Három évvel a levert forradalom után kezdtem el építészként dolgozni. Ekkor már megszűnt minden, ami Európára és Magyarországra emlékeztetett volna. Teljessé vált a téeszek és állami gazdaságok világa, az iparosokat szövetkezetekbe tömörítették, a tervezést is tipizálták. Csönd lett. Ekkor kezdtem hozzá az organikus építészet megvalósításához. 1962-ben megépült az első épület, a velencei vendéglő. Meghúztam magam egy kis tervezőirodában, az FMSZ tervező vállalatnál eltűnve a szemük elől. Kádár Apró Dögei ott nem láthattak elég élesen. És ez így ment a nyolcvanas évek elejéig, a sárospataki Művelődés Háza avatásáig. Ezzel a féllegális lét korszaka befejeződött. Nyilvánossá vált a korábbi, lakásomon művelt magán-mesteriskola, és nemzetközi ismertséget és elismertséget nyert a magyarországi szerves építészet. Amerikában, Skóciában, Angliában, Németországban „honorary fellow” lettem. S egyben ellenséggé tettek idehaza, a trendy – mint később mondták – ellenségévé.
Ma is dolgozom. Valószínűleg addig, ameddig egy jó barát nem mondja egyszer majd: „Te Imre, most már abba kéne hagyni, mert ez már nem jó.”
