Falusi Márton

Stációm, sanszom

a húszesztendős József Attilának

Nálad alszom el hétfőn,
nincs, kinél ébredjek vasárnap.
Keddről szombatot lépsz föl,
csütörtök megrogyasztja lábad.

Elbiceg hét vénasszony,
fölszentelt húsvéti gyertyaláng.
Kapud, stációm, sanszom
mögött kiürített meggyfa hál.

Testvérem is van, kettő,
nagyobbik halott, másik úton.
Térképpel kelek keddtől,
túltegyek tékozló fiúkon.

Apám-anyámból egy él,
több ha lenne, sem értenének.
Röpül, pördül, visszatér
számmal bumerángozó ének.

Kéthetente hétvége
tortalapot pofonnal ken le.
Bíró ahogy ítélte,
kihajítják bölcsőmet, tente.

Görcsbe húzódik gyomrom,
nem bír sok töpörtyűt, szerelmet.
Szénre és vízre bontom,
véremben pisztrángot nevelnek.

Pizsamámat vasald ki,
ha én nem, elhordja dobszerda.
Nem tudom, ki, hol alszik.
Üres a Sír, üres a meggyfa!