de most ne tartsál fel!
DÁNIEL	Tegyél két széket a varrógép mellé!
JUDIT	(két széket a varrógép mellé tesz, háttal a pincelejárónak) Amikor méretet vettem náluk, mindenféle jóval kínálgattak. Szedtem nekik egy kis szőlőt. Még jó, hogy van ez a kis lugas.
DÁNIEL	Jól tetted, Mama. A szőlőt szemenként kell enni. Telik vele az idő. Fordítsd erre a székeket!
JUDIT	(nevetve) Na, persze! Azt hiszed, nem tudom, hogy min jár az eszed? Nagy kópé vagy te. (hirtelen lehervad róla a mosoly, rémült tekintettel a fiú felé fordul, szinte szuggerálva mondja) Nehogy eszedbe jusson! Tudod, mit kockáztatsz, ugye, tudod…
Megszólal az ajtócsengő.
	Jesszusom! Itt vannak!
Felugrik, a lejáró csapóajtaját a fiú fejére nyomja, az ajtóra ráhúzza a szőnyeget (siettében csak a nyílás elülső széléig, így meg lehet emelni az ajtót), azután az 1. ajtón ki. A nyitott ajtón behallani:
	Szervusztok, szervusztok, hű, de pontosak vagytok! Kerüljetek beljebb!
A nem túl szemre való Angéla és a rendkívül csinos, sudár Zsuzsanna lép be az 1. ajtón (Angéla 18 éves, a középiskola utolsó évét végzi, Zsuzsa egy évvel fiatalabb, de ő a magasabb, Angéla harcias, szókimondó, Zsuzsa szelíd, kislányosan affektál egy picit), Judit bejön utánuk, de rögtön vissza is fordul.
	(kintről) Azt hittem, nem zártam rá. Sok erre a… a kétes elem. (be) Könnyen idetaláltatok?
ANGÉLA	Nem mondanám, hogy könnyen, de nem kellett kérdezősködnünk. Betanultuk az útvonalat. Jó a levegő errefelé.
JUDIT	A város szélére szorultunk. Kértek szőlőt? Saját termés.
ANGÉLA	(Zsuzsához) Kérsz?
ZSUZSA	Hát, nem tudom…
ANGÉLA	Akkor egy tartózkodással…
ZSUZSA	és köszönettel…
ANGÉLA	elfogadjuk.
JUDIT	Mindjárt behozom, addig próbáljátok fel a ruhákat! (kezükbe ad két gyapjúszövet ruhát) Kerek bubigallér és széles tűzés, ahogy kértétek. (a 2. ajtón ki, az ajtó erősen nyikorog)
Dániel megemeli a csapóajtót, és kiles alóla. A lányok levetik a felső (mintás) ruhájukat, és felveszik az újat, Angéláé piros, Zsuzsáé fehér.
ZSUZSA	Hátul nem húz egy kicsit? A derekamnál?
ANGÉLA	Mindig a derekaddal van bajod. Istenien áll rajtad! Az enyém milyen?
ZSUZSA	A fiúk el fognak tőled ájulni.
ANGÉLA	Legközelebb ebben megyünk színházba.
ZSUZSA	Mit akarsz megnézni?
ANGÉLA	A Csodálatos Mandarint az Operában vagy a Don Juant az Erkel Színházban.
ZSUZSA	A Mandarin és a Don Juan olyan rámenős férfiak, ugye?
ANGÉLA	Mi ez a szál itt? (a lábára mutat)
ZSUZSA	Muti! Az alja még csak fércelve van.
ANGÉLA	Ne szólj, biztosan észreveszi.
ZSUZSA	A csudába! Kínos lesz neki, hogy várakoznunk kell.
ANGÉLA	Majd szóval tartjuk. Bízd csak rám!
Judit, kezében egy tál szőlővel és két kistányérral a 2. ajtón be, az ajtó nyikorog, nem csukja be teljesen. Pár lépés után észreveszi, hogy fia a csapóajtó alól nézi a lányokat. Amikor elmegy a csapóajtó előtt, észrevétlenül belerúg, de a fiú nem húzza le. A pincelejáró túlsó oldalánál hátranyúl a lábával, és ránehezedik az ajtóra. A lányok kezébe adja a szőlőt, azután elmegy a harmadik székért, és ráteszi a csapóajtóra. Ráül, és odaszól a lányoknak:
	Forduljatok felém! (bólogat) Jó, most sétáljatok egy kicsit!
(Zsuzsa úgy járkál, mint egy modell, Angéla tréfásan eltúlozza a gesztusokat)
	Hallottátok? Bécsben ismét divatba jött az etonfrizura…
ANGÉLA	Mi az, hogy eton?
JUDIT	A húszas években olyan rövid hajat viseltek a nők, mint Etonban a fiúk. Ott van Anglia leghíresebb fiúnevelő intézete. Nem szoktatok keresztrejtvényt fejteni?
ZSUZSA	Anya kitérne a hitéből… Tanulni, tanulni, tanulni…
ANGÉLA	Nye vütyányúli repku…
JUDIT	Az mi?
ANGÉLA	Egy orosz népmese: nem húzták ki a répát. Sajnos, oroszból mindketten rosszul állunk. Lőttek az egyetemnek.
JUDIT	Ha nem volna kötelező, nektek is jobban menne. Pedig micsoda íróik vannak!
ANGÉLA	Azt is elképzeltem, hogy Szibériába visznek, de így sem akart rám ragadni…
JUDIT	A Zsuzsáé, úgy látom, jó. (Angélához) Ugye, jól áll neki?
ANGÉLA	Mintha rászabták volna!
JUDIT	(nevetve) Miért, ki másra szabták? (Zsuzsához) Akkor te át is öltözhetsz. (Angélához) A tiéden még igazítanom kell egy kicsit. Úgy látszik, nőttél, mióta méretet vettünk. Amíg elkészülök, eszegessetek! (leül, és elkezd varrni)
Zsuzsa átöltözik, Angéla nézelődik. Időnként bekapnak egy-egy szőlőszemet.
ANGÉLA	Kik azok a férfiak?
JUDIT	Milyen férfiak?
ANGÉLA	A fényképeken, ott, a falon.
JUDIT	Ja! A fiam és a férjem.
ZSUZSA	Érdekes. A férje olyan szomorkás, a fia meg csupa vidámság.
JUDIT	A férjemről akkor készült a kép, amikor kiment a harctérre. (dúdol) „Volt egyszer egy hadnagyocska, fiatal volt és bohó, mikor kiment a harctérre, barna kislányt szeretett.”
ZSUZSA	És most hol van?
JUDIT	Kicsoda?
ZSUZSA	Hát a férje.
JUDIT	Meghalt.
ZSUZSA	Apa ismerte?
JUDIT	Hogyne ismerte volna. Együtt jártak iskolába. Nálatok búcsúzkodtunk, amikor kivezényelték őket az orosz frontra. Mi énekelgettünk, ti meg az apátokat nyúztátok.
ZSUZSA	A férje is hadmérnök volt?
JUDIT	Nem, ő nem volt diplomás. Egy postán dolgozott, ahol az anyukátok. Csak hát be kellett vonulnia.
ANGÉLA	Hogyan halt meg?
JUDIT	Egy szovjet fogolytáborból jöttek haza, évekkel a világháború után… Mindannyian ki voltak éhezve, neki ráadásul még dizentériája is volt. A határon ennivalóval várták őket. Ő is evett, pedig nem lett volna szabad. Élet-halál között vitték a szegedi kórházba. Megkérte egyik bajtársát, aki Pesten lakott, hogy értesítsen engem. Elküldte vele a vésett gyűrűjét, és írt is pár szót, hogy ne legyen kétségem. A háborút követő hónapokban az a pár órás út vonaton egy hétig tartott oda, egy hétig vissza. Mire leértem, már el is temették. A dizentériája miatt egy évig nem lehetett agnoszkálni.
ANGÉLA	Mi az a dizentéria, és mi az, hogy agnoszkálás?
JUDIT	A dizentéria az vérhas. Azért hívják így, mert hasmenéssel jár, és rendszerint véres a széklet. Antibiotikummal gyógyítható, de 45-ben nemigen lehetett beszerezni. Diétáznia kellett volna.
ANGÉLA	És mi az az agnoszkálás?
JUDIT	A halott kilétének megállapítása. Tudni akartam, hogy valóban a férjem nyugszik-e a sírban. Egy év múltán exhumáltattam, na, megint egy idegen szó, szóval kiásattam, és egy budapesti temetőbe, a Kerepesibe hozattam át.
ZSUZSA	Borzasztó lehetett. Nézegetni egy foszló hullát. Hu!
JUDIT	(maga elé) Azt mondták, nem kellett volna annyit ennie. Az, hogy harctérre vitték, táborba zárták, beteg lett, és nem kezelték, az csak olyan mellékkörülmény, puszta véletlen. Mindenről maga tehetett: minek evett olyan sokat? És ki tudja, hogy evett-e egyáltalán, amikor megérkezett? Annyi mindent hazudtak, miért pont a férjemről mondtak volna igazat… Az is lehet, hogy váltóláza volt, és hazaküldték meghalni.
ANGÉLA	A „málenykij robot” az egy kis munka, nem értem, hogy miért…
JUDIT	Azt mondták, hogy egy kis munkára viszik az embereket… évekig dolgoztak, mint a rabszolgák… Sokan nem élték túl.
ZSUZSA	Apa se jött vissza.
JUDIT	Férjem azt írta abban a levélkében, hogy apátokat hastífusz vitte el. Nyilván ő is elcsapta a hasát. Mások szerint kiütéses tífuszt kapott, mert ragyás lett az arca. Pedig micsoda fess ember volt! Lehet, hogy nem is akart tovább élni. A szép emberek sokkal nehezebben viselik a testi romlást, az öregséget, mint akik nem születnek szépnek. És ő aztán igazán jóképű volt! (Zsuzsához) Hasonlítasz rá.
ZSUZSA	Az anyukám is nagyon csinos volt.
JUDIT	Nemcsak volt, még most is nagyon szép. Pedig már negyven is elmúlt.
ANGÉLA	Hogy hívják Judit néni fiát?
JUDIT	Dániel.
ANGÉLA	Azon a képen csupa derű. Minek örült ennyire?
JUDIT	Akkor vették fel az egyetemre.
ANGÉLA	Milyen szakra?
JUDIT	Magyar és finn… Észtül is tanult, de csak úgy magánszorgalomból.
ANGÉLA	Miért pont észtül?
JUDIT	Azt mondta, ott van a világon a legtöbb meteorit-kráter…
ANGÉLA	Érdekli a csillagászat?
JUDIT	Csak költészetileg. A csillaghullás mint metafora…
ZSUZSA	Egyik ismerősünk azt mondta: Magyarország szovjet gyarmat, Észtország viszont ennél is rosszabb: szovjet tartomány…
JUDIT	Hát igen. Néma tartomány. Észtül tanulni: optimizmus.
ANGÉLA	Mindig ilyen életvidám a fia?
JUDIT	Igen, az… Az volt. Nagyon szórakoztató tudott lenni.
ANGÉLA	Ő is meghalt?
JUDIT	Nem, dehogy, nem! Disszidált. El kellett mennie. Az egyetemen belekeveredett valamibe.
ANGÉLA	Mibe?
JUDIT	Röplapokat gyártottak.
ANGÉLA	Miféle röplapokat?
JUDIT	Hát… például… az egyiken Hitler-bajusszal ékesítették Sztálint.
ZSUZSA	És szokott írni a fia?
JUDIT	Nem, nem ír… vagy ír, de nem kapom meg.
ZSUZSA	Nem is üzent?
JUDIT	Semmi hír. (a csapóajtóra néz) Néha felelőtlen egy kicsit.
ANGÉLA	Mikor volt az a röplap-dolog?
JUDIT	Három éve.
ANGÉLA	Hogy tudott megszökni?
JUDIT	A barátja még fel tudta hívni, mielőtt elvitték.
ZSUZSA	(a 3. ajtóra mutat) Az ott egy másik szoba?
JUDIT	Igen, Dániel szobája. Mióta elment, nem nyitottam ki.
ZSUZSA	Nem tetszik félni egyedül?
JUDIT	Nem vagyok… Nem vagyok félős. És van egy… van egy macskám.
ZSUZSA	Hol van a cicus?
JUDIT	Nem tudom, talán valamelyik bútor alatt.
ANGÉLA	Anya azt mondta, hogy egy kórusból ismerik egymást.
JUDIT	Igen, a háború előtt ugyanabban a kórusban énekeltünk. Én voltam a kórustitkár. Anyátok elkeresztelt Nyüzsi mamának, mert annyit nyüzsögtem. Én meg elneveztem őt Madonnának, mert olyan szenvedő arccal tud nézni, mint Szűzanya a halott fiára. Rá aztán illik a Mária név.
ANGÉLA	Ha Anya kér valamit, és mi nem ugrunk rögtön, mindig így néz… Mint egy mártír…
ZSUZSA	Mi is énekeltünk. Az iskola kórusában. Angéla az altban, én meg a szopránban. Csak eluntuk, hogy folyton mozgalmi dalokat kellett énekelnünk. A Bunkócskát meg ilyeneket.
JUDIT	A Bunkócska népi forradalmi dal. Még a cári időkből. Csak manapság cseng hamisan … (énekli) „Aki ellene van, az a fűbe harap, van még bunkócska, van még ezerszám…” Nem elég az, hogy „munkásököl: vasököl, oda csap, ahova köll”, le is kell bunkózni az áldozatot… Na, mindegy! Ne politizáljunk! A falnak is füle van. (Angélához) Tudod-e, hogy ott voltam a keresztelődön?
ANGÉLA	Bőgtem?
JUDIT	Nem, nagyon aranyos voltál.
ZSUZSA	Példát vehetnél magadról.
JUDIT	Aznap volt a születésnapom, és a keresztelő után… (hirtelen elhallgat, úgy tesz, mintha elharapna egy cérnaszálat)
ANGÉLA	Mi volt utána?
JUDIT	Hát, ha jól emlékszem… Elmentünk hozzátok. Énekeltünk.
ANGÉLA	Mikor van a születésnapja?
JUDIT	Holnap.
ANGÉLA	Holnap? De hát holnap csak 8-a van, én meg 23-án születtem, október 23-án.
JUDIT	(zavarban) Ó, de ostoba vagyok. (fejére üt) Hiszen az nem te voltál, hanem egy másik gyerek… egy másik barátnőm gyereke… nem születhettél a keresztelőd után. Összevissza beszélek! Nem tudok kétfelé figyelni. Na, meg is vagyok. Próbáld fel újra!
ANGÉLA	Az én keresztelőmre nem tetszett elmenni?
JUDIT	A te keresztelődre? Nem is tudom. Nem, nem voltam ott.
ZSUZSA	Köszönjük a szőlőt, nagyon finom volt.
A lányok a varrógépre teszik a tányérokat. Angéla fejére húzza a ruhát. Dániel megemeli a csapóajtót, feljebb-feljebb, mígnem felbillen rajta a szék. Judit felsikolt, Angéla lekapja a ruhát. A csapóajtó vissza.
JUDIT	(a feldőlt székre néz) A fenébe… A fenébe ezt a macskát, a frászt hozza rám. Sicc! (becsukja a 2. ajtót, nyikorgás)
ZSUZSA	Milyen fura hangja van ennek a macskának!
JUDIT	Öreg már. Rossz a szeme. Mindig nekimegy a széknek! Majd kap a fejére… egy borogatást.
A lányok nevetnek. Angéla felveszi az új ruhát.
	Azt hiszem, jó lesz. (Zsuzsához) Tetszik?
ZSUZSA	Olyan benne, mint egy színésznő.
JUDIT	(Angélához) Akkor leveheted. Mindjárt hozok valamit, amibe beletehetjük. (1. ajtón ki)
A csapóajtó ismét feljebb. Angéla a fiúnak háttal vetkőzik és öltözik, Zsuzsa segít neki, Angéla megfordul, és észreveszi, hogy a csapóajtó alól leselkedik valaki. Dániel ajkára teszi az ujját. Angéla bólint, a fiú fényképére néz, aztán ismét a fiút nézi, Judit bejön két nagy papírral és egy darab spárgával, a csapóajtónak háttal csomagol, közben beszélgetnek.
ANGÉLA	Mi volt ez a ház azelőtt?
JUDIT	Présház. Csak megtoldottuk egy kicsit. El kellett jönnünk a belvárosi lakásból.
ZSUZSA	Judit néni, hogyan ünnepli a születésnapját?
JUDIT	Sehogy. Az én koromban a születésnap már csak az idő múlására emlékeztet, úgyhogy meg fogok róla feledkezni.
ZSUZSA	De azért ugye nem baj, ha sok boldogságot kívánunk…?
ANGÉLA	Meg egészséget… meg szabadságot… és azt, hogy mielőbb visszatérhessen a fia.
JUDIT	(mosolyogva) Köszönöm, kisasszonykák! Nagyon kedvesek vagytok.
ANGÉLA	Kérhetek valamit?
JUDIT	Aranyat? Tömjént? Mirhát?
ANGÉLA	Szeretném, ha eljönne a születésnapomra.
JUDIT	Hát, nem is tudom… Tartózkodom. Meg kell beszélnem anyáddal.
ANGÉLA	Egy rokonunk azt ígérte, hogy hoz gitárt. Énekelni fogunk.
JUDIT	Hű, de csábító! Ez nagyon csábító…
ANGÉLA	Akkor meg is állapodtunk. (erősen hangsúlyozva, a csapóajtó felé) Tehát 1956. október 23-án. Délután 5 órakor megfelel?
JUDIT	Hát jó, ha annyira akarod. Pusziltatom anyátokat.
Dániel magára húzza a csapóajtót, Judit átadja a csomagokat a lányoknak, jobbra kikíséri őket, elköszön tőlük, visszajön, becsukja az 1. ajtót, megáll, arcáról eltűnik a mosoly, kisül benne a feszültség; a csapóajtóhoz megy, lekapja a széket és a szőnyeget, felrántja az ajtót, és lekiabál:
	Mondd, fiacskám, elment a józan eszed?
Sötét.
Második jelenet
Kispolgári lakószoba egy bérház emeletén, 1956. október 23-án, kedden délután. Itt is három fal látszik, három ajtóval. A jobb oldali falon két ajtó, a közelebbi – 1. ajtó – az előszobába, a távolabbi – 2. ajtó – a nem látható másik szobába s az abból nyíló konyhába vezet. A két ajtó között családi kép: a szülők és a két gyerek. A hátsó falon két ablak, köztük egy kétajtós ruhásszekrény. Tetején bőrönd. Az ablakok alatt egy-egy kisméretű íróasztal, mindkettő tükrös (házilag barkácsolva), így fésülködőasztal is. Előttük egy-egy szék. A bal oldali falon lévő 3. ajtó a fürdőszobába vezet, előrébb könyvállvány könyvekkel, hanglemezekkel, mellette alacsony asztal és két fotel, az asztalon rádió és gramofon. A színpad előterében két heverő. A jobb oldali ágy és íróasztal Zsuzsáé, a bal oldali Angéláé. Zsuzsa az egyik fotelben ül, és levelet olvas. Az új fehér ruha van rajta.
MÁRIA	(45 év körüli, csinos asszony, bejön a 2. ajtón, tesz-vesz, mintha dolga lenne, időnként Zsuzsára sandít) Ki írt?
ZSUZSA	(zavarban) Nem tudom. Se feladó, se aláírás. Szerelmes levél.
MÁRIA	Biztosan valamelyik osztálytársad…
ZSUZSA	Nem hiszem. Azt írja, hogy látott az új ruhámban. Az iskolából még senki sem látta.
MÁRIA	Egyáltalán látott benne hímnemű személy?
ZSUZSA	Talán József… Igen, ő látott.
MÁRIA	Kérd meg, hogy írjon valamit, és hasonlítsd össze a két írást.
ZSUZSA	És ha valaki más írta helyette?
MÁRIA	Badarság. A levélben nincs még valami… valami támpont?
ZSUZSA	Csak az, hogy ne szóljak róla senkinek.
MÁRIA	Semmi más?
ZSUZSA	Csak a külsőmről és az érzelmeiről ír.
MÁRIA	Én is azt mondom: ne szólj róla senkinek. Hátha csak egy rossz tréfa. Veszek neked egy emlékkönyvet, az jó ürügy, hogy írásmintákat szerezz… Ha megtudsz valamit… és tanácsra van szükséged… szóljál. (megsimogatja a lánya fejét, aztán a 2. ajtón el, rögtön visszalép) Az is lehet, hogy valaki a szomszéd házból. Látcsővel nézeget, mint a filmekben. Majd tudakozódom. (ismét ki)
Zsuzsa tükröt vesz elő, és úgy tartva, hogy őt ne lássák a szomszédból, szemügyre veszi a szemközti ház ablakait, Mária ismét be.
	Arra is fel kell készülnöd… az is elképzelhető… hogy egy lány írta. Egy lány nem írhat nevet.
Zsuzsa közben innen-onnan nézelődik, Mária mosolyogva nézi, majd ismét kimegy, Zsuzsa belenéz a tükörbe, és különböző csábos fejtartásokat, arckifejezéseket próbál ki. Még egyszer elolvassa a levelet, visszateszi a papírlapot a borítékba, s a levelet a szekrényen lévő bőrönd alá csúsztatja. Megszólal az ajtócsengő. Zsuzsa ki az 1. ajtón. Józseffel tér vissza. József 19 éves falusi fiú, városinak, modernnek igyekszik mutatkozni, de beszédén, viselkedésén érződik a származása. Masnival átkötött doboz és egy fotóstáska van nála.
JÓZSEF	Még senki?
ZSUZSA	Én senki vagyok?
JÓZSEF	Te egy angyal vagy.
ZSUZSA	Angéla késni fog, valami halaszthatatlanul sürgős dolga akadt.
JÓZSEF	Lehet, hogy a tüntetést szervezi.
ZSUZSA	El akartunk menni, de Anya megtiltotta. Azt mondta, veszélyes, és különben sem hagyhatjuk itt a vendégeket.
Leülnek a fotelekbe. József az asztalra teszi a dobozt és a táskát.
JÓZSEF	Kik jönnek?
ZSUZSA	Angéla néhány osztálytársa, akikkel együtt énekeltünk a kórusban, és Judit néni, anya barátnője. Nem hoztál gitárt?
JÓZSEF	Nem akartam feleslegesen cipelni. Mindjárt mennem kell. Hivatalos vagyok a tüntetésre.
ZSUZSA	Nem baj, majd legközelebb. (papírt, ceruzát vesz elő az íróasztalából) Addig is írjál fel néhány számot, amit el tudsz játszani.
JÓZSEF	(papírlapot vesz elő a zsebéből) Itt van az összes, legépeltem.
Zsuzsa nézi a papírt, aztán leteszi. Mária lép be a 2. ajtón, kezében egy tálca sütemény, az asztalra teszi.
MÁRIA	Egy kis előétel… Azt hittem, hogy Angéla jött. Ki hallott már ilyet: késni a saját születésnapjáról. (Józsefhez) Te József, mondd csak, hogy is vagyunk mi rokonok?
JÓZSEF	Hűha! Hogyan is?… Zsuzsa édesapja és az én apám második unokatestvérek, de csak félig, mert a nagyapám kétszer házasodott… Mondjuk úgy, hogy félvérrokonok vagyunk.
MÁRIA	Jársz valakivel?
JÓZSEF	Kedves Mária! Ha a bibliai Józsefre gondolsz…
MÁRIA	Ne csacsiskodj! Válaszolj szépen: kinek teszed a szépet?
Az előszobában szól a telefon. Zsuzsa kimegy az 1. ajtón.
JÓZSEF	Még csak két hónapja vagyok Pesten…
MÁRIA	És otthon?
JÓZSEF	Semmi komoly. Hajtottam, hogy fölvegyenek…
ZSUZSA	(visszajön) Szegény Angéla! Nem jönnek az osztálytársai. Lemondták. Ők is a tüntetésre mennek.
MÁRIA	(Zsuzsához) Miért, ki megy még?
ZSUZSA	(Józsefre mutat) Ő. Mindjárt mennie kell. (kézbe veszi József papírját) Itt vannak a jelszavak, amiket kiáltozni fog: „Munkát, kenyeret! Vesszen az iskola!”… Ott kellett volna tartanunk a születésnapot, a tüntetésen.
MÁRIA	Angéla is megy?
ZSUZSA	Egy szóval se mondta.
Megszólal az ajtócsengő. Zsuzsa ki az 1. ajtón.
MÁRIA	(Józsefhez) Én a helyedben meggondolnám! Ki tudja, hová fajul ez a tüntetés.
JÓZSEF	Én csak fotózni akarok, messziről.
MÁRIA	Légy óvatos! A pesti srácok könnyebben meglépnek. Ismerik az utcákat, az átjárókat…
Zsuzsa és Judit be az 1. ajtón, kölcsönös üdvözlés, Judit kezében tömött szatyor.
JUDIT	(Máriához) Hoztam egy-két kottát a könyvtárból. (sorban veszi ki őket a szatyrából) A tavalyi „Dal- és Táncalbum”. Egy daloskönyv, az a címe, hogy „Népek dalai”. Ez pedig egy régi nótáskönyv, ez a sajátom. „101 magyar népdal.” Emlékszel, ebből énekeltünk, amikor behívták őket. A búcsúesten.
JÓZSEF	Megnézhetem a táncdalokat?
JUDIT	Tessék. (átadja a kottát)
JÓZSEF	Köszönöm. (belenéz) Nem kaphatnám meg pár napra? Csak pár napra…
JUDIT	Elviheted, de ha késel, te fizeted a büntetést.
JÓZSEF	Jótett helyébe jót várj. (beteszi a táskába) Sajnos, nekem most mennem kell. Vár a tüntetés. Ezt a kis dobozt Angélának szántam. (Máriának adja) A jókívánságokat majd utólag. (Zsuzsának) Ezt add át neki, légy szíves! (jobbról, balról megpuszilja)
MÁRIA	Velem nem küldesz neki? (kínálja a süteményt) Legalább egyél valamit!
JÓZSEF	(megpuszilja) Így is rohannom kell! (elvesz egy süteményt)
MÁRIA	Csomagolok neked néhány szendvicset. Ki tudja, mikor érsz haza. Tedd be a fotóstáskádba!
JÓZSEF	(felveszi a fotóstáskát) Sajnos a gépem allergiás a szendvicsre.
Elköszönnek. Mária és József az 1. ajtón ki.
ZSUZSA	(a szatyorra mutat) Ugye, nem valami drága ajándék?
JUDIT	Csak egy játék. Nagylány koromban kaptam. Nekem nincsen lányom, akinek kellene. Vártok még valakit?
ZSUZSA	Már csak Angélát. A vendégsereg inkább tüntetni ment. Szegény Anya! Egész nap készült.
MÁRIA	(be az 2. ajtón, Judithoz) Gyere, hozd azt a szatyrot, itt a sok szendvics, sütemény, ne maradjon a nyakamon.
Mindhárman ki a 2. ajtón. Ajtócsengő. Mária és Angéla be az 1. ajtón.
MÁRIA	Azt hittem, te is tüntetni mentél. Minden vendéged tüntet. Csak Judit van itt. Hiába készültem.
ANGÉLA	(fél térdre ereszkedve) Üdvöz légy, Mária… áldott vagy te az asszonyok között…
MÁRIA	Ne butáskodj!
ANGÉLA	Nem butaság. Angyali üdvözlet. Azt hallottam… egy fiútól… hogy születőben a forradalom.
MÁRIA	Nagy jóstehetség lehet! Egy felvonulás még nem forradalom. Hol a csudában voltál?
ANGÉLA	Megnéztem az anyakönyvemet…
MÁRIA	Mit néztél meg? (szünet után, döbbenten) Akkor hát… tudod?
ANGÉLA	Tudom.
MÁRIA	Miért pont ma?
ANGÉLA	Ma lettem nagykorú.
MÁRIA	Majd megbeszéljük, de ne most.
ANGÉLA	(szomorúan) Nincs mit megbeszélnünk. Hálás vagyok, hogy felneveltél. (sír)
MÁRIA	(kínlódva) Ne szólj róla senkinek! Kérlek!
ANGÉLA	Nem szólok… csak elérzékenyültem. A születésnapomtól. (könnyeit törölgetve) Sírva vigad a magyar.
MÁRIA	Gyere, együnk valamit!
ANGÉLA	Mindjárt megyek, csak rendbe hozom magam.
JUDIT	Vedd fel az új ruhádat!
Mária a 2. ajtón ki, Angéla kapkodva szépítkezik, azután átöltözik az ablak előtt, Zsuzsa be a 2. ajtón, keze hátul, az egyikben virág, a másikban egy doboz bonbon.
ZSUZSA	Hol voltál?
ANGÉLA	Egy fiúnál.
ZSUZSA	(kántálva, a mondat utolsó szavát elnyújtva) És megfogantál a te méhedben…
ANGÉLA	(felszabadultan nevet) Na, azért ott még nem tartunk.
ZSUZSA	(tovább kántál) És ki légyen a választott férfiú… az a szerencsés… flótás?
ANGÉLA	Azt nem árulhatom el. Hadititok.
ZSUZSA	(tovább kántál) Akkor engedd meg nekem…, hogy boldog születésnapot kívánjak…, és ebből az ünnepi alkalomból… átnyújtsam neked… ezt a virágcsokrot… (átnyújtja) és ezt a doboz csokit. (átnyújtja, közben megnyalja a száját, jelezve, hogy kóstolót vár, feláll, felveszi az asztalról József ajándékát, és átnyújtja) Ezt meg a tüntető József küldi. Azt hiszem, röplapok… vagy valami bomba. Két puszit is küldött. Ez az enyém. (két puszit ad) Ez meg a Józsefé. (távolról ad egy puszit) Ja! Később lesz még díszsortűz és tűzijáték is.
JUDIT	(be a 2. ajtón, átnyújt egy szép nagy babát, énekelve) Boldog, boldog születésnapot!
Sötét.
Harmadik jelenet
Juditék lakása – az első jelenetben látott szín – 1956. október 26-án, pénteken, a forradalom és a Szovjetunió elleni szabadságharc kitörése után három nappal, az állóóra szerint 14 óra nyolc perckor. Csupán annyi a változás, hogy az asztal és a székek közelebb állnak a színpad széléhez, az asztalon lábos, tányérok, evőeszközök. Judit és Dániel a komód előtt áll és a Kossuth rádiót hallgatja, amely magyar nyelven fegyverletételre szólítja fel a fiatalokat. Judit rág valamit, Dániel kezében evőeszköz. A híradás vége előtt lekapcsolják a rádiót, visszamennek az asztalhoz, s folytatják az étkezést.
DÁNIEL	Ez igen! Eddig „ellenforradalmi banditák”, most meg „fiatalok”. Csak nem tojtak be?
JUDIT	Ne örülj korán! A szovjet csapatok még nem mentek ki.
DÁNIEL	Milyen műsor van most a rádióújság szerint?
JUDIT	(leveszi a rádióról a Magyar Rádió friss számát) A Kossuthon Időjárás- és vízállásjelentés, a Petőfin Halló, itt Moszkva!, valami szovjet esztrádműsor.
DÁNIEL	Ha ettünk, felhozom a pincéből a nagy rádiót, és meghallgatjuk, hogy mit mondanak a nyugati állomások.
JUDIT	Még ne hozd fel…
Megszólal a telefon. Judit a komódhoz megy, felveszi a kagylót.
JUDIT	Halló!… Tessék hangosabban… Egy pillanat! (befogja a kagylót, Dánielhez) Fel akar jönni.
DÁNIEL	Kicsoda?
JUDIT	József. Angéla születésnapján találkoztunk. A rokonuk. Valamelyik egyetemen tanul. Azt hiszem, hogy a…
DÁNIEL	(súgva) Jól van, ne kárálj annyit! Mondd neki, hogy jöjjön!
JUDIT	(a kagylóba) Itt vagyok… Persze. Szívesen látom, csak vigyázzon, mert lőnek! (ismét befogja, Dánielhez) Az utcáról telefonál, itt van a közelben. (a kagylóba) Ne nagyon siessen, egy kis rendet kell raknom. (Leteszi, Dánielhez) Bújj el hamar!
DÁNIEL	Minek?
JUDIT	Minek, minek? Pár napig még kibírod, amíg eldől, hogy mi lesz. (kapkodva pakolja az edényeket)
DÁNIEL	Ha nem úgy alakul, kimegyünk Párizsba.
JUDIT	Miért nem Amerikába? Ott könnyebben érvényesülhetsz.
DÁNIEL	Amerikában törtetőnek tartják a magyarokat. Azt mondják, hogy a magyar utánad megy be a forgóajtón, és előtted jön ki.
JUDIT	Jól van, maradj idefenn, de ne beszélj neki a pincéről! Még ne! Mondjuk azt, hogy most érkeztél Ausztriából.
DÁNIEL	(Egy kenyérdarabbal kitörli a tányérját, teli szájjal) Jól van, Mama, azt fogom mondani, hogy én vagyok az osztrák császár. Az élet császára. (pózba vágja magát) A II. Józsefet mondjam vagy a Ferenc Józsefet?
Ajtócsengő.
JUDIT	Most éppen egy József jön, úgy hogy ezt hagyjuk. (Dániel kezébe nyomja az edényeket) Inkább vidd ezt ki! (az 1. ajtón ki)
DÁNIEL	(pincér módra egyensúlyoz az edényekkel) Igenis, asszonyom, hozom a desszertet. (a 2. ajtón ki, nyikorgás) Meg kell olajozni ezt a macskát.
József és Dániel egyszerre lép be, József kezében egy tokba zárt gitár, Dániel kezében egy tányér sült krumpli. A két fiú szellemességben igyekszik felülmúlni egymást.
JÓZSEF	Szevasz!
DÁNIEL	Isten hozott. Fegyvered van?
JÓZSEF	(kiveszi a gitárt a tokból) Hát ha ez lőni tud…
DÁNIEL	Automata?
JÓZSEF	Az. Hangtompítós.
JUDIT	(jobbról be, kezében egy vekni kenyér, Dánielnek felmutatja) Virágcsokor helyett kaptuk… Hadd mutassam be az urakat egymásnak! Dániel (tenyerét kifordítva rámutat) és József. (rámutat, Józsefhez) Dániel a fiam, nemrég érkezett Ausztriából… Jé, milyen véletlen! A két bibliai álomfejtő: József és Dániel.
JÓZSEF	Arra a Dánielre tetszik gondolni, akit Dárius király az oroszlánok vermébe vettetett, és sértetlenül megúszta?
DÁNIEL	Igen, Dárius megúszta. A Dáriusok többnyire megússzák.
JUDIT	Érdekes. A Józsefet meg egy száraz kútba vagy ciszternába vetették a testvérei, ahonnét Egyiptomba került…
DÁNIEL	És Putifárné asszony börtönbe csukatta, mert nem feküdt le vele.
JÓZSEF	Milyen kár, hogy nincsenek testvéreim!
DÁNIEL	Nomen est ohne…
JUDIT	Omen… Nomen est omen. Ez latin. Szó szerint: a név a végzet. Az „ohne” az német szó, valaminek a hiánya.
JÓZSEF	Ha valaki Ausztriában él, csak tudja, mit jelent az, hogy „ohne”…
DÁNIEL	Józsefnek nincs testvére, tehát ohne testvér. Ez meg a hiány társadalma. Ohne szabadság, ohne jog. Hiánycikkek, hiánytestvér…
JUDIT	Tudjátok, mit álmodtam?
JÓZSEF	Mit tetszett álmodni?
JUDIT	Egy előkelő helyen ebédeltem, és fekete volt a leves. Szerintetek ez mit jelent?
DÁNIEL	Hamisították a tintahallevest… Vettek valami hasonló állagú tengeri herkentyűt, medúzát vagy ilyesmit, és megfőzték tintában.
JÓZSEF	Lehet, hogy bajt jelez. Tetszik ismerni annak a szólásnak a történetét, hogy hátra van még a feketeleves?
JUDIT	Úgy nagyjából…
DÁNIEL	Mondd el!
JUDIT	1541-ben megtámadták Budát a németek. A törökbarát magyarok segítséget kértek Szulejmán szultántól. Azt hitték, hogy a szultán betartja szavát, s az országot megtartja a magyaroknak. A törökök megverték a németeket, azután vendégül látták a magyar urakat. Amikor az urak el akartak menni, azt mondták nekik, hogy várják meg a feketelevest. Eközben a várba beszivárgó janicsárok lefegyverezték a várőrséget…
JÓZSEF	Lehet, hogy a feketeleves csak mese, de az biztos, hogy Török Bálintot, a várparancsnokot a konstantinápolyi Héttoronyba vitték. Ott is halt meg. Buda 125 évig volt török kézen.
DÁNIEL	Mama, csomagolhatunk. A ruszkik lépre fogják csalni a magyarokat.
Csend.
JUDIT	Hívjuk fel a Parlamentet! (énekel) „Vigyázz, kocsis, lyukas a kas, kiugrik a pulykakakas.”
JÓZSEF	(Dánielhez) Hallottam, hogy mi történt veled. Nem jöttél vissza túl korán?
DÁNIEL	El se mentem. (észbe kap) Körül akartam nézni a városban, de anyám féltette az ebédet.
JÓZSEF	Úgy értem: külföldről.
DÁNIEL	Adódott egy gépkocsi. A Szabad Európa Rádió nagyon biztató híreket mondott. Egyébként keveset tudok, tőled várom a híreket.
JUDIT	Mi lenne, ha leülnénk? József elmondja majd, hogy miért jött, de előbb beszámolót kérünk. Mit láttál, merre jártál az elmúlt napokban?
DÁNIEL	„Üdvöz légy, idegen, szívesen fogadunk; legelőször
	Végy lakománkban részt, azután mondd el, mi a célod.”
(a sült krumplit kínálja)
JÓZSEF	Mi ez?
DÁNIEL	Sült krumpli.
JÓZSEF	Azt látom. Honnan idéztél?
DÁNIEL	Odüsszeusz fia, Télemakhosz mondja a férfiként megjelenő Pallas Athénének…
JÓZSEF	Magyarul?
DÁNIEL	Persze. Devecseri Gábor fordításában. Odüsszeusz magyar volt.
JÓZSEF	Úgy tudom, hogy csak apai ágon. Valami Erdész vagy Lángész vagy ilyesmi.
JUDIT	Láertész. (kínálja a krumplit) Inkább meséljen!
JÓZSEF	Tényleg meséljek?
DÁNIEL	(kisbabásan) Mesélj!
JUDIT	Nem látja, hogy csüngünk az ajkán?
JÓZSEF	Na, jó. Ott kezdem, hogy szeptemberben Budapestre jöttem, hogy elkezdjem az egyetemet. A közgazdaságit. Az első honvédelmi órán az oktató tiszt hátat fordított, s valamit írni akart a táblára, én meg az első padból ráfogtam a gyakorló puskát a seggére. A nagy röhögésre hirtelen megfordult, s amikor felmérte a helyzetet, elkezdett hisztizni, hogy hagyjam el a termet, és hogy nem fogja aláírni az indexemet. Szerencsére kitört a forradalom. A Rádió ostromakor odajött hozzám egy srác valami puskafélével, hogy tudom-e, hogyan kell kezelni? Mondom neki: öregem, engem kitiltottak a honvédelmi órákról. Fél óra múlva behoznak egy vérző fiatalembert a kötözőhelyre. Nézem, hát az a srác az. Bár nem esküszöm rá, mert az arca csurom vér volt. A szájából és a melléből véres buborékok jöttek, ahogy lélegzett. Ha vérszomjas lennék, akkor is elment volna a kedvem a lövöldözéstől. Így aztán most egy igazi gitárral álcázom magam szabadságharcosnak.
DÁNIEL	Hogyan kerültél a Rádió épületéhez?
JÓZSEF	Ott van a kollégiumunk, egy köpésre. Amikor elköszöntem Angéláéktól, a Parlamenthez mentem. De nem vártam ki a tüntetés végét, mert nagyon éhes voltam. (Judithoz) Hülye fejjel nem fogadtam el a szendvicset. Szóval beszaladtam a kollégiumba, a Makarenkó utcába. Szobatársaim azzal fogadtak, hogy valami balhé van a Rádiónál, nézzük meg! Gyorsan bekaptam valamit, és szaladtam utánuk. Az utca felinél jártunk, amikor a keresztutcában hirtelen feltűnt egy fegyveres, egyenruhás ürge, és se szó, se beszéd közibénk durrantott. Egy idősebb pacák is jött velünk, azt találta el, a combján. Két srác felkapta a palit, és bevitte az egyik házba, mi meg futás haza. A többiek az orrukat se dugták ki többet, én azonban, később, odapofátlankodtam a Rádióhoz, nézőnek. Sikerült zsákmányolnom emlékbe egy csomó letépett parolit meg sapkacsillagot. Reggel ismét odamentem, de akkor már ott álltak a kiskörúton a szovjet páncélosok. Az egyik tank tornyából előbújt egy manus, na, mondom: Ave caesar, a vécézár, a halni indulók köszöntenek, de baj nélkül sikerült beiszkolnom egy közeli kisállatboltba.
DÁNIEL	Mama, nehogy kijavítsd, a vécé is átírás, ugyanúgy, mint az ohne…
JÓZSEF	(Dánielhez) Öregem, abban a boltban már megvalósult a szabadság: a halak kinn a földön, az aranyhörcsögök szanaszét, egy angóramacska éppen kajálta őket. Egyszer csak érzem, hogy olyan furcsán hideg a nadrágom…
JUDIT	Bepisilt?
DÁNIEL	A szar nem hűl ki olyan hamar.
JUDIT	Ne légy ilyen drasztikus!
JÓZSEF	Másnap elmentem fotózni a ledöntött Sztálin-szoborhoz. Sikerült szereznem belőle egy darabot. Íme! (elővesz egy darab bronzot)
DÁNIEL	A nadrágjából törték le…
JUDIT	Miből gondolod?
DÁNIEL	Húgyszaga van.
JUDIT	Vizeletszaga. (megszagolja) Csakugyan! Ezt levizelték.
JÓZSEF	(elővesz egy zsebkendőt, beleteszi a bronzdarabot, és zsebre vágja) Van diavetítőtök?
DÁNIEL	Megvan még, Mama?
JUDIT	Én nem dobtam ki. (Józsefhez) Diaképeket készített?
JÓZSEF	Ne tessék rémüldözni, csak pár darab van nálam.
JUDIT	(Dánielhez) Nézd meg a komódban!
DÁNIEL	(kinyitja a komód ajtaját) Itt van! Húzzátok be a függönyt!
Közben Dániel előveszi a diavetítőt, az asztalra teszi, és beirányozza az ablak jobb oldalára, a vetítő dugaszát a konnektorba dugja. Judit behúzza a függönyt, majd visszaül. József előveszi a kabátja zsebéből a diákat, egyet a vetítőbe helyez, a kép erősen homályos, kiélesíti.
	Ez egy hulla?
JÓZSEF	Nem. Ez a ledöntött Sztálin-szobor.
JUDIT	(fejét rángatva énekel) „Ma nékünk ragyog már a napfény, Ma versenyben áll föld s a gyár, És ujjongva zeng mind a dal szép az élet,
	S az ember is boldog ma már.”
JÓZSEF	(beteszi a következő diát) Ez meg a csizmája, a talapzaton.
DÁNIEL	Ez a csizma-dia.
JUDIT	Mekkora csizmák!
DÁNIEL	56-os méret.
JÓZSEF	Hallottam egy viccet. Ki várja legjobban a Mikulást?
JUDIT	Kicsoda?
JÓZSEF	Sztálin, mert már októberben kirakta a csizmáit.
JUDIT	Előbb is kirakhatta volna!
DÁNIEL	Olyan ez a csizma, mint egy műalkotás. A zsarnok lényege.
JÓZSEF	A munkásosztály művészete.
DÁNIEL	És mégis van szocialista realizmus!
JUDIT	Így kellene hagyni!
JÓZSEF	Én befesteném pirosra. Vörös csillag, vörös csizma. (kiveszi a diát)
JUDIT	(énekel) „Zöld erő harmatát, piros csizmám nyomát hóval lepi be a tél…”
DÁNIEL	Good bye, Sztálin! Isten veled!
JUDIT	Na, ne ízetlenkedj!
JÓZSEF	(másik diát tesz be) Csak azt ne mondd, hogy „viszontlátásra!”.
JUDIT	Ez is a Sztálin?
JÓZSEF	Nem, ez egy szovjet katona hullája.
JUDIT	Szerencsétlen ember. Lehet, hogy nem is akart lőni…
JÓZSEF	Nem volt ráírva. De voltak, akik átálltak… (kicseréli a diát)
JUDIT	Ez hol készült?
JÓZSEF	A Nemzeti Színháznál. A főbejáratánál nézelődtem, amikor megjelent két szovjet tank. Egy csomó felkelő volt rajtuk, meg a magyar zászló, a magyarok haverkodtak a ruszkikkal, ha egyáltalán ruszkik voltak. Én az egyik tank csöve alatt álltam, s megkértem valakit, hogy fotózzon le. Az exponálás pillanatában lövést hallottam az EMKE kávéház felől. Valakit, gondolom, zavart a fraternizálás. Az én tankom csöve ráfordult a nyitott emeleti ablakra, és durr! Elterültem a légnyomástól. Amikor feltápászkodtam, a fotózó hapsi állt mellettem, és tátogott. Biztos mondott is valamit, de én egy kukkot sem hallottam. Odaadta a gépet, és felmutatott. A nyitott ablak helyén nagy üreg tátongott, dőlt belőle a füst meg a por.
JUDIT	És mi lett a fülével?
JÓZSEF	(bal fülét mutatja) Ezen már hallok. (kicseréli a diát)
DÁNIEL	(József jobb fülébe kiabál) Ez hol van?
JÓZSEF	A Nemzeti Múzeum leégett szárnya előtt. Elmentem megnézni, hogyan verik le a vörös csillagokat. A múzeum sarkánál szóltak, hogy ne menjek át az utcán, mert a kiskörút felől lőnek. De akkor már álldogált ott egy csomó civil, köztük két csinos csaj az első évfolyamról. Mire én, a hősök hőse, átszaladtam… A túloldalról integettem, hogy jöhetnek nyugodtan. Nem lőnek. Szerencsére nem jöttek. Amikor visszafelé jöttem, ez a civil ruhás nő ott feküdt az úttest közepén. Szép nyugodtan. Valahogy obszcénnek hatott rajta a piros cipő…
Csend.
JUDIT	Hogy bírja fotózni ezeket a szörnyű dolgokat? Nekem a fényképtől is hányingerem van.
JÓZSEF	Fotózás közben a technikára gondolok. A képbeállításra, a fényviszonyokra, a mélységélességre…
JUDIT	Van mit enniük a kollégiumban?
József kiveszi a gépből a diát, az ablakhoz megy és elhúzza függönyt, Dániel a komódra teszi a vetítőt, kihúzza a dugaszt.
JÓZSEF	Mentőautóval szállítjuk az ebédet a menzáról. Így tudtam hozni a kenyeret. Megmaradt.
DÁNIEL	(Józsefhez) Nem kérsz még krumplit?
JÓZSEF	(bekap egy krumplit, Dánielhez) Hogyan élsz külhonban? Jól megy? (megszagolja a kezét, fintorog)
DÁNIEL	Semmi érdekes. Sok a munkám. Éjszaka dolgozom.
JÓZSEF	Meglátszik rajtad, úgy nézel ki, mint egy albínó.
DÁNIEL	Éjféltájt szoktam futkosni kicsit. De csak ritkán.
JÓZSEF	Ne hajszold magad, nem minden a pénz.
JUDIT	Sajnos nem keresett annyit, hogy folytassa az egyetemet.
JÓZSEF	És hol élsz?
DÁNIEL	A császárvárosban.
JUDIT	Pontosabban: Bécs mellett, egy kis faluban.
DÁNIEL	Angéla és Zsuzsa milyen rokonod neked?
JÓZSEF	Elég távoli. (Judithoz) Nem is kíváncsi rá, hogy miért jöttem?
DÁNIEL	Féltünk, hogy kérni akarsz valamit. Se pénzünk, se paripánk, se fegyverünk.
JÓZSEF	(Judithoz) A kottát hoztam vissza. (kiveszi a tokból, és átadja)
JUDIT	Ilyenkor? Elment a jó dolga?
DÁNIEL	(Józsefhez) Jó, hogy seggbe nem lőttek.
JUDIT	De Dániel!
JÓZSEF	Ó, én egész nap a várost járom.
DÁNIEL	Angéla is?
JÓZSEF	Ő nem. Mióta kitört a forradalom, talán ha egyszer volt kinn. A születésnapján. Mária úgy vigyáz a lányaira, mint egy Cerberus…
DÁNIEL	Angélát nem lehet könnyű otthon tartani. Nem nagyon illik rá a neve…
JUDIT	Kicsi korában olyan volt, mint egy angyal. Sohase bőgött. Mintha be akart volna illeszkedni a családba…
JÓZSEF	(Judithoz) Mária mondta, hogy szólózni is tetszett a kórusban, nem énekelne valamit?
JUDIT	Hol van már az én hangom…
JÓZSEF	Én az életemet kockáztatom, a szólista meg húzódozik.
DÁNIEL	Mama, rajta! Most kitörhetsz az ismeretlenség homályából.
JÓZSEF	(a nézőtérre mutat) A dalest közönsége már türelmetlen.
JUDIT	Jól van, énekelek. (Dánielhez) Két feltétellel. Ha citerázol hozzá, és ha… és ha József megígéri, hogy senkinek nem beszél arról, hogy látott téged, amíg fel nem oldozzuk a titoktartás terhe alól. (Józsefhez) Megígéri?
JÓZSEF	(kezét mellére teszi) Hallgatok, mint a sír.
DÁNIEL	Megvan még a citerám?
JUDIT	Benn van a szobádban. Mindjárt kihozom. (Józsefhez) Tudja, a harmadik ajtó mögött vannak a Kékszakállú herceg kincsei.
JÓZSEF	És hol vannak a régi asszonyok?
JUDIT	Én vagyok a régi asszony. (kulccsal kinyitja a lezárt 3. ajtót, bemegy, s odabenn kezdi mondani) Olyan itt, mint a Csipkerózsika szobájában. Mindent ujjnyi vastagon fed a por. (kijön, kezében a citera, átadja Dánielnek)
DÁNIEL	(elérzékenyülve veszi kézbe) Azt sem tudom már, hogy melyik oldalán kell játszani! (Józsefhez) Nem akarsz gitározni?
JÓZSEF	Én az impresszárió leszek.
Judit feláll, arccal a nézőtérnek, Dániel és József egy-egy székre ül eléje, segítenek elkezdeni a sorok éneklését, Dániel citerázik (playback).
JUDIT	(akár egy diáklány) Kedves közönségünk! A szólista hattyúdalestje következik. (énekel) „Elindultam szép hazámbúl, Híres kis Magyarországbúl, Visszanéztem fél utambúl, Szememből a könny kicsordul. Bú ebédem, bú vacsorám, Boldogtalan minden órám, Nézem a csillagos eget, Sírok alatta eleget. Jaj, Istenem, adjál szállást, Már meguntam a járkálást, Idegen földön a lakást, Éjjel-nappal a sok sírást.”
JÓZSEF	Kedves közönségünk! Dániel kilépőjét hallották.
JUDIT	„Megyen már a hajnalcsillag lefelé, Az én kedves galambom most megyen hazafelé. Lábán van a csizmája, lakkos szárú kis csizma, Rásütött a hajnalcsillag sugára.”
JÓZSEF	Ezt mostanában úgy éneklik, hogy megyen már a vörös csillag lefelé.
DÁNIEL	„Hulló csillagok.” Írta: Csepeli Munkás Ököl.
JUDIT	„Fölszállott a páva Vármegye házára, Sok szegény raboknak szabadulására. Röpülj, páva, röpülj Vármegyeházára A szegény raboknak szabadulására.”
József tapsol, sötét.
Negyedik jelenet
Mária lakása – a második jelenetben látott szín –, 1956. október 31-én, szerdán. Zsuzsa az ágyában fekszik és olvas, Angéla újságot lapozgat az egyik fotelben.
ANGÉLA	(Zsuzsához) Nem láttad a régi fotóalbumot?
ZSUZSA	Minek kell?
ANGÉLA	Egy képet keresek.
ZSUZSA	A bőröndben van. (leteszi a könyvet, és az oldalára fordul)
Angéla a szekrényhez megy, leveszi a bőröndöt, s véletlenül lehúz vele egy levelet, felveszi, forgatja, hátrapillant, kibontja és elolvassa, majd a bőröndöt és a levelet is visszarakja, ahol volt. Visszaül a fotelbe, és mereven maga elé mered. Szünet. Zsuzsa ismét kézbe veszi könyvet. Angéla felkapcsolja a lemezjátszót. Cavaradossi levéláriája kezdődik. „Tiszta csillagos éj volt…” Megszólal az ajtócsengő. Egyik lány sem mozdul. Amikor az ária ahhoz a részhez ér, hogy „az ajtó halkan nyílik”, Mária a könyökével kinyitja a 2. ajtót.
MÁRIA	(a 2. ajtóban) Angéla, nyiss ajtót, nekem tésztás a kezem.
Angéla ki az 1. ajtón, Zsuzsa ásít, nyújtózkodik, József be az 1. ajtón, Angéla kinn marad.
JÓZSEF	Szia, Zsuzsa, hallom, beteg vagy.
ZSUZSA	Csak egy kis hőemelkedés. Ismered anyámat, rögtön az ágyba dug. Agyonfélt bennünket. Mióta kitört a forradalom, az orrunkat sem dughatjuk ki.
JÓZSEF	(vesz egy széket, Zsuzsa ágya mellé teszi, és ráül) Angéla mitől borult ki, vagy rám haragszik valamiért?
ZSUZSA	Miért, mit csinált?
JÓZSEF	Olyan a képe, mintha beöntést kapott volna.
ZSUZSA	Az előbb még bolondozott.
MÁRIA	(be a 2. ajtón) Szervusz, Jóska. Hol a csudában voltál tegnap? Tudod jól, hogy most te vagy az egyetlen támaszunk. (Zsuzsa ágyára ül)
ANGÉLA	(be az 1. ajtón) Oltalmazd, uram, a gyenge nőket! (íróasztalához megy, szépítkezik)
MÁRIA	(a lányokhoz, szemrehányóan) A felkelés előtt rajokban jöttek hozzánk a fiúk, most meg színüket sem látjuk. József pedig, éppen most, amikor szükség van rá…
ANGÉLA	…legyűrheti a konkurenciát.
MÁRIA	(Angélához) Állítsd le azt a gramofont!
ANGÉLA	(lehalkítja a zenét) Egyszer van forradalom!
MÁRIA	Kérlek, kapcsold ki!
ANGÉLA	És ha lehallgatnak bennünket?
MÁRIA	Akkor megtudják, hogy bablevest főzök lángossal.
ANGÉLA	(lekapcsolja) Bablevest? Ilyen időkben? Nem vagy elég óvatos… Anya.
MÁRIA	(Józsefhez) Hol a csudában voltál?
ZSUZSA	Ugyan, Anya! Hiszen az életét kockáztatja. Nem is mertük neked elmondani… amikor a tüntetésről hazament, egy barátjának átlőtték mellette a combját. Behúzta a fiút egy kapualjba, és az ingével átkötötte a sebét, hogy el ne vérezzen. Egyszer meg, amikor hozzánk jött, a Nemzeti Múzeumnál átment az úttesten, és az utána jövő nőt eltalálták. Ő visszakúszott, de már nem volt segítség… A nő lábáról leesett az egyik cipő, egy piros cipő, József visszahúzta rá…
MÁRIA	(Józsefnek) Jaj, nehogy valami bajod essék!
JÓZSEF	Az a fiú, akit meglőttek, nem volt a barátom.
MÁRIA	Akkor még szebb! Igazi felebaráti szeretet!
JÓZSEF	A Köztársaság téren voltam tegnap, a Pártház ostrománál. Nem harcoltam, csak fényképeztem. Egy francia fotóst eltaláltak mellettem, nem hiszem, hogy túléli. Elmentem, hogy orvost kerítsek, de nem tudtam szerezni. Mire visszatértem, már minden lezajlott. A védők egy részét meglincselte a tömeg.
MÁRIA	Majd ez lesz a hivatkozási alap… a beavatkozásra. Gyilkol a csőcselék.
JÓZSEF	Eddig olyan tiszta volt minden… nem rabolták ki a betört kirakatokat, nem vitték el a mártírok családjának gyűjtött pénzt a járdáról, pedig senki nem őrizte…
ZSUZSA	És mi volt a lincselés után?
JÓZSEF	A felkelők viszonylag kevés védőt találtak az épületben. Valaki azt mondta: lehet, hogy van egy föld alatti kijárat is. Mások ezt már úgy adták tovább, hogy a tér alatt börtöncellák és foglyok vannak, többszintes labirintus. Néhányan segélykiáltásokat is véltek hallani a föld alól. Azt is mondják, hogy a labirintus másik bejárata az Erkel Színház díszlettárából nyílik. A felkelők mindent átkutattak, de nem találtak semmilyen bejáratot. Akkor felülről, exkavátorral kezdtek ásni, de semmi eredmény…
MÁRIA	Mi a csudának fotózol ilyen veszélyes helyeken, nem vagy te fotóriporter!
JÓZSEF	Mária, drága, ezeknek a képeknek egyszer még történeti értéke lesz.
MÁRIA	Ha a csizmák eltiporják a forradalmat, akkor bajba sodorhatsz valakit…
JÓZSEF	Ha visszajönnek a szovjetek, tűzhalál lesz sorsuk. A fotóknak.
MÁRIA	Be kell fejeznem az ebédet. József, neked is jut.
ANGÉLA	Édes József, légy vendégünk!
JÓZSEF	Köszönöm, de ettem már.
MÁRIA	Biztosan fér még beléd! Csak olyan gyorsétel: mirelit húsgombóc és karfiol. (a 2. ajtón ki)
JÓZSEF	(utána szól) Az előszobában hagytam egy vekni kenyeret.
ANGÉLA	Képzeljétek, azt álmodtam, hogy le akartak köpni, (Józsefhez) de te gálánsan közbeugrottál. Szerinted ez mit jelent?
JÓZSEF	Azt, hogy az előző életünkben te voltál én…
ANGÉLA	Jaj, ne! És ki voltál te?
JÓZSEF	(dühösen) Az édesanyukád!
ANGÉLA	Jaj, ne!… Ez fáj… Hű, de belém trafáltál… (letöröl egy könnycseppet)
József értetlenül nézi, aztán elhúzza száját, s ujját forgatva a saját homlokára mutat.
ZSUZSA	(Józsefhez) Megfájdult a derekam a fekvéstől, nem masszíroznád meg? (lerúgja magáról a takarót, és hasra fordul)
ANGÉLA	(Józsefhez) Na látod, máris beadta a derekát. Most boldog vagy?
ZSUZSA	József egy szent.
ANGÉLA	Szent József.
JÓZSEF	A nénikéd. (vadul masszíroz)
ZSUZSA	Ne olyan vadul!
JÓZSEF	Igenis, úrnőm. (simogatja)
ZSUZSA	Ne simogasd, hanem nyomkodd!
JÓZSEF	Igenis, úrnőm!
ANGÉLA	Józsefünk igen készséges masszőr!
JÓZSEF	(Angélához) Állítsd le magad!
ANGÉLA	Igenis, uram!
JÓZSEF	Bal lábbal keltél ma? (Zsuzsához) Így jó?
ZSUZSA	(minden szótagot hangsúlyozva) Kitűnő! Uram, önt ezennel felvettük.
ANGÉLA	Ezt úgy érted, hogy engem is kell majd masszíroznia? Nekem a fenekem fáj.
JÓZSEF	Zsuzsa fejedelmi többes számot használt.
ANGÉLA	Tartozol nekem a születésnapi puszikkal. Napi száz százalék kamatot számítva az annyi, mint…
JÓZSEF	Mi vagy te, uzsorás?
ANGÉLA	Ha sokallod, beválthatjuk valami keményebb dologra…
JÓZSEF	Látod, ez nem rossz ötlet. Veszek helyette nyalókát.
ZSUZSA	Hova gondoltad a puszit, a fenekedre?
ANGÉLA	(Józsefhez) Tudsz valami jobb helyet?
ZSUZSA	(énekel) „…miről álmodik a lány?”
JÓZSEF	Miről álmodik az éhes…
ANGÉLA	Háziállat? Köszönöm a bókot. Ez igazán kedves volt tőled. Te aztán tudsz bókolni!
JÓZSEF	Az igazság az, hogy…
Angéla feltesz a lemezjátszóra egy másik lemezt, a tűt nem az elejére teszi. Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című kórusművéből ezt a szólórészt halljuk: „Egész ez város rakva haraggal, Egymásra való nagy bosszúsággal, Elhíresedett az gazdagsággal, Hozzá fogható nincsen álnoksággal.” A kórus ezt követő jajgatását Angéla egy idő után felerősíti, azután íróasztalához megy, és egy papírlapra ír valamit. József lehalkítja a gramofont, majd visszaül, Angéla ismét felerősíti a hangot, majd az 1. ajtón ki. A kórus most ezt énekli: „Mikoron Dávid nagy búsultában Baráti miatt volna bánatban, Panaszolkodván nagy haragjában, Ilyen könyörgést kezde ő magában…” József lehalkítja.
MÁRIA	(kintről) Angéla, gyere, segíts tálalni, kész az ebéd! (a 2. ajtón be) Angéla, süket vagy?
JÓZSEF	Angéla kiment. Majd én segítek. (lekapcsolja a lemezjátszót)
MÁRIA	(benéz a 3. ajtón) Hova a fenébe tűnt?
JÓZSEF	(Angéla íróasztalára mutat) Valamit írogatott…
MÁRIA	(felveszi a papírt, elolvassa) Jóságos isten!
ZSUZSA	Mi az?
MÁRIA	A felkelőkhöz ment. Azt írta alá, hogy „A fekete angyal”. Istenem, az a halál angyala, a halál angyala… (hisztérikusan) Utána kell mennem! (kifelé indul)
JÓZSEF	Várj, ne rohanj, mint egy őrült, majd én utána megyek. (feláll)
MÁRIA	Hozd vissza!
JÓZSEF	(ki az 1. ajtón) Visszahozom. A föld alól is visszahozom. Élve vagy… a hajánál fogva.
MÁSODIK FELVONÁS
Ötödik jelenet (közjáték)
A színpad elején az Erkel Színház díszletraktárának fala. Néhány díszletfal van nekitámasztva, József mint díszletmunkás a fal előtt bejön, benézeget a díszletek mögé, ide-oda rakosgatja őket.
JÓZSEF	(kihúz egy bokrot, lefekteti a földre, majd felkiált a páholyok felé) Az egyik megvan! (félreteszi a bokrot, tovább keresgél, hiába, ismét fel) A másikat nem találom. (az egyik díszlet mögött egy ajtót talál, kilinccsel és kulccsal a zárban, ismét fel) Nem is tudtam, hogy itt ajtó van, lehet, hogy bevitték a másik bokrot? (Egy kicsit vár, aztán ismét fel) Itt vagy még?
Csend. Lenyomja a kilincset, nem nyílik, elfordítja a kulcsot, próbálja nyitni, nem nyílik, rázza a kilincset, majd a vállával megtaszítja az ajtót, amely középső, függőleges tengelye körül elfordulva belöki Józsefet, és bezárul mögötte. (Kívül most nincs kilincs.) Sötét.
Hatodik jelenet
Sötét. Egy fénycsóva előbb körbejár a falakon, hogy a bezártságot érzékeltesse, majd sorban megvilágítja a színpadon lévő tárgyakat. Három oldalon fal, melyből öt ajtó nyílik a nézőtérről nem látható – kerengőhöz hasonlatos – folyosóra. A két oldalfalon egy-egy fekete függönnyel takart ajtónyílás (jobbra az 1. ajtó, balra az 5. ajtó), a jelenet kezdetekor a függönyökön egy-egy nemzetiszínű zászló függ, közepükből ki van vágva a szovjet mintára készült címer. A hátsó fal közepén lévő 3. ajtó a harmadik jelenetben látott szekrény, ajtaja csukva, így nem látszik, hogy nincsen hátfala, most belül van a két fogantyúja. A hátsó falon, a szekrénytől balra és jobbra, egy-egy felfelé nyíló tolóajtó (jobbra a 2. ajtó, balra a 4. ajtó), ezek egy csigaszerkezet által egyetlen mozdulattal felhúzhatók és leejthetők. Amikor csattanva lezuhannak, olyan hatást keltenek, mint egy guillotine. (Leeséskor zajkeltő eszköz léphet működésbe.) A teremben kevés tárgy: néhány matrac, a süllyesztő mellett egy szék. A fénycsóva a mozdulatlanul fekvő Józsefre vetődik, majd Angélát követi, aki – fekete ruhában, álarcosan, balettcipőben, csipkeszerű fekete szárnyakkal – az 1. ajtón be, balerina módjára szökellve, karját szárnyként lengetve József mögé megy, a forgóajtó helyén a közönség felé fordul, kezét egy pillanatra előrenyújtja, mintha kulcsot venne ki a zárból, utána szökellve az 1. ajtón ki. A fiú támolyogva feláll, tarkóját dörzsöli, a színpad előterébe megy, ahol a raktár fala volt (a fény követi), két tenyerével pantomimszerűen elkezdi tapogatni a nem létező falat, úgy tesz, mintha a kilincset rángatná, öklével döngeti a fal helyét.
JÓZSEF	(a közönség felé) Hahó! Van itt valaki? (hallgatózik, ismét tapogat, kiabál) Nyissátok ki az ajtót! (hallgatózik, megfordul)
Sötét. Hirtelen kivágódik a 3. ajtó (a szekrény ajtaja). A nyílásban – csontvázjelmezbe öltözve, koponyaálarccal – Dániel áll, a csontváz (UV-fényben) fehéren világít. A szekrény bezárul. Sötét. Felszalad a 2. ajtó, a folyosón, az ajtónyílás előtt, balról jobbra, hóhérnak öltözve, fején csuklyával Mária halad el (hátsó megvilágítás), Józsefet nézi. Az ajtó leesik. Sötét. Felszalad a 4. ajtó, a folyosón, az ajtónyílás előtt Péter – ördögjelmezbe öltözött, álarcos férfi – áll (hátsó megvilágítás). Neki – egyelőre – nincs valóságos megfelelője, elképzelt alak. Sötét. Kinyílik a szekrényajtó, a folyosóról, térdmagasságban, udvaribolond-jelmezbe öltözve, álarcosan Zsuzsa kukucskál be. Piros cipő van rajta.
JÓZSEF	(azt hiszi, hogy a munkatársai ugratják) Hol szedtétek a jelmezeket?
Nincs válasz. Zsuzsa befelé nézve elvonul, majd visszatér, és az ajtó másik oldalánál kandikál be.
	(Zsuzsához) Szólalj már meg! Nem láttatok egy bokrot?
Zsuzsa – ujjával ajkára mutatva, kezét forgatva – jelzi, hogy nem tud beszélni. El.
DÁNIEL	(haláljelmezben be, a szekrényajtóban állva, Józsefhez) Emlékszel arra a férfira, akinek átlőtték a combját? Elszaladtál. Hagytad, hogy elvérezzen. Sorsára hagytad… sorsára hagytad… sorsára hagytad…
JÓZSEF	Ezt meg honnan veszed?
Dániel válasz nélkül beljebb lép, a szekrény mellé.
MÁRIA	(hóhérnak öltözve, ugyanott be, Józsefhez) Emlékszel a piros cipőkre? A nőre, aki az úttesten feküdt? Miattad történt… miattad történt… miattad történt…
JÓZSEF	Miket beszéltek!
Mária válasz nélkül beljebb lép, a szekrény másik oldalára. Péter, ördögjelmezben, ugyanott be.
JÓZSEF	(integet neki) Huhu!
PÉTER	(Dánielhez) Kapjuk el!
Megragadják Józsefet, hátrahúzzák a karját. József szabadulni próbál.
	(Máriához) Vedd ki a zárból a kulcsot!
MÁRIA	(odamegy, ahol a forgóajtó volt) Nincs itt a kulcs.
JÓZSEF	Srácok, most már elég a hülyéskedésből. Eresszetek el!
PÉTER	Nézd meg a zsebeit!
MÁRIA	(átkutatja József zsebeit) Nincs nála!
PÉTER	Vetkőztessétek le!
Vetkőztetni kezdik, József birokra kel velük, de legyűrik, alsóneműben áll.
MÁRIA	Lehet, hogy lenyelte.
JÓZSEF	A kurva életbe! Ki találta ki ezt a baromságot?
PÉTER	(Józsefhez) Mondd meg, hol van a kulcs?
JÓZSEF	A zárban hagytam.
PÉTER	Ültessétek a székre, és kötözzétek meg!
Józsefet kíméletlenül a székhez vonszolják, és egy vékony kötéllel a székhez kötik. Péter eléje áll.
	Ki küldött?
JÓZSEF	A színpadmester. Kell neki a bokor.
PÉTER	Miféle bokor?
JÓZSEF	Ne játszd a hülyét! A díszlet. A másik megvan.
PÉTER	Milyen másik?
JÓZSEF	A másik bokor.
PÉTER	Úgy látszik, nem akar szót érteni. Adunk tíz percet. Gyertek!
Mind ki. Az ajtók bezárulnak. Sötét. József előtt felvágódik a csapóajtó. Fénycsóvában Judit emelkedik ki a nyílásból.
JÓZSEF	(meglepetten felkiált) Judit!
JUDIT	Jesszusom! József! Hogy került ide, ahol a madár se jár?
JÓZSEF	Itt dolgozom a színházban. Díszletmunkás vagyok. Egy bokrot kerestem, és ezek az idióták idekötöttek a székhez.
JUDIT	Miféle idióták?
JÓZSEF	Hát a munkatársaim. Jelmezeket húztak, és most játsszák az eszüket.
JUDIT	Ezek az emberek nem a színház dolgozói.
JÓZSEF	Hát akkor kicsodák?
JUDIT	A rendszer foglyai, akiket ide zártak, a föld alá.
JÓZSEF	Micsoda? Akiket az exkavátorral kerestek?
JUDIT	Igen, ők.
JÓZSEF	És mióta vannak itt?
JUDIT	Nem tudom. Napok óta, évek óta.
JÓZSEF	Akkor már értem. Azért kell nekik a kulcs, hogy kimehessenek.
JUDIT	Persze. Biztosan azt hiszik magáról, hogy az őrség tagja, és valami rosszban sántikál. Ha jó szándékkal jött volna, előveszi a kulcsot, és kiengedi őket.
JÓZSEF	Én a zárban hagytam a kulcsot.
JUDIT	Ott nincs. Gondolkozzon! Gondolkozzon, hová tette?
JÓZSEF	Fogalmam sincs.
JUDIT	Az baj. Mielőtt bemegy egy ajtón, nem árt, ha tudja, hogy vissza lehet-e menni. Hogy került az Erkel Színházba?
JÓZSEF	Kirúgtak az egyetemről.
JUDIT	De hiszen nem csinált semmit.
JÓZSEF	Megtalálták nálam a sapkadíszeket meg a Sztálin-darabkát.
JUDIT	Biztosan a szag után mentek.
JÓZSEF	Magát mikor hozták ide?
JUDIT	Semmikor. Most jöttem, magamtól.
JÓZSEF	Milyen furcsa, hogy egyszerre tévedtünk ide. Ez is egy kijárat?
JUDIT	Ahogy vesszük. Én erre jöttem.
JÓZSEF	Nem oldozna ki? Már zsibbad a kezem.
JUDIT	Ne haragudjon, de rohannom kell, el kell érnem az utolsó földalattit. Beszéljen velük! (Eltűnik a süllyesztőben. A csapóajtót nyitva hagyja.)
JÓZSEF	(utána kiált) Nem látta Angélát?
Nincs válasz. József megpróbálja elrágni a köteléket. a 4. ajtó fel, a nyílásban Mária mint hóhér, tenyere élével a nyakára mutat. Ajtó le. A 2. ajtó fel, a nyílásban Dániel mint halál, hüvelykujjával lefelé mutat. Ajtó le. A 3. ajtó kitárul, a nyílásban az ördögjelmezes Péter áll.
JÓZSEF	Hé, Ördög úr, van még egy kijárat.
PÉTER	Hol van?
JÓZSEF	Itt, előttem.
PÉTER	(odamegy) Hogy tudta levenni a kútfedőt?
JÓZSEF	Miféle kútról beszél?
Fentről csörömpölés. Leereszkedik egy vödör, és megáll a nyílás fölött. Péter megfogja a vödröt, belenéz, kivesz egy papírt, elolvassa.
PÉTER	(a szekrény felé kiabál) Gyertek ide!
Dániel és Mária (jelmezükben) a 3. ajtón be, fenyegetően körülveszik Józsefet.
	Azt írja, ma nem küld ételt. Halálán van.
JÓZSEF	Ez az étellift?
PÉTER	(Józsefhez) Ha nem adod ide a kulcsot, éhen döglünk, de te is velünk együtt.
JÓZSEF	(a kútra mutat) Itt az előbb feljött valaki, egy régi ismerősöm.
PÉTER	Na, ne mondd! Egy fantom? Biztosan az Iluska volt, a János Vitézből. Életre kelt a habokban. Nézz csak ide! (leengedi a vödröt, loccsanás hallatszik, felhúzza, s a benne lévő vizet József képébe önti) Még mindig azt mondod, hogy kijárat?
JÓZSEF	Értse már meg, hogy segíteni akarok.
PÉTER	Akkor add már ide azt a kulcsot!
JÓZSEF	Nem tudom, hol van. Azt hittem, hogy a munkatársaim hülyülnek, de az a hölgy, aki kijött innen, mondta, hogy…
PÉTER	Elég a hantából. Ne felejtsd el: mi tudjuk, hogy milyen módszerekkel dolgoztok…
ANGÉLA	(álarcosan be a 3. ajtón) Várjatok! Biztosan képzelődött a sötétben. Nem kell az erőszak. Van egy ötletem.
PÉTER	Mi az?
ANGÉLA	Bízzátok rám! Hagyjatok vele egyedül!
PÉTER	Rendben van. Ha végeztél, kiabálj!
Péter, Dániel, Mária ki, ajtók be.
ANGÉLA	(szájára teszi az ujját, kioldozza József kötelékeit, kézen fogja) Gyere! (az egyik matrachoz vezeti) Ülj le!
JÓZSEF	(megtörli magát az ingével, felöltözik, leül, dörzsölgeti csuklóját) Belém vájt ez a rohadt kötél.
ANGÉLA	Nagyon fáj a derekam, kérlek, masszírozd meg egy kicsit. Attól helyrejön a kezed.
JÓZSEF	(masszírozza) Így jó?
ANGÉLA	A fenekemet is!
JÓZSEF	(simogatja) Máshol nem kell?
ANGÉLA	Mivel tartozom?
JÓZSEF	Ismerős a hangod.
ANGÉLA	(megfordul, leveszi az álarcát) Fel vagy véve.
JÓZSEF	Angéla! Hogy kerülsz ide?
ANGÉLA	Elfogtak, és idehoztak.
Az 1. ajtón tántorogva bejön Zsuzsa mint udvari bolond, a közeli matracra roskad, hanyatt fordul, egy-két rángás és vége.
JÓZSEF	(Angélához) Mi történt vele?
ANGÉLA	Meghalt.
JÓZSEF	Ez nem lehet igaz! Levegyem az álarcát?
ANGÉLA	Ne vedd le!
JÓZSEF	Miért ne?
ANGÉLA	Ráégett az álarc.
JÓZSEF	Hogy mi?
ANGÉLA	Klórmeszet öntöttek az arcára. Azt hitték, hogy meghalt.
JÓZSEF	Borzasztó!
ANGÉLA	Csak nyökögni tudott.
JÓZSEF	Az a nő… a piros cipőben…(odamegy Zsuzsához, összekulcsolt kézzel és olyan hanghordozással, mintha imádkozna) Fél szeme nyitva még, résnyi blendenyílás, egy felvételt az Úrnak, fekete-fehérben.
ANGÉLA	Mi volt ez, valami imádság?
JÓZSEF	Nem. Csak jelek. A veremből. (Angélához megy) Nem szoktam imádkozni. Kunyerálni nem akarok, nem szeretem, ha kivételeznek, az Úr, ha valóban mindenható, úgyis tudja, mit kell tennie. A dicsérgetést pedig rühellem, nem szeretem a talpnyalást. Ha én volnék az Isten, kikérném magamnak. Ha szólnék hozzá, szóvá tenném a közönyét. Én, ha látom, hogy egy gyereket vernek, megpróbálom megvédeni, ő, akinek minden eszköz a rendelkezésére áll, nem avatkozik bele. Akkor én jobb vagyok, mint az Isten? Előre tudta, hogy ez a nő meg fog halni. Megmenthette volna…
ANGÉLA	Káromkodással nem mégy semmire!
JÓZSEF	Én magamat áldoztam volna fel, nem a fiamat…
ANGÉLA	Te József, te neheztelsz a szeplőtelen fogantatás miatt. De hát Jézus nem a te fiad!… Úgy értem: te nem az a József vagy!
JÓZSEF	Nem szeretem a megszállókat.
ANGÉLA	Azért nem mindegy, hogy a Szentlélek vagy az ördög száll meg valakit.
JÓZSEF	Senki se szálljon meg… a beleegyezésem nélkül.
ANGÉLA	Jézus azt mondta, hogy az Isten iránt érzett feltétlen szeretet a legfőbb parancs, és embertársainkat is szeretni kell. Ez a szeretet törvénye.
JÓZSEF	Utasításra nem lehet érezni. Se szeretni, se gyűlölni. Ha valaki puszta szórakozásból kinyomja a gyermeked szemét, hiába próbálod szeretni. Ez pszichológiai képtelenség. Vagy képmutatás.
ANGÉLA	Aki megdob kővel, dobd vissza kenyérrel!
JÓZSEF	A lövöldöző tankot dobáld meg kenyérrel!
ANGÉLA	Gandhira gondolj!
JÓZSEF	Az Alkotás utcában, a Vérmezőnél ledobtak egy kenyeret az emeletről, mire egy szovjet páncélos célba vette az ablakot… A szobában két házaspár tartózkodott, isten csudája, hogy életben maradtak.
ANGÉLA	Fogalmazd meg a tanaidat, és tűzd ki a wittenbergi kapura!
JÓZSEF	Ne haragudj, nem szoktam megsérteni mások vallásos érzéseit. Elragadott az indulat. Ha akarod, mondjál egy imát felette. Hátha feltámad.
ANGÉLA	(Zsuzsához megy)
	Talpra magyar, hí a haza!
	Itt az idő, most vagy soha!
Zsuzsa nem mozdul.
JÓZSEF	Próbáld meg újra!
ANGÉLA	(Zsuzsához) Nem hallod? Kelj fel és járj!
Zsuzsa nem mozdul. József leveszi az 1. ajtóról a lyukas zászlót, és ráteríti.
	Képzeld, azt álmodtam, hogy a lyukas zászlót keresztre feszítették, azután elégették, nehogy feltámadjon. Egyszer csak valami ismerős zenét hallottam, és a tüzes hamuból kiröppent egy madár…
JÓZSEF	A főnix a megújuló élet jelképe…
ANGÉLA	Nem, nem főnix… Gyűrű volt a csőrében…
JÓZSEF	A Hunyadi-címer hollója… Levelet fogsz kapni… „Ki kopog? Mi kopog? Egy fekete holló! Nála még a levél, Vagy ahhoz hasonló.”
ANGÉLA	Nem lehetett holló. Hosszú farka volt. 45 centi.
JÓZSEF	Várjál, gondolkodom. (töpreng)
ANGÉLA	Na, mi lesz?
JÓZSEF	Nem szarka volt?
ANGÉLA	Szarka?… Hát persze! A Tolvaj szarka nyitánya!
JÓZSEF	Angéla, drága, a művészetben nem kell mindent kimondani.
ANGÉLA	Megéheztem, nem hoznál egy kis kenyeret?
JÓZSEF	Honnan?
ANGÉLA	Kintről. Tessék, itt a kulcs! Jössz érte három puszival. (nyújtja a kulcsot) Hagyd benn a zárban! És ne nézz vissza, kérlek!
József döbbenten nézi. Sötét.
Hetedik jelenet (közjáték)
A díszletraktár fala, ahogy a negyedik jelenetben maradt. József a fal előtt be. Két hóna alatt egy-egy vekni kenyér. Megáll ott, ahol az ajtó volt. Most semmi sem látható a falon.
JÓZSEF	(kiabál) Angéla! Meghoztam a kenyeret! Nyisd ki az ajtót!
Nincs válasz. Várakozik. Keresni kezdi az ajtót a díszletek mögött. Nem találja. Szabad kezével döngetni kezdi a falat.
	Hahó! Nyissátok ki! Angéla! Nem halljátok? (egyre idegesebben keresgél, döntögeti a díszleteket, egyikre rátesz a kenyereket, a falhoz hajol) Angéla, én vagyok az, József! Nyisd ki az ajtót! (fülét a falra téve hallgatózik, tagoltan kiabál) Kimegyek a térre, megkeresem a házat, ahonnan az eleséget küldik. Halljátok? Megkeresem a kutat meg az őröket. Jelezzetek vissza! (ismét hallgatózik, felkapja a kenyereket, és kirohan)
Sötét.
Nyolcadik jelenet (közjáték)
Két méternél magasabb bádogfal. A fal jobb szélén tábla: Köztársaság tér. Középtájt fekete vasajtó, nincs rajta kilincs. Az ajtónál házszámtábla, csak a 0 látszik rajta, az előtte lévő szám lekopott. A falon 56-os plakát: „Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!” Fölötte egy krétával rajzolt szovjet tank, ötágú csillaggal. Az ajtó mellett, a kulcslyuk magasságában kapucsengő. József jön a kenyerekkel, megáll, nézi a táblát. Megnyomja a csengőt. Nem történik semmi. Néhányszor megismétli. Lehajol, benéz, majd beszól a kulcslyukon.
JÓZSEF	Van itt valaki?
Odabenn búgó hang. Az ajtó, amely középtájon lévő, vízszintes tengely körül forog, alul előrenyílik, felső része hátulról megbillenti Józsefet, mire az beesik az ajtó alsó részén. A kapu ismét bezárul, de most a fölső rész van alul, a kulcslyuk magasabbra került. Sötét.
Kilencedik jelenet
Pártirodára emlékeztető szoba. Három fal veszi körül. Nincsen rajtuk sem ajtó, sem ablak. Végig beépített szekrénysor, nagyjából félszer félméteres ajtókkal. Némelyiken plakát nagyságú kép (Lenin, Sztálin), vörös zászló, vörös csillag és nemzetiszínű zászlókból kivágott két szerszámos címer. A szoba jobb oldalán nyitott kerekes kút. Baloldalt két ágy (Máriáék lakásából). Az egyiken Péter fekszik, állólámpa gyér fénye világítja meg, életkora tetszés szerint, de 30 évnél idősebb. József a földön hever, ahová beesett, mellette a kenyerek. Fénycsóva vetődik a hátára. Ahogy feltápászkodik, a fény elmozdul róla, és körbejár a szobában. (A beszélgetés alatt Péter nem látja József arcát.)
PÉTER	(elhaló hangon) Mit hozott az elvtárs?
JÓZSEF	Két kenyeret.
PÉTER	Engedje le nekik!
JÓZSEF	Mit csináljak?
PÉTER	Tegye a kenyereket a vödörbe, és engedje le a foglyoknak.
JÓZSEF	A mindenit! (lenéz a kútba, lekiabál) Hahó, van ott valaki? (miközben húzza fel a vödröt) Hahó, gyertek a kúthoz! (csörömpöl a vödörrel, beleteszi a kenyereket) Küldök két kenyeret. (leengedi) Vegyétek ki!
PÉTER	Hogy hívják?
JÓZSEF	József.
PÉTER	Én Péter vagyok, a Labirintus őre.
JÓZSEF	Mi baja van?
PÉTER	Eltalálták a hasam.
JÓZSEF	A Pártháznál?
PÉTER	Nem, nem ott. Az egyik rab felmászott a kötélen. Lelőttem, de még volt annyi ereje, hogy kicsavarja a fegyvert a kezemből. A hasamba lőtt az átkozott.
JÓZSEF	És most nem mászhatnak fel?
PÉTER	A kötél csak pár kilót bír el. Kicseréltem.
JÓZSEF	Átlőtt hassal?
PÉTER	Én holtomig a Pártot szolgálom. Nem vagyok Rajk László.
JÓZSEF	Nem értem. A kivégzett belügyminiszterre gondol?
PÉTER	Igen, rá. Egy áruló volt. De a Pártnak ezer szeme van.
JÓZSEF	Hiszen ártatlanul ítélték el, nem?
PÉTER	Lehet, hogy feláldozta magát a Párt érdekében, de akkor sem lett volna szabad azt mondania a tárgyaláson, hogy márciusban született.
JÓZSEF	Ezt nem értem.
PÉTER	(diadalmasan) Rajk László májusban született. Ezzel a trükkel olyan látszatot keltett, mintha beleverték volna a vallomását. Ez szabotázs!
JÓZSEF	És ha valóban beleverték?
PÉTER	Akkor sem lett volna szabad lejáratnia a proletariátus vezető erejét.
JÓZSEF	Hol van az a rab, akit lelőtt?
PÉTER	Ott van a szekrényben.
JÓZSEF	(értetlenül) Hogyan? Itt a szobában?
PÉTER	Hagyja békén! Itt van a többi is.
JÓZSEF	Milyen többi?
PÉTER	Akik elhaltak odalenn.
JÓZSEF	Hányan haltak meg?
PÉTER	Ahány ajtót lát a falakon. Nagyjából.
József odamegy a falhoz, hátulról fényt kap, kissé megnyitja az egyik ajtót, kiesik egy piros cipő, a fény el.
JÓZSEF	Kolumbáriumot csinált a lakásából?
PÉTER	Tudja, hogy mit jelent ennyi embert etetni? Nem adhatunk mindig hideget.
JÓZSEF	Mi volt itt korábban?
PÉTER	Kocsiszín.
JÓZSEF	Egyedül végzi a munkát?
PÉTER	Most már csak egyedül. De tegnap még ketten voltunk. Kótyagos elvtárs, a feleségem és én.
JÓZSEF	Ez három személy, ha jól számolom.
PÉTER	Kótyagos elvtárs a feleségem volt. Azért hívtam így, mert egy kicsit kótyagos volt. Egyszer például péksüteményt hozott a raboknak, kenyér helyett. Pedig pontosan ki van számolva a fejadag.
JÓZSEF	Mi történt a feleségével?
PÉTER	Meghalt a lázadás előtt. Elsorvadt, mint a virág. Ő is ott van az egyik szekrényben. A Munkásmozgalmi Panteonban akarom eltemettetni. Még nem jutott rá időm.
JÓZSEF	Lefagyasztotta?
PÉTER	Ne fecsegjen már annyit az elvtárs! Fáraszt. Kezdje el a munkát!
JÓZSEF	Milyen munkát?
PÉTER	Hát nem azért jött, hogy a helyemre álljon? Telefonáltam, hogy küldjenek egy megbízható elvtársat! Láthassa, hogy milyen állapotban vagyok. Magamat sem tudom ellátni.
JÓZSEF	Hogyan lehet lejutni a Labirintusba?
PÉTER	Sehogy. Nem szabad lemenni!
JÓZSEF	Miért?
PÉTER	Eltéved.
JÓZSEF	Viszek magammal spárgát.
PÉTER	Akkor se lehet.
JÓZSEF	Miért?
PÉTER	Tiltja a szabályzat.
JÓZSEF	Mi lenne a dolgom?
PÉTER	Élelmet kell hozni. De előbb nézze meg, hogy kivették-e a kenyeret?
JÓZSEF	(a kúthoz megy, nem néz le) Kivették.
PÉTER	Két napja nem ettek…
JÓZSEF	Mit hozzak nekik?
PÉTER	Valami hideget. Aztán majd főzhet is nekik, ha akar. Ott van a mai ellátmány a kút peremén. Vegyen rajta töpörtyűt!
JÓZSEF	(elveszi a borítékot, belenéz) Nem kellene magához mentőt hívni?
PÉTER	Már hívtam, amikor az elvtárs beesett ide.
Szirénahang. Némi vibrálás után kialszik minden fény.
	Már megint áramszünet! Ez szabotázs!
Tizedik jelenet
Ugyanaz a bádogfal, mint a hetedik jelenetben. József jobbról jön két nagy szatyorral. Leteszi őket a kapu előtt. Zsuzsa balról be, fehér köpeny van rajta.
ZSUZSA	(a házszámot nézve, Józsefhez) Hogyhogy nulla van a számtáblán?
JÓZSEF	Lekopott az első szám.
Egymásra ismernek, köszöntik egymást.
	A mentővel jöttél?
ZSUZSA	Igen, én vagyok az orvos. Te szóltál be?
JÓZSEF	Nem, maga a beteg. Az imént beszéltem vele. Gyere, nyitva hagytam az ajtót. Jól le kell hajolni, mert megüti a fejed.
Zsuzsa lehajol.
	Mélyebben!
Mindketten mélyen lehajolnak, József megtaszítja az ajtót, mire a fal kettéválik, és jobbra-balra kitolódik a színpadról.
ZSUZSA	(nevet) Mindig felülök a tréfáidnak.
József felveszi a szatyrokat. Belépnek. A nyolcadik jelenetben látott garázsszerű szoba, de eltűnt belőle a kút. A szekrényekre hasonló mintázatú tapéta emlékeztet. Néhány kockán Krisztust ábrázoló festményekről készült lenyomatok: az Utolsó vacsora (Leonardo vagy Tintoretto), A keresztfa fölállítása (Rubens), A sírba tétel (Caravaggio) és egy modernebb kép a feltámadásról. Az ágyon Angéla fekszik, az a ruha van rajta, amiben elment hazulról, deréktájon lyukas nemzetiszínű zászló takarja.
JÓZSEF	(döbbenten) Hova lett a kút?
ZSUZSA	Miféle kút?
JÓZSEF	(leteszi a szatyrokat) Az előbb még volt itt egy kút.
ZSUZSA	Miért fontos ez? Hol van a beteg?
JÓZSEF	Ott az ágyon. Azt hiszem, haslövése van. (A falhoz megy, megtapogatja, a szekrényeket keresi. A képeket is elfordítja. A feltámadást ábrázoló képet hosszabban nézegeti, közel hajol, aztán távolabbról szemléli.)
ZSUZSA	(az ágyhoz megy, felismeri a nővérét) Angéla!
JÓZSEF	(odanéz, elhűlve) Szűzanyám!
ANGÉLA	(tagolva, gépszerű hangon) A-nya, a-nya!
JÓZSEF	Hívjuk ide Máriát?
ANGÉLA	(elhaló hangon) Az igazi anyámat hívom. Az édesanyukámat…
ZSUZSA	Félrebeszél. Szegény testvérkém!
ANGÉLA	Te vagy az, Zsuzsa?
ZSUZSA	Én vagyok, a testvéred. Hogy kerültél ide?
ANGÉLA	Azt hiszem, elvetéltem.
ZSUZSA	Miket beszélsz! Itt a mentő, mindjárt beviszünk a kórházba.
ANGÉLA	Inkább masszírozd meg a derekamat!
Sötét.
Tizenegyedik jelenet
Ugyanaz a szoba, mint az első és a harmadik jelenetben, Juditék lakásán, 1956. november 3-án, szombaton, a szovjet támadás előestéjén. Judit a varrógépnél dolgozik. Dániel a pincében van. A rádióban Kodály Zoltán Zrínyi szózata hallatszik, a „Ne bántsd a magyart!” kórusnál. Megszólal az ajtócsengő. Judit lehajtja a csapóajtót, lekapcsolja a rádiót, és kimegy az 1. ajtón. Angélával tér vissza. Dániel megemeli a csapóajtót, aztán résnyire visszahúzza.
ANGÉLA	Elnézést kérek, hogy nem szóltam ide telefonon. De nem hazulról jövök. Szeretnék kérdezni néhány dolgot, amivel nem akarom anyámat, pontosabban a nevelőanyámat kínozni. A múltkor úgy vettem ki Judit néni szavaiból, hogy tudja, hogyan kerültem a…
JUDIT	Ó! Remélem, nem én indítottam el a lavinát!
ANGÉLA	Már rég utána akartam járni. Csak húztam-halasztottam, nem akartam tudni az igazat. Szóval kérem, mondja el, amit tud.
JUDIT	(ujjait halántékára téve töpreng) Nem tudom, hogy jót teszek-e vele… de ha már úgyis tudod… nem szeretném, ha elidegenednél hazulról…
ANGÉLA	Judit néni ismerte az igazi szüleimet?
JUDIT	Nem, nem ismertem, csak annyit tudok, hogy Mária a szülészeti klinikán ismerkedett meg anyáddal. Valószínűleg az hozta őket össze, hogy egyiküknek sem volt férje. A nevelőapád el akarta venni Máriát, de nem tudta letenni a kauciót…
ANGÉLA	Az micsoda?
JUDIT	Olyasmi, mint a lányok hozománya. A katonatiszteknek bizonyítaniuk kellett, hogy a házasságkötés után elegendő vagyonuk lesz. A hadvezetés így akarta biztosítani, hogy a tiszti családok megfelelő nívón éljenek. Az alacsonyabb rangú tiszteknek, akiknek kisebb volt a fizetésük, többet kellett felmutatni, és apád csak hadnagy volt. Amikor megtudta, hogy Mária gyereket vár, megígérte, hogy kilép a katonaságtól, és összeházasodnak. A szülésig azonban nem talált civil állást, azt pedig Mária sem akarta, hogy bizonytalan helyzetbe kerüljenek. Igen ám, de a kislányuk pár nap múlva meghalt, s Mária megrémült, hogy most fuccs a házasságnak. Kapóra jött neki, hogy az igazi anyád le akart mondani a gyerekéről, vagyis rólad, a nevelőapád pedig nem tudta meglátogatni Máriát a kórházban…
ANGÉLA	Én csak egy eszköz voltam, hogy Mária férjhez tudjon menni?
JUDIT	Ugyan, Angéla! Mit gondolsz, hány lány csináltatta fel magát, mióta a házasság intézményét feltalálták? A saját gyerek is lehet eszköz. Attól még szerethetik. Faluhelyen olyan szokás is volt, hogy csak akkor vitték pap elé a lányt, ha termékenynek bizonyult. Ha már rúgott benne a gyerek.
ANGÉLA	A nevelőapám tudta, hogy nem vagyok a lánya?
JUDIT	Tudta. Anyád, az igazi, zsarolta Máriát, kisebb-nagyobb összegeket kért tőle. Mária megsokallta, és nem adott neki többet. Erre ő írt a nevelőapádnak…
ANGÉLA	Olvastam azt a levelet.
JUDIT	Akkor miért meséltetted el velem?
ANGÉLA	Mert az a levél csak pár sor. Valami ilyesmi (felfelé nézve próbálja idézni): „Uram! Angéla nem a magáé. Szülei Máriára bízták, mielőtt külföldre távoztak, de nem jöttek érte vissza. Állítólag baleset érte őket a háború kitörése előtt, valahol Oroszországban.”
JUDIT	(énekel) „Valahol Oroszországban, valahol Oroszországban.” (töpreng) Hol találtad a levelet?
ANGÉLA	A szekrény tetején.
JUDIT	Nem tudom, mi az igazság. Zsuzsa tud a levélről?
ANGÉLA	Nem hiszem. Én nem mondtam neki.
JUDIT	Akkor semmisítsd meg! Nehogy a kezébe kerüljön!
Megszólal az ajtócsengő.
	Hát ez meg ki lehet? (ki az 1. ajtón)
ANGÉLA	(utána szól) Ha engem keresnek, nem vagyok itt! (a konyha felé indul)
DÁNIEL	(félig kiemelkedve) Szervusz, Angéla!
ANGÉLA	Szia! Gondoltam, hogy itt vagy. Mindent hallottál?
DÁNIEL	Ne haragudj, hogy hallgatóztam. Ki írta azt a levelet?
ANGÉLA	Nem tudom, nem volt rajta név. Remélem, az igazi anyám írta, de írhatta más is.
DÁNIEL	Nézd meg az ismerőseitek kézírását!
Judit és József kölcsönös üdvözlése kintről.
ANGÉLA	A fenébe is! Ez József! Biztosan értem küldték. Lemehetek hozzád?
DÁNIEL	Gyere! (lehúzódik)
Angéla utána megy, a csapóajtó le, Judit és József be.
JUDIT	Angéla, kijöhetsz, csak József az. (a konyhához megy, kinéz a 2. ajtón) Jaj, istenem, nincsen itt!
JÓZSEF	Kimászott az ablakon?
MÁRIA	(lassan a csapóajtóhoz megy, nézi, aztán felemeli, leszól) Feljöhettek, a József van itt.
JÓZSEF	Hű, micsoda rejtekhely!
Angéla és Dániel feljön, kölcsönös üdvözlés.
	Angéla, égre-földre kereslek. Hol a csudában kódorogtál? Már az Erkel Színházban is érdeklődtem, hátha elnézted a dátumot.
ANGÉLA	Képzeld, azt álmodtam, hogy megmasszíroztad a derekam.
JÓZSEF	Hol?
ANGÉLA	Itt, hátul.
JÓZSEF	Nem úgy értem. A Holdon? Vagy a Duna jege alatt? Vagy hol? Földrajzilag.
ANGÉLA	Az Erkel Színházban.
JÓZSEF	A nézőtéren vagy a színpadon?
ANGÉLA	A színház alatt.
JÓZSEF	Sötét volt?
ANGÉLA	Te kis piszok! Nem elég, hogy nem adtál puszit…
JÓZSEF	Kettőt is küldtem. A Zsuzsával.
ANGÉLA	Egyet elcsalt. De köszönöm az ilyen puszit.
DÁNIEL	Milyen pusziról beszéltek?
JÓZSEF	Angélának születésnapja volt.
DÁNIEL	(zavarban) Ja, éppen most gratuláltam, a pincében…
JÓZSEF	Sötét van a pincében?
ANGÉLA	Akkor honnan tudnám, hogy virágos a tapéta, mi? Ha nem hiszed, nézd meg!
DÁNIEL	(Józsefhez) Féltékeny vagy?
JÓZSEF	Ne vicceljél!… Angéla és én vérrokonok vagyunk.
ANGÉLA	Ha ez zavar, elárulhatom, hogy fogadott gyerek vagyok.
JÓZSEF	(nevetve) Mi vagy te? (szünet, Judithoz) Ez igaz?
JUDIT	Igaz, de Zsuzsa nem tudja, és ne is tudja meg.
JÓZSEF	Ezért költöztél el hazulról?
ANGÉLA	Én nem költöztem el.
JÓZSEF	Miért, hol voltál három napig?
ANGÉLA	A felkelőknél.
JÓZSEF	Na, ne hülyéskedj!
ANGÉLA	Nem hiszed el? (vöröskeresztes karszalagot vesz elő) Segítettem ellátni a sebesülteket. Önkéntes nővér vagyok.
DÁNIEL	(Józsefhez) Mi van a csuklódon? Megkötöztek?
JÓZSEF	(megnézi a csuklóját) Szorított az órám szíja.
JUDIT	(a falra mutat) Nézzétek azt az árnyékot! Nem olyan, mint egy angyal?
ANGÉLA	Jé, csakugyan! Minek az árnyéka?
JUDIT	A lugasnak.
DÁNIEL	Jaj, Mama! Azon a falon?
JUDIT	Az ördög mindenre képes.
ANGÉLA	Ez már olyan, mint egy abszurd dráma.
JÓZSEF	(Dánielhez) Mi a csudával töltötted az időt annyi ideig?
DÁNIEL	Észtül tanultam. Nálam maradt néhány észt regény…
JÓZSEF	Ilyen optimista vagy?
DÁNIEL	…és írtam egy csomó verset is.
ANGÉLA	Mondd el az egyiket!
DÁNIEL	A nővér. (Angélához) Érdekel? Kórházi napló.
JÓZSEF	Ha nem túl hosszú, méltányosak leszünk.
DÁNIEL	Az öreg beszart, és mindenét összekente: Paplant, párnát, papucsot, pizsamát. „Még a pofám is szaros lett” – panaszolta roskatag hangon, mintha pofontól tartana. „Már alliterálni tetszik?” – érdeklődött a nővér. … Éjjel keveset aludtunk. A májrákos férfi éjféltájt fölkelt, és a komputerek túlvilági hangján apját hívogatta az ágyak között. „A-pa, a-pa – utánozta a nővér –, a jó cukor is aluszik: … A terasz falán elmosódott írás: „Itt volt Hilbert Vilmos színházi szabó 1910-ben.” A párkányon lármás verebek. „Hess, madár!” – mondta a nővér.
JUDIT	Nem ismerős neked ez a versszak? „Szundít a lapda, meg a síp, az erdő, a kirándulás, a jó cukor is aluszik – aludj el szépen, kis Balázs.”
DÁNIEL	Jaj, Mama, hogyne ismerném. József Attila Altatója. De ez a nővér szereti a költészetet, s mutatni akarja, hogy ő nemcsak egy egyszerű nővér. Azért idézi.
JUDIT	Na és a „Hess, madár!”? Arany János Vörös Rébék című versében ezt egy varjúnak mondják. Varjú a halálmadár, nem a verebek. Ezt te nem tudod, vagy a nővér?
DÁNIEL	Mamácska, mamácska! Azt akarom vele mondani, hogy a halál kisszerűbb lett. Láttad a klórmésszel leöntött hullákat? Ez nem az a dicső halál, a harc mezején, amire Petőfi Sándor vágyott. Valami hasonló történik a kórházakban is. A betegekkel. Elvesztik a nevüket, egyeske, ketteske lesz belőlük, egymásról is csak annyit tudnak, hogy az „öreg” vagy „a májrákos férfi”. Összecserélhetők. Csak Hilbert Vilmos úr nevét ismerjük, a falról. Csak a falon lehet valaki. Lehet, hogy egyszer majd tele lesznek a városok falfirkával. Persze az öröklét utáni vágy is benne van ezekben a jelekben. Nemcsak az egyiptomi piramisok készültek az öröklétnek, hanem a piramisokba vésett nevek is, amelyeket Napóleon katonái és a turisták hagytak maguk után.
JUDIT	Aki hisz a feltámadásban, annak nem kell jelet hagynia.
ANGÉLA	Az a versbéli nővér a valóságban is létezik?
DÁNIEL	A nővér én vagyok. És az öreg is. Meg akartam magam örökíteni.
JÓZSEF	Dániel barátunk posztmodern verset írt. Egy elő-posztmodernet.
JUDIT	Drága József, nem lehet valami egyszerre elő és utó. Vagy posztmodern vagy premodern.
DÁNIEL	Jaj, Mama! A posztmodern lehet stílusirányzat is.
JUDIT	Hát, ha te a jövőbe látsz!
ANGÉLA	Mi az, hogy a komputerek túlvilági hangja? Egyáltalán mi az, hogy komputer?
DÁNIEL	Elektronikus számítógép. Automatikusan, mechanikusan mozgó alkatrészek nélkül végzi a számítási műveleteket. Az egyik külföldi adó bemondta, hogy a világ első komputerét idén fogják lebontani, vagy már le is bontották. Akkora volt, hogy elhelyezéséhez harminc méter hosszú teremre volt szükség. Tíz évig működött. Azt mondják, a számítógépek egyszer még beszélni is fognak. (az órájára néz)
ANGÉLA	Vártok valakit?
DÁNIEL	Ki az ördögöt várnánk? Csak a külföldi híreket akarom meghallgatni. Jönnek befelé a szovjet csapatok.
JUDIT	Jaj, istenem! Mit csináljunk?
DÁNIEL	Hozzál egy kis szőlőt!
Judit feláll, megszólal az ajtócsengő, három rövid és egy hosszabb csengetés (Beethoven V. Szimfóniájának első négy hangja, az ún. sors-motívum), mindenki megmered.
	Ki a fene lehet az?
JUDIT	Ne nyisd ki az ajtót!
Újabb csengetés: három rövid és egy hosszú. Sötét.
Tizenkettedik jelenet
Ugyanaz a szoba, mint a második és a negyedik jelenetben, Máriáék lakásán, 1956. november 4-én, vasárnap délelőtt, miután megindult a szovjet csapatok általános támadása. Távoli ágyúdörgés, gépfegyverropogás. Mária és Zsuzsa fotelben ülve hallgatja a rádiót.
RÁDIÓ	„Figyelem!… A magyar kormány kéri a szovjet hadsereg tisztjeit és katonáit, hogy ne lőjenek! Kerüljük el a vérontást! Az oroszok a barátaink, és a jövőben is a barátaink maradnak!”
MÁRIA	Borzasztó! Angéla meg ott van a felkelők között. Istenem, csak baja ne essék! (lekapcsolja a rádiót)
ZSUZSA	József mindent megtesz, hogy visszahozza.
MÁRIA	(kinéz az ablakon) Hogy hozná vissza? Hiszen lőnek…
Csengetnek.
	Jézus Mária! A ruszkik!
ZSUZSA	Neked mindjárt a legrosszabbra kell gondolnod! A kéményseprő is lehet.
MÁRIA	Biztosan Angéláért jöttek. Bújj gyorsan a szekrénybe!
ZSUZSA	Nem én vagyok Angéla.
MÁRIA	Tudod, mit műveltek a háborúban? Még az öregasszonyokat is…
ZSUZSA	Egyedül akarod őket fogadni?
MÁRIA	Ne szemtelenkedj! Erre most nincs idő! Bújj a szekrénybe!
Hosszabb csengetés. Zsuzsa elhelyezkedik a szekrényben. Mária az 1. ajtón ki. Zsuzsa kikászálódik a szekrényből, a 3. ajtón ki a fürdőszobába, bevágja az ajtót. A családi kép leesik a falról. József (a gitárjával) és Mária be az 1. ajtón.
MÁRIA	Azt hittük, hogy Angéláért jöttek. Zsuzsát gyorsan beküldtem a szekrénybe, nehogy őt vigyék el helyette! (hangosan a szekrény felé) Zsuzsa, előjöhetsz…
Csend.
	(emeltebb hangon) Nem hallod? (Józsefhez) Bányászd ki, légy szíves!
József az ágyra teszi a gitárt, a szekrényhez megy, bekopog, aztán kinyitja az ajtót…
JÓZSEF	(Máriához) Viccelsz?
MÁRIA	Nincs ott? Hova tűnt ez a taknyos?
ZSUZSA	(a 3. ajtón be) Itt vagyok, asszonyanyám. Muszáj volt pipilnem. Nem akartam a szekrényben. (Józsefhez) Angélát hol hagytad? Telefonált, és mondta, hogy találkoztatok. Most hol van? (visszateszi a családi képet)
JÓZSEF	Egyik osztálytársával van, akinek a bátyja az a mezőgazdasági pilóta. Kimentek a gépállomásra, ahol a fiú dolgozik. Le akarnak permetezni pálinkával egy szovjet tankoszlopot, azután Molotov-koktéllel felgyújtják.
ZSUZSA	Miért nem benzint locsolnak?
MÁRIA	Ez a legnagyobb bajod? (Józsefhez) Utána kellett volna menned…
JÓZSEF	Utána mentem.
MÁRIA	És?
JÓZSEF	Nincs semmi baja.
MÁRIA	Beszélj, az isten szerelmére!
JÓZSEF	Víz volt a hordókban. Szabotázs.
MÁRIA	Ugye, csak hülyéskedsz?
JÓZSEF	Hát persze.
MÁRIA	Ilyen helyzetben! Nem vagy eszeden. Hol van?
JÓZSEF	Az eszem?
MÁRIA	Azt akarod, hogy fejbe üsselek? Nyögd már ki: hol van Angéla?
JÓZSEF	Azt mondta, hogy még el kell mennie egy osztálytársához, akinek pilóta a bátyja. Az apjuk abban a fogolytáborban volt, ahol…
MÁRIA	(Zsuzsához) Megvan neked a telefonszámuk?
ZSUZSA	Megvan. Mit akarsz mondani? (íróasztalából noteszt vesz elő, fellapozza, és Máriának adja)
MÁRIA	Azt, hogy ne menjen sehova! (az 1. ajtón ki)
JÓZSEF	Nem jött vissza a magyar delegáció. Hogy lehet egy hadügyminiszter ilyen naiv!
ZSUZSA	A régi királyok ezért tartottak udvari bolondot. A bolond eljátszotta, hogy mi fog történni. „Gyere tárgyalni!” – mondta a királynak, s amikor az odament, ráfogott egy alabárdot: „Most pedig, mars, a tömlöcbe!”
JÓZSEF	Ebben a pártban nem lehet csipkelődni. Olyan, mint az egyházak.
Mária, notesszel a kezében, bejön az 1. ajtón, jól bevágja, a családi kép megint leesik. Zsuzsa visszarakja a helyére.
MÁRIA	Ki akartak menni a gépállomásra, de már elfoglalták a szovjetek. Kértem, hogy maradjon az osztálytársánál! Erre azt mondta, hogy bízzam rá!
Ismét csengetnek. Zsuzsa felveszi a kenyeret, és a szekrényhez megy vele.
MÁRIA	Majd én kinyitom. (ki az 1. ajtón)
Zsuzsa visszaül a helyére. Mária és Dániel ugyanott be, utóbbinál két bőrönd, leteszi őket az ajtóban.
JÓZSEF	Szia, Dani!
DÁNIEL	Szervusztok!
ZSUZSA	Szervusz! Zsuzsa vagyok. Hasonlítasz a fotódra. Csüccs le!
DÁNIEL	Köszönöm. (széket vesz, leül)
MÁRIA	(bejön az 1. ajtón, kezében egy tányér pogácsa, körbekínálja, majd az ágyra ül, Dánielhez) Alig ismertelek meg. Most jössz külföldről, amikor mások mennek?
DÁNIEL	A Mama… A Mama…
MÁRIA	Valami baj van?
DÁNIEL	Igen. Nem is tudom, hogy hogyan… (egy szuszra) Anyám reggel elment templomba. Azt mondta, hogy a mise után siet haza. Közben fegyverzajt hallottam, ezért elébe mentem, hogy hazakísérjem. Az utcán valaki szembefutott velem, s rám kiáltott, hogy ne menjek arra, mert a sarkon eltaláltak valakit. Rohantam, mint az őrült. Mama ott feküdt néhány háznyira az úttesten, a villamossínek között.
MÁRIA	Meghalt?
DÁNIEL	(nem képes igennel válaszolni) Eszembe jutott, hogy a szomszédomnak van egy biciklikerekes utánfutója. Elkértem tőle, és feltettem rá a Mama… és futottam vele, mint egy kuli… valami csodában bíztam, pedig láttam… üveges volt a szeme… és le volt zárva az egyik… egy repesz eltalálta a nyakát… (egy szuszra) A sebészeten találkoztam egy ismerős orvossal. Őt is lecsukták pár évre, de csak a harmadát ülte le. Portásnak vették vissza. Itt lakik, a szemközti házban, az emeleten. Azt mondta, szerzett egy kocsit, menjek vele Nyugatra. Mindjárt itt lesz. Van még két üres hely a kocsiban…
Odakinn cseng a telefon. Mária ki az 1. ajtón
	Nem akartok velünk jönni? Még átcsúszhatunk a határon.
ZSUZSA	Nem hagyhatom itt az anyámat. Ő meg úgysem hagyná itt Angélát.
DÁNIEL	(Józsefhez) És te? Te sem akarsz jönni?
JÓZSEF	Én sem hagyhatom itt a szüleimet… pláne értesítés nélkül.
DÁNIEL	Nincs telefonjuk?
JÓZSEF	Nincs. Egy kis faluban élnek… és gyerekük sincs több.
DÁNIEL	Csak meg ne bánd! Ne hidd, hogy elmarad a bosszú!
JÓZSEF	A helyedben én is mennék. Judit is ezt akarná. Talán ez a testamentuma.
DÁNIEL	Ezt hogy érted?
JÓZSEF	Neked az a jó, ha nem köt ide semmi.
Csend.
ZSUZSA	(kínálja) Vigyél belőle! Hamuban sült pogácsa. Anyám leégette a másik tepsit.
Dániel zsebre vág néhányat.
MÁRIA	(be, Dánielhez) A doktorod telefonált, hogy rajtad kívül csak egy embert tud vinni. Sok a csomag.
DÁNIEL	Megkaphatnám az Angéla osztálytársának a telefonszámát?
MÁRIA	Tessék, benne van a száma! (átadja a noteszt) Nem laknak messze. De nehogy idehívd most Angélát!
DÁNIEL	(átveszi a noteszt) Nem hívom ide. El akarok tőle búcsúzni. (ki az 1. ajtón)
MÁRIA	(Zsuzsához) Ugye nem akarja magával vinni?
ZSUZSA	Nem mondta. Azt kérdezte, hogy mi nem akarunk-e velük tartani.
MÁRIA	És mit mondtatok neki?
JÓZSEF	Azt, hogy mi gyávák voltunk, nincs mitől félnünk.
MÁRIA	(kinéz az ablakon) Üres az utca, de valahol nagyon lőnek.
ZSUZSA	(Zsuzsa mögéje megy) Anya, nem érdeklődtél a szomszéd házban?
MÁRIA	Miről beszélsz? (kapcsol) Ja! Kislányom, ilyen időkben ki foglalkozik ilyesmivel… illetve… várj csak… a szekrény tetején találtam egy emlékkönyvet. Most éppen aktuális. Három fiú… és ketten búcsúznak… (kotorászik a szekrényben, előveszi a könyvet, és átadja Zsuzsának)
ZSUZSA	(töltőtollat vesz elő, átadja Józsefnek) Te vagy az első, írjál bele valami szépet.
JÓZSEF	Mit írjak? (töpreng) Idézzem Petőfi Sándort? „Szörnyű idő, szörnyű idő!” 1849-ben írta, amikor bejöttek a cári csapatok, és elbukott a szabadságharc. (Máriához) Nem az Angéláé ez a könyv?
MÁRIA	Majd kap egy másikat.
ZSUZSA	(Máriához) Nem találtál egy papírt a szekrény tetején?
MÁRIA	Volt ott több is. Kidobtam őket. Kellettek volna?
ZSUZSA	Volt levél, nincs levél.
Dániel visszajön az 1. ajtón, nem csukja be.
MÁRIA	Mi hír?
DÁNIEL	Nem veszik fel a telefont. Lehet, hogy belövést kapott a központ. Csoda, hogy eddig működött.
Csend.
	(kulcsot vesz elő) Itt hagyhatom a kulcsom? A lakáskulcs. (átadja Máriának) Anyám temetését elintézi a nagybátyám, majd értesít benneteket. Ha átértem, telefonálok.
JÓZSEF	És ha nem tudsz átjutni?
DÁNIEL	Akkor nem lesz szükségem lakásra… (hosszú csend) Idegtépő ez a várakozás. (Józsefhez) Mesélj valami érdekeset!
JÓZSEF	Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akinek Vörös volt a családi neve. Vörös volt a haja, ezért osztálytársai elkeresztelték vörös Vörösnek. Később belépett a Pártba, s ettől fogva ő lett a vörös vörös-Vörös. Amikor kimentek a ruszkik, azt mondta a munkatársainak: „Elegem van a vörösökből.” És a füle tövéig elvörösödött. Ettől kezdve úgy emlegették a háta mögött, hogy a vörös vörös-vörös-Vörös.
Zsuzsa felnevet, majd hirtelen elhallgat.
MÁRIA	Inkább énekeljünk valamit búcsúzóul!
DÁNIEL	Ez jó ötlet. Mit énekeljünk? (a bőröndjéhez megy, és kiveszi a citerát)
MÁRIA	Talán Judit emlékére valamit…
JÓZSEF	(leteszi az emlékkönyvet, előveszi a gitárt) Dániel, te vagy a…
DÁNIEL	Én vagyok a micsoda? A megrendelő? A vesztes? A gyászvitéz? Na jó! Fenn a függöny, kezdődjék az előadás! (kisfiúsan) Kedves közönségünk! Hattyúdalestünk következik.
Énekelni kezd, a többiek követik. Dániel citerázik, József időnként rögtönöz egy-egy akkordot a gitárján.
	„Ellopták szívemet, jól érzem. Aki ellopta is esmérem. Tied vagyok, rabod vagyok Megkötözött foglyod vagyok, édesem.” (szünet) „Bujdosik az árva madár, egyik ágrúl másikra száll. Hát az ilyen árva, mint én, hogy ne bujdokolna szegény.”
JÓZSEF	(Dánielhez) Szokott késni a haverod?
DÁNIEL	Hát… lehet, hogy már Szibéria felé terelgetik.
MÁRIA	Hogy akartok kijutni a városból?
DÁNIEL	Fogalmam sincs.
JÓZSEF	Mondjátok, hogy idegenvezetők vagytok, Szuezbe kell vinnetek egy orosz csoportot. Szépen kivezetitek őket az országból, ti meg visszajöttök.
DÁNIEL	Látod, erre nem is gondoltam. (énekel) „Szegény legény vagyok én. Erdőn, mezőn járok én. Krajcárom nincsen, elszakadt az ingem. Van egy lyukas nadrágom, Folt is rajt huszonhárom. Ég alatt hálok, jobb időkre várok.” (szünet) „Szól a kakas már, majd megvirrad már, Ha az Isten nékem rendelt, enyém leszel már. Várj, madár, várj, te csak mindig várj! Zöld erdőben, zöld mezőben sétál egy madár. Micsoda madár? Micsoda madár? Kék a lába, zöld a szárnya, engem hazavár. Várj, madár, várj, te csak mindig várj! Ha az Isten néked rendelt, tiéd leszek már.”
Dániel leteszi a citerát, arcát két tenyerébe rejti. Hosszú csend. Megszólal az ajtócsengő: három rövid és egy hosszú csengetés.
DÁNIEL	(feláll, Zsuzsához) Nem mehetek ennyi holmival. Őrizzétek meg nekem ezt a citerát!
ZSUZSA	Vigyázni fogok rá.
MÁRIA	Kinyitom az ajtót. (az 1. ajtón ki, sikolt)
Az 1. ajtóban tépett, mocskos ruhában megjelenik Angéla. Csupa füst és korom. Úgy néz ki, mint egy kéményseprő. Fején a harckocsizók fekete sisakja, szíjánál fogva egy géppisztolyt vonszol. Lábán piros cipő.
ZSUZSA	Angéla!
Angéla tesz néhány lépést, elejti a fegyvert, még egy-két lépés, és arccal előre az ágyra zuhan. A színpad elsötétül. Mária és Zsuzsa az 1. ajtón ki, Dániel és József elhelyezi az ágyon Angélát, leveszik róla a sisakot. Derengő fény. Dániel és József mozdulatlanul ül Angéla mellett. A lány lázálmában képzelődik.
JUDIT	(énekhangja a színpad vagy a nézőtér tetején elhelyezett mikrofonból) „Meseautóban színezüst erdők során repülünk a szívünk tavaszán. Arany országút csillogó gyémántporán repülünk a mesék kocsiján. Fenn az égen az angyalok vigyáznak ránk, és a sors fogja tán a volánt. Csupa boldogság vár ezután rád és rám a mesék meseszép kocsiján.”
Szünet. A következő párbeszédet is mikrofonból halljuk, visszhangosítva.
ANGÉLA	Hol vagyok?
PÉTER	A színpadon. Egy szépségversenyen.
ANGÉLA	Mi volt ez a zene? Mintha fentről jött volna…
PÉTER	Sláger a Meseautó című filmből.
ANGÉLA	Miről szól a film?
PÉTER	A gazdag gyáros elnyeri a gépírólány kezét.
ANGÉLA	Hogy nyeri el?
PÉTER	Sofőrnek álcázza magát.
ANGÉLA	Ki maga?
PÉTER	A Csizmás Kandúr.
ANGÉLA	Te vagy az, József?
PÉTER	Sajnálom, de Péternek hívnak.
ANGÉLA	(töpreng) Péter?
PÉTER	Péter. A Labirintus őre.
ANGÉLA	Ismerős a hangja.
PÉTER	Én voltam az ördög.
ANGÉLA	Az ördög? Téged is elfogtak, a Labirintus őrét?
PÉTER	Nem fogtak el. Beépültem közétek.
ANGÉLA	Értem. Zsuzsa és Mária hova lett?
PÉTER	Disszidáltak. A szomszéd orvossal.
ANGÉLA	Dániel és József miért maradt itthon?
PÉTER	Szerelmesek beléd.
ANGÉLA	(töpreng) Ők fogják a kezem?
PÉTER	Ki más?
ANGÉLA	Mi ez a szag?
PÉTER	A klórmész szaga.
ANGÉLA	Klórmeszet tettek rám, de hát akkor…
PÉTER	Rajtam van a klórmész.
ANGÉLA	Mi történt veled?
PÉTER	Hasba lőttél.
ANGÉLA	Én is bekaptam egyet.
PÉTER	Te túléled.
ANGÉLA	Mit akarsz tőlem?
PÉTER	Tudom, kik voltak a szüleid.
ANGÉLA	Kik voltak?
PÉTER	A szabadság és a szerelem.
Kivilágosodik a színpad, Zsuzsa és Mária be az 1. ajtón.
ZSUZSA	(Dánielhez) Kinn vár az ismerősöd.
DÁNIEL	(felugrik) Behívom! Nézze meg Angélát! (ki az 1. ajtón)
ANGÉLA	(elhaló hangon) Zsu-zsa!
ZSUZSA	(az ágyhoz megy) Itt vagyok… Itt vagyok…
ANGÉLA	Visszafordultatok?
ZSUZSA	Miről beszélsz?
ANGÉLA	Nem mentetek el?
ZSUZSA	Hová?
ANGÉLA	Nyugatra.
ZSUZSA	Félrebeszél. Szegény tesókám!
ANGÉLA	Vegyétek le rólam a cipőt!
JÓZSEF	Csizmát akarsz húzni?
ANGÉLA	Persze. Pirosat.
Péter be az 1. ajtón, Dániel utána, József és Angéla egymásra mered.
MÁRIA	Isten hozta, doktor úr! Könyörgök, mentse meg a lányomat!
Elsötétül a szín, az ablakokban vörös fény, villanások, távoli fegyvermoraj.
Függöny.