Köllő Csongor

Üzenet Balla Zsófiának

Mert ha én én vagyok
s te vagy te, s te
nem én s én nem
te, s mi nem egy
s az egy nem
minden, ha a
minden nem tart
örökké, s ha az
örökkévalóság nem
teremt világot, ha
az új világ nem
lesz tökéletes, s a
tökéletesség nem
szüli az új ember-
párt, Ént s Téged,
Egyet, Mindent,
Örökké tartót, Újat
és Hibátlant,

akkor hagyjál,
akkor inkább
pusztuljunk százszor,
mint éljünk egyszer,
akkor ne vegyük
magunkra senki bűnét
sem erényét, a követ
se hajítsuk, csak a
magunk irányába,
a tavaszi rózsabokor
illatos szirmait hagyjuk
szépen elhervadni és
a színpompában játszó
szivárványt se tekintsük
magunkénak, akkor
mindenki menjen a
maga útján, a maga
pléhkeresztjével,
akkor „mit beszélünk
itt mi ketten?”

Szerelem

egy éles mozdulattal
törted el a poharakat
aztán a tányérok jöttek
sorra míg egy sem
maradt írmagnak,
végül feltépted az
ajtót és végleg
kivonultál az esőbe
ahol a kiáltásod csak
a vetőgép hangját nem
tudta elnyomni de
minden mást igen
és mindenki más le-
nyűgözve nézett, míg
rá nem jöttek, hogy
nekik is van végzetük
ez lévén a sikoltozó nő
a világ közepén ahonnan
elindul majd a pusztulás
de csak amolyan szépen,
rózsaillatúan.