Az ifjú Igazságkeresők

József Attila-performance az Új Színházban

    A budapesti Új Színházban a 2004/2005-ös évad elsőéves stúdiósai által havi rendszerességgel előadásra kerül egy performance, amelyet rendező-tanáruk, Galkó Balázs szerkesztett össze a most jubiláló költőóriás, József Attila műveiből. A premier 2004. december 3-án volt. A darabban alapvetően a gondolatiság a domináns. Mindemellett a szerelmi lírából is akad néhány gyöngyszem, sőt egy szarkasztikus-szatirikus stílusban írt levelét dramatizálva prezentálják is, ellensúlyát adván a bonyolult és letargikus eszmerendszernek, amely a többi műből kiviláglik. A levél arról szól, hogy hogyan is próbált szóösszevonásokkal pénzt spórolni egy, a szerelmének Londonba küldendő táviraton. Humorának stílusa Leacockra, Tabira hasonlít. Az ominózus kis jelenet, melyben a költőt Vass György társulati tag jeleníti meg, a darab közben hihetetlen spontaneitással szakítja meg a depresszív gondolatokat. Persze valójában ez nem spontán, hiszen a szerkesztő-rendező predesztinálta, nagy hozzáértéssel. Ez nem is véletlen, hiszen ő a Magyar Rádióban Szebényi Cecília által szerkesztett József Attila-összes elkészítésében fontos szerepet játszott; a költőóriás több művét is interpretálta. Ez a grandiózus sorozat lényegében véve a táptalaja az előadásnak, s nemcsak eszmeileg. Az elhangzó zenés betétek közül több van a rádiós anyagból. Ezek rendkívül szívszaggató, édes-bús chansonos-tangós, a korszellemhez igazodó dallamok, melyeknek előadásmódja olykor La Cumparsita-, olykor Katja Ebstein-szerű. A hangszerelés, a dalok előadásának stílusa Hildegard Knef egyszerre szenvtelen és érzelmes hangnemét üti meg. A dalok a Natascha, Illusinonen, Ich sing dein Lied, Für mich soll’s roten Rosen regnen, Aber schön war es doch című dalok hangulatára hasonlítanak leginkább Hildegard dalai közül, főleg az énekhang szikársága és a dallamvezetés, annak ellenére, hogy a hangszerelés teljesen más. Szintén vannak analóg vonások a zenében Jasmin Tabatabai német-iráni énekes-színésznő Anna-Luise című dalával, amely a Kurt Tucholsky életéről szóló Gripsholm című film zenéje. A dallam és a pantomimmozzanatokból komponált mozdulatsorok egyvelege katartikus élménnyé fonódott össze. A kereten belüli rész felütéseként elhangzó „Nagy városokról beszélt a messzi vándor” alatt a plasztikus megjelenítés egészen egyételműen François Ozon 8 nő című kamarakrimijének hatását viseli magán.
    A stúdiósok mindegyikének lehetőség adatik a hosszabb-rövidebb szólózásra. Az egyéni szereplések szűk korlátai ellenére is kitűnt, hogy közülük a legtehetségesebb Csépai Eszter. Még Nyugaton, olyan, régóta demokatikus, a kultúrát nagyobb becsben tartó régiókban is, mint a Német Szövetségi Köztársaság talán legszebb tartományának, Baden-Württemberg fővárosának, Stuttgartnak az agglomerációja, is igazi raritás, ha az esztétikum tökéletessége, a művészi mívesség, a kisugárzott emóciók intenzitása ily magas szinten manifesztálódik egy művészben, nemhogy ebben az országban, ahol ugyebár a művészet, az esztétikum sajnos egyáltalán nem örvend akkora becsnek. Azért persze a többiek is ügyesen alkották a szimbolikus koreográfiával átszőtt mozdulatsor egyes láncszemeit, melyet Katona Gábor komponált, s a versinterpretációk is javarészt igényesen megformáltak. Ez nagyon jelentős dolog, különösen hogy már az első év – habár akadnak másodikosok is – stúdiómunkája folyamán színpadképes társulatot tud alkotni az ifjú csapat. Olyannyira színpadképeset, hogy a POSZT-ra is beválasztották, sőt, szerintem akár a német színpadokon is megállná a helyét, és az immár minden versének német fordításával rendelkező költő hírnevét öregbíthetné Nyugaton is!
    Az előadást keretbe foglalta az előadóterem előterében (a harmadik szinten található stúdiószínpadnál) bemutatott zenés rész, melyben közismert feldolgozások hangzottak el, melyeket eredetileg a teátrum direktorának, Márta Istvánnak és Sebő Ferencnek korábbi formációi alkottak meg. A melankolikus hegedű, a zaklatott dob, a zengzetes gitár és a többi hangszer is J. A. (Kos Nap, Skorpió Aszcendens, Rák Hold) egzaltáltan higgadt világának átérzését segíti. A súlyos tartalmakat megjelenítő, mélységesen felkavaró, ambivalens tartalmú versszövegek megjelenítésével a szenzitívebb nézőket erőst felkavaró, elgondolkodtató mélységeit, katartikus döbbenetét oldja a végén a kivonuláskor előadott Hetedik extatikussága, eufóriája, a művészekről a közönségre is átszublimáló öröme.

Posta Ákos István