Ayhan Ey Gökhán

2004. április 9.

Kávémba hullt hold
koffeinfény
likőrös éjszaka szemerkél
inged nyitva
érintésed illata száll.

Sóhaj

Közeledésed, mint
lepketánc, az
éjszakában pihen.
A mosoly elnyílt
a szádon.
Kezdenek szívedhez
térdelni a fák.

Reménykép

a víz bőrét
lehúzza a csónak
a téllé vedlett ősz
hangos színfoltjai
formát adnak
az esti randevúnak
a csónakozás cezanne-i.

Hit

Piros angyal térdepel
szobád ajtaja és
érintésed közé,
szemében futóhomok a félelem,
mozdulatonként egy-egy vallomás,
s talán ezért érzem,
soha nem érem utol
benned az Istent.