Ezüst György

festő (Békéscsaba, 1935. április 4.)

    Most lenni hetvenesnek marhaság, most kellene elkezdeni az éveket a „szabad mezőn”, lássuk, uram, isten, mire megyünk a lehetőségekkel egyedül? Vagy ketten?
    Igen ám, csak a fiaink mást mondanak: könnyű volt nektek akkor. Hát hogy is volt, amikor az állandóan változó világot és a langyos jólétet kaptuk?
    Az ágostai hitvallású Rudolf Evangélikus Gimnáziumban kezdtem tanulni Csabán, általános iskola lett a neve a háború zivatara után. Cserkész őrsvezető voltam, majd úttörőfalakat díszítő piros nyakkendős. Gimnáziumi érettségi után fölvettek a Képzőművészeti Főiskolára. Átszervezések miatt a budapesti Cukor utcai pedagógiai főiskolára kerültem, ám mivel az is megszűnt, végül az egri tanárképzőben kaptam rajztanári oklevelet. Néhány év múlva a Képzőművészeti Főiskolán is diplomát szereztem.
    Úgy éreztem, vissza kell térnem szülővárosomba, Békéscsabára, itt megbizonyosodtam tennivalóim lényegéről, az alföldi hagyományok továbbviteléről.
    Sorsom azonosult kelet-közép-európai világunkkal. Hittel az ideális világ lehetőségében, kételyekkel az ellentmondások felismerésében, a forradalommal, a félelemmel, a megalkuvásokkal. Így művésszé alakulásomban fatalista lettem, de a felkészülést nem bíztam a véletlenre. Megszállottan igazoltam önmagamnak a mesterségbeli tudást.
    Hitem megerősödött abban, hogy csak biztos szakmai tudás ad hitelt a művészetnek, így a művészet alázatos szerepére tanítottam tanítványaimat is.

Önarckép nagyszüleim udvarán

    Így tanultam meg képek között járni a világban, így mutattak járható utat a szülőföld mezsgyéi és határozta meg festői létemet magyar sorsom.
    Ez az a talaj, amin biztosan állok. A népművészet tiszta szín- és formavilága, az Alföld sajátos atmoszférája meghatározója lett képteremtő logikámnak. Ezt erősítették a világ különböző tájain (Mexikó, Peru, Japán, Üzbegisztán, Ausztrália, Új-Zéland, Tunézia, Európa) szerzett festői impresszióim is.
    Pályám írásának új bekezdései között a konstruktivizmus, a kubizmus, az expresszionizmus korszakai is fellelhetők. Foglalkoztatott a szimbolizmus – összefoglalóan a népi szürrealizmus. Kísérleteztem a technikák sokaságával – mindig alárendelve azt a kép világának. A kép öntörvényűsége nálam mindig a racionális hatásokat erősítette, és pár éves kalandjaim az izmusokban rendre visszatérítettek a szülőföld termékenyítő, elkötelezett tradíciók szabta világába.
    Sokszor fölmerült bennem az aktualizáló drámai demonstráció igénye, a világ kényszerű nyomorúságán segíteni akarás, de ilyenkor egyre líraibb, emberhez simulóbb, harmonikusabb, érzelmesebb lettem.
    Végül is a festés jön magától.
    Összegezve, semmi sem változott; mindig is magányosan dolgoztam, önmenedzselésem éltetett, a nagy civakodásokból kimaradtam, de csak annyit kaptam, amennyit már nem lehetett elvenni. Saját világom felépítése nem csorbult.
    1959 óta rendszeresen kiállító festő vagyok a MAOE, illetve a Magyar Képzőművészek Szövetségének tagjaként. Mintegy száz önálló kiállításom volt, Európán kívül Kubában is, néhányat kiemelve: Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum, Debreceni Déry Múzeum (1961); La Valetta, Málta, a National of Fine Arts (1982); Strasbourg, Európa Palota (első magyar festőként, 1992); Genf, GATT Világkereskedelmi Központ (1995).
    Tajvanon harmincöt képből álló gyűjtemény van műveimből, a svájci Davosban több mint százötven képem díszíti a Club Hotelt.
    Országos tárlatokon több díjat kaptam, 1980-ban SZOT-díjas lettem.
    Sokoldalú festői munkásságom elismeréseként 2003-ban kitüntettek a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével.
    1994-ben megszerveztem a Szlovák Képzőművészek Kortárs Galériáját Békéscsabának, létrehoztam és vezettem 1996-ban a Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelepet. 1998-ban Egri Mária rólam szóló könyvben összegezte munkásságom.
    Eddigi életem szép volt, jó házasságban, szép környezetben élek, gyerekeim tehetségesek, fiam képteremtő művészete elismert, lányom főszerkesztő. Még mindig tele vagyok alkotó vággyal, úgy gondolkozva, mintha eddig nem is tettem volna semmit.
    Én így gondolom – te úgy gondolod, ez nem állhat ellentétben egymással. Kell, hogy a szellem szuverenitását megőrizve eljussunk oda, hogy mi így gondoljuk.