Dörgő Tibor

„Rejtelmes erők ölelkeznek”

Az Óda részlete a Valamit visz a víz című filmben

    József Attilának nagyon sok verséhez szereztek dallamot, írtak zenekíséretet. Vastag könyv születne, ha valaki elemzést készítene az összes ilyen zeneszerzői alkotásról, de a bibliográfiai felsorolás is füzetnyi terjedelmet követelne. Ezúttal magam sem zenei megközelítésben szeretném vizsgálni az Óda egyik korai megzenésítését, hanem a Zilahy Lajos Valamit visz a víz című kisregénye alapján 1943-ban készült filmben betöltött szerepét elemzem.
    A magyar filmgyártás akkoriban izgalmas, felívelő szakaszát élte: 1941-ben 40, a következő évben 48, majd 53 játékfilmfilm született.¹ Számos forgatókönyv irodalmi előzményre tekintett vissza. Zilahy Lajos, az ismert író, színpadi szerző saját vállalatot is létrehozott – Pegazus névvel – művei megfilmesítésére. A korabeli magyar film meghatározó eleme volt a hatásos filmzene, a mozilátogatók igényelték a dalbetéteket, melyek aztán gyakran slágerként éltek tovább. Így filmes pályafutását Zilahy 1939-ben rögtön „telitalálattal” kezdte: a Halálos tavaszban a nézők átérezhették a végzetes szerelem borzongását, Karády Katalin pedig elénekelte egyik nagy sikerdalát, az Ez lett a vesztünk kezdetű dalt.
    A Nadányi Zoltán költeményét dallá varázsoló zeneszerző, Polgár Tibor, a Rádiózenekar karmestere és Zilahy között a siker további együttműködést eredményezett. Polgár Tibor kapta a feladatot a Valamit visz a víz zenéjének megkomponálására. A filmzene központi motívumát József Attila Ódájának részlete, a film egyetlen dala határozta meg.
    Mielőtt rátérek a versrészlet és a film kapcsolatának elemzésére, szükségesnek tartok egy kis kitérőt. A közelmúlt szakirodalmát böngészgetve ugyanis a következőt olvastam: „Lehet, mai szemmel szentségtörésnek, a vers lealacsonyításának hat ez a betétdal. Ám akkor, 1943-ban, amikor sem a közízlés, sem a kulturális gépezet nem fogadta be József Attilát, bátor cselekedetnek vehető.”² A szerző tollát feltételezhetően a kötelező ideológia vezette, de a sok éven át sulykolt tévtanokat érdemes újra és újra cáfolni.
    Először is semmiféle lealacsonyításról nem lehet szó, különösen nem szentségtörésről! Komoly témájú, becsületes szándékú film alapvető zenei motívumának ihletője a vers.
    A közízlés, ha lehet egyáltalán ilyen kategóriát alkalmazni, igenis befogadta József Attilát. A közvélemény-formáló kulturális hetilap, a Film Színház Irodalom így tudósított 1940 novemberében: „Az emlékest lefolyt, mint minden esztendőben. Színészek szavalták vagy énekelték a költő verseit, orgona szólt, s a közönség meghatottan tapsolt. Elöl feketébe öltözött hölgyek és urak ültek, hátul munkások; néhány parasztot is láttam. Jól van ez így: a költő mindenkié…”³ A kulturális intézmények nyitottságára példa Nagykovácsi Ilona irodalmi dalestje a Zeneakadémia nagytermében 1941. november 15-én. Petőfi, Arany, Ady, Babits, Kosztolányi mellé József Attila neve teljesen egyenrangúként került a műsorra. A nagy sikerű dalest előkészületeiről a népszerű színész- és énekesnő memoárjában is megemlékezett: „Önálló koncertem előtt egyetlen problémám akadt. József Attila Medvetánc című versével. Vajon ennek előadása közben, mozoghatok-e medvemódra, ahol a versben az áll, hogy »brumma, brumma, brummadza«? Azáltal, hogy azelőtt táncoltam, úgy éreztem, hogy kis mozgás jobban kihangsúlyozná a költő leírását a mackóról. Ebben Németh Antal segítségét kértem, hogy ő, mint kiváló rendező,⁴ hogyan látja ezt. A legnagyobb készséggel vállalta, hogy meghallgatja a próbámat a Zeneakadémián. […] Miután megnézte Medvetáncomat – annak előadását –, teljesen rám bízta. Csináljam úgy, ahogyan legjobban érzem! Biztos az lesz a legjobb!”⁵ Nagykovácsi Ilona tehát sajátos mozgással kísérve adta elő a dalt. József Attila-verset más alkalmakkor is énekelt, könyvében cím szerint még a Mamát említette. A művésznő 1944 márciusában közkedvelt hetilapban nyilatkozta: „sikerem volt József Attila-, Babits-, Petőfi-versekkel, Kosztolányi Ilonája pedig egyik legtöbbet kért számom.”⁶
    A Valamit visz a víz először 1928-ban jelent meg. Egy „nagy folyó” mellett játszódik a cselekmény, a végzetes szerelem szimbolikus elemeket is használó kidolgozása. A vízparti emberek számára nem ismeretlen a vízen sodródó fuldokló vagy holttest látványa – ilyenkor hangzik fel a „valamit visz a víz!” kiáltás. Egy kimentett fiatal nőt, akinek nincs hová mennie, befogad egy halászcsalád. A férfi szerelemre lobban a titokzatos múltú, különös, szép nő iránt. Lelki egyensúlya megbomlik, pénzét elherdálja. A titokban szövődő kapcsolat kínját felesége megmérgezésével szándékozik eloszlatni. Tettét „deus ex machina” – egy vendég érkezése – gátolja meg, illetve ekkor kap hírt szerelme öngyilkosságáról, ismét elsodortatta magát az árral. A nő végül is nem akarta feldúlni az őt befogadó család életét.
    A forgatókönyvben⁷ Zilahy némileg átdolgozta a cselekményt, a jellemeket. Valószínűleg ebben közrejátszott az egyértelműbbé tétel, a könyv olvasása inkább lehetőséget ad töprengésre, mint a gyorsan pergő film megtekintése. A nő sötétebb jellemvonásokat kapott, kevésbé őszinte, hűtlen (kapcsolatát a halásszal nem tartja kizárólagosnak, közben a földesúrral is találkozgat). Öngyilkosságot azért követ el, mert úgy véli, nem tudja rendezni férfiak közt sodródó életét, és azon a megérzésen alapul, hogy a halász már nem őt választja (a méregpohár a filmben kihullik a férfi remegő kezéből, mielőtt bármi megzavarná). A vízből kimentett nőt Karády Katalin, a halászt Jávor Pál, a feleségét Pápay Klára játszotta (az utóbbi színésznő neve előadóművészként is összekapcsolható József Attila költészetével)⁸. Rendezőként Oláh Gusztáv neve lett feltüntetve, a kiváló díszlettervezőé és operaházi rendezőé, akire – elmondása szerint⁹ – Zilahy az általános, képszerű beállításoknál támaszkodott, a „színészi részt” az író maga irányította. Az operatőr Makay Árpád volt. Nemeskürty István szerint a Valamit visz a víz a II. világháború előtti időszak „legművészibben fényképezett” magyar filmje.¹⁰ A mozik 1944 januárjától vetítették.
    Fentebb említettem, az Óda részlete a filmben nemcsak járulékos „betétdal”, hanem a filmzene központi motívumának ihletője.¹¹ A dalhoz, zenéhez kötődő szerves kapcsolat csírája már az eredeti kisregényben fellelhető. A nő a tornác párkányán ül, és önfeledten dúdol, mielőtt a halásszal először megcsókolják egymást. Később a szerelmesek érzelmeit a vidám, harsogó zene erősíti fel, amely egy elhaladó hajóról hallatszik, és készteti őket szerelmes kergetőzésre. Az eltökéltségre jutó férfi összegző gondolatai között szerepel a meglátás: „Ha énekel, mintha nem volna semmi más, csak maga a dal.”¹²
    Az okokat keresve, mi vezethette Zilahyt éppen az Óda egy részletének kiválasztásához, az a szempont is adódik, hogy az Óda költője szintén vízpartot jelöl meg helyszínéül. A Szinva-patak futása „a kerek fehér köveken” a szeretett nő „tündér nevetését” idézi fel; sőt a víz egy további hasonlat által a nő egész lényére utal: „Ki mint vízesés önnön robajától, / elválsz tőlem és halkan futsz tova.” Bár kétségtelen, hogy a film elsősorban a „nagy folyam” hullámainak vissza-visszatérő közelképével érzékelteti az emberi érzelmek, indulatok, a sors titokzatos sodrását – a folyóéval, amelynek „habjaiban rejtelmes erők ölelkeznek”¹³ –, nem a víz versbéli jelenléte miatt dönthetett Zilahy az Óda mellett.
    A vers – ami a szerelemi költészetben gyakori – megtisztult emelkedettségű, olykor természetfeletti fényben láttat, ugyanakkor – ami ritkább – a halált is tudatosítja, és a kudarcélményt is megéli („el vagyok veszve, azt hiszem”). Zilahyt ez az összetett hatás ragadhatta meg, aki könyvében, filmjében a vonzalom, a szerelem változásának különböző fokozatait, tragikumát mutatta be. A vízből kimentett, mintegy a halálból visszatért nő nem illeszkedik be teljesen a hétköznapi életbe, a halál közelsége mindig kíséri: „Ez az asszony úgy járt-kelt itt közöttük, mint aki a halálban való megtisztulásában valahova felemelkedett, és minden kapcsolatot elveszített a földi dolgokkal.”¹⁴ Különös varázsát növeli, hogy ugyanakkor minden munkát szívesen elvégez, tevékeny; alakja szép, vonzó. A természetfelettit egyesíti a földi léttel: „olyan volt, mint egy különös és rejtelmes angyal, akit a halál már egyszer feldobott az égbe, de visszahullt ide a földre, s akinek lehunyt szeme és suttogó szavai mögött az ég van.”¹⁵ A versben a költő rácsodálkozik a szeretett nőhöz kötődő „öntudatlan örökkévalóság”-ra, a film – amint az elején olvasható felirat közli – „időtlen időben” játszódik, ahol a nő titokzatos hatása mintegy a végtelenbe nyúlik. Bár az Óda a szerelmi élmény „metsz és alakít” hatását főként értelmi megvilágosodásként tárja fel, a Valamit visz a víz halászának szerelme pedig ösztönös, érzékibb, a szerelem előtti létállapot elhagyása az utóbbinál is elemi erejű. A kiegyensúlyozott, józan életű férfi hirtelen rádöbben, „vannak az emberi akaraton és elhatározáson kívül álló erők, amelyek úgy sodorják az emberi lelket, mint az örvény a csónakot.”¹⁶
    Zilahy az Óda alábbi részletét választotta. Feltételezhetően a zeneszerző kérhetett ritmikai okokra hivatkozva szövegmódosítást. Az eltérő eredeti sorokat párhuzamosan közlöm:

A filmbeli részlet	József Attila eredeti verse
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
mint test a csendes esti nyugalmat,	szeretlek, mint a fényt a termek,
fényt az élet, lángot a lélek.	mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek	halandók, amíg meg nem halnak.
Minden mosolyod, magányos szavad	Minden mosolyod, mozdulatod, szavad
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint fémbe a savak,	Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak.

    Nem örülhetünk a szövegmódosításnak, József Attila eredeti szövegét meg kellett volna őrizni. A szöveghűség megsértése miatti jogos felháborodásunk lecsillapulta után viszont megállapítható, a változtatások – véleményem szerint – csak kismértékben csorbították az eredeti költemény hatását. Egyedül a „fénylő termek” képzete hiányzik; a „mozdulatod” szó elmaradása kevésbé észlelhető: a „kedves, szép alak” jelzős szerkezet némileg a mozgást is felidézi. A dal erejét viszont jól szolgálja a 3–4. sorban kialakított fokozás: nyugalmat – fényt – lángot. Bár a dal újonnan bevett szavai enyhén közhelyesek, nem rontják el az összhatást.
    A versrészlet dallama – a filmzene központi motívuma – a vízből kimentett nő alakjával, illetve a hozzá kapcsolódó szerelmi élménnyel fonódik össze. A zenét vonószenekar szolgáltatja. Ez a dallam csendül fel már rögtön a film elején, a feliratok futása közben. A halász csendes otthonával indul a film, az idillbe váratlanul hasít bele a kiáltás: valamit visz a víz! A nő kimentése közben zendül meg újra nagy erővel a zenei motívum. Később a szerelem ébredezését jelzi olykor-olykor a dallam. Az erősödő érzelem fokozati különbségét mutatja, amikor a nő dúdolja a dallamot (otthon, varrogatás közben). A következő dúdolás már énekléssel folytatódik, az érzelmek újabb állomását fejezi ki: az első négy sor hangzik fel a nő ajkáról, amint a vízparton fürdéshez készülődik, majd belemerül a vízbe. A férfi titokban, lombok mögül figyeli a jelenetet, és a látvány már elragadtatást vált ki belőle. A nő a fürdés után sétálva ismét elénekli az első négy sort, a következő jelenetben pedig már megcsókolja a férfit. Ezzel lezárul az a szakasz, melyben a nő távozása volt valószínűsíthető; a maradása mellett döntenek. Korábban nem látott helyszínen, egy vendéglő kerthelyiségében, az asztalnál ülve – a megállapodottság e pillanatában – énekli el a nő a teljes versrészletet. Ezúttal kevésbé a szerelemi vonzódást fejezi ki, inkább gondolati létértelmezés. A halász felesége ugyan ott kötöget az asztalnál, de a férfiak elvonultak kuglizni, a nő az egyedüllét lelki élményével énekel életről, halálról. (Közben a más asztalnál ülők közül egy-egy komoly arc feléje fordul, de ez az „egyedüllétet” nem zavarja meg.) A versrészlet végeztével ismét elhangzik az első hat sor, tehát a „halandók, amíg meg nem halnak” sorral ér véget a dal. A film további részében már nem hangzik fel az ének, csak a zenei motívum, az érzelmileg nyomatékos pillanatokban. Összefoglalásként megállapítható, hogy a filmzene – mondhatni – tökéletes összhangban van a film lelki-érzelmi és képi világával. Karády Katalin szépen énekelte a szenvedélyteli, mégis komolyan áradó dallamot.¹⁷
    A filmet elismeréssel fogadták; a beharangozás szerint: „A Zilahy-filmek szokott Karády–Polgár Tibor slágere sem marad el, a meglepetést itt is megtaláljuk a „szövegíró” személyében: az új dal ugyanis a feledhetetlen nagy költő, József Attila Oda [sic] című versének egyik része.”¹⁸ A hetilap az első hat sort idézte is – de sem itt, sem másutt nem figyelmeztettek a szövegmódosításra –, majd így folytatta: „A Zilahy-film bemutatója után valószínűleg megint fél Budapest fogja énekelni az új »Karády-slágert«,¹⁹ és a film ismét teljesítette a legszebb hivatást: közelebb hozott a szívünkhöz egy nagy írót és egy nagy költőt…”

 ¹ Balogh Gyöngyi, Gyürey Vera, Honffy Pál: A magyar játékfilm története a kezdetektől 1990-ig. Bp., Műszaki, 2004, 51.
 ² Kelecsényi László: Karády Katalin. Bp., Múzsák, 1989, 42.
 ³ Demjén József: Három éve…, Film Színház Irodalom, 1940. nov. 22–28.
 ⁴ Ekkor a Nemzeti Színház vezetője.
 ⁵ Nagykovácsi Ilona: Fény és árnyék. Toronto, Vörösváry Publ., 1982, 290.
 ⁶ Sz. -é [Szentpály Istvánné]: Beszélgetés Nagykovácsi Ilonával. Mozi Ujság, 1944. márc. 15–21.
 ⁷ Magyar Nemzeti Filmarchívum Könyvtára, Q 1229. (Ez a példány a forgatás előtti állapotot rögzíti, az elkészült film számos eltérést mutat.)
 ⁸ József Attila társadalmi elismertségéhez nem mellékes adalék, hogy Pápay Klára, akinek a férje országgyűlési képviselő volt, így emlékezett: „Babits, Kosztolányi, József Attila versei… Ezekkel kezdtem tulajdonképpen a pályámat, a versekkel.” Bozóky Mária: Közelebb hozzuk Pápay Klárit. Mozi Ujság, 1944. febr. 16–22.
 ⁹ Valamit visz a víz. Mozi Ujság, 1943. júl. 28–aug. 3.
¹⁰ Nemeskürty István: A képpé varázsolt idő. Bp., Magvető, 1983, 595.
¹¹ Karády a Zilahy-filmek dalainak igényesebb szerepéről egy interjúban is nyilatkozott: „azokat nem afféle betétnek szántuk, hanem fontos feladatnak: amikor a szavak semmiképp se bizonyultak elegendőnek egy-egy érzelem vagy hangulat kifejezésére, az énekhez-zenéhez folyamodtam.” Gách Marianne: Karácsonyi beszélgetés Karády Katalinnal. Film, Színház, Muzsika, 1980. dec. 20.
¹² Zilahy Lajos: Valamit visz a víz. Kisregények, Bp., Szépirodalmi, 1980, 125.
¹³ Uo., 141.
¹⁴ Uo., 64.
¹⁵ Uo., 121.
¹⁶ Uo., 78.
¹⁷ József Attila versei közül Karády 1947-ben a Betlehemi királyokat is elénekelte az azonos című rövidfilmben.
¹⁸ Valamit visz a víz. Mozi Ujság, 1943. júl. 28–aug. 3.
¹⁹ A dal utóbb Szeretlek címet kapott; zongorakísérettel ellátott kottáját (Karády arcképével) megjelentette a Zeneműnyomda 1944-ben. A filmen kívül más hanghordozón nem találtam meg a dalt. A Karády Katalin CD-n (Hungaroton, 1989., 1994.) téves a felirat, a Már ismerem a legszebb szót nem József Attila versén alapul.