Valójában egy diákcsínynek köszönhetően lettem újságíró. (Még mondják, hogy olykor nem a véletlenen múlik az ember sorsának alakulása!)
Érettségi előtt iskolaigazgatónk kezébe került – matematikatanárunkról írott – gúnyversem. Akkor fölfigyelt rám, és ő ajánlotta, hogy jelentkezzem az Eötvös Loránd Tudományegyetem éppen akkor induló újságíró szakára.
Fölvettek. Bár, mert értelmiségi származású voltam (apám építészmérnök volt), öt éven keresztül hallgathattam az oktatóimtól: „Annak ellenére, hogy Bedecs elvtársnő polgári származású, mégsem cigarettázik és egyetlen tárgyból sincs utóvizsgája!” Ez az „annak ellenére” kicsit megalázott…
Diploma után öt évig különböző egyetemi újságoknál dolgoztam. Lelkes, szép évek voltak, itt ismertem meg későbbi férjemet, Árkus Józsefet, akivel 1992-ben bekövetkezett haláláig harminckét boldog évet töltöttem együtt.
Szakmai csúcsformámat három újságnál futottam. A riportírás örömét a Magyar Ifjúság, illetve a Tükör című hetilapoknál ismertem meg. A Magyarország című újságnál viszont politikai publikációkat volt alkalmam írni, mégpedig éppen a rendszerváltás emlékezetes két-három esztendejében.
Nyugdíjasként még tíz évig a Népszabadság kötelékébe tartoztam. Elég dicstelenül, mert Eötvös Pál főszerkesztő csupán divattal kapcsolatos írásokat fogadott el tőlem.
Hát ennyi. Maradt a kertem és a spániel kutyám.
