Páskándi kérdés-kacaja

Kinek a jánya vót apád?

    Rátaláltam hajdani, vinilin (?) borítójú vastag füzetemre, útjaimon szívesen vásároltam ilyesféle emlékeket, s benne egy zseniális, Páskándi Géza tollából származó paródiára. Jóllehet a vers a kiszemelt áldozat, Gellért Sándor modorában íródott, fullánkosságát tekintve valódi Páskándi-mű.
    A költőként ma már kevésbé ismert Gellért (aki a híres Sára Sándor-filmben a doni harcok egyik hiteles fölidézője volt) ebben a groteszk versezetben valósággal megdicsőült. Az ő felleg-romantikás, balladai nyelvét – „Zsandár-tollasan jő / amarról egy felhő. / Zúg a betyár-romantikás / mikolai erdő” (Tornácküszöbön) – nála talán csak Páskándi tudta jobban. Az abszurdoidokon edződött, ám a magyar nyelv és a magyar vers minden csínját-bínját mesteri fokon ismerő, a csűr-csavarásban is igencsak jeleskedő poéta.
    A Kinek a jánya vót apád? című Gellért-paródia hogyan került füzetembe? 1967 októberében Palocsay Zsiga költő barátom felesége, Fazakas Csilla (férjével már jó ideje leveleztem) meghívott Kolozsvárra – úgymond én leszek a születésnapi meglepetés – „Zsiga bát” ünnepelni. Titokban meg is érkeztem november 2-án hajnalban. Szilágyi Pista várt az állomáson – magázódva köszöntöttük egymást –, akinek feladata volt a Şincai 7. alatti ház vendégszobájába elkísérni. (Egyébként Szilágyi volt az első romániai magyar író, akivel személyesen találkoztam.)
    A vendégszoba valójában könyvesház volt, mennyezetig húzódó polcokkal. És rengeteg Nagy Imre- s Páll Lajos-festménnyel, valamint számtalan bokállyal. Mindezt látván szemem-szám tátva maradt, s bármennyire is fáradt voltam a vonatozástól, reggelig nézgelődtem és olvastam.
    Reggel betoppant Csilla, csak úgy pizsamásan karon fogott, és bevitt Zsigához. Aki elsőbben valamely „ismeretlen unokatestvérnek” nézett, s amikor kiderült, ki is vagyok, magához ölelt, s csak ennyit mondott: Isten hozott!
    Aznap este volt a „nemzetközi” születésnapi buli, ahol találkozhattam az erdélyi irodalom, főleg kolozsvári illetőségű krémjével. A sok baráti köszöntő között elhangzott Páskándi Géza Palocsay-paródiája is. Még most is előttem az a viharos röhej, ami a Hím nyuszt a nő nyestnek fölolvasását kísérte: „Sz: agg mén házba / küldött a Fond / fejtsek –- szót, bolszot, paplikát, / – van mindnek szava-borsza – / »G, g, g« / Szóból élt a Zembel…”
    Páskánditól azon nyomban elkértem a verset, hogy lemásolhassam a füzetembe. A négy-öt napos ottlétem alatt vele is, a hirtelen kapott író barátokkal-ismerősökkel is többször összefutottam.
    Egyik alkalommal Gézával az irodalmi találkozóhelynek tartott Kola bárban diskuráltam. S minthogy a korábban keletkezett Gellért-paródiájáról már itthon is sokat hallottam, megkértem, hogy kedvencemet írja be – emlék gyanánt – jegyzőfüzetembe. Golyóstolla örömmel siklott a papíron.
    Mindennek immár harmincnyolc éve.
    Páskándi, megemészthetetlen fájdalom, évtizede halott, és Palocsay Zsiga is már jó pár éve a föld alá költözött. Gellért Sándor úgyszintén.
    Ha – nem számolva a föld alatti járatokkal – hangosan a fülükbe ordítanék: Kinek a jánya vót apád?, meghallanák-e az életelixírnél erősebb, még a holtban is nevetést kiváltó – föltámasztó – tudakolódzást?

Szakolczay Lajos