Fecske Csaba

Azóta is…

ha esne most az eső nyakunkba
csurogna hűvös az árnyék sőt
hideg mint a karácsony esti fürdővíz
az öreg tekenőben amikor jégvirágok
kitartó együgyűsége gyertyafénybe
szerelmes ablak Jézuskát idézte
pillanatok szikrázó üvegcserepei
a múlt a jelen sarában tapicskoltunk
rajtakaptuk a kertből lopakodó
rózsaillatot nyár van hosszan és nagyon
Mari meg én úgy teszek mintha itt se lennék
de mint szög a zsákból folyton kiütközöm belőlem
jaj nincs rajta bugyi messze van Amerika mégis belelátni
eszem ágában sincs mondani az elrongyolódott
mondókát ahogy megpillantom amit láttam
már máskor is csak akkor éppen
véletlenül most viszont nekem mutatja magát
s nyújtja csöpp nyelvecskéjét voltaképpen
ezért bújtunk a csűr mögé megmutatni magunkat
a másiknak de szégyene nem találkozott
az én szégyenemmel mellbe vágott a leleplezett
titok a másik test fölfedett rejtelme sírás
fojtogatott kirázott a hideg majd forróság
öntött el elszaladtam nem mutattam meg
az enyémet vagyis csaltam amit bánok azóta is