Szilágyi György

Lavina, a Liget rózsája

    A millenniumi idők túltáplált kislánya, a fénykorát élő vurstli százharminc kilós híressége, Haupttreffer Regina utónevét menedzsere változtatta meg – nem alaptalanul – Lavinára. Ez késztet arra, hogy én is így nevezzem. Amikor a lehengerlő egyéniségű óriásbaba feltűnt a vurstliban, egy csapásra elhomályosította Háromfülű Boldizsár sikerét, akinek eredetileg négy füle volt, de az egyiket elvesztette a boszniai okkupációban. Fennmaradt róla, hogy a Trieszti Nő vendéglő bálján táncra kérte fel Schwimmer Aladár, a vurstli legerősebb hintáslegénye, akinek Lavina tánc közben véletlenül lábára lépett. Schwimmer még aznap járógipszet kapott, és felgyógyulásáig mankóval járt hintázni. A kiskorú óriásbabát a többi csodagyerekkel együtt állították dobogóra, de beszakadt alatta az emelvény. A kínos eset után külön sámlit csináltattak Lavina részére, amit előzőleg teherpróbának vetettek alá egy kölcsönkért elefánt segítségével. Mindez akkor történt, amikor még nem volt hiány sem csodagyerekekben, sem virsliben a vurstliban.
    Haupttreffer Lavina éveken át listavezető volt a liget csodái között. Nekem a kilencvennégy éves korában elhunyt Kotlós Krausz Béla, aki személyesen ismerte őt, mesélte a New York kávéházban, hogy Lavinát egy gyermektelen férfi akarta örökbe fogadni, de a felesége jobbnak látta, ha súlyosan reumás férje, akinek évek óta mazsolás volt a térdkalácsa, inkább őt ringatja, mint egy vadidegen csöppséget. Felcseperedése után Lavina nem sokáig maradt pártában. Megkérte a kezét Goldfinger Manó, aki „Aranyujj” néven indián íjászként működött az állatkertben vendégszereplő rézbőrű társulatban. Ehhez tudni kell, hogy az állatkert akkori vezetője valódi indiánokat szerződtetett vadnyugatról a látogatottság növelése érdekében. Mivel az egyik indiánt megskalpolta a konkurencia, amíg betegállományban volt, Goldfinger ugrott be a helyére. Az ötven körüli „indián” özvegy édesanyjánál lakott a Sajó utcában egy fényűző wigwamban, ami attól lett fényűző, hogy a háziúr egy tűzfal beiktatásával eredményesen elűzte a fényt a szobákból. Goldfingerék világos nappal is fehér bottal botorkáltak a sötét lakásban. Amikor a házasodni készülő Manó mamája értesült fia szándékáról, haját tépte mérgében.
    – Nem járulok hozzá, hogy feleségül vedd ezt a bálnát!
    – Mi a kifogásod ellene?
    – Tudod, mennyit eszik egy ilyen lány?! Ráköltheted a teljes kereseted! Ha hétvégére veszek egy kacsát, nekünk csak a püspökfalat jut majd belőle.
    Goldfinger eleget tett anyja követelésének. Fájó szívvel, de lemondott Lavináról. A vurstliban hamar híre ment az esetnek. Lavina kegyetlen bosszút állt. Korábban már többször is körüljárta őt egy rajongó törpe, aki beleesett Lavinába. A faképnél hagyott monstrum menyasszonyjelölt bosszúból frigyre lépett a törpével. Azzal vigasztalta magát, hogy rövid férje kis helyen elfér és keveset fogyaszt. Ugyanis annyira smucig volt, hogy naponta fogához verte a törpét. Amikor 1919-ben a Városi Színház bemutatta Huszka Jenő Lili bárónő című operettjét, Lavinát szerződtette a ligeti Fisch varieté, ahol kabarészámokat is előadtak. Ő estéről estére bedübörgött a színpadra, és elénekelte a Huszka-operett egyik máig népszerű slágerét: „Szellő szárnyán szállj velem, repülj velem…” A közönség egymás hasát fogta a nevetéstől. Sajnos nem sokáig. A világszerte tomboló spanyolnátha vitte el. A megözvegyült törpe bánatában megnőtt.
    Irigylem azt a régi világot, mely tele volt csodákkal. Amikor például egy újságíró kiderítette, hogy Salome, a keleti hastáncosnő Seeman Sándor néven lakik a Rottenbiller utcában, az még csodának számított. Hogy minek számít ma, az nem szorul bővebb magyarázatra. Az 1875-ben született Magyar Elek 1920-ban megjelent könyvéből csempésztem ki a következő mondatot: „Piros fezes, kaftános Ibrahim effendi – különben derék óbudai zsidó – bárdjával szeleteli a nyúlós, fehér törökmézet.” Ha ezek után kétsége támadna az olvasónak a történet hitelességét illetően, akkor még azt is elárulom, hogy a tízes években világhírű „Edn Musztafa arab tánccsoport” minden tagja magyar volt. A pesti Gottlieb család – apa, anya, fiú, leány, sógor, sógornő – káprázatos keleti jelmezekben táncolta be magát a „kultúrtörténetbe”.
    Epilógus: Persze csodák az én ifjúságom idején is előfordultak. Emlékszem, amikor év végén hazavittem bizonyítványomat a gimnáziumból, és azt mondtam anyámnak: most csak három tantárgyból buktam meg, anyukám! Összecsapta a kezét, és boldogan kiáltott fel: Ez kész csoda, fiacskám!

Leépüléstől felépülésig

– Vix Elek csodálatos felgyógyulása –

Mottó:
„Ha nem is igaz, de jól van kitalálva.”
                                              (Cervantes: Don Quijote)

    Egy idült alkoholista festőművésznek, Niemand Nándornak köszönhető, aki 1888-ban itta be magát a lipótmezei elmegyógyintézetbe, hogy betegtársát, Vix Eleket lerajzolta. A zavart elméjű cukrászmestert ugyanis ugyanabban a kórteremben helyezték el, ahol Niemandot. A sors ajándékának tekinthetjük, hogy Niemand egy félvilágos pillanatában elkészítette Vix Elek portréját, így módomban áll bemutatni őt az olvasónak. Sokan tudják rólam, hogy valaha cukrász akartam lenni. Mindig bolondultam az édességekért. Azóta már eltiltottak a fogyasztásuktól. E röpke önvallomás szolgál magyarázatul arra, hogy fiatalkoromban éveken át szorgalmasan tanulmányoztam cukrásziparunk múltját. Akkoriban került látókörömbe Vix Elek cukrászmester tragikus története, aki példátlan népszerűségnek örvendett a századforduló mámorában égő Budapesten.
    Vanília- és fahéjillatú cukrászdájában egymásnak adták a mandulás kiflit a nyalánkságok rajongói, a pajkos gyerekek pedig gyakran megfújták a kürtőskalácsait. Érdemes volt betérni hozzá egy kis madártejre, melynek kikanalazása után szárnyaló madárként repült a vevő, ha nem tudta kifizetni. Süteményeit számolatlanul kebelezték be az Orczy-ház lakói, de ő gondosan megszámolta őket. Karácsonyra nála vásároltak bejglit az asszonyok. Utána a legtöbb férfi örömében mind a tíz ujját megnyalta a feleségének, mivel Vixtől hozott bejglit a részére. Eseménynek számított, amikor buktát sütött, mert aznap mindenki buktával dicsérte a napot.
    Ezek után nem meglepő, hogy Vix Elek 1899 márciusában kiállítást rendezett süteményeiből. Nagy visszhangot váltott ki egyik történelmi ihletésű alkotása: a magyarok bejövetele – piskótából. Sajnálatos módon azonban a kelleténél kevesebb tojást tett a hét vezérbe, akik emiatt belesüppedtek a Vereckei-szoros lekvártengerébe. Csupán Töhötömnek sikerült belevergődnie a ropogósra sült Duna-medencébe, melynek tortadarával behintett lankáit tejben és lépes mézben gazdag folyók szelték át. A boszniai okkupáció emlékét idéző militáns jellegű esküvői tortája, tetején egy gesztenyekrémmel töltött miniatűr mozsárágyúval, melynek mogyoróval tűzdelt csövén marcipánból készült Ferenc József üldögélt lovagló ülésben a mogyorókon, a pacifistákat is lenyűgözte. Az aranykezű Vix Elek citromos ostyaszeletekből örökítette meg a legendás smoroszkai ütközet egyik drámai pillanatát is. Katonai szemleírók jegyezték fel, hogy az akkor már 93 éves Sisakos Ubul nyugalmazott lovassági tábornok, a győzelmes Pufferland-hadsereg egykori parancsnoka, megkóstolván az egyik kókusszal töltött lövedéket, elégedetten állapította meg, hogy ilyen ízletes ágyúgolyót még nem evett életében. Meglepetést keltett Vix Elek fantáziatortája is: egy háromemeletes, diókrémmel bélelt bérház tetőzetét és az ereszcsatornát csokoládémasszából alakította ki, a kéményt pedig indiánerrel helyettesítette, amelyből füstfelhőre emlékeztető tejszínhab gomolygott. A diótorta-bérház kapujában kandírozott házmester álldogált egy máglyarakásra támaszkodva.
    Kelt tésztából készült ananászkrémes bumerángját akkora tömeg vette körül, hogy amikor be akarta mutatni működés közben, zavarában a közelben álló felszolgálólányt, Cickovics Pipőkét hajította el bumeráng helyett. Csupán a kedvező széljárásnak köszönhető, hogy a repülő Pipőke egy fagylaltozó olasz diplomata, Ultimo Pacientura ölében kötött ki, aki azonmód megkérte a kezét, és megígérte neki, hogy magával viszi Rizottóba, ahol jól menő nyalókaüzeme van az édesapjának. A honi édesipart alapjaiban megrengető kiállítás egy szerencsés kimenetelű balesettel zárult.
    A nagy tolongásban az időközben menyasszonnyá avanzsált Cickovics Pipőke, aki éppen vattacukrot vitt újdonsült vőlegényének, véletlenül beleült egy lángoló palacsintába, amitől kigyulladt a vattája. Szerencsére jelen volt a kiállításon Présházy Rikács szolgálaton kívüli tűzoltó, aki nem vesztette el lélekjelenlétét, és hordozható fecskendőjével oltotta el. A hős tűzoltót a lelkes közönség elborította a megpörkölődött Cickovics Pipőkével.
    Az első világháború kitörése után Vix Elek a tönk szélére jutott. Vagyonát hadikölcsönkötvényekbe fektette, ami kidobott pénznek bizonyult. Egy ideig még cipzáras túrós táskát árult a köztemetőben, de kereslet hiányában neki kellett esténként megennie, amit reggel kisütött. A nyomorúságos élet fokozatosan őrölte fel idegeit. A töméntelen túrós táskától elméje elborult, végül már saját magát is túrós táskának képzelte, és porcukrot szórt saját fejére. Három esztendőt töltött elmegyógyintézetben. A kórház hírneves ideges professzora, dr. Nyomós Oktáv elmefestő és agytisztító, aki ismerte őt a békebeli béke éveiből, nem tudta elfeledni a Vix cukrászdában elfogyasztott francia rémeseket. Ezért mindent elkövetett, hogy az öreg cukrászmester elméjét felhomályosítsa. A három évig tartó kezelés nem maradt eredménytelen. Vix Elek 1922 őszén gyógyultan távozott Lipótmezőről. Rögeszméje teljesen megszűnt. Már nem képzelte magát túrós táskának. Melegen szorongatta dr. Nyomós Oktáv kezét, és hálatelt szívvel köszönte meg gyógyulásáért kifejtett eredményes munkásságát. – Köszönöm, professzor úr, hogy végre újra az vagyok, aki voltam: mézes puszedli! Tegyen próbát, harapjon belém! – Ezek után ki mer kételkedni abban, hogy az orvostudomány olykor csodákra képes?