Interjú Teitur Lassennal

Teitur Lassen Németországbeli koncertturnéjának utolsó állomásán, a Hessen tartomány északkeleti részén fekvő festői város, Eschwege immáron húszéves múlttal rendelkező zenei fesztiválján, az „Open Flair”-en volt alkalmunk beszélgetni.

    – A Feröer-szigetek, ahonnan jöttél, egy mindösszesen 47 ezer fős ország, mégis rengeteg méltán híres zenész szülőföldje ez a kis terület. Ha kiválasztanánk itt Németországban vagy akár egy másik átlagos európai országban egy kisvárost, ahol ennyien laknak, nemigen találnánk ennyi tehetséget. Mivel tudod magyarázni ezt a jelenséget?
    – Feröer egy kis közösség, amelynek nincsen közvetlen szárazföldi szomszédja, ezért a zene nagyon fontos összekötő elem az emberek közt. Az emberek évszázadokon át összejöttek a táncházakban, hogy az esős napokon az időt a zenével múlassák, és ez a zenei hagyomány öröklődött a mai generációra is. Sokáig, amíg nem volt írásbeliség, a zene volt a legjobb mód a kultúra megőrzésére.
    – Szoros kapcsolatot ápolsz a többi jelentős feröeri zenésszel? Olyan hírességekre gondolok, mint például Eivor Pálsdottir, Lena Anderssen, Gudrun Jacobsen, Kristian Blak, az Yggdrasil együttes stb…
    – (Felnevet és a sarokba mutat.) Ő például a basszusgitárosom, Kristian Blak fia, egyben az Yggdrasil egyik tagja, és Eivor zenekarában is játszik. Eivorral egyébként turnéztunk is közösen. Lena vokálozik néhány dalomnál a Sólinon, a férje pedig, aki a dalait írja, az egyik legjobb barátom. Gudrunnal is zenéltünk már együtt.
    – Zenei tanulmányaidat hol végezted?
    – A gimnáziumban, Dániában, illetve autodidaktaként.
    – A Sólin kivételével az albumaid anyagát angolul írtad. Mennyire nehéz idegen nyelven kifejezned a művészi tartalmat, gondolatokat, érzelmeket?
    – Valamelyest nehéz, ugyanakkor a populáris zene nyelve alapvetően az angol, és engem nem a népdaléneklés érdekelt, hanem az, hogy a feröeri zenei világot szélesebb körben ismertté tegyem. Egyébként már tizenkét éves korom óta olvasok angolul könyveket, és azért is költöztem Londonba, hogy állandóan angol nyelvi közegben legyek, mert fontos, hogy mindig frissen tartsam az angoltudásomat, hiszen, bár jó nyelvérzékem van, nem beszélem tökéletesen a nyelvet. Ezzel egyébként a legtöbb skandináv zenész, zenekar így van; nem beszél folyékonyan angolul, mégis azon a nyelven írja a dalokat. Az angol egyébként nemcsak azért fontos nekünk, mert világnyelv, hanem mert sokkal nagyobb a szókészlete, mint a feröerinek, így finomabban, árnyaltabban lehet megfogalmazni rajta a dalszövegeket.
    – Kik hatottak a zenédre a legnagyobb mértékben?
    – Sokan, nagyon sokan. Elsősorban Leonard Cohen. Még Louis Armstrongot is nagyon szeretem, akiről dalt is írtam, el is fogom a koncerten énekelni.
    – A zenédet hova sorolod leginkább? Megtalálhatóak benne rock-elemek, de népzenei motívumok is, mégsem világzene; populáris, mégsem pop. A singer and songwriter kategória illik rád a legjobban?
    – Igen, természetesen ez, bár ezt a kategóriát igazán csak a szakmában ismerik. De definitíve ez vagyok, ez a zeném.
    – A dalaidnak mik az ihletforrásai?
    – Emberek, karakterek, apró életesemények, sztorik, s azokon keresztül érzelmek leírása, bemutatása, vagy ahogyan a legjobban szeretem mondani: szituációk fényképezése.
    – Gyakran írsz Feröerről?
    – Igen, hiszen ha ott vagyok, mindent értek magam körül. Ki lakik itt, ki ott, ezen a sarkon, azon a tanyán, és annyi esemény, annyi dráma történik, ami mind-mind érdekes és kitűnő ihletforrás.
    – Hogyan mutatnád be Feröert pár mondatban?
    – Azt mondanám, hogy ez egy kis szigetvilág Skócia és Izland között, ahol nem nagy a lakosság, de nagyon sok érdekes ember lakja.
    – Szerinted a függetlenség vagy a Dániával való összetartozás a boldogulás útja Feröer számára?
    – Ez számomra nem is kérdés, egyértelműen a függetlenség! Feröer olyannyira különbözik Dániától, hogy a szakadás szükségszerűen be fog következni. Előbb, vagy inkább utóbb, de a szétválás a napnál is világosabb.
    – Mennyi időt töltesz évente a szigeteken?
    – Ez mindig változik, általában a nagyobb ünnepekre szoktam hazajárni, mint az Ólavssoka, Karácsony. Évente körülbelül 2–2,5 hónapot.
    – Mi a kedvenc helyed Feröeren?
    – Hoyvik! Oda is szeretnék majd valamikor költözni. Van egy ház, amelyet bérbe veszek, amikor otthon járok, és ott töltöm a szabadságomat.
    – Milyen az életmódja a feröerieknek? Láttam filmeket a feröeri közszolgálati tévé internetoldalán, és láttam, hogy teljesen olyanok a körülmények, mint bármelyik német kisvárosban, ugyanúgy mindennapos az internet, a DVD, a földrajzi izoláció ellenére is, ugyanakkor olyan, másutt már rég letűnt fogalmak is élnek még, mint például a fonó.
    – E tekintetben nagy a különbség a főváros, Tórshavn és a vidék között, hiszen Tórshavn valóban olyan életvitelű város, mint bármelyik európai kisváros. Az apám például ügyvéd, nagyapám viszont még halász volt, és a vidékre még mindig az agrárium, a halászat a jellemző. Ugyanakkor aki Tórshavnban él, tisztában van a vidéki élettel és viszont, hiszen a város és a vidék egymásra van utalva.
    – Igen, erről ír híres regényében Hedin Brú is. Ki a kedvenc személyiséged a feröeri művészetben?
    – Igen, az egy kitűnő regény, és, ha jól tudom, németre is lefordították, de nekem a kedvenc íróm William Heinesen! Egyszerűen csodálatos művész volt, jelenség. Hihetetlenül közel érzem magamhoz az ő világát.
    – Nem csoda, hiszen Bak napjegy, mint te is vagy.
    – Igen-igen, tényleg, 1900. január közepe felé született. Egyszerűen csodálatos író. A festők közül Mikines a kedvencem, a zenészek közül pedig Kristian Blakot becsülöm nagyra, több mint 250 lemezen működik közre. A költők közül Matrast szeretem nagyon, és még Regin Dahl is nagyon jó, mondhatni a maga korában egy singer and songwriter volt.
    – Még egy utolsó kérdés: mit tartasz jónak és mit rossznak Feröeren?
    – Háááááááááááááát… egy dolgot mondok, ami egyszerre jó is meg rossz is: mindenki mindenkit ismer!

Posta Ákos István