Kabdebó Tamás


Az Óda


Egyfelvonásos élő múltdarab



Szereplők:
Attila = József Attila
Lajos = Nagy Lajos
Dide = Kosztolányi Dezső
Artúr = Koestler Artúr
Andor = Németh Andor
Pali = Ignotus Pál
Feri = Fejtő Ferenc
Judit = Szántó Judit
Márti = Marton Márta
Statiszták = egy pincér és egy virágáruslány
 
Kosztolányi és Németh Andor kivételével, akik idősebbek, minden szereplő a késő húszas, illetve kora harmincas éveiben jár.
 
 
Az elképzelt színhelyek:
1. Centrál kávéház
2. József Attiláék szoba-konyhás lakása
3. Ugyanott
4. Ruszwurm cukrászda
 
Zene: Lajtha László Magnificát című művének első hat perce, egyperces szakaszokra osztva:
1. Ezzel kezdjük, tehát a pár soros versmondás előtt;
2. A vers második szakaszának elmondása előtt;
3. A vers következő szakaszának elmondása előtt;
4. A vers utolsó szakasza előtt;
5. A felvonás végén, ez a rész két percig tart.
 
 
 
I.
 
Centrál Kávéház
 
ZENE
 
ATTILAItt ülök csillámló sziklafalon.
(a versmondás halk)
Az ifjú nyár
könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz –
Idesereglik, ami tovatűnt,
A fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Nézem a hegyek sörényét –
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
– amint elfut a Szinva-patak –
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.
 
DIDEFőúr, kérem, hozzon három dupla feketét, az uraknak kettőt, simán, nekem egy csöppnyi konyakkal. (A pincér szótlanul hozza, az asztalra teszi a rendelést.)
ATTILA(Újra kezdi, most is magának mondja, de hangosabban) Itt ülök csillámló sziklafalon…
LAJOSDehogyis csillámló sziklafalon ülsz. A Centrál kávéházban ülsz, egy támlás faszéken. Előtted kerek asztal, pohár víz és egy fekete.
ATTILA(Mogorván) Hagggyál.
LAJOSMár mért hagynálak? Tartozol egy revanzs partival. A harmincadik lépésben mattot adtál nekem a lillafüredi kirándulásod előtt. Méghozzá ennél az asztalnál. Tehát?
ATTILAKértelek, hogy egyedül szeretnék lenni most.
LAJOSPersze te úgy is tudsz sakkozni, fejben, egyedül.
ANDOR(Attila asztalához lép) Szerintem, múltkor a Japán kávéházban sakkoztatok. Ott kértél tőlem két pengőt. No, ne ijedj meg, nem akarom most visszakérni. Szeretném bemutatni neked egy bécsi kollégámat, Koestler Artúrt, a nemzetközi újságírót. Kosztolányit nem kell bemutatnom.
ARTÚRÖrvendek. Már régóta szerettem volna találkozni önnel.
ATTILAÖrvendek. De ezt csak úgy mondom.
DIDEIllendőségből, ugye, Attila?
LAJOS(Nagyot fúj, kiereszti magából a dohányfüstöt) Mint a barna éjfél szeme pillantása.
 
(A többiek nevetnek. Attila öklével az asztalra csap. Táncol a csésze, a pohár.)
 
DIDENe haragudj, Attila. Hiszen ismered a vicceimet, és ezt még nem is én mondtam, hanem a Lajos.
ARTÚRÚgy vélem, új ismerősömnek valami baja van. Holott úgy hírlik, Bécsben is, hogy nagy ígéret. Az lenne?
LAJOSAttila, figyelj! Miért nem beszélsz, te majom?
DIDE(A többieknek) Azért, mert nem tartja érdemesnek.
ATTILA(Odaveti) Találjátok ki, miért.
LAJOSEz a dolog ma történt? Amiért nem beszélsz?
ATTILAIgen.
LAJOSMa délelőtt?
ATTILANem.
LAJOSMa délután?
ATTILAIgen.
LAJOSTegnap még nem is sejtetted?
ATTILANem.
ANDORHa megengedi, kedves Nagy Lajos, átveszem a kérdező szerepét.
ARTÚRNémeth Andor ugye a legrégebbről ismeri ezt a költőt? Mintha ezt hallottam volna Hatvany bárótól.
DIDEIgen. És talán a legjobban. Talán nem.
ANDOR…Tehát… Azt akarom megtudni, mi az oka a költő különös szomorúságának. (Attilának szögezi a kérdést) Tárgy?
ATTILAIgen.
ANDORCsak?
ATTILANem.
ANDORFogalom is?
ATTILANem.
DIDE(Koestlernek) Nem biztos, hogy tudják, de ezek barkochbáznak.
ANDORTárgy és személy együtt?
ATTILAIgen.
ANDORKépzelt személy?
ATTILANem.
DIDE(Koestlernek) Tudja, ez az Andor méltóságán alulinak tartja, hogy olyan rejtvényt fejtsen meg, amelyikben nincs képzelt személy. Három héttel ezelőtt, amikor itt jártam, Németh Andor megfejtette Kund Abigél képzelt öreganyját.
ANDOR(Megköszörüli a torkát, fennhangon folytatja) Tehát élő személy.
ATTILAErre sem felelhetek.
ANDORNem él, meghalt?
ATTILAErre sem felelhetek.
ANDORHogyhogy? Se él, se hal? Talán élőhalott?
ATTILANem.
ANDORAhá, már értem. Te ebben a pillanatban nem tudod, hogy él-e az illető. (Elővesz egy savanyú cukorkát és elroppantja fogai között.) Nézzük csak. Tehát ez a személy olyan ember, mint én vagy te? Férfi? Nő? Harminc körüli?
ATTILAIgen.
ANDORAz élettársad?
ATTILAIgen.
ANDORA tárgy, amiről itt szó van, a fejedhez repült? Összevesztetek? (A többiek nevetnének, de Attila hangja elnyomja a kacagást.)
ATTILANem.
ANDORNeeem? – Na jó. De ez a tárgy mégis összefüggésben van mostani lelkiállapotoddal?
ATTILAIgen.
ANDOREz a tárgy nagy? Ez a tárgy akkora, mint a fejem? Mint az öklöm? Ez a tárgy nálad van most? Ez a tárgy a feleségednél van most? Talán rajta van? A fején van? A fülén van? A kezén van? Mellette van a földön?
ATTILANem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem.
ANDORTehát ez a tárgy az élettársad gyomrában van vagy volt. Élelmiszer? Szerves, szervetlen? Szervetlen ipari cikk, gyógyszer, de sem én, sem te nem vettük be még. Méreg?
ATTILAIgen.
ANDORTehát méreg… Tekintettel, hogy szervetlen, tehát szublimát?
ATTILAIgen.
LAJOSHydralgilium bichloratum corrosivum.
ARTÚR(Súgva) Jól értem? A felesége vagy élettársa szublimátkockát nyelt… De miért?
DIDEMiért, miért. Öngyilkosságot kísérelt meg Judit. Mint oly sokan mások. Ki sikerrel, ki sikertelenül. Atlasz hanyatlaszNe csodálkozz a kokainistán, gondolkozz okain is tán, s megérted.
LAJOSMíg a költő írja a verseket, hol főtteket, hol nyerseket, és mindenre keres vers-okot, még ezekkel sem nyer sokat.
 
 
 
II.
 
József Attiláék szoba-konyhás lakása
 
ZENE
 
ATTILAÓh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.
 
PALIÉrzem az ízét, mint még soha egy versnek így nem.
FERIMost mondom ki, most kimondom: nagy költő vagy, Attila.
ATTILAVárjatok csak, most még feleúton sem tartok.
PALIA költészettel, vagy ezzel a költeménnyel?
ATTILAEzzel is, azzal is. Igaz, ez a vers már egy állomás.
FERIÉn persze már elolvastam az Ódát mielőtt ti ketten megérkeztetek volna. Idejövet a Hungária körút sarkánál találkoztam Attilával, tőle megkaptam a konyhakulcsot. A vers, mind a hat szakaszával, letisztázva hevert a konyhaasztalon. Kétszer is elolvastam és elmélkedtem felette, mielőtt ti megérkeztetek volna. Ilyen még nem volt!
PALIAttila gyufát vett és gyertyát – ez itt létszükséglet, mert gyakran áramszünet van. Aztán meginvitált egy pofa sörre.
FERIÉs te elfogadtad? Honnan van ennyi fölösleges dohányod, Attila?
ATTILAKora délután találkoztam Hatvanyval, aki a szokásos mellé adott még ötven pengőt, amikor meghallotta, Judittal mi történt.
FERIÉn már Nagy Lajostól hallottam, mi történt, és Németh Andortól, hogy Judit jobban van.
ATTILAMég ma, kora este kiengedik a kórházból. Kimosták a gyomrát.
PALIÉs te hagyod, hogy hazasétáljon? Vagy érte mész?
ATTILA(Megcsörgeti a pénzét) Érte megyek, és hazahozom taxival.
FERIVirágot is kéne neki venni.
PALIA virág az nem rossz, de egy versnek, egy otthonos versnek, egy hazaváró költeménynek még jobban örülne. Aztán majd szavalhatná a munkásotthonban, büszkén, mert róla szólna.
ATTILALehet. Ám azt mégsem lehet ukmukfukk.
PALIMert ugyebár, Attila, ezt a szerelmi himnuszt, az Ódát nem hozzá írtad?
ATTILANem hozzá, nem neki írtam. Hisz éppen emiatt borult ki.
FERIPalikám, ha majd alkalmad lesz ezt a költeményt tüzetesebben megvizsgálni, nemcsak az ízét, hanem a szagát, tapintását, szárnyalását, zuhanórepülését, alászállását az emberi test és az emberi lélek mélyeibe, akkor megérted, hogy a nő, akihez írták, úgymond ürügyül szolgált a költőnek, hogy a szerelem lényegéről szólhasson. Valójában egy panteista himnuszt írt, egy istennőhöz. . .
ATTILAEz a költemény nem igazán egy személyhez szóló. Mondjuk így, nem csupán egyetlen személyhez szóló. Minden szeretni való asszonyhoz szóló. Minden ilyen asszony istennő.
PALIÉs ki a szeretni való asszony?
ATTILAAkit az ember megkíván. Tehát minden olyan nő.
PALIEzek szerint, azaz szerinted, minden nőt meg kéne…
ATTILABaszni. Minden nőt meg kéne baszni. Illene.
FERILegyetek egalitariánusabbak. Minden nőnek megvan a maga született joga a beteljesülő szerelemhez. Hogy úgy mondjam – ne bámuljatok! – minden nőnek megvan a joga ahhoz, hogy minden vagy bármelyik férfival szeretkezzék.
PALIÍgy beszél egy esztéta, egy szabadgondolkodó, egy társadalom-rendész. Ezerkilencszáztizenhétben így képzelték a szocializmust, a kommunizmust.
FERINem az én elképzeléseimről van szó – kicsit elrugaszkodtunk a témától –, hanem Attila új verséről. Ebben tovább lép, mint eddig bármelyik másik költő. A vers egyik szárnyára mikroszkóp, a másik szárnyára költői teleszkóp van szerelve.
Az olvasó, a hallgató mélybe száll, majd szárnyal. Utazás a női test titkaitól a csillagvilágba.
PALISzóval égi költemény, de mégiscsak földi személyhez. Pindaros modorában és – részben – Thomas Mann, sőt Kosztolányi szókincsével, Freud és Jung fegyverzetében, Walt Whitman lendületével.
FERIFigyeld csak, a rímek, a szabályos ritmusok esetlegesek: a gondolatritmus vonzatai rendeznek itt el minden szóképet, hasonlatot, metaforát, metonímiát.
PALINem hiányzik neked belőle a szocializmus?
FERIMár miért hiányozna? Elhagynád-e már ezeket a dolgokat, te burzsoá nihilista? Fáradj le rólam.
PALIMert neked mindenből hiányzik, amiben nincs kimondva az egyenlőségesdi.
FERINe cukkolj! Tudod, a társadalom beteg, a születendő új rend panacea lesz.
ATTILANincs kimondva az egyenlőség, de benne van, mint ahogy bennem van. Szeretni és viszontszeretni csak úgy lehet igazán, ha a legfontosabbakban mindenki egyforma. A szerelem nivellál.
FERINekem azért mégis inkább az egzisztencializmus van kimondva itt, amiről múlt héten hallottam először. A lét dadog. Csak a törvény a tiszta beszéd.
ATTILABizonyosan igazat beszéltek. De azt nem fogjátok eltalálni, hogy boszorkánykonyhámban melyik óda párlatát használtam ízesítőül.
FERIGoethétől… áh, a fejedet rázod. Várjál csak, mintha a Varázshegyben Hans Castorp hasonlóképpen látná a szerelmét…
PALIDe nem ugyanígy. Prózaian. Nem ilyen költőien. Talán. Leopardi vagy Carducci… megint a fejedet rázod.
FERIShakespeare nem írt ódákat… Yeats mitologizált… Swinburne… ah, nem tudom.
ATTILAÓda a Nyugati Szélhez!
PALIAttila, nem kellene már Juditért menned?
ATTILADe igen. Mindjárt telefonálok egy taxiért. (Belebeszél az öklébe) Halló! Egy taxit kérek a Hungária úti palotához.
 
(Nevetnek.)
 
PALIMit mondott a tenyér-taxi, mikor jön?
FERIEzért a pénzért a kályhacsőbe is beszélhettél volna, Attila, mert nyár van és nincs befűtve.
ATTILAHipp, hopp, ott vagyok, ahol akarok. Megvárjatok!
 
(Becsapja az ajtót.)
 
 
 
III.
 
ZENE
 
ATTILAÓh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?

S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!…
Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.

Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját –
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!
 
(Kopogó női léptek a lépcsőn, ajtócsikordulás. Halljuk, majd látjuk az ajtón belépőt.)
 
JUDITJó estét kívánok.
FERIJó estét, Judit.
PALIKezicsókolom, Judit. Milyen jól néz ki.
JUDITCsúfolódik velem?
PALIIsten mentsen! Komolyan gondolom. Hamuszürkének vártam azok után, amiken keresztülment, és most szép arcát kipirulva látom.
JUDITMivel föl kellett baktatnom a harmadik emeletre. Ebben a tornában pirultam ki, a lépcsőmászásban.
FERIAttilát hol hagyta?
JUDITA lépcsőházban eszébe jutott, hogy itthon semmi étel nincsen. Még tej sem, meg kenyér sem. Viszont most pénze van, és az ég a zsebében. Elment a Nyugatihoz valami harapnivalóért. Megvárják?
PALIAmi engem illet, nekem ma estére nincs más programom.
FERIRózsi a mamájánál van, tehát én is ráérek. Hisz azért jöttünk, hogy magukkal legyünk.
JUDITAttila annyi ételt hoz majd, még nem tudom, miket, hogy jut mindannyiunknak. Bár én, a gyomormosás után nem vagyok éhes, inkább émelygek.
PALIIgyon egy pohár vizet.
JUDIT(Kinyitja a csapot, iszik) Ez jólesett. Menjünk beljebb, a szobában legalább egynek kényelmesebb. Ide üljenek: maga, Pali, az ösztövér karosszékbe, talán nem derogál ez egy Ignotusnak; maga meg, Feri, üljön nyugodtan az ágyra. Tüstént eltakarítom róla az esernyőket. Attila rakta őket halomba, az ágy tetejére – ő igen rendetlen.
FERIKivéve a verseiben, ott rend van. A sorok között, a gondolatok között.
JUDITNe is mondja. Igen, régebben szívemhez szóló rend volt minden költeményében. Büszkén szavaltam: „Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek nem jut kapanyél”, meg azt, hogy „Döntsd a tőkét, ne siránkozz”, de most olyan távoli mezőkre utazott, ahová nem tudom követni, s ahol nem nekem szedi a vadvirágokat.
PALIMajd szedi magának is, előbb-utóbb.
JUDITEzek után? Soha többé. Velem él, és más nőbe szerelmes. Ahhoz írt verset. Verssel vallott szerelmet.
FERIA költő szerelme szalmaláng – ő írta, Attila –, azért oly mohó és falánk.
JUDITÉs közben engem emésszen a fene?
PALIDe hát valójában mi történt? Köztük talán semmi. Nem tudjuk, Attila szerelme viszonzott vagy viszonzatlan-e. Mindössze egy vers árulkodik…
JUDITEgy vers? De milyen vers! Akármilyen elfogult vagyok, látnom kell, hogy ez a bizonyos Óda csodálatosan nagy vers, és nekem egy kézlegyintésem sincs benne. Ez a vers egy ébrenléti álom, és én – hiába keresem – nem találom magam benne. Ezt érdemlem meg annyi év szolgálata után? Mostam, vasaltam, foltoztam ingét, gatyáját, mindig volt tiszta, rendes ruha, amit magára vegyen. Dolgoztam rá látástól vakulásig, zsebpénzzel tömködtem, amikor munkája nem volt – és többször nem volt, mint volt –, fizettem a villanyszámlát, a házbért, szabad időmben felléptem, verseit szívből szavaltam, s most itt a köszönet. Az Óda valami nagysádnak vagy cemendének, az Úristen tudja, milyen nőnek szól, akit Lillafüreden, a Palota szállóban szedett fel, amíg én az esernyőket csináltam itthon, vagy a zokniját stoppoltam.
FERINe legyen úgy felháborodva, kedves Judit. Lehet, hogy ezt a verset egy idegen nő jelenléte váltotta ki Attilából, de ennek benne kellett forrnia már jó ideje, mint lávának, azaz magmának a vulkán mélyében. Ez a szerelem himnusza, minden nő himnusza, így a magáé is.
JUDITMinden nőé, csak az enyém nem! Ahhoz írjon himnuszt Attila, aki a gatyáját mossa! Hazajött a konferenciáról este későn, lefeküdt az ágyba, aludt – szokása szerint – délig. Én reggel fölkeltem, kitakarítottam, teát főztem, aztán levettem a zakóját a szék támlájáról, hogy kikeféljem, és megtaláltam benne, a jobb zsebében a kéziratot. Olvastam, repestem, mert reméltem. A hosszú, szakaszos költeményben hátha megtalálom magam. Egy szakasz, kettő, három, négy, öt, hat. Tulajdonképpen csak azzal a mellékdallal szakadt rám az ég. Megy a vonat, és ő megy a nő után.
PALIÉs aztán bevette a mérget.
JUDITEkkor és ezért.
ATTILA(Lépései kopognak a „lépcsőn”, nyikordul az ajtó, bejön, az asztalra dob egy élelmiszeres csomagot) Egyétek és vegyétek, nem az én testem.
FERIDebreceni.
PALIBucikkal, mustárral.
JUDITKovászos uborka.
ATTILA(Kiveszi a zsebéből, az asztalra koppintja) És négy kisüveg sör.
 
(Isznak, falatoznak.)
 
ATTILAJudit, kérlek, te is egyél.
JUDITMegpróbálok. De minek.
PALIAttila, a te gyomrod hogy áll? Rendbe hozta az a Rapaport?
FERIJellemző rád, Attila. Gyomorfájásodat pszichiáterrel akarod kikezeltetni ahelyett, hogy belgyógyászhoz mentél volna.
ATTILASzó ami szó, a Rapaport nem hozott rendbe. Azaz ki tudja. Olykor egy falatot sem tudok lenyelni, olykor meg fölfalnék egy hentesüzletet.
FERINosza, rajta. Kezdd a második debrecenivel, mihez ugyancsak jó étvágyat kívánok.
ATTILA(Tele szájjal) „Dagadt hentes bárdja vágjon át, tátott hátadba hulljon be a hó…”
PALI(Tettetett rémület) Csak nem nekem mondod ezt?
ATTILA(Már lenyelte a falatot) „Te kézrebbentő hülye elnyomó.”
PALIJó volt a kolbász, minőségi.
FERIKicsit csípős volt. Hát… gyere, Palikám, későre jár, engedjük Juditot, Attilát lefeküdni.
PALISzép jóccakát kívánunk!
FERI(Kinyitják az ajtót, onnan visszaszól) Attila, holnap látni szeretnélek a Centrál kávéházban. Úgy hallottam Kosztolányitól, hogy Babits már nem haragszik rád, habár talán meg sem bocsáthat teljesen. Mindenesetre ezt jó tudnod a Nyugat szempontjából. Az, ki egykor a-t mondott a „Nincsen apám” versével, most hangsúlyozott b-t mondhat az Ódával. Érted?
ATTILAIgyekszem megérteni.
 
(Ajtócsukódás, ketten elmennek.)
 
JUDIT(Holmikat válogat) Jézus Máriám, nincs tiszta inged holnapra.
ATTILAEgy kommunista ne Jézus Máriázzon.
JUDITHanem mosson, mi? Rögtön, amint a kórházból hazatért. És szárítsa meg minutumban, és vasalja ki, amit kimosott.
ATTILAMert csak négy ingem van. Persze nem törik le a nem létező karikagyűrű az ujjamról, ha egy nap viseltes ingben jelenek meg a kávéházban. Németh Andor inge gyakorta szutykos is.
JUDITMert nem róla kell példát vegyél, hanem Kosztolányiról, aki mindig olyan, mintha skatulyából húzták volna ki. Még otthon, a lakásában is olyan volt, amikor múltkor náluk voltunk vacsorán. Az az elegancia is nyilván az Ilonka dolga volt.
ATTILA(Csorog a víz) Látom, máris mosol, mint a mama. Az is vagy, anyapótló. De csak annyi vagy. Mikor hívtál utoljára magadhoz az ágyba? Agyondolgozod magad, hogy ne kelljen engem szeretned.
JUDITSzeretni és szeretkezni két különböző dolog. Szerettelek és szeretlek, holott fáradt a testem a szeretkezésre.
ATTILAEgyszer odáig is elmentél fáradtságodban – csak azért, hogy békén hagyjalak –, hogy kurvához küldtél.
JUDITSajnálom. Igazán. Ám nem mentél el a kurvákhoz mégsem.
ATTILAMert lélektelen dolog. Úgy kezdtem a nemi életet, egy lotyóval, emlékétől viszolygok azóta is. Persze pénzem sem volt a fizetett szerelemre.
JUDITÉs most olyan nőre vágyol, aki szakadatlanul és ingyen befogad, télen, nyáron, őszidőben.
ATTILAIgen. És tavasszal is.
JUDITEl akarsz menni?
ATTILAEl. Holnap reggel.
JUDITEmlékezz, kérlek. Volt, mikor remek volt együtt. A munkásotthonban. Május elsején. A Duna-parton. A kisszínpadon, ahol egymást váltottuk. A barátok között, kik a szocializmus hajnalát várták. És este otthon, az ágyban. Még az ágyban is.
ATTILAA díványon. Én azon aludtam, mert ketten nem fértünk el az ágyban. Szeretkezés után már hessegettél el, le, vissza a díványra. És egyszer egy darabig azzal hitegettél, hogy gyerekünk lesz.
JUDITRosszul tettem. Bocsáss meg.
ATTILAÓ, már régen megbocsátottam. Csupán feledni nem tudok. Mindenre emlékszem, élesen, fájóan.
JUDITJóra, rosszra egyaránt? A pörköltömre, amit igencsak szerettél, amikor volt annyi pénzünk, hogy húst vegyünk? A pogácsára, amire esküdtél, s beemeltél egyvégtében nyolcat?
ATTILAHa verset írok, a jóra is emlékszem, mert olyankor legyőzöm a bennem kavargó rossz emlékeket. Egyébként feltolul bennem a szennyes memóriák gennye.
JUDITÉn azért nem voltam olyan. Nem szennyes. Nem gennyes.
ATTILANem voltál olyan. Nem olyan voltál. De makrancosságod kikezdte férfiségemet. Férfiasságomat.
JUDITÉs ha ezentúl másként lenne? És ha visszatalálnánk oda, ahol együtt elkezdtük? Ha nem futnál az Ódás nő után, hanem megmaradnál mellettem? Többet pihennénk, leeresztenénk egy kicsit, összeédesednénk megint.
ATTILAVeled, aki nemrég a társaságban is megaláztál? Veled, aki Szántó elvtárs emléke, ágyéka árnyékának áldozol? Nem. Mint fiú és lány ezt a játszmát befejeztük.
JUDITDe hát több vagyok, több voltam neked, mint szeretőd.
ATTILANéha kevesebb.
JUDITNéha kevesebb. Mert gondodat kellett viselnem, mint egy gyereknek.
ATTILAFejemhez vágod, hogy nem nőttem föl, hogy valójában nem vagyok felnőtt?
JUDITNem vágok a fejedhez semmit, csak azt, hogy élhetetlen vagy. Még szükséged lesz rám. Ha elmész, (kiabálva) vissza fogod könyörögni magad.
 
 
 
IV.
 
Ruszwurm cukrászda
 
ZENE
 
ATTILAAz örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!

Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong –


*

az öntudatlan örökkévalóság.
Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált –
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!…

(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)
 
MÁRTIHát eljöttem, mert hívott, hogy a Lillafüreden hozzám írt, nekem szóló verset elolvassa. Persze, a levelében el is küldött egy gyöngyírással lemásolt példányt, de egy vers – így maga – csak elmondva az igazi. Ha az mondja el, aki írta. És a helyet is jól választotta ki a versmondáshoz, a Ruszwurm cukrászda elé kitett kisasztalt, hol a maga hangját csak az hallhatja jól, akihez közel hajol. S ez most én vagyok. Szép hangja van, Attila, dallamos, és azt mondanám: igen szépen olvas, de lám, nem olvas, kívülről tudja, kívülről mondja az Ódát.
ATTILAElmondtam magának a vers egészét, kivéve a legutolsó szakaszt, a legszemélyesebbet, a mellékdalt. Erre akkor kerül sor majd, amikor megtudom, kifürkészem a maga alig kifürkészhető szándékát.
MÁRTIKifürkészi? De hát semmiféle szándékom nincsen azon túl, hogy szép vasárnap délután van, amikor nagyon jó itt meginni egy kávét és megenni a krémeslepényt.
ATTILAMár alig várja?
MÁRTIMár alig várom. (Szótlan pincér elébük tesz két kávét, két krémest.) Lám, itt is van. (Megkóstolják mindkettőt, aztán Attila benyeli krémesét.) Ha nem bántom meg, Attila, nem lett volna jobb megenni falatonként? Maga egyből beemelte a krémeslepényt.
ATTILAMert nem volt túl nagy… meg … ma először ettem.
MÁRTINem ebédelt, nem is reggelizett?
ATTILANem. A reggeli idejét – ha volt is – átaludtam, ebéd, ahol lakom, ott nem volt. Az egyik nővérem messze járkál, a másik már megebédelt akkorra, amikorra odaértem. Szégyellettem volna utóebédet kérni.
MÁRTIÚgy. De hát akkor miért nem ment el egy étterembe? A legtöbb nyitva van vasárnap is.
ATTILAFogyóban volt a pénzem. És spóroltam erre a délutánra.
MÁRTIMost sincs rendes állása? Mi lett azzal az ajánlattal a bankban? Levelező?
ATTILANem jött be. Viszont, amint tudja, írok verseket, cikkeket. Elküldöm magának, amit a Népszava lehozott. Megbízatást fogok kapni néhány fordításra és egy antológiára is. Egyszóval csurran-cseppen.
MÁRTIMég Lillafüreden azt mondta nekem valaki, hogy maga a legtehetségesebb fiatal költő Magyarországon. És ezt, amennyire én szerény eszemmel meg tudom ítélni, az Óda alapján igazolva látom. De azt is tudom, hogy a költészetből nem lehet megélni. Nem lehet lakást bérelni, villanyszámlát fizetni, nem lehet családot alapítani. Egy férfiembernek rendes állás, biztos jövedelem kell, és olyan életforma, amely mellett biztonságban érezheti magát egy egyszerű nő, amilyen én vagyok.
ATTILAMárti. Mindezt én is tudom. Az én szerencsétlen életem eddig zsákutcába, zsákutcákba vezetett engem. Egy ilyen zsákutcából kivezető út a hatalmas, a mindent elsöprő szerelem, ami lendületet ad, és mint a dinamó, állandóan föltöltődő energiát biztosít. Nem lehet kétsége afelől, hogy határtalanul szeretem magát, és most arra kérem: higgyen is nekem. Higgye el, hogyha a maga kezét foghatom, állandó állást szerzek, ahol kitartóan fogok dolgozni, s a munka kényszere lehántja rólam a későn fekvés és a délig alvás szokását.
MÁRTIAttila, úgy emlékszem lillafüredi beszélgetésünkből, hogy maga nyelveket is tud.
ATTILAIgen. Németül meg franciául. Latinul is valamelyest, de hát az holt nyelv. Ha kell, az olasszal is elboldogulok.
MÁRTIÉs melyiket kedveli legjobban?
ATTILAA franciát. Villont fordítottam, franciául verset is írtam. Meg is jelent Párizsban.
MÁRTINem kaphatna most itthon egy franciatanári állást vagy magántanítói elfoglaltságot?
ATTILAKapok időnként megbízatást kereskedelmi levelek lebonyolítására. Ezt megcsinálom, de tanárkodni nem volna türelmem. Valamikor volt, ma már nincs. (Fölugrik.)
MÁRTIÁlljon meg, Attila! Üljön vissza. Ha nincs pénze, ne költsön virágra!
ATTILA(Egy virágáruslánynak) Azt az egy szál piros rózsát, kedvesem… Mennyi?… Hogy hetven fillér… Tartsa meg a visszajáró pénzt.
MÁRTIA virág nagyon szép, akárcsak a vers.
ATTILAIllik a selymes barna hajához vagy a fehér keblén a fehér blúzára. Feltűzhetem? (Megcsikordul a szék.)
MÁRTIMajd én, majd én… Tudja, a virággal azonosulni tudok, a versben szereplő nővel nemigen.
ATTILAMiért nem?
MÁRTINézze. Már a vers kezdetén lágy emlőkről beszél. Mintha túl nagy volna a mellem, vagy nem viselnék melltartót.
ATTILAEzzel csupán azt akartam kifejezni, amit érzek, hogy alakja kívánatos, keble asszonyias.
MÁRTIJó, ez még megjárja. De később, a vers vége felé vagy a közepén túl azt írja, hogy mozog bennem az elhasznált anyag. Mármint a bélsár meg a pisi. Igaz, maga valamivel szebben mondja, de akkor is, való az ilyesmi egy versbe, és pont abba, ami rólam szól?
ATTILAA maga kedvéért, bár nem szoktam soha ilyesmit csinálni, átírom ezt a részt, mielőtt a költeményt megjelentetném. Jó lesz?
MÁRTIEzt nem kívánhatom. Tulajdonképpen igen meg vagyok illetődve és szégyellem is magam.
ATTILAMiért?
MÁRTIAzért, hogy nem vagyok méltó a verséhez. Azért, mert nem értem a mélységeit. A szárnyalása mégcsak fel-felkap engem is, de én a magásságokból lekívánkozom. Nem tudok az a nő lenni, akit maga megverselt, és akit oly erősen megkívánt. Akire annyi feladatot ró. Hogy anya is legyen, meg szerető is, sőt, ha jól értem, egyszerre. Ezekből a szerepekből egy is sok, hát még egyszerre kettő. Habár mostohaanyát mond. Ez mit jelent?
ATTILAÉdes mostohát mondok. Ez annyit jelent, hogy nem vérfertőzésre gondolok, hanem egy anya-helyettes szeretőre, aki nem vérrokon. Aki megvigasztal, ha elcsüggedek, és nekem adja ölének jutalmát, ha megkívánom.
MÁRTISok. Én egykor háziasszony szeretnék lenni egy önálló, erős férfi mellett, akinek nem kellenek különösebb támaszok, sőt, támaszul szolgál. Attól tartok, hogy az én tükrömben nem a magafajta férfi képe ragyog, mint ahogy nem én vagyok az a nő, aki a maga versében tündököl. A versben egy álomkép van, valakié, aki hol túl szép, hol meg túl illetlen részleteket tudunk meg róla. Én csak egy egyszerű, normális nő vagyok, Marton Márti.
ATTILAÉs én bolond?
MÁRTIEzt nem mondtam. Csak…
ATTILACsak nem tud viszontszeretni, igaz?
MÁRTIMint barátot, igen. Édes mostohaként nem. Tehát nem vagyok magához való.
ATTILAMindazonáltal elmondom magának az Óda utolsó szakaszát, érezze meg, mi az, ami be nem teljesedhet:
 
(Mellékdal)
 
(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)
 
MÁRTIAttila, ne érezzen keserűséget. Maga olyan, mint az a láng, amiről írt: megperzsel. Maga nemcsak kivételes költő, hanem vonzó férfi is: a keze erős, a karja izmos, fekete haja hullámos, bajsza sűrű, de ápolt, mozdulatai olyan vonzóak, hogy szeretném magát megölelni. Érzékeimmel vonzódok magához, józan eszemmel nem. Attól félek, hogy magából hiányzik az otthon-teremtés képessége.
ATTILAÉn másképpen mérem magam. A mindenséggel.
MÁRTIJó. Hát akkor fizessünk.
ATTILA(Pénze peng az asztalon) Három pengőm maradt… a számla három harminc.
MÁRTIKiegészítem egy ötvenfilléressel.
 
ZENE (Vége)