Csokonai Attila

Gimnazisták

Tornaórákon kiértékeltük testetek minden porcikáját
Matek- vagy németdoga-íráskor súgtunk rendesen
Gyönyörködtünk bennetek amikor karban énekeltetek
Ti voltatok a nővéreink akikre büszke lehet a konok kisfiú
A bökdösődés ösztönös összebújás és zrikálás volt
Ártatlan udvarlásunk bár meg-megszédültünk hajatok szagától
Veletek ugrabugráltunk a legjobb slágerekre
Nem szóltatok ránk ha olykor izzadt a tenyerünk
Nem haragudtatok ha más osztálybeli lányokkal dumáltunk
Angyaliak voltatok de még nem tudtuk milyen üzenet vár ránk
Rátok gondoltunk ha szélben térdeplő virágokról szavalt Cs. A.
De jaj eljött a vég az áhítatot széttapodó vőlegényhad
Olyikuk már lehetett húsz-huszonkét éves
Jólfésültek magabiztosak voltak és nagyon idegenek
Jaj kárhozat jaj helyrehozhatatlanul övék a jövőtök
Hát ilyen férfiak ölelnek közelest asszonnyá titeket
Ezeket a busa fejeket simogatjátok majd a miénk helyett
Eltűritek a borszagú lehelet csókká dermedését
A szoknyátok alatt matató ujjak remegést babonáznak rátok
Mi pedig mehetünk két cherrytől felbátorodva szeladont játszani
A szalagavatón és boldogok leszünk ha nem ezt kapjuk
A fölényes csitriktől fényképük mellé: „Hát kellett ez neked?” –
Ó csak lehettem volna a Gyedmaróz a „give me”-ben tudom
Törhetetlen virgácsommal ellazsnakoltam volna legszívtelenebb
Legfeszesebb fenekű krampuszlánykámat la Kormos-Cormiex