Konczek József

Majd az éjszaka

(Légy fegyelmezett! – József Attila: Téli éjszaka)

I.

Szép, hogy semmi nem terem.
Gyöngyharmat a pókhálón.
Innen a halálon
barbár, vértelen.

S akár a határ – kiüresedett
(Majd zöldell vadcsalán
csordakút betongyűrűje oldalán.)
Pocséták. Jégüvegesek.

Szekérnyom. Taraja ezüstkemény.
Deres is. Majd a homlokom.
Illik hozzá bokrokon
keserű kökény.

Ám kötelező számomra az éles tréfaság.
Ajjaj, termésem így lesz teljesebb!
S a fegyelem a verseket,
mint bika orrlánca kékvasát.



II.

Időnként régi, dohos kapualjak,
időnként boltos kapugádorok
hoznak emlékező álomnyugalmat,
s ártó árnyékaikhoz lágyulok.

Vagy sírás fölé terülő mosolyra,
hogy „Éhesek vagyunk!” – s hát apám hazajött.
Szavából mintha az oltalom szólna.
Békültem én, tigrisszívű kölyök.


De kívül minden dunyha-dünnyögésen
láttassam: nem betakart
altatandó a szívműködésem,
érzékem sziromzáport kavart.

A szólaló képekbe belenőtten
szánhatom a félemedő kedvet,
mely ellengő időben
bodrokat terelget.



III.

Mondd. mibe haltál bele teljesen?
Egy érleletlen mozdulatba?
Mely értelmednek hírül adta,
hogy nem ok nélküli véletlen vétke sem?

Mikor levágott ujjaidra, rángó két kezedre
meredtél: immár másként a tiéd –
Te ne értenéd,
hogyan, hogy tenyéren fogva vezetne?

Jaj, „a szenvedés belül”
és „ott kívül a magyarázat”.
A leszakított részek láza
hogyan legyen, hogy újjászervesül?

Vagy csak ima, lélekfehér ima,
vagy szív, mely a „semmi ágán vacog”?
S tündökli ki – méltó ember vagyok
s magyar. Nem rinyáló rima.



IV.

Az idő jár itt pilléző havakban,
kopár faágak közt, mint nagy kosárban
forog, évődik, zajba zárt alakban
lesz égi fényre vagy a földi sárra?

A költő – elmúlt. Rendet is teremtett
s illatos reménye lett az Éden,
hogy él majd harmatszemű gyermek
az igaz igézetében.

Hej, öntudatból veretett fegyvernek
olvadt arannyá vissza-születése!
És a kutak és a hallgatag vermek.
A foganó fogak s a költemények kése.

Ősz ez. Ideje van dúdolóknak.
A hó nagy lélegző beszéde érik.
A hó. Majd keresztútra kifutott vad
bölcs tekintete, hogy fél. Hogy féltik.