Marczinka Csaba

Ballada Attilio Giusepperől

kicsi, vékony cigány (?) srác volt ő, végig
– csak benne szivárvány-mindenség csillant…
külsőre egy ifjú szicíliait
idéz – zseni apród Frigyes^* várában,
ki északra vetődött, hun rónákra,
csupán szemében őrizve a Napot
belső izzást vetítve a pupillákra
s perzselve a sötétülő világot…

hagyományosan avantgárd királyfi
varázsigéi még egyszer áttörték
az ólmosodó csönd korhadt kapui
mögött terpeszkedő közönyt s megvetést…
ámbár valójában csak a Mama
érinthette igazán Attiliónk
sorait – ha hallotta menny aljába’ –
amelyek úgy perzselték sötét korunk…

talán az árvaság érdemesíti
– szinte grafikailag kontúrozott –
öngyötrően élesített látnoki
igazlátásra (félremagyarázott
fiú-Cassandra?), mely természetesen
később süket magányra kárhoztatja,
hiszen a durva jóslatok mézesen
sosem csengnek – ég rajtuk kor lárvája!

Tanítás:

Attilio, hiába csiszolt forma
– ha esszenciád megfekszi a gyomruk…
Sose hidd el, hogy Benned van a hiba,
ha lábikrádba harap odvas foguk!

^* II. Hohenstauf Frigyes (1212–1250), német császár és Nápoly–Szicília királya