Bánki Éva

Trubadúrok Magyarországon

Peire Vidal trubadúr I. Pedro aragón királynak

(trubadúr-paródiák)

Megizzasztott már az esküvő híre is.
Magyarhon – Még mit nem! Sötétkék
hágók, rózsaszín völgyek, a menyasszony
jó híre, takaros uszálya, a takarós, puha
uszály, ami elrejti vágyaim. Ám a bókokat
már a határon elnyomták a nyesztercék,
a nyösztörcék, a dudák, a fura dallamok,
az ismeretlen szavak, a vad rózsák,
a tamtamok. Egy feketekezű asszony,
ki magyarul habog, két nyúlpár
kíséri hintóját, csak beszél-beszél,
sót hint a bűntudatra; tőle magyarul
tanulok és a pároztatás csínját-bínját.


Rohan a szóra a szó, követi
a madarat a vijjogás, dobot
a hang, lépteket a mérték, mindig
most és mindig idejekorán.
Csak Hölgyem válasza késik,
egy kis epedő szó, zönge
és sóhajtás. Hát mondd meg
Hölgyemnek, jó Pedro király,
nem múlatom magam, szavakat
nem pazarlok, éjjel-nappal
a széles kerek durcákra, Icákra,
Erzsikre gondolok – ilyenek a helyi
lányok – és Hölgyem hófehér kezére,
mely megszabadít majd hazám földjén
a rossz álmoktól. Nem kapkodom el:
követi a madarat a vijjogás, dobot a hang,
lépteket a mérték; hát tudd meg, király,
nem sietek haza.



Illik-e itt jól érezni magam?
Ha jól érzem magam (netán)
mit szól hozzá a pápa, mit szól hozzá
Hölgyem a messzi Aragóniában?

Gyerekhalál, gyulladás, kórság,
földomlás, és prédára-imádóra
leső nagyurak! Bár érteném a pusztán,
melyik dal gyereksirató vagy lakodalmi nóta,
de idegen a mérték, idegen a dallam.
Élni Idegenben egy szitakötő tanít,
meghalni egy nő és vad, pusztai szelek,
melyek titokzatos útját kísérik.


Mit kívánsz, jó úr? Mit akarsz,
mit tegyek? Kenjem be nemes füleidet
hízelgéssel? Udvaroljak a feleségednek?
Járuljak eléd pirongva, és érdeklődjek,
rímeim megfelelők-e? Kérdezgesselek,
Magyarhonban ki a jobb trubadúr,
s melyiket kell szeretnem? Meséljek arról,
a katalánok mikor esznek teknősbékát retekkel?
És milyen csínjai vannak a katalán nőknek?
Kaphatók-e és vajon mennyire? Kicsi úr vagy te,
Imre király, költőid habogó mókusok,
kíváncsiságod méltatlan, s tudd meg:
országod barbár. Bezzeg a saját uram,
a derék Pedro király! Ő majd testvérként
fogad, kitüntet kegyével, és ha bekenem a füleit,
megmondja majd, rímeim mért suták-buták, ki bizonyult
a költők közt a leghűbbnek. Aztán én isa mesélhetek:
az ordasokról, a farkasokról, a legbarbárb bálnákról, a
kik uszkálnak Magyarhon fekete vízein,
hajnalban kimásznak a partra,
és Magyarhon mezőin szüzeket kergetnek.

Eljő az éjfél: a jó király magához hívat,
és mint férfi a férfit, megkérdi majd,
a magyar nők mennyire kaphatósak.