Christine Busta

Téli csillagok alatt

Hó jön, mint régen, mikor vártalak,
s jöttöd után hosszan csak a hóra vágytam.
Éjszaka jön, most már nem várok semmire:
gránátalma hever a hóban, feketén,
arany magokkal tele.

Déli pályaudvar, 23 óra

1972. január 29.

Csarnok és vágány milyen kihalt.
Kihunytak itt a város fényei
s érezni kezdjük az éjt, a hideget.

Az ablaknál a férfi: mosolygó kép.
Megközelíthetetlen. Megfoghatatlan keze
tétován búcsúra emelkedik még,

és mozdulata már intés:
fel kell nőnünk a rovatlan-tiszta hó
elhatalmasodó tája előtt.

Új évszak

Új évszakba
halok át lassan
hol nem zsenge lomb és fű illatozik,
sosem-zöld és rigó-némaság a neve,
s hó szaga, szikla szaga árad belőle.

                  (A költőnő utolsó verse)

Cseh Károly fordításai

Christine Busta (1915–1987) osztrák költőnő a második világháború utáni keresztény-humanista költészet világviszonylatban is egyik legjelentősebb alakja. Utolsó éveiben sajátságos ún. halállírát alakított ki.