William Heinesen

Laterna magica

    A nagy felhők, melyek a tenger felől áramlottak lassan a part felé, még fodraikon vitték a maradék sápadtlila esti fényt. A borúsan fekete sötétség beborította a tetőket és az oromzatokat, s lassan minden körvonalat elmosott. Mégis a sötétségen keresztül rajzolódott ki a kivilágított ablak íve. De nézd csak, ez az ablak nem más, mint az, amelyik az 1781-ben lebontott katolikus templom köríves ablaka volt, amely később, egy árverésen Madame Abrahamsen tulajdonába került, s most a kis, Stenbider utcai protestáns üzlet kirakataként szolgál. Világi díszeket lát az ember, ha benéz: hímzett terítők, horgolt díszterítők a szófatámlára, színezett gyöngysorok, medálok és érmék, papírlampionok, ólomfigurák, dorombok, más vidám játékok, pisztolyok, csillagszórók; minden együtt, valamelyest ódivatúan a modern idő elkényeztetett szemszögéből nézve. Egyszeriben a múltban találjuk magunkat, és a szegényes dolgokat gyermekien elbűvölt tekintettel látjuk. A szerény dísz életet és színt kap így, mint a régi olasz szentképeken, arany alapra festve, éneklő angyalokkal. Öröm és vágyakozás uralja világunkat ismét. Tán ez az a nap, amikor a Laterna magica bűvszava örökké belénk ivódott. – Ma este elmegyünk meglátogatni Madame Abrahamsent, s megnézzük a Laterna magicáját. Már előre kimondhatatlanul örültünk. Máig sem tudom, miért, ez a két szó hihetetlen örömet okozott öcsémnek és nekem egyaránt. Semmi sem bírt olyan hatalommal, mint ezek a csábító szavak. Laterna magica! Laterna magica!
    Szeles és hideg nap volt, fagyokra is hajlamos, sápadt s halovány, mint amilyenek a novemberi napok általában, mégis milyen volt! Futva hajtottuk, vezettük a hordópántot, egy fapálcával a hosszú utcákon, utakon és kicsiny közökön végig; úgy ment az egész, mint a karikacsapás. Úgy éreztük, mintha a szerencsekeréken ülnénk. Azóta sem utazott senki sem ilyen fenséges járművön. Függővasutak, expresszvonatok, repülők és rakéták; hol van bármelyik is ehhez képest?! Az abszurd és vad hajtóvadászatot a Laterna magica hívó szava ösztökélte, s a küllők csattogása varázsolt édes zenét hozzá. Ezt a démoni eufóriát csak egy boszorkány tudja átélni. Hogy a Laterna magica valójában miképp is működik, annak hosszasan utána kéne gondolni. Annyi bizonyos, hogy valamit a színes fényekkel művel a sötétségben, s úgy alkot képeket. Valami hasonló lehetett a szabadtéri galoppban, a kerekek csattogásában, amint egy lépcsőn vagy kövön átugratott; egy, a későbbiekben meg nem ragadható mozgás. A friss tüdők, az egészséges vérkeringés, a romlatlan agysejtek ideje. Akkor még senki sem mondta, hogy az élet keserves és szégyenletes.
    Innen nézve mindazonáltal jóval kisebb jelentőséggel bír, hogy a Laterna magicából végül is semmi sem lett. Madam Abrahamsen nem tudta a fényt a megfelelő helyre irányítani, és a lakatos, akiért küldetett, éppen nem volt otthon. Így elmaradt a bemutató, és mind a mai napig nem került sor a pótlására. A várakozás azonban, amelyet előzőleg éreztem, édes emlékként üldögél emlékeim kék szurdokában, amíg világ a világ.

Posta Ákos István fordítása