Holl János

színész (Budapest, 1935. december 30.)

    „Ha féltem is, a helyemet megálltam,
    Születtem, elvegyültem és kiváltam.”

    Budapesten, pontosabban Budán születtem az új Szent János kórházban. „Ha két nappal később látom meg a napvilágot, egy évvel fiatalabb lennék, ha egy nappal később, talán zseni!” – mondogattam gyakran, mire drága megboldogult Édesanyám: „Kisfiam, egy nap az nagy idő.” Ebből is látszik, hogy Anyuka istenadta vidám természetű volt, habár semmi oka nem volt a jókedvre. Szervi szívbeteg özvegyasszony volt (apánk „eltűnt” a fronton). Hatan voltunk testvérek, úgy jöttünk egymás után, mint az orgonasípok. Hat éhes száj! Ma is rejtély előttem, hogyan tudott Anyám egymaga eltartani bennünket. Arra emlékszem, hogy az irgalmas nővérek – akiknek a zárdája a Nagyboldogasszony útján volt, s ahová minket is gyakran elvitt – rendszeresen támogatták családunkat szeretetcsomagokkal és pénzadományokkal. Anyám hálából felajánlotta, hogy engem papnak ad, mivel mindig is kitűnő tanuló voltam. (Ha nem jönnek be az oroszok, s ha nem oszlatják fel a kolostorokat és a rendházakat, ki tudja, hogyan alakult volna további sorsom.)

Bárány Tamás. Páyer–S. Nagy: Nem születtem grófnak (1968, Fürge Jani szerepében). Ez a kép azért a legkedvesebb nekem, mert itt játszhattam először együtt Illyés Marival, aki 1970 óta a feleségem

    A X. kerületben, Kőbányán nőttem fel, ahol sok zenészcsalád élt, így én is hamar megtanultam bendzsón, majd gitáron játszani. Ezután megtanítottam a bátyámat, majd két öcsémet is zenélni. Ha a szomszéd rádióján egyszer hallottam egy új slágert, írtam rá három szólamot, ezeket mint önálló dallamokat betanítottam testvéreimnek, és kész!
    Mikor a walesi herceg Pesten járt (talán ’47-ben), a Holl-testvérek zenekara már a pesti Broadway presszóinak teraszán produkálta magát, és olyan cikkek jelentek meg róluk az egykori sajtóban, mint: „Akik még Kapitány Annynál is népszerűbbek.” A Broadway-n felfigyelt ránk Békés Itala művésznő (Isten áldja érte!), az ő ajánlására behívtak minket a Magyar Színházba, ahol Fagyejev Az ifjú gárda című darabjához keresték a legfiatalabb gárdista alakítóját, egy 12-14 év körüli gyermekszínészt. Nagy triász rendezte a készülő művet: Major Tamás, Hont Ferenc, játékmester: Békés András. A sok aspiráns közül végül engem választottak. De nehogy bárki is azt higgye, hogy meghatódtam. Kikötöttem, hogy csak abban az esetben vállalom a szereplést, ha három testvérem is kap valamilyen feladatot az előadásban, mivel ha az én színházi elfoglaltságom miatt szétesik a zenekar, az nekünk komoly anyagi veszteséget jelentene. Ezenkívül meleg vacsora is jól jönne! (Tizenkét éves voltam ekkor.) Ma sem tudom, hogy miért fogadták el a feltételeimet, de tény, hogy elfogadták. Így azután diplomamunka előtt álló, jobb sorsra érdemes rendezőnövendékek kísértek át minket esténként a szemközti vendéglőbe és láttak vendégül a színház kontójára.
    A próbákon aztán elállt a lélegzetünk! A pesti mozikban akkor futott a Mágnás Miska. Láttuk vagy tizenötször, s egyszer csak szembejön a színház folyosóján Gábor Miklós, Gobbi Hilda! VELÜK LEHETÜNK EGY SZÍNPADON?
    ATYAÚRISTEN!
    De ott volt a korabeli színházi élet színe-java. Csak meg kell nézni az egykori plakátot!
    Az én partnerem egy ismeretlen főiskolás volt, jól emlékszem: akkor még csak előkészítőbe járt, úgy hívták: Soós Imre.
    Hogy milyen volt? Thomas Mann tolla kellene ide, ahogyan ő leírja azt, hogy „JÓZSEF SZÉP VOLT”. Na, mondom magamban: lőttek a zenei pályámnak!
    Ott, rögtön eldöntöttem, hogy színész leszek.
    Ma is emlékszem, milyen tűz lobogott csodásan izzó kék szemében, mikor arról beszélt, hogy Frunze hányszor ült börtönben igazságtalanul, vagy hogy Ignát Fominnak, az árulónak pusztulnia kell. Most is érzem a csodás borzongást, ami akkor elfogott, és amit azóta is mindig érzek, valahányszor ihletett művész hatása alá kerülök. (Sajnos ez a borzongás ma egyre ritkább.)
    Így kezdődött a színházi „karrierem”. Ezután évekig játszottam a Petőfi Ifjúsági Színházban, majd a Fővárosi Vígszínház rendes tagként szerződtetett, mint siheder-színészt. Onnan mentem főiskolára, onnan Szeged, Kaposvár, Déryné Színház, Népszínház, Budapesti Kamaraszínház. Sokat játszottam 50 éven át, sok szép szerep, sok nagy siker…
    DE AZÉRT…
    Gábor Miklós Tollal című könyvében van egy kép az IFJÚ GÁRDA csapatáról. A kép azt ábrázolja, amint a GÁRDA hallgatja a tiltott rádióadás hadijelentéseit. A kép közepén egy sámli, a sámlin egy kisfiú ül, feszülten hallgatva a híreket… AZ A KISFIÚ, AZ ÉN VAGYOK!
    „Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.”