Karaffa Gyula

1923…

Látta azt a távoli mozdonyt.
A tüzet is, mi abban égett.
Nem volt szomorú, és tán azért
adott magának még néhány évet.

És addig megtett mindent miértünk:
Vágta a fát, hűvös halomba
helyettünk, vállán hordta, és fel,
mint hű kutya, nézett a Holdra.

Elment szennyesen a forrásig,
hogy megmossa arcunkat abban.
Senki sem volt még úgy bezárva.
Nem volt senki még szabadabban.

Átélte már tizennyolc évét,
hajában asszonyujj viharját,
és nem akart már játszani soha
többé okosok között bambát.

                         *

Te, ki mostanság olvasod:
Ne tűnjön avíttnak az ének.
Ne menj el súlynak a szerelvénybe,
ne menj el a mozdonyba szénnek!