Tüskés Tibor

A legendák Attilája

    Ha valaki Petőfi életrajzát, a költő pályáját akarja megismerni, két kitűnő, több kiadást megért munkát vehet a kezébe. Az egyik Illyés Gyula Petőfi Sándora, a másik Hatvany Lajos Így élt Petőfije. Sőt nemcsak a költői pálya hiteles tényeit, adatait ismerhetjük meg ezekből a könyvekből, van könyv, amely A legendák Petőfijét állítja elénk: Dienes András volt az az író, aki fáradhatatlan munkával összegyűjtötte és 1957-ben könyvben kiadta a költővel kapcsolatos „legendákat”, az ország területén élő, az emberek emlékezetében megőrzött és nemzedékről nemzedékre, szájról szájra áthagyományozott „mondákat”.
    Aki József Attila, „a huszadik század Petőfije” életének tényeit és adatait akarja megismerni, nehezebb helyzetben van. Bár a családtag, József Jolán könyve, a József Attila élete közvetlenül a költő halála után íródott, nem tekinthető mindenben hiteles munkának. Sőt a háború utáni újabb kiadásba a szerző olyan jelenetet is belecsempészett, amelyben József Attila – Rákosi Mátyással találkozik. Fodor András József Attila-életrajzai (Így élt József Attila, Szólj költemény) sokat segítettek – főként a fiatalok körében – a költő iránti rokonszenv fölébresztésében és hiteles megismerésében.
    De a József Attila-legendák összegyűjtésére, egy olyan könyvre, mint Dienes András munkája, tudtommal még senki nem gondolt. Pedig ez a föladat is vállalkozóra vár.
    1975-ben hetven év telt el a költő születése és csaknem négy évtized a költő halála óta. Még éltek olyanok, akik a költővel egykorúak voltak, személyesen ismerték és találkoztak vele. Élt még egyik polgárista osztálytársa, a zenész Kuti Vince is. Mégpedig abban a budapesti, Eötvös utcai bérházban, ahol egy másik lakásban vele együtt lakott egy tízéves, általános iskolás kislány, aki az iskolában már hallott József Attiláról, könyv nélkül tudta a költő legkorábbi, ismertté vált versét, a De szeretnék gazdag lenni… kezdetű zsengéjét. Szabó Eszterke kérésére jegyezte le Kuti Vince József Attilával kapcsolatos emlékét 1975-ben. A szöveget a mai helyesírási szabályok szerint közlöm.

    A IX. kerületben laktunk, és a Bokréta utca 30. sz. alatt, József Attila pedig a Ferenc tér 11. sz. alatt. Tulajdonképpen egy utca volt, mert a Bokréta utcai oldalra esett a 11. szám.
    Együtt jártunk vele 1917–1918- és 1919-ben az Üllői út és a Hunyad utca sarkán levő polgári iskola I–II. osztályába. Nagyon csendes gyerek és kitűnő tanuló volt. Mindenre, amit a tanárok kérdeztek, hiba nélkül felelt. Én nagyon csodálkoztam rajta, hogy mindent úgy a fejében tudott tartani. Sokszor, amikor együtt mentünk haza, meg is kérdeztem. Akkor ő azt mondta: Kedves Kutikám, nekem mindent, amit hallok, látok, tanulok, nagyon meg kell jegyeznem, mert boldognak szeretném látni szegény anyám és a két testvérem, mert én nagyon, de nagyon híres ember akarok lenni, hogy boldoggá tegyem anyám és a testvéreimet és ezt a sok munkás embert, aki itt, a periferián lakik; ha nem tudok mást nekik adni, legalább ezt az utat járják, amit én járok. Sikerült is neki.

Kuti Vince
VI. Eötvös u. 38. II. 5.

    Az emlékezésben minden együtt van, ami a legenda születését mutatja. A hitelesnek látszó, érzékletes, életszagú emlék, az osztálytárs megszólítása: „Kedves Kutikám.” Az alakot hőssé növesztő gesztus: „Mindenre felelt…”, „nagyon híres ember akarok lenni…” És az utókor által egy időben és egyoldalúan ünnepelt „proletárköltő” képe: „a sok munkás ember… itt a periferián…”
    A hiteles élettények föltárása, a költő életrajzának dokumentált megírása az irodalomtörténészek föladata. De legalább ennyire fontos az irodalomszociológiai „terepmunka” elvégzése: az utókor emlékezetében élő legendák összegyűjtése, számbavétele és elemzése: a legendák Attilájának a megörökítése.