Horváth Lajos
Iskoláskönyv
Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger
Ebben a versben a költő sok hasonlatot alkalmaz. A tenger a nép, a hajó a földesúri osztály. A tenger háborog, ez azt jelenti, hogy a nép háborúzni akar, föllázadnak a földesuruk ellen. Majd végül ahajó elsüllyed, a nép győzött. Ez után született ez a vers.
Nagy Krisztián, 7. o.
(Pálfa, 1998. nov. 16.)
1. versszak: Föltámadott a tenger ezt arra érti a költő hogy a nép felkel, forradalmat készít. A nagy tömeg kivonul azutcákra.
2. versszak: Ott elkezdenek kórusba mondani valamilyen szöveget. Rongálnak, tombolnak, szitkozódnak.
3. versszak: Betörnek a kávé házakba, a mulatókba, a kaszinókba. Verekednek, megverik a főbb szerepű urakat.
4. versszak: Minden ember a saját gondolata szerint mutatja ki a saját baját.
5. versszak: De ezt mind hiába, mert
„Bár fölül a gálya,
S alul a víznek árja,
Azért a víz az úr!”
Enyedi Csaba, 7. o.
(Pálfa, 1998. nov. 16.)
tenger: nép
hajó: ellenség
Föllázadt a nép, ilyesztve eget földet, ez azt jelenti, hogy a tenger elkezdett háborogni, hogy hullámokat csapot, a hajokat felborítota vagy elsülyesztette. Ez azt jelenti hogy a nép megverte az ellenséget.
„Akik még nem tudjátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép” – ez azt jelenti: ez egy figyelmeztetés, fenyegetés a néptől az ellenségnek.
„Deng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Sülyednek a pokolra
Az árbóc és vitorla
Megtörve, tépve lóg” – ez is azt jelenti, hogy a nép győzött.
„Habár fölül a gálya,
S alul a víznek árja,
Azért a víz az úr!” – Ez azt jelenti: hiába az ellenség van följebb de mégis a nép az úr, vagyis a nép az erősebb, nagyobb bennük a hazaszeretett.
Ignácz Gábor, 7. o.
(Pálfa, 1998. nov. 16.)
Petőfi Sándor: A XIX. század költői
A költők ne a saját hanem a nép bántalmaival foglalkozzanak és azt írják le. A költőnek az a feladata, hogy amit a „szegény paraszt” nem tud vagy nem mer elmondani, azt írja le. A költőknek még az is a feladatuk, hogy a népet a földi paradicsom vagyis Kánaán felé vezesse! A nép akkor lesz majd Kánaánban, ha minden ember egyarán tanulhat és mindenki egyforma gazdag. Ameddig nem éri el a költő a célját, addig küszködni kell és majd egyszer a halál elviszi őket a mennybéli paradicsomba.
Farkas Rita, 7. o.
(Pálfa, 1996. nov. 30.)
Arany Jánosról ír.
Hajnal Szabina, 7. o.
(Pálfa, 1996. nov. 30.)
Nem mindegyik olyan volt mint Petőfi mert Petőfi amit gondolt másról azt lemerte írni és ő nem félt hogy ha valami ojant ír hogy megbüntetik. De más költő nem merte azt csinálni mint Petőfi
Horváth Attila, 7. o.
(Pálfa, 1996. nov. 30.)
Ebben a versben azt írja le, hogy a XIX. sz-i költők milyenek, milyennek kéne lenniük és mivel foglalkozzanak. Mert néhányköltő azt írja le, ami vele történik, és a néppel nem foglalkozik. (Pl: leírja, hogy milyen jót vacsorázott.) Mert a költő a nép hírnöke. A nép gondjaival és keserveivel kell foglalkozni. És ezt bejelenti a nemeseknek.
Bóka Zoltán, 7. o.
(Pálfa, 1996. nov. 30.)
A XIX. sz. Költőinek az volt a dolga, hogy a világról írjon és nem az ő gondjairól. Pl: eltörött a bokám. Ilyen költőkre nem volt szükség. A költőknek a népet a tűzön vízen át kellett vezetniük. A költőknek kellett elvezetniük a népet a Kánaán felé!
Mészáros Ákos, 7. o.
(Pálfa, 1996. nov. 30.)
Hogy aki most láncot fog az már nem való semmire. Utána hasonlít hogy bújdosnak, mint annak idején Mózes. Aztán bíztatja őket, hogy „előre”.
Varga Éva, 7. o.
(Pálfa, 1996. nov. 30.)
A költőknek nem a saját életükről kell írni hanem a nép eseményeiről. A költőknek a népet kell vezetni. És a költőknek a harcokról és politikáról kell megírni az eredményeket.
Fonyó Károly, 7. o.
(Pálfa, 1996. nov. 30.)
Azt hogya költök nevét kell vezetni a költö feladata. Harc politikát is meg kell írnia a költönek ne a saját eredményeiről irjanak hanem a népről.
Rácz Károly, 7. o.
(Pálfa, 1996. nov. 30.)
Jancsi búcsúja Iluskától
(Feladat: alkalmazz metaforákat!)
Azon a bizonyos napon, mikor Jancsit elkergette a gazdája, mert elvesztette a birkákat, még egy nagyon nehéz feladat várt hősünkre. (Tudniillik Petőfi olyan érzékletesen rajzolta le – persze szóban, hisz költőről van szó – a szereplőket, hogy a pozitív alakokat mi, olvasók saját hőseinknek érezzük.) El kellett búcsúznia Iluskától, élete legnagyobb szerelmétől.
Fogta hát a tarisznyáját, amibe volt még egy kis szalonna ennivaló gyanánt, valamint a furulyáját, amivel a lelki életét tartotta karban. Elment Iluskához és furulyázni kezdett. Iluska rögtön fölébredt, mert kint aludt a pitvarban. Egyrészt, mert nyár volt és kinn volt jó levegő, másrészt mert az a vén boszorkány mostohája nem engedte be a lakásba. ( Az meg ki tudja, hogy mit csinált odabenn? Nekem mindenesetre van egy elképzelésem…). Kiment hát és Jancsi nyakába borult. Az első csókok után fölnézett és megijedt. Ugyanis, bár koromsötét volt, Jancsi arca olyan hófehér volt, mint a hó. Meg is kérdezte:
– Jancsi lelkem (ez már metafora), miért vagy olyan halovány?
– Jaj, édes Iluskám, szívem gyöngyháza (szintén metafora a továbbiakban már nem írom le külön), hogy ne lennék halovány, mikor elkergetett a gazdám.
– De hát miért, Jancsi szivem?
– Azért, galambom, mert elvesztettem a birgéket.
– És most mit csinálsz, Jancsi tüdőm?
– Világgá megyek, gerlicém.
Ekkor Iluska zokogni kezdett, úgy hulltak a könnyei, mint a záporeső, de hogy Jancsi ne fázzon meg, forró csókokat adott neki:
– És most mi lesz velem, Jancsi májam?
– Tűrnöd kell, tubicám, tűrnöd.
– Tűrök én Jancsi vesém, de ugye visszajössz még?
– Vissza, füsti fecském, vissza.
– Akkor hát, Jancsi zúzám, lépj, ha menned kell.
– Megyek, kis cinegém, megyek. Te meg feküdj le, mert holnap mosnod kell, énrám meg várnak a zsiványok, hogy kinyírjam őket.
Ezután a két metafora összeborult, megcsókolták egymást, majd Iluska visszafeküdt, Jancsi pedig elindult a zsiványtanya felé.
Lakos Eszter, 5. osztály
(Pálfa, 1991. november 15.)