Fiú parittával

Testvérek

Tavasz

    Pécsen születtem, bányászcsaládból származom. Mind a két nagyapám és az apám is bányász volt.
    Már gyermekkoromban szerettem rajzolni, agyagból állatfigurákat mintázni a pécsi Zsolnay Porcelángyárból kidobott gipszlapokból.
    Akkor még nem tudtam, hogy az mi, csak rájöttem, hogy az anyag faragható, amibe állatfigurákat és címereket faragtam. Ezeket aztán az iskolai karácsonyi vásárokon – előbb mint cserkész, aztán mint úttörő – árusítottuk, és így járultunk hozzá y „csapat” anyagi támogatásához.
    A nyolcosztályos általános iskola elvégzése után kőművestanulónak mentem. Már akkor beíratkoztam a Pécsen működő képzőművészeti szakkörbe.
    „Felszabadulásom” után mint kőművessegéd az akkor épülő Dunai Vasműbe (a későbbi Sztálinváros) mentem dolgozni, mert akkor az volt a legmodernebb építkezés. De a lényeg az volt, hogy tudtam, ott is működik egy képzőművészeti szakkör. Itt két évet dolgoztam, és jártam a szakkörbe. A festőtanár Szabó Lajos, a szobrásztanár Tóth Ila: nagyon sokat tanultam tőlük. Itt adtam el életem első kompozícióját a Dunaújvárosi Múzeumnak.
    Szabó Lajos tanácsára felvételiztem a Képzőművészeti Főiskolára. A főiskolára felvettek, de mivel nem volt érettségim, szakérettségire kellett mennem, ami kétéves volt. Itt a művészosztályba kerültem, ahol színész, író, táncos, operatőr, képző- és iparművész hallgatók jártak.
    Mivel a szüleimre nem tudtam – és nem is akartam – támaszkodni, a nyári szünidőkben a bányába mentem dolgozni. Főleg anyagi okokból, de mindig izgatott, hogy milyen a bányászélet „odalent”.
    Érettségi után, a főiskolán az akkor vizsgamunkájukat végző elsőévesekkel mintáztam a felvételi portrémat.
    A főiskolán mestereim voltak: Gyenes Tamás, Mikus Sándor és Pátzay Pál.
    A főiskola elvégzése után, de már a főiskolán elkezdtem Mikus mester felkérésére a Vecsésre kerülő Parlamenter feles méretű szobor felnagyítását. Közvetlenül a főiskola elvégzése után Kalló Viktor szobrászművész felkért az Angyalföldre kerülő két-három méteres figura felnagyítására (Magyar–szovjet barátság címen), majd a Pécsre kerülő, szinténhárom méteres bányászszobor nagyítására. Ugyanúgy nagyítottam Marton László szobrászművész felkérésére Görgeynek a budai várban álló négyméteres lovas szobrát, majd a Cantata profanát. Mindez nekem jó iskola volt, sokat tanultam szakmailag, és lehetőség volt ilyen nagyméretű plasztikák elkészítésére, amire én nem kaptam megbízást.
    Egyébként hamar kaptam megbízást szobor elkészítésére. Az első munkám Kecskemétre került. Kecskemét első könyvtárosa Martin László volt. Majd Hévízre csináltam egy kétméteres kőfigurát. Több szobrom van az ország sok városában és Budapesten.
    Kisplasztikáim több múzeumban és közgyűjteményben szerepelnek. Rendszeresen részt veszek országos kiállításokon, ahol több díjat is kaptam. Restaurálással is foglalkozom, mert legalább annyira fontosnak tartom elődeink nagyszerű munkáinak megőrzését, mint új szobrok létrehozását.
    Részt vettem a Pénzügyminisztérium kőhomlokzatának és szobrainak restaurálásában, a keszthelyi Festetics-kastély, az Akadémia, az Ybl-palota, a Gresham-palota kőrestaurálásában, majd a Belügyminisztérium stukkó (Hothy-szobák) restaurálásában.
    A családom: ketten vagyunk testvérek. Két lányom és négy lányunokám van.
    Az életem szép, nehéz, küzdelmes volt. Mindig arra törekedtem, hogy munkáim szakmailag becsületesen meg legyenek oldva.
    Témáim: az ember.
    A nagyszerű: Dózsa, Prométheusz.
    A gyenge: Júdás, Káin.
    De így együtt: ez az ember.
    És ezeket létrehozni szoborban – nagyszerű érzés.