Marafkó László

Attila-klárisok

    „Csodagyereknek hittek, pedig csak árva voltam.” (Curriculum vitae)

    Mi atyánk, árvaság!

    Komisz kölyök. Kölyökzseni. Komisz zseni.

    József Attila-szöveggyűjtemény.

    Ez mind ő volt. És mégsem ő. Még csak nem is az, ami a versei.

    Belegondoltunk-e úgy istenigazából abba, hogy ez a „beteg” élhetetlen, éhenkórász kimondott mindent, ami volt, s ami – lett?

    Épp csak magára nem volt megváltó szava.

    „Papok, katonák, polgárok után / így lettünk végre mi hű meghallói a törvényeknek;” (A város peremén)

    És akkor most irány visszafelé?

    „Aki szegény, az a legszegényebb.” (Aki szegény, az a legszegényebb)

    Partitúrajelzet: Ingyenkonyhák, hajléktalanszállások előtt, andante.

    „Jogállamban a pénz a fegyver.” (Gyönyörűt láttam)

    A múltunkat avagy a jövőnket éljük?

    „s háltak az uccán” (Hazám)

    Készülődhet a megváltó.

    „vagy itt töpreng az éj nagy odva
    mélyén: a nemzeti nyomor.” (Hazám)

    A pártok egyetlen politikai konszenzusminimuma.

    „Hol lehet altiszt, azt kutatja,
    holott a sírt, hol nyugszik atyja
    kellene megbotoznia.” (Hazám)

    Évtizedek óta nem hagy nyugodni e néhány sor. Mi az értelme? Hogy apja „elvert” sírján kellene megbosszulnia nyomorúságát? (Vö.: József Jolán könyvében az emléket a végletesen megalázott költőről: „kiásnám anyám sírját és szétverném a koponyáját! Miért hozott engem erre a világra!”) Avagy mást jelent: megbotozni, tehát egy elhanyagolt, besüppedt sírt bottal (kereszttel) megjelölni, hogy nyoma maradjon a névtelen ősöknek ebben a hazában?

    Ne döntsön bölcs monográfus. A bizonytalanság e feszültsége is a költészet szépségéhez tartozik.

    „Az áruházak üvegén
    a kasszáig lát a szegény” (Biztató)

    Nem a múlté – csak most multi.

    „Már sokszor alszom úgy a népligetben,
    mint egyszerű hajléktalan.” (a Töredékekből)

    Nem biztos, hogy jutna pad.

    Nem kellenek váteszek – így az ítészek.

    Ó, azok nem is lenni akarnak, csak mondják a magukét, az idő pedig elkövetkezik. Eszi, nem eszi – váteszi.

    Írtam, s ebbe más is belehalt már.

    „Ragyog a zöld gyík – sorsom keresi.” (Medáliák)

    Medália: József Attila-díj.

    „Magadat mindig kitakartad.” (/Karóval jöttél…/)

    Pedig földdel kétszer is betakarták. Mégis itt van.

    „Nem találok szavakat magamra,” (a Töredékekből)

    Hát akkor mi hogy merjük megtenni vele?

    Annyian segítettek rajta, csak épp megmenteni nem tudták.

    Ez a hajszál immár örökre itt úszkál a levesünkben.