Nikolaj Frobenius
Norvégóra
Részlet az Elmélet és gyakorlat című regényből
1978 ősze. A tanár szerint túl sokat hiányzik a suliból. Az osztály ugyanaz és mégis más. Tommy bandája ragasztót szipózik és hasist szív a tanári mögötti erdőben, ide-oda betörnek, és az iskolaudvarról viszi be őket a rendőrség. Tommy úgy behúz egy tanárnak, hogy csak patakzik a vér, elönti a katedrát. A tanár feje, mint egy feldöntött kancsó, az ajkai felrepednek. Kicsengetnek, és a tanár többé vissza sem jön (attól kezdve nevüket sem ismerő helyettes tanárok veszik körül őket). Guggen alszik az órákon. Egyesek szerint tűszúrások borítják a karját, és az apja is junkie, egymásnak adnak el heroint. A jó fiúk* és a jó lányok egyre jobb tanulók lesznek, mígnem egy délelőtt Bendik fejjel belerohan Tommy fejébe, és verekedés tör ki az udvaron a jók és a rosszak között. Az egész iskola beszáll, iskolatáskák és tankönyvek szelik át a levegőt, a helyettes tanárok sikoltoznak. A diáktestek egyetlen masszává fonódnak össze. Senki sem tudja kibogozni, és senki sem látja, ki kicsoda. Tor és Viggo felmásznak az iskolatetőre, kavicsokkal dobálják a diákokat szétválasztani próbáló tanárokat, s azt kiabálják, hajrá stein, hajrá stein. Nikolaj a féleresz alatt áll, cigizik és nézi a hústömeget, majd kiszökik, átvág az erdőn. Egy filter nélküli Teddyt szív. A szájában dohánydarabkák vannak, egyfolytában köpdös, de szereti a filter nélküli Teddyt. Az éles füst marja a torkát. Szeret cigarettázni. Az iskolaudvar vadnyugata eltűnik a háta mögött, s végül már csak távoli morajlást hall. Úgy gondolja, most már eleget tanult, otthagyja az iskolát.
Kedvenc tárgya, melyből egyúttal a legjobb, a norvég. Állítólag jól ír. A tanár azt mondja: – Nikolaj, ha ugyanennyi figyelmet fordítanál a többi tárgyra, semmi gondot nem okoznának. De nem figyelsz. Csak ülsz és álmodozol. Hol jár az eszed? És miért nem jársz iskolába?
Nikolaj a fürdőszoba tükre előtt áll és tanulmányozza érzékeny, lányos arcbőrét. Az arcába lógó hajtincsek miatt mindennek kinéz, csak épp punknak nem. Öngyújtóval megperzseli a haját. A fürtök lánggá és füstté válnak. Napokig égett kölniszag van odabent. Hamufrizurája nem túl punkos – egy balesetet szenvedett babára hasonlít. Bánkódik, és úgy dönt, kölcsönveszi apja régi borotválkozási cuccait. Egy újabb mosdóban töltött este után már csak milliméternyi a haja, de egyenetlen, középen tar bőrfoltokkal. És a nyakán sem sikerült minden fürtöt leborotválnia.
Tor komolyan jegyzi meg:
– Vagány vagy, Niko.
Tudja ő jól, hogy nem vagány. Már azóta tudja, tulajdonképpen túl gyáva ahhoz, hogy punk legyen, mikor először hallotta a Sex Pistolst. A fanzinokban nézegeti az angol punkok képeit, és az arcukat békésen ékesítő biztosítótűket figyeli. Mintha ezek az apró eszközök természetes kinövések lennének. Legszívesebben széttépné a ruháit és egy csavarhúzóval felhasogatná gyerekes arcbőrét. De túlságosan fél a fájdalomtól.
Mégis eldöntötte: punk lesz.
Kezdődik a lányos fiút kiirtó s valaki mást megformáló kiképzés. Mostantól új nevet ad magának: Kaput Niko.
Azon a télen sem ő, sem Tor nincsenek valami sokat az iskolában. Az óvóhelyen tanyáznak és gyakorolnak. Egész álló nap nyúzzák a gitárt és a dobokat. Viggo ugyan jár suliba, de sokszor benéz hozzájuk az ebédszünetben. Olyankor játszanak neki néhány számot, mielőtt visszabattyog.
Alig pár hónappal később már egyikőjük sem jár iskolába. Viggo és Anton is az óvóhelyen tengetik napjaikat, és iskolai munka helyett a punkok pontos tervét követik: zajt és értelmetlenséget keltenek, a nyelvet mássalhangzókká tördelik, nemszabályokat követnek, nemegészségesen és nemkiegyensúlyozottan élnek.
Május 1. előestéjén zavargások törtek ki Oslo belvárosában. Torral nézegetik az újságban a képeket: könnygázfüsttel ellepett fiatalok, ágaskodó kutyák és lovak, levegőt szelő kövek.
Az utcán gomolygó füstpamacsok közt a fiatalok arca tépettnek tűnik. Jövőre én is beszállok, gondolja, miközben tudja, túl sovány a verekedéshez. Ennek ellenére be akar utazni a Karl Johan utcára, összecsapni a sisakos, gumibotos rendőrökkel.
Torral megfogadják, hogy ők is ott lesznek a rendőröket dobálók közt.
Amikor 1979-ben Rykkinben, a május tizenhetediki nemzeti ünnepen Tor, Viggo és Nikolaj az iskolaigazgató beszéde közben biztosítótűkkel tűzdelt bőrdzsekiben, kék-zöld hajjal, skót szoknyában, tépett trikóban, kutyaörvvel és láncokkal a nyakukban állítottak be a Gommerud iskola udvarára, az nemcsak a rendbontás kedvéért és Berg igazgató s az alkalomra magukat kinyalt lakótelepi szülők felidegesítése céljából volt. Hanem azért is, mert ki akarták fejezni megvetésüket a nemzet, megvetésüket Norvégia iránt.
Nyolcadikosok, otthagyták az elemit, kamaszok. Mégis, ezen a május tizenhetediki reggelen, 1979-ben, újra felkeresik volt iskolájukat.
07:32-től az óvóhelyen ülnek és söröznek.
Tor gyorsabban iszik, mint a többiek. Lenyomja torkán a barna üveget, és csak nyeli a sört.
Eléneklik a God save the Queen and her fascist regime-t.
08:14-kor megszólal Tor.
– Elmegyünk meghallgatni az igazgató beszédét?
– Az elemibe? Most komolyan? – kérdi vonakodón Nikolaj. Nem egészen biztos abban, hogy viszont akarja látni volt iskolatársait és szüleiket, inkább itt ülne, inná a sört és játszana pár számot.
– Természetesen meghallgatjuk az igazgató beszédét – mondja Tor. – Udvariatlanság lenne részünkről egy május tizenhetedikén nem megjelenni.
– Tiszteletlenség lenne – teszi hozzá Viggo.
– Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak – mondja Nyomorult Tor, és belé fúrja tekintetét.
Megrántja a vállát.
– Nem szabad elkésnünk – mondja Tor, és feláll.
Mindannyian új nevet kaptak. Nyomorult Tor, Roham Viggo és Kaput Niko.
Nyomorult Tor megy be elsőként az iskolaudvarra.
Az emberek utánuk fordulnak. Bámulnak. A bőrdzsekikre, a biztosítótűkre, a kutyaörvre a nyakán, Tor szaggatott trikójára. Látja a bizonytalanságot a gyerekek arcán. Egy anya odalép, karon ragadja Tort, de ő kitépi magát.
Utat vágnak maguknak az emelvényig, ahol az igazgató áll és a mikrofonba beszél, az ajkakig és a mikrofonfejig, a tető feletti napig, a kinyalt tömeg feletti, lobogó zászlóig.
– Berg igazgató homokos!
Halálos csend lesz körülöttük.
Tor újabb lendületet vesz, teleszívja tüdejét és üvölti:
– Az igazgató egy pederaszta!
Viggo meglepetten hátrafordul és suttogva kérdi:
– Mi az a pederaszta?
Nikolaj megvonja a vállát.
Most mindenki megfordul, diákok és szülők, a felügyelőtanár és a volt osztályfőnök, anyák és apák, babakocsis kisgyerekek, minden május tizenhetediki szalag.
Megfordulnak és bámulnak.
Tor áll, mint egy cövek.
Az igazgató egy pillanatra félbehagyta jól megírt beszédét. A demokráciáról és az önállóságról, Eidsvollról és Bjørnsonról, a Himnuszról és az egyén személyes szabadságának fontosságáról szóló beszédét.
Az igazgató a pirosan és fehéren virágzó embertömeg közepén egy bőrdzsekit pillant meg. Bőrdzseki és nyelvcsap. Az igazgató csak ennyit lát.
Tor hangja annyira átható, hogy az igazgató kizökken a beszédből, megáll és hallgat.
Egy pillanatig egymást nézik, Berg igazgató és Nyomorult Tor.
Aztán ismét hallatszik Tor hangja:
– Egészségére, igazgató úr!
Tor a bőrdzsekije belső zsebéből előhúz egy megbontatlan üveg Frydenlund sört, és teljes erőből elhajítja.
Nikolaj lassított felvételben látja, amint az üveg pörögve szeli a levegőt. A barna üveg áttáncol a napfényen az emelvény felé, a lefésült hajak és szőke copfok, mellények és telemarki népviseletek, a gyerekek kezében lévő zászlócskák, virslik és krumplilángosok, maskara és púder felett. A barna üveg táncol.
Nikolaj csak áll, mintha a lába a földbe süllyedt volna, húsz centit az aszfalton át. Tágra nyílt szemekkel nézi, amint az üveg áttáncol a nemzeti ünnep díszfényén.
Ezen az ünnepen, amelyre még a napfény is kicsípte magát, ott áll az igazgató az emelvényen. A sörösüveg fejen találja, majd leesik a kézirat mellé a pultra. Az igazgató lepillant az előtte lévő üvegre és a papírokra. Se a sörösüveg, se a lapok nem sérültek.
Mintha az igazgató gondolatban hálát adna az égnek. Semmi sem tört össze, semmi sem ment tönkre. A kiáltás, az üveg, az udvart ellepő fura csönd, mintha minden csak délibáb lett volna. Ezt látszik gondolni. A megnyugvás mosolya lopódzik a szájára.
De a közel állóknak nyugtalanító ez a látvány: az igazgató sörösüvegre és kéziratára tapadt ámuldozó tekintete. Másodpercekig áll így maga elé meredve, majd egyszer csak hátraesik, a nézők látóterén kívülre, valószínűtlen sötétségbe.
Tor már eszeveszett iramban rohan át az udvaron, el a zászlórúd előtt, ki az erdő felé.
Nikolaj meg csak áll az iskolaudvar közepén. Körülnéz, meglát egy gyerekkocsiban síró kisfiút. A lába gyökeret eresztett az aszfaltba, és mozdulni sem bír. Balra pillant. A felügyelőtanár tátott szájjal fut a gyepen át Nyomorult Tor után. Viggo hirtelen kabáton ragadja, kirántja a ragacsos aszfaltból, és futásnak erednek.
Senki sem úszhat meg ilyesmit.
Tudják. Tor tudja. Viggo tudja. Ő is tudja.
Tor édesanyja nem tudja, hogy mit tegyen. Mindent megpróbál. Komoly beszélgetést. Szobafogságot. Az Üdvhadseregnek ajándékozza Tor bőrdzsekijét. Megtiltja, hogy punklemezeket hallgasson. Éjszakánként halkan sír.
Tort két hétre kitiltják az iskolából.
A kisgimi igazgatója és az osztályfőnök elbeszélgetnek vele. Szociális gondozót rendelnek ki mellé. Édesanyja Váliumot kap. Tor házit.
A Norvég Törvénykönyvről kell dolgozatot írnia.
Tor egy sörösüveggel fejen dobta Berg igazgatót. Nikolaj még mindig látja maga előtt, ahogy az üveg a sárga napfénnyel átszőtt levegőn átörvénylik és eltalálja az igazgató csillogó kobakját. Ezért Tor most kénytelen a Norvég Törvénykönyvet olvasni.
Esténként a garázstetők felett belát Tor szobájába, aki ül és olvassa a piros törvénykönyvet, mely tenyerében tartott magzatra hasonlít.
Kunszenti-Kovács Dávid fordítása
* Sok év múltán úgy gondolja, hogy ezek a fogalmak, jók és rosszak, ugyan a gyermekkor terminológiájához tartoznak, de a fogalompár rögzül a felnőtt tudat durva gépezetében, és soha nem szabadulunk meg ettől a kissé nevetséges és elégtelen besorolástól. Egész életünk során arra törekszünk, gondolja, hogy ellensúlyozzuk jó és rossz személyiségvonásainkat. Felnőttként a rossz fiú éveket fog tölteni azzal, hogy elfedje a gyermekkorában elkövetett rosszaságait, és felettébb erkölcsös embernek akarja beállítani magát. Eközben a jó fiú épp az ellenkezőjét fogja tenni, azaz ellensúlyozandó túlontúl jó gyermekkori személyiségét, nagy erőfeszítéseket tesz, hogy meggyőzze az embereket, hogy ő igazából rossz fiú. Pedig tulajdonképpen csak egy egész életen át tartó (és eleve vesztett) csatát vív a gyermekkor kameraszeme által belé égetett kedves jófiú** képpel.
** Felnőttkorában Nikolajt egyszer felhívják az egyik tv-csatornától, hogy részt venne-e „A nagy osztálytalálkozó” című műsorban. A programban volt osztálytársak gyűlnek össze a műsoros vetélkedőféleségre. Ez esetben az apropó az, hogy az egyik fiú igen ismert tv-humorista lett. A humorista, aki határozottan az egyik legrendesebb fiú volt az elemi iskola X osztályában, egy rakás provokatív és vicces stuntot produkált a tévében, és a média bajkeverőként emlegette. Nikolaj azonban meghökken, hogy ilyen vad hírnevet szerzett magának, hiszen a humoristának csak a kedves gyermekarcára emlékszik, az órákon való figyelmes magatartására.
Amikor Nikolaj szépen megköszönte, de nem vállalta a fellépést (ki nem állhatta annak a gondolatát, hogy egy kivilágított stúdióban üljön, és játszi könnyedséggel beszéljen a Rykkin-i életről; már csak a gondolattól is rosszul lesz, milyen kínosnak tűnhetne), eszébe jutott az, amikor a jó fiúk először jöttek át hozzájuk, hogy elhívják játszani. Úgy megijedt, hogy mit akarnak tenni vele, hogy elbújt a szeméttárolóba és nem volt hajlandó előjönni. Most újra érzi a szeméttároló szagát, és belévág, hogy az osztálytársak rosszindulatúsága csak saját őrültségének a torzszüleménye volt. Senki sem akart neki rosszat. Ő volt az, aki kitalálta a jók gonoszságát. (Ahogy a humorista a túlságosan kedves, második sorban ülő gyerekről alkotott képet próbálta kompenzálni, úgy ő [azzal, hogy olyan előzékeny és gyáva] azon erőlködik, hogy elfedje, hogy gyerekkorában mindenütt veszélyt látott.) Nikolaj volt, aki kitalálta a bizalmatlanságot, és meggyőződése lett, hogy a bizalmatlanság lencséjén keresztül látottak minden másnál valóságosabbak.
Most így, felnőttként, egy ideig eltűnődik azon, hogy milyen komikus (és siralmas), hogy annak idején, ott a szeméttárolóban, bezárkózott saját poklába. A pokol-gondolatmenet sikeresen bebeszélte neki, hogy minden jó fiú ellenség. Még mindig érzi a szeméttároló szagát, és tudja, hogy a pokollogika csak néhány következtetésnyire van szokásos gondolkodási módjától, és így talán még a humoristánál is kevésbé sikerült elszakadnia attól a fiútól, aki 1973-ban volt (és ezt nem hajlandó elhinni, és ezért pokoli előzékenységével tartja magától kartávolságnyira az elb…ott pokolbizalmatlanságát).