Małgorzata Nowicka

Üres a ház…

    Dorota az íróasztalon ül és a lábát lóbálja. Az áttetsző fényben még áttetszőbben csillog a cipője. Íróasztala telefirkálva fekete filccel, a barna asztallapon hatalmas, fekete, semmitmondó, rövid jelszavak, rajzok és a fene tudja, mik még. Dorota némán bámul maga elé, talán lát ott valamit, bár nem tudom, mit láthatna, mert nincs ott semmi. Csak a fehér fal, néhány kifröccsentett teacsepp és egy cipőtalppal szétnyomott szúnyog (már jó régen). Szép a szeme, Dorota szeme mindig mindenkit elbűvölt, a fiúk beindultak, a lányok irigyelték. Fekete szem és hosszú, dús szempilla. Intelligens (bár minden bizonnyal inkább művi) arckifejezés. Alig észrevehetően remegő szájszeglet. Minden olyan, mint rendesen. Körülötte is minden olyan, mint rendesen. Az ablakon túlról valamiféle hangokat hallani, beszélgetést és halk zenét. Meg a szél is fúj, de még hogy, az ablakon túl, hullanak és szállnak a levelek. Rohadt ősz, ó, ó, és milyen rohadt hosszú és hideg és nyomasztó. Dorota lóbálja a lábát, ahogy az íróasztalon ül, és keze lazán az asztallapon nyugszik. Frissen festett körmök és finoman előrebiggyesztett ajkak, hogy romantikusnak hasson. A feje fölött különféle fényképek, színes újságkivágások, pletykák, rajzok, fénymásolatok, a Nagyon helyes srácok kiállítás visszavonásig nyitva, tisztelettel értesítjük, hogy… Festés nyoma, és több ezer, millió, billió ki-be huzigált szög helye szintén a feje fölött. A feje fölött ugyancsak, de egy kicsit oldalra egy, a Wysokie Obciachyból¹ kitépett címlap, a világ egyik leggyönyörűbb nője, fehér blúzán vérrel festett kereszt, finoman előrebiggyesztett ajkak. Micsoda csodálatos hasonlóság, igaza van, uram, de mi cseszünk az efféle hasonlóságokra, az ilyenre mi csúnya szóval azt mondjuk, hogy ördögi! Dorota a lábát lóbálja, jobb lábával letolja a bal cipőjét. Leveszi a blúzát, és továbbra is csak azt az egy pontot bámulja. Mellette, mint rendesen, mint rendesen ebben a korban, ha nincsenek otthon a szülők, cigaretta, hamutartó és gyufa (a kis gyufaárus lány). Dorota finoman felemeli a fejét, és a mennyezetre mered.
    Iwona az ágyon fekszik, jobb keze lelóg. Mozdulatlanul fekszik, csak a légzése lüktet ritmusosan, azonos ütemben. Szétnyitja rózsaszín szájfénnyel bekent ajkait, kivillantja kifogástalan, fehér, a címlapokon látható fehérnél is fehérebb fogait. Lassított ütemben, vagy csak úgy tűnik, hogy lassított ütemben, beszívja a levegőt, amely lassanként megtölti Iwona tüdejét. Emelkedik a mellkasa, emelkedik a válla, mindez oly könnyedén, hogy ó és á. Iwona jobb keze lazán lelóg, körmei kifestve, vagy csak úgy tűnik, mintha ki lennének festve. Mutatóujján gyűrű, még csak nem is ezüst, hanem valami lepattogzott fényű, szar utánzat. A gyűrűsujján is gyűrű, kis kerek, borostyánköves. A keze hófehér, s lazán lóg le az ágyról. Iwona inge egy gombbal lejjebb van begombolva, egy centiméterrel többet enged láttatni, egy centiméterrel közelebb van a nemi alapon elkövetett gyilkossághoz. Jelenet dekoltázzsal és gombokkal a Cosmo legújabb számából. Az újságból, amely – mint köztudott – demoralizálja és nyíltan paráználkodásra csábítja a fiatal nőket. Iwona feje alatt a Cosmo legújabb száma. Arcát körülfonja hosszú haja, amelynek színe gyakrabban változik, mint ahogy arra számítani lehet. Iwonának szép, világos szeme van. Kinéz az ablakon, de ott minden sötét, nem működnek az utcai lámpák, a szemben lévő házban meg talán ha három ablakban ég a villany. Iwona mélyet sóhajt, és finoman megemeli a nyakát. Felnéz az asztalra, az asztal fölé, mondani akar valamit, de nem tud, éppen csak szétnyitja az ajkait, rögtön be is csukja. Visszaereszkedik fekvő helyzetbe, csak a keze most a hasán, a feje alatt pedig nincs újság. Iwona becsukja a szemét, szeretne aludni, de nem tud. Kinyitja a szemét, és egyenesen a plafonra néz.
    Agata a radiátor mellett ül a földön, felhúzott lábbal, nőhöz képest erős karjaival öleli át a térdét. Ringatózik előre, hátra. Előre-hátra. Hajában még ott fénylik a csillámpor, amit szilveszterre rakott fel, azzal az aprócska megjegyzéssel és kiegészítéssel, hogy szilveszter nyolc hónappal ezelőtt volt. Agata tudja ezt, és ez a szemén is látszik, mert ő olyan, hogy mindent tud. Ringatózik előre-hátra, mintha valamiféle bölcsőben, babakocsiban vagy hintalovon lenne. Agata fülében, a katicás fülbevalón kívül, amit K.-tól kapott a születésnapjára, fülhallgató van. Mindkét fülhallgatóból egy-egy vékonyka zsinór, amely – miután összetalálkoznak – egy szupermodern mp3-as lejátszóba vezetnek. Agata tudja jól, hogy tuti remek cucca van, és tökéletesen tudja azt is, hogy az, ami éppen az agyába áramlik, az is jó. Ringatózása még sincs összhangban sem ezzel, sem mással, kizárólag önmagával. Szemei behunyva, szemhéján ezüst festék. A szobában ég a villany, és ez bántja Agata szemét. Az ablakon túl normális este, emberek jönnek és mennek mosolyogva, ahogy kopog a cipőjük, és kezükben a szatyor, tele az élethez oly nagyon szükséges stabilizátorokkal és állományjavítókkal. A kutyák meg odaszarnak mindenhova, ahova csak lehet. Agata hirtelen abbahagyja a ringatózást, és egyetlen mozdulattal kirántja a füléből a fülhallgatót. Kinyitja a szemét, ránéz az ágyra, és alig észrevehetően, finoman elmosolyodik, de azért látszik, hogy jó a kedve. A zsebéből elővesz egy kis zacskót, és egyetlen, jól gyakorlott mozdulattal kinyitja. A tasak tartalmát a tenyerébe szórja, a tenyeréből a szájába, majd a nyelvével a szájpadlásához nyomja. Érzi a narancsízt és az egyre gyorsabban pezsgő buborékokat. De nem ugyanaz, mint régen, régen az ilyen tasak tartalma pattogott, mikor a nyelvével a szájpadlásához nyomta. Nem, ez határozottan nem ugyanaz.

    Agata az előszobában áll, és sietősen fűzi a nemzeti ünnep alkalmából elővett piros cipőfűzőjét. Felveszi a pulóverét, lerázza róla a rajta maradt port. Megigazítja a haját, de nem igazán jön össze neki. Hova mész?, és Ó, csak járok egyet. Finoman, úgy, hogy ne csapjon túl nagy zajt, becsukja az ajtót. Elindul lefelé a lépcsőn, nagyon lassan, a korlátba kapaszkodva. Lépcsőfokról lépcsőfokra. Emeletről emeletre. A fene vinné el ezt a liftet, hogy épp most kellett bedöglenie. Az élettelen tárgyak rosszindulata, amiről mostanában annyit beszélnek. A 13-as ajtó mögül hallani, ahogy ugat egy kutya, nagyon hangosan ugat egy kutya, acsarkodik, nem akarja abbahagyni. Egy pillanattal később hallani, amint a 12-es ajtó mögött egy tányér apró darabokra törik szét. Agata picit elmosolyodik, talán ironikusan, talán túlságosan is gunyorosan. Nehéz cipője kopog a földön, hogy azt ne mondjam: dübörög a cipője a földön. A levegő is valahogy egyre sűrűbb, furcsán nő a feszültség, a bomba mindjárt robban, öt-négy-három-kettő-egy. Most. Hirtelen fegyverszünet. Csönd. Agata kiszalad a lépcsőházból, és leül a földre egyenesen előtte. Nevet, annyira, hogy már fáj. Felnéz az égre.
    Dorota leugrik az íróasztalról, gyorsan, sietősen kiszalad a folyosóra. Blúzát szexi trikóra, vietnami papucsát magas sarkúra cseréli. Magához veszi a kutyát, a pórázt, és kimegy. Becsapja az ajtót, nem szól egy szót sem, szalad a lifthez, gyorsan, a kutya lemarad, gyorsabban, a kutyának már kilóg a nyelve, na csakhogy. Végre megjön a lift, valószínűleg legfelülről, mert tele van. Izzadságszag. Minden emeleten megállnak. Dorota szép szemei egyre nagyobb szikrákat szórnak úgy, mint rendesen, s ettől talán még szebbek, még izgatóbbak, s a legtöbb irigységre adnak okot csakúgy a liftben lévő férfiak, mint a nők szemében. A földszinten kiugranak, Dorota húzza maga után a kutyát. A lépcsőház előtt egy idegen fazon ül, enyhén bűzlik. Dorota előrebiggyesztett ajkakkal megy egyenesen előre. Kopognak a tűsarkak, topognak a kutyalábak.
    Iwona nyelve sárga, amikor a tükörben magára ölti. Lehet, hogy a tükör nincs teljesen rendben, mert az arca is sárga. Az egész mintha sárga lenne. A falak is mintha sárgák lennének. Lehet, hogy ez valami sárga hályog? Iwona begombolja gyorsan a trikóját, mert otthon lődöröghet így, de ha valaki az utcán észrevenné, hogy egy Cosmo típusú újság trükkjei szerint jár-kel, hát (gyerekek, öregek, túl érzékenyek fülét befogni) baszhatná. Iwona hunyorít a szemével és a homlokát ráncolja. Meg kell találnia a legmegfelelőbb kiutat az adott szituációból, értsd otthonról. Lehetőleg minél gyorsabban és minél halkabban. Felveszi a sportcipőjét, magára vesz még egy inget, és kinyitja az ablakot. Egy pillanatig néz maga elé a sötétbe, majd áthelyezi a lábát és ugrik. Egyenest a fűre. Iwona felegyenesedik, és tisztára úgy néz ki, minthogyha megnyert volna valami nem is tudom, micsodát. Alleluja! Most aztán uccu neki.

    Dorota az íróasztalon ébred, lelógó lábakkal. Eszményi teste teljesen zsibbadt. Lassan felegyenesedik. Dorota nem érti, miért van az egyik lábán rózsaszín tornacipő, a másikon ormótlan és nehéz bakancs, piros cipőfűzővel. Fáj a feje, és van egy olyan furcsa előérzete, hogy perceken belül elhányja magát. A földön Dorota észreveszi a két hamutálat és a három üres cigisdobozt, no igen, üres a ház, cincognak az egerek. Meglátja az olcsó bor kiürült palackját és a két üres kisüveget. Szemei duzzadtak, nem mutatnak valami jól. Legbelül Dorota mégis jókedvű, egészen mulatságos, mennyire jókedvű, mennyire boldog. Dorota tudja, hogy nevetséges, Dorota tisztában van vele, hogy ez az igazság, és nincs mit tenni. Inkább ámen.
    Iwona az ágyon ébred, lelógó karral. És.
    Agata pedig, mint a Rekviem egy álomért² végén, embriópózban, a radiátor előtt összegombolyodva. Egyik lábán magas sarkú cipő.

Ádám Andrea fordítása

Małgorzata Nowicka (1988) a Poznań környéki Sztęszewben él, ott jár gimnáziumba. 2003-ban a Ha!art magazinban jelent meg debütáló elbeszélése.

¹ Wysokie Obcasy (Tűsarok), a Gazeta Wyborcza – Lengyelország legolvasottabb napilapjának – szombatonkénti női melléklete. A szövegben szójáték: Wysokie Obciachy – a melléklet nevének újabban közkedvelt elferdítése – körülbelül annyit jelent, hogy nagyon ciki.
² Rekviem egy álomért, Darren Aronofsky filmje (USA, 2000).