Schőnerné Pusztai Ilona

építész (Döbrököz, 1935. augusztus 18.)

    Tolna megyében születtem. Édesapám MÁV-tiszt volt. Ennek következtében, az akkori szokások szerint, egész gyermekkorom gyakori költözésekből állt, a kárpátaljai Técsőtől Vas megyéig. Szerettem ezt a változatosságot, szerettem utazni, rajzolni, és szerettem ábrándozni régi városok régi életéről. Kiskoromtól megfogott a történelem, de leginkább az elmúlt korok embereinek hétköznapi élete érdekelt.

A helyreállított zánkai középkori templom

    Amikor 1953-ban a celldömölki gimnáziumban érettségiztem, az akkori körülmények miatt mégsem történésznek jelentkeztem. Egyetemi tanulmányaimat a BME Építészmérnöki Karán végeztem. Itt nagyon hamar, már az első építészettörténeti előadáson megtaláltam igazi hivatásomat. Az építészettörténeti tanszéken diplomáztam, és Pogány Frigyes professzor úr ajánlásával kerültem 1959 elején az Országos Műemléki Felügyelőségre. A kivitelezési osztályon kezdtem dolgozni, tervezőként, majd műteremvezetőként folytattam, végül 1990-ben az építészeti osztály vezetőjeként mentem nyugdíjba.
    A műemlék-helyreállítások tervezése sokrétű, összetett munka. Régészekkel, művészettörténészekkel, kivitelezőkkel, restaurátorokkal kell együttműködni, történelmi helyzeteket, analógiákat tanulmányozni, régi és mai épületszerkezeteket alkalmazni. Európában 1964-ben alkották meg a Velencei kartát, a műemlék-helyreállítások ajánlásait. Nemzetközileg számon tartott magyarországi munkáinkat ennek szellemében készítettük. A mi műemlékeink általában sajátos jellegűek. Viharos történelmünk következtében csak igen kevés maradt ránk eredeti állapotában. Sokszor pusztultak el, sokszor építették át őket. Az építész kötelessége megmaradt értékeik átmentése és kortársainkkal való megismertetése. Súlyozni és periódusokat összevetni kell az egységes egész érdekében. A funkciónak pedig ki kell elégítenie a mai kor követelményeit. Én a munkámat – úgy érzem – mindig nagy lelkesedéssel és odaadással végeztem. Ez sokszor nem volt könnyű. Az ország különböző, távoli pontjaira való gyakori utazásaim mellett neveltem két gyermekemet is. Szerencsére megértő családom segített ebben, építész férjem végig támogatott. Mintegy ötven műemlék-helyreállításban vettem aktívan részt. Felsorolni sok lenne őket, a legkedvesebbek közül említek néhányat. Közel álltak hozzám a középkori falusi templomok, közöttük a tornaszentandrási, szalonnai, mánfai, mecseknádasdi, zánkai munkáim. Terveim szerint készült Sopronban a Gambrinus étterem épülete, több lakóház, például a Pozsonyi út 3., Pécsett a Káptalan u. 4. múzeumépület és a városfalak nyugati része, dolgoztam a visegrádi fellegvár, a tatai vár, a zsennyei kastély, a bátaszéki templomrom és a salföldi kolostorrom helyreállításánál. Munkámat a szakma 1982-ben Ybl Miklós-díjjal, 1990-ben a Magyar Műemlékvédelemért plakettel ismerte el. Számos előadást tartottam, szakfolyóiratokba cikkeket írtam, és több külföldi tanulmányúton, nemzetközi konferencián vettem részt.
    1990 óta a munkám jellegéből adódóan változatlanul dolgozom. Jelenleg férjemmel közösen a pécsi püspökvár és középkori egyetem műemléki rekonstrukciós munkáit tervezem.
    Összegezve eddigi életutamat, azt hiszem, leírhatom, ritka nagy ajándék az, ha valaki jó családi légkörben egy életen át azzal foglalkozhat, amit hivatásának tekint.