Balogh Ildikó

Szantál

    Az indiai túrógolyókba cukorszirup és rózsavíz is került. Egyébként úgy néztek ki, mint a meztelen túrógombócok. Gergely egy ezüstös fémtálra tette őket, bordó rózsaszirmokat szórt köréjük, és így vitte ki a Szantál étterem hatos asztalához. Izmos felsőkarján megfeszült a vászoning. Leborotvált fején csak hátul hagyott meg egy kis lófarokszerű hajat.
    – Kár, hogy hinduista – sóhajtott Zenóbia, amikor Gergely elé rakta az ezüstös tálat. – Milyen helyes fiú – és bekapott egy rózsaszirmot.
    – Az a dísz – mondta a szemben ülő Zétény, majd meglazította a nyakkendőjét. – Milyen bájos lány – gondolta, pedig ez már a hatodik randevújuk volt.
    Zenóbia közben Gergelyre nézett. Mit szól hozzá, hogy bekapott egy szirmot? Talán szentelt szirom volt. Mintha az étlapon is ezt olvasta volna. Ekkor Gergely előhúzott a köténye alól egy szál vörös rózsát, és átadta a lánynak.
    – Te már most megkapod – nevetett szabályos fogsorával Zétény, mire Zenóbia nyakig pirult. Az egyik tévékamera egész közeliben hozta, ahogy megszaglászta a rózsát. Jót tesz a műsornak egy ilyen női pofi.
    Zenóbiának nem kellett megvárnia a rózsaceremóniát, amin eldől, ki az a két lány, akinek Zétény rózsát ad. Már ott van a fináléban, és még befutó is lehet. A Nagy Ő, vagyis Vári Zétény választottjaként. Micsoda siker lenne! Huszonöt lányból jutott el idáig.
    – Talán még egy külföldi utazásra is sor kerül – gondolta Zenóbia. Egy utolsó randevú mondjuk Indiában. Igen, az utazások miatt mindenképp érdemes volt jelentkeznie. De fel is fedezhetik mint modellt, színésznőt vagy riportert. Igaz, őt ez nem vonzza, tényleg csak a játék kedvéért vágott bele.
    Gergely ezalatt visszament a Szantál étterem látványkonyhájába, és főtt tökdarabkákat kezdett rakosgatni egy edénybe. Nem zavarta a forgatás, hiszen mint hinduista kívülről szemlélte a külvilág ezen villogásait. Mégis nyitott és tájékozott volt, erről a tévéműsorról is hallott. Sőt felfedezte, hogy Vári Zétény egy amerikai filmsztárra hasonlít, abból a filmből, amiben a színész dzsigolót játszott.
    – Nem tudni, hol találod meg az igazit – mondta ábrándozva Zétény. – Lehet, hogy egy perui tehenészlány, egy kínai falu doktornője vagy egy eszkimó lány, akikkel soha nem találkozol.
    – Egy óbudai titkárnővel mindenesetre találkozott: velem – morfondírozott magában Zenóbia, és bekapott egy túrógolyót.
    Aztán Zétényre mosolygott, mintha egyetértene vele. Ez az egyetértési taktika eddig is bevált.
    – Lehet, hogy épp leszáll a villamosról az igazi, amikor én meg felszállok. Így elkerüljük egymást – folytatta Zétény. – Mit szólsz ehhez, Zenóbia?
    – Érzem a paradicsomszósz illatát, amibe tökdarabkákat rakosgat bele a hinduista – nézett el Zétény állig érő haja mellett Zenóbia a látványkonyha felé. És azt válaszolta: – Regénybe illő mindaz, amit mondasz.
    A kamera most Zétényt vette, amint csillogó tekintettel figyeli Zenóbiát. Szép szőke és karcsú, és milyen frappáns válaszai vannak néha. Kár, hogy a másik versenyben lévő lány, a barna hajú Niki jobban tetszik neki. Vári Zétény mellesleg úgy érezte, hogy nem itt fogja megtalálni az igazit. Sebaj, ennyi lány még soha nem versengett érte, mint ebben a műsorban. Annak viszont nem örül, hogy felismerik az utcán. Ilyenkor baseballsapkát húz a fejére.
    – Meglepetés – állt fel hirtelen Zenóbia. Lassan felemelte a jobb karját, és közben úgy tartotta a kézfejét, mintha homokot pergetne. A fejéig emelte, majd úgy engedte vissza, akár ha bársonyfüggönyt simogatna az ujjaival. Utána a másik karjával folytatta a mozdulatsort.
    Elindult Zétény felé, aki szemlesütve nézte a lányt. Olyan parázsló, ahogy a csípőjét is mozgatja. Zenóbia azonban továbbtempózott Gergelyhez. A fiú pont tökmagot pirított, nem is vette észre, hogy a lány operatőrökkel a háta mögött közeledik hozzá. A stáb egészen izgalomba jött. Nem várt fordulat; a fináléba jutott lány megcsalni készül a jóképű és gazdag Nagy Őt. Egyébként még egy csók sem volt az eddigi tíz adás során.
    Zenóbia Gergelyhez ért. Szőke haját megrázta, kézfejével a fiú fejéhez kígyózott, és megsimogatta a lófarkát. Bár Gergely a jógában elsajátította az önuralmat, most zavartan és mozdulatlanul álldogált.
    – Megkínálhatlak egy kis indiai női szeszéllyel? – kérdezte Zenóbia.
    Az operatőrök egyike Zétényre kamerázott, hátha a néhai élsportoló odakenuzik a turbékoló párhoz. Ám Zétény tiszta szívvel drukkolt nekik. Javíthatatlan romantikus volt.
    Zenóbia ajkához emelte az ujjait, és kihúzta azt a bordó rózsaszirmot, amit a túrógolyók mellől kapott be úgy fél órája.
    – Itt az indiai női szeszély, még meleg – és Gergely tenyerébe rakta. A fiú Zenóbiára nézett, aztán a szirmot a tökmagok mellé tette. Folytatta a pirítást.
    A műsorból persze kivágták ezt a jelenetet. Nem találták elég izgalmasnak, pedig Zétény könnyezni kezdett, amikor látta, hogy Zenóbiát visszautasítják, és ki is futott a Szantál étteremből. Igaz, egy másik randevún a film vetítése végén ugyanígy viselkedett.
    Azt már nem is vették észre, hogy Gergely felkapta a szirmot a tökmagok mellől, és hamm, bekapta. Izmos felsőkarján úgy megfeszült a vászoning, hogy később meg is kellett varrnia egy helyen.

Galagonya

    A selyemmajom apró lábai kikandikáltak a tortásdoboz oldalsó nyílásán. Rendben, a kínai naptár szerint a Majom évébe léptünk, és február van, őt akkor se kellett volna ellopni az állatkert pálmaházából.


    Hiába makogta többször is Alpárnak, a gondozójának, hogy még csak nyolc hónapos, és ne engedje szabadon a látogatók közé, Alpár azért is mindennap kifényesítette a szőrét, és azzal a túl gondoskodó mosolyával a rododendronra tette.
    Ilyenkor a kapucnis kabátos gyerekek két kézzel integettek neki, a szövetkabátos anyukák gügyörésztek hozzá, a dzsekis apukák némelyike meg a kopaszodó fejbúbját vakargatta előtte. Inez, a selyemmajom körülpislantott, mert úgy érezte, összekeverik valakivel.
    – Csigamadár! – rikoltotta Kokika, a szürke papagáj a közelben álló datolyapálma egyik ágáról.
    A látogatók többségének több se kellett, rögtön otthagyták a selyemmajmot, és a papagájhoz tódultak. Inez szívéről selyemcukorka nagyságú kő esett le. Nem bírta a tömeget. Alpárnak gyakran panaszmakogott, hogy még erősödnie kell, nőnie – hiszen csak tenyérnyi hosszú volt –, és megszeretnie az emberáradatot, a gondozófiú nem akarta őt meghallani azokkal a kajla füleivel.


    „De minek, de minek, köpni kell, püjjj, köpni” – mormolta magában Majtény az egyik kedvenc dalszövegét, és sietett vissza a munkahelyére. Belenézett a szembejövő csinos lány szemébe, de minek, minek… – Ezt megszívtam, pedig csak két pohár sört ittam tegnap.
    A rendőrségen az imént vonták be egy évre a jogosítványát. Nem elég, hogy megint a szüleinél kell laknia, mert tavaly tönkrement, most már kocsija sincs. Egy nő; kisbetűvel, de inkább csupa nagybetűvel tudná őt kitaszajtani ebből a helyzetből.
    Mókuskerekeztek az óvoda udvarán. Majtény megállt az utca felőli kerítésnél. A barátai nagy része már családos. Ő meg rohadtul lemaradt. Abban is, hogy informatikus lett, amikor mindig is fizikus akart lenni. Rendben, harmincöt évvel ezelőtt született, a kínai naptár szerint a Majom évében, de ez utóbbival végképp nem foglalkozott.
    – Én még nem tudom úgy hernyóztatni a harisnyámat – mondta az egyik óvodás kislány a másiknak, aki épp a leharmonikázott harisnyáját húzta fel.
    – Selyemhernyó – dünnyögte Majtény, és eszébe jutott Kína. Ott is járt, amikor még volt pénze. Keletutazóként.
    Majtényt kirázta a hideg, bár amúgy is tél volt.


    Amikor a selyemmajom apró lábai kikandikáltak a tortásdoboz oldalsó nyílásán, Adrián, a taxis meglepetten kiáltott fel:
    – Biztos urak, nem bomba van benne, hanem egy állat – és a tűzszerész azonnal odaugrott. A taxis kocsijának hátsó ülésén feküdt a doboz, amit mindenesetre óvatosan nyitottak ki. Inez barna szemei pislantottak rájuk.
    Adrián felismerte a két napja ellopott selyemmajmot, akiről fotót is közöltek a napilapok. Naná, hogy az ismeretlen férfi utasa nem közölte vele, hogy mi van a dobozban. Csak arra kérte, vigye az állatkertbe. Adrián erre kihívta a biztos urakat, de a férfi addigra elmenekült.
    Inez szívesen elmakogta volna, hogy Kázmérnak nevezik azt a férfit, és egy garzonban él egyedül. De a testével együtt a szája is didergett a dobozban, a gyomra meg csikkant egyet.
    Kázmér banánnal kínálta az otthonában, ám ő nem csimpánz, nem él ezzel. Aztán ismeretlen eredetű magvakat adott neki, amikből evett is pár szemet. Viszont nem mert elaludni, hátha altatót vagy kábítószert tettek bele. Kázmért figyelte, aki egész éjjel egy biológiai albumot tanulmányozott az ágyában.


    – Még szeretkezni sincs hol – morgott Majtény, pedig nála ez az egyik belépő. Már a munkahelyi számítógépe előtt ült. Több internetes társkeresőhöz is be volt jelentkezve. Régebben talált is nőket, kis- és csupa nagybetűvel egyaránt, most ez sem ment igazán. – Kéne bérelni egy kurva lakást – gondolta, és belépett a rendszerbe.
    Majtényról úgy látszik, lepergett mindaz, amit a bölcsebb Távol-Keleten magába szívhatott volna. Ő inkább az itteni versenyszellemet szívta meg, ráadásul a legutóbbi barátnői a karrierjüket tartották előrébb, mint őt vagy a családalapítást. Igaz, Majtény sem bírta eddig fél évnél tovább egy nővel.
    Akkor is utol akarja érni a barátait, neki gyerekek kellenek. Elvették a jogosítványát, Majtény meg előveszi a kerékpárját, és azzal fog járni. Évekig verseny-kerékpározott, gyönyörű és okos női voltak, és őt is szépnek tartották. Akkoriban.
    „Most randa vagyok” – ahogy mondani szokta. Fél csalódni, de szerelmes lesz, égni fog, és behozza a lemaradását.
    A kínai naptár szerint a Majom éve azoknak kedvez leginkább, akik ebben a jegyben születtek. Minden megy a maga útján. Hát Majtényt ezt nagy ívben nem érdekelte.


    Inezt az állatkert éjszakai portása vette át, és Alpár már ott várta őt a bejáratnál. Hazatért, és ez selyemnél is lengébb megkönnyebbülés volt Inez számára.
    Bár Kázmér nem bántotta, sőt amikor a ballonkabátja belső zsebébe tette a pálmaházban, kifejezetten finoman fogta meg. Inez úgy látta, Kázmér csak egy lakótársat szeretett volna a személyében, és nem kísérletezni vele. Hiszen még szólni sem mert hozzá.
    Nem úgy Alpár, akinek könny lepte el a szemét, amikor megpillantotta a selyemmajmot. Makogni kezdett, hogy vele ébredt, vele feküdt, és két napja nem aludt semmit. Cirógatta Inez pofiját, aki semmit sem értett Alpár beszédéből. Arra várt, hogy lepihenhessen.
    Közben befutott az állatkert ügyeletes orvosa, dr. Csín Csilla, és alapos vizsgálat után enyhe gyomorrontást állapított meg Ineznél. Két hét tartózkodás a pálmaháztól – írta fel a receptet.
    Inez hálásan pislogott rá. Végre egy kicsit megerősödhet, nőhet, és megszeretheti az emberáradatot. Selyemmajom-szeretettel.


    – Galagonya! – rikoltotta az éjszakába Kokika, a szürke papagáj, aki ilyenkor már aludni szokott. Hogy melyik látogatótól hallhatta, nem tudni.

    Mindenesetre Majtényt így hívták kiskorában.