Johann Grip

Cím nélkül

1.
Miért pont Karlstad csatornái jutnak eszembe
míg te a másik szobában alszol
három keserves nap hánykolódása után
végre megpihenve

talán a nyugalom teszi, s a közelséged
az éjszakai lámpa takarékos fényénél
Henrik Nordbrandt verseit olvasom
a kellemes magányba vonulásról
az ajtó résnyire nyitott, s a fény ferde
csíkokat barázdál arcodon

ez a fénypára akár Hellaszt is idézhetné
de fantáziám csak a värmlandi csatornákig terjed

tavaszi felvonulás a virágos, felzászlózott utcán
horgászverseny, semmittevés
jóleső nyugalom a verőfényben

Mert alszol, rám is álmosság tör
a könyv hamarosan kicsúszik kezemből
ülök a széken, lábam körül takaró
csak a kórház szellőzőberendezése zümmög
s egy távolodó teherautó

ide jutottunk hát, nyugalomba, biztonságba
könnyű lábakon a karstadi csatorna mentén


2.
Itt akarok ülni

hallgatni a tenger
csobogását

nézni a darvak vonulását
a víz felett

anélkül, hogy
rád gondolnék

mi von határt
kettőnk közé


3.
Szomszédaim neheztelve kérdik
miért nem vontam fel a zászlót tegnap.

Minek a zászlórúd
ha nem használja az ember?

Ha gondom volna a felvonással
szívesen segítenének

ne árválkodjon hasztalan
mondták, persze jóindulattal.

Minek magyarázzam
hogy nekem így is hasznos

nyugalommal tölti el a lelkem
valahányszor szükségem van rá.

A tengerészek tudják
hogy miről beszélek

a hobbivitorlázók éppúgy
mint a vénséges vén tengeri medvék.

A legkisebb szellőre
ablakot nyitok

s hallgatom
amint a kötél

a kertben álló
zászlórudat verdesi

(finom kis koppanások
mintha sörösüveg falán
köröm dobolna)

Kertemben a pokol
lehorgonyzott hajóját őrzöm

mindenre készen.

Visszavert fény

Költözhetnékem támadt

kitárultak az ajtók, szabadon szárnyalt
a képzelet, rétegről rétegre illant

ahogy a Vänern tó köde lebeg
észrevétlen a víz s a fakoronák felett

a középkorúak pánikhangulata tört rám
az vagyok, aki – folyvást

visszatérek hozzád
egyik álmot a másikra váltom

mígnem az igazi tör elő
s felszállt, mint a köd

távolba vesznek kiket szerettünk
de te napsugár szőtte hold vagy

s én, a nap őrzője
visszavert fény

Egy pohár víz

Mit ebédeltem?
Mogyorót, mazsolát.

Mit csináltam?
Gyomláltam a kertet.

És azelőtt?
Gyepet nyírtam.

Mire gondoltam közben?
Hogy egy ilyen szép napon

ebben az átkozott
kertben gürcölhetek.


Mit csinálnék szívesebben?
Nézném szobám ablakából

a napfényben úszó
ápolatlan kertet

elmélázva, kávé sok cukorral
füstöt eregetve…

Valens Lied ohne Worte
Bach-fúga a hangfalakból, ennyi.

Merném én ezt tenni?
Soha. Mit tettem hát?

Halálra dolgoztam magam
a kertben.

S aztán?

Bekapcsoltam a tévét
ebédet készítettem.

Mit is?

Mint már mondtam
mogyorót, mazsolát.

De előtte
remegő térddel

fájó derékkal
a konyhába mentem

s egy pohár kristálytiszta
hideg vizet ittam

apró kortyokban

egy teljes pohárral.

Li Po nem járt itt

Nem, Li Po sosem volt
Värmlandon.

Li Po több
mint ezer éve nem él.

Halála előtt adott
egy költeményt

a címe: Üstökös


„Ifjú szüzek
bálványa lettem

Ha rám gondolnak
nem is sejtik

hogy ősidők óta
nem létezem.

Ha rám néznek
észre sem veszik

hogy egy szikrányi
lobbanásban

a retinájukra
égek.”

Li Po még szánt időt
a rövid üzenetekre.

Októberben
az Orion csillagkép

tűnő fénye
gyors vonásokat vet

az éjszakai égre.
Szeretnék idén is

itt ülni a szirten
mint régen

üzeneteken
tűnődve.

Turisták

Mikor régi vágyam végre teljesül
s fapadoson Rómába jutok

egy teljes hétig maradok, eszem, iszom
s úgy próbálok élni, mint az olaszok.

Talán flörtölök is, mint a helyi férfiak
megadom a módját, nem nyomulok

emeletes busz tetejéről megcsodálok
minden egykori istennel és hőssel

földíszített emlékművet, honnan
– a feledéstől való páni félelemmel –

dicső múltunk nagyjai mutogatnak ránk
bámészkodókra, nekünk szegezve a kérdést:

„Mit vársz tőlünk? Mit keresel itt?”
Lencsevégre kapok mindent

s az elmulasztottak miatt
csak otthon bosszankodom.

Fárasztó utazás lesz
de hasznos.

Szarkák

ülnek az ágon s azt bámulják
miként pazaroljuk fölös luxussal
életünk

mint túlsúlyos vadászok
hajszoljuk a zsákmányt
unalomból

Bölcsebbek a szarkák, csak
időnként szállnak le hozzánk

lelkünkön könnyebbítve
tarka, színes holmit lopni.

Kovács katáng Ferenc fordításai