Gaál Áron

József Attila

A lányok szépek, s boldogok,
a tóparton labdáznak, ott,
ahova űz a lázam,
ahol minden vonat csikorog.
„Mért legyek én tisztességes”
A sínek sírva így idéznek:
„Kiterítenek, úgyis”
(Tudja ezt a Vasút is)

„Mért ne legyek tisztességes” –
Véred viszik a messzeségbe
ablakában, akik ülnek
(eszébe jutsz némelyüknek)
Aki kinéz az is úgy int:
„Kiterítenek úgy is”

Csak kattognak, meg nem állnak,
a nappalban, az éjszakában…
Térképed a légypiszkos falon,
az állomásfőnök kendője volt,
ami úgy őrizte meg a képed,
mint Veronika gyolcsa régen
megőrizte a Krisztusit.
„Kiterítenek úgy is”

Egyre hallom, egyre félem:
„Mért legyek én tisztességes”
Te igazából az voltál,
kerék alá így hajoltál.
a síkos acélkeretre,
úgy préselt rá, mint keresztre,
a vagon, s a fájdalom éle,
„nyárfán a fejsze” rebbenése

volt.
Tőle „vacog a szívem” délben,
mint a tiéd.
„Mért ne legyek tisztességes”
Te üzensz itt ma értem,
értem!