Magyar Nagyasszonyok, tiszta forrásból
Józsa Judit édesszülei, Józsa János és Julianna Európa-szerte ismert, neves korondi keramikus népművészek harmadik (két báty után egyetlen) leánygyermekeként, Székelyudvarhelyen született, 1974. május 1-jén. Elemi iskoláit Korondon, a középiskolát Székelyudvarhelyen végezte el. Érettségi után mint okleveles egészségügyi szakdolgozó, másfél évig az udvarhelyi kórházban dolgozott. Szabad ideje minden percét – az ugyancsak keramikussá tanult kisebbik bátyjával – szülei műhelyében töltötte, ott volt az ő második iskolapadja. Gyúrt, agyagozott, formázott, festett rendületlenül; első kisplasztikáját, egy keresztfára boruló öregasszonyt Szeretet címmel tizenegy évesen mintázta. Munkáit máig édesapja műhelye őrzi. 1994. augusztus 15-én települt át Magyarországra. A Szent Margit Kórház szociális szervezőjeként dolgozott. Ám az alma nem esik messze a fájától, vagy ahogy Márai Sándor fogalmaz: „A tehetség kevés. Az értelem is kevés. A műveltség is kevés ahhoz, hogy valaki művész legyen. Mindehhez végzet kell, melyet nem lehet félreérteni, s melyet semmiféle ember, erő vagy szándék nem tud megmásítani. A művész, az igazi, nem ’tévedhet’ semmiféle pályára, s nincs olyan történelmi vagy helyzeti erő, mely eltéríthetné feladatától. Aki így művész, annak végzete van. Ez a legtöbb.” Úgy gondolom, hogy Józsa Judit így művész; végzete van. Édesapjától, Józsa Jánostól nemcsak a fazekasság mesterségét tanulta, hanem azt is, hogy a művésznek tiszta forrásból szabad merítenie. Lexikális ismereteit bővítendő, elvégezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának művészettörténeti szakát. Terrakotta kisplasztikái nem a hagyományos korongozással készülnek, hanem a művésznő által kifejlesztett hajtogatással és mintázással. 1996-ban született a Honfoglalás című sorozata, mely egy évig Ópusztaszeren, a Feszty-körkép épületében volt látható. Ezt követte a Táltosok és szentek című tárlata. Máig közel félszáz kiállítása volt számos hazai és külföldi helyszínen; eljutott a tengeren túlra, Amerikában, és Ausztráliába is.
Terrakotta kisplasztikái a földfestékes, pasztellszínű magyar népi életképeket, kihalófélben lévő népi mesterségeket, az archaikusan patinázott magyar honfoglalás alakjait a vezérektől a korabeli mesterségeken át a táltosokig, valamint az Árpád-házi szentek alakjait történelmi hitelességgel mutatják be.
Józsa Juditot már nyolc éve foglalkoztatta a Magyar Nagyasszonyok megfogalmazásának gondolata, hiszen még senki sem ábrázolta és mutatta be őket egy csoportban. A tervezett első résszel – hosszú anyaggyűjtés után – 800-tól 1800-ig jutott el. Segítette, heraldikai tanácsokkal látta el Váralljai Csocsán Jenő professzor úr.
A Magyar Kultúra Alapítvány 2004. augusztus 2. és szeptember 10. között huszonhat magyar nagyasszonyt mutatott be, amelyek közül az első Emese, a legenda szerint az Árpád-ház ősanyja. Az utolsó személy pedig a lelki fájdalmai ellenére is erős és önfeláldozó Árva Bethlen Kata volt. A kiállítás középpontjában a Patrona Hungariae, a Magyarok Nagyasszonya, a boldogságos Szűz Mária állt. További nagyasszonyok: Sarolta, Boldog Gizella királyné, Árpád-házi Szent Piroska, Árpád-házi Szent Erzsébet, Árpád-házi Szent Kinga, Árpád-házi Szent Margit, Anjou Mária királynő, Rozgonyi Cecília, Szilágyi Erzsébet, Beatrix királyné, Ráskay Lea, Sövényházy Márta, Kanizsay Dorottya, Izabella királyné, Nagykárolyi Károlyi Zsuzsanna, Lorántffy Zsuzsanna, Bedeghi és Berencsi Nyáry Krisztina, Széchy Mária, Báthory Zsófia, Borosjenői Bornemissza Anna, Gróf Zrínyi Ilona, Petrőczy Kata Szidónia, Géczy Julianna.
A művésznő válogatása szubjektív, ám úgy gondolja, hogy nemzeti történelmünkben kimagasló szerepet betöltő asszonyok ők, akik különböző történelmi korokban, eltérő gazdasági, társadalmi, politikai körülmények között, más szellemi közegben és más kulturális környezetben éltek, azonban közös bennük kimagasló intelligenciájuk és az, hogy nem csupán származásuknál fogva érdemelték ki a megbecsülésünket, hanem az által, amit és ahogy cselekedtek, csodálatra méltó erényességükkel, példamutató életvitelükkel.
2005. augusztus 2-ától szeptember 9-éig mutatjuk be a „Magyar Nagyasszonyok II. 1800-tól tegnapig” című gyűjteményt.
A Magyar Nagyasszonyok II. tervezett alakjai: Aranyvári Emília – az első magyar prímabalerina, Bajor Gizi – színésznő, Bányai Júlia – az 1848-as szabadságharc főhadnagya, Batthyány Ferencné, Bezerédi Amália – a meseirodalom nagyasszonya, Blaha Lujza – a nemzet csalogánya, Bohus-Szögyény Antónia, Brunszvik Terézia – a kisdedóvók megalapítója, Cinka Panna – a csodaprímás, Déryné Széppataki Róza – a magyar operajátszás első csillaga, Erzsébet királyné (Sissi), Fedák Sári – színésznő, Flóra (Illyés Gyuláné), Geyer Stefi – hegedűművésznő, Götz Irén Júlia – az első magyar vegyésznő, Hampelné Pulszky Polyxena, Hugonnay Vilma – az eső magyar doktornő, Jászai Mari – a „nagyasszonyok nagyasszonya”, Jósika Júlia, Kaffka Margit – írónő, Karacs Teréz – a nőnevelés élharcosa, Kronberger Lili – az első magyar női sportolók egyike, a műkorcsolyázás világbajnoknője, Laborfalvi Róza – a Nemzeti Színház tragikai hősnője, Lebstück Mária – az 1848-as szabadságharc legendás „Mária főhadnagya”, Leövey Klára – az első magyar újságírónő, Lesznai Anna – festő, iparművész, költőnő, Márkus Emília – színésznő, Meszlényi Rudolfné Kossuth Zsuzsanna – a szabadságharc főápolónője, Prielle Kornélia – a Nemzeti első örökös tagja, Pulszky Teréz, Rhédey Claudia – magyar vérvonal az angol trónon, Róna Erzsébet – az első világhírű magyar kutatónő, Sarkaházi Sára – Szociális Testvérek Missziója, Sass Flóra – felfedezőnő, Teleki Blanka – a nőnevelés úttörője, Tolnay Klári – színésznő, Vendl Mária – az első magyar kutatónő, az első női egyetemi tanár Magyarországon, Veres Pálné, Zsindelyné Tüdős Klára.
Józsa Judit a legősibb szobrászati anyagból, az agyagból mintázott kisplasztikáival szeretné közelebb hozni a régi korok teljességre, tökéletességre, önfeláldozásra és tartalmas életre törekvő magyar nagyasszonyait, hogy ne csak példaként tisztelhessük, hanem fogadjuk is szívünkbe őket!
Bába Szilvia