Kétszer érkeztem Sárospatakra. Mindkétszer Felsőkelecsényből. Ez az észak-magyarországi kis falu és a történelmi múltú város, Sárospatak volt életutam meghatározója.A gyermekkori élmények során olyan értékek épültek személyiségembe, mint a szeretet, becsület, kitartás, együttérzés. Nagy szerepe volt ebben családomnak, korán özvegyen maradt édesanyámnak, aki nővéremmel együtt féltő szeretettel és gondoskodással nevelt. Ez az indíttatás egész életemre hatással volt. Majd sárospataki diák lettem, ahonnan az utam újra szülőfalumba vezetett. Máig kötelez az a bizalom, amellyel a falu népe tanítóként fogadott. A kisiskola mindenes igazgatójaként csodálatos tizenöt évet töltöttem itt. 1956 és 1971 között vasárnaponként bántódás nélkül kísérhettem harmóniumon a gyülekezet énekét a templomban, tizenhét színdarabot mutattunk be a falu fiataljaival községünkben és környékén, és új iskolát építettünk. Nemcsak gyermekeik tanítását bízták rám a kelecsényiek, hanem ők is beültek a padokba, hogy tudásukat gyarapítsák. Nem is sejtették, hogy mennyi tapasztalatot szereztem, életbölcsességet tanultam akkor tőlük.
Sárospatakot szellemi szülőföldemnek tekintem. Ez a város az ifjúkor és a felnőttkor színhelye, mindkettő a tanítóképzőhöz kötődik. Először tanulni jöttem Sárospatakra 1952-ben, majd tanárnak hívtak vissza a főiskolára, 1971-ben. Ugyanis a tanítói diploma mellé a debreceni egyetemen pszichológus képesítést és bölcsészdoktori címet szereztem. A főiskolán tanszékvezető főiskolai tanárként dolgoztam 1982–1996-ig, de közben három évig főigazgató-helyettes és nyolc éven át főigazgató voltam. A főiskolát ebben az időben nagyfokú nyitottság jellemezte. Gondolok itt a gyakorló pedagógusok országos továbbképzésére, a tanítók országos nyári akadémiájára, a számtalan sikeres tudományos és művészeti tanácskozásra, a kedvezően alakult nemzetközi – német, lengyel, olasz – kapcsolatainkra. Mindezekben a főiskola oktatói együttműködő társaim voltak. Nyugdíjasként is folyamatosan dolgozom. Jelenleg a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyetemén a pszichológia tanszék vezetője vagyok.
Életem során sok szép társadalmi és közéleti elfoglaltságom volt. Először szülőfalumban, több mint tíz éven át, tanácstagként dolgoztam, majd 1985-ben Sárospatak és környéke országgyűlési képviselőjének választottak meg. Az Országgyűlésben elhangzott felszólalásom alapján kezdeményezésemre alakult meg a Magyar Tudományos Akadémia és a Térképészeti Intézet gondozásában a Külső Helység- és Földneveket Gyűjtő Társaság. Én vetettem fel először a Himnusz és a Szózat parlamenti éneklésének fontosságát, valamint a koronás címer visszaállítását és a Szent Korona Parlamentben való elhelyezését 1989-ben. Nagy részem volt az óvóképző intézetek önálló főiskolává válásában. Parlamenti javaslatomra lett önálló főiskola a hajdúböszörményi és a soproni óvóképző intézet. Két ízben ülésezett országgyűlési bizottság városunkban, amelynek országgyűlési képviselőként szervezője voltam. A kulturális bizottság itt vitatta meg az oktatási törvényt Glatz Ferenc miniszter előterjesztése alapján. A közlekedési bizottság pedig a helyszínen tartott bejárást a bodrogközi és hegyközi vasút visszaállítása tárgyában, melyről konkrét határozat is született. Somogyi József Rákóczi lovas szobra is általam került Sárospatakra, a Várkertbe.
Közel húsz évig voltam a Magyar Pedagógiai Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tagozatának elnöke, egyúttal az országos választmány tagja. A miskolci akadémiai bizottság társadalomtudományi szakbizottságában is dolgozom.
Az 1986-ban alakult Magyar Comenius Társaság alapítója, titkára, jelenleg pedig elnöke vagyok. Több mint száz tanulmányom jelent meg, főbb kutatási témáim az alsó tagozatos tanulók gondolkodásra nevelése, tehetséges gyermekek gondozása, a pszichésen sérült gyermekek fejlesztése, nevelése, valamint neveléstörténeti témák feldolgozása.
Szerkesztője voltam és vagyok a Sárospataki Pedagógiai Füzeteknek és a Bibliotheca Comeniana című könyvsorozatnak.
Több hazai és külföldi elismerésben részesültem, amire igazán büszke vagyok, hogy szülőfalum első díszpolgára lettem a millecentenárium évében.
Szolgálatként végzett sokrétű munkám során biztos hátteret jelentett számomra családom. Édesanyámtól, feleségemtől és két gyermekemtől mindig megértést és biztatást kaptam. Meggyőződéssel vallom, hogy szeretetre csak szeretettel lehet nevelni. A Gondviselő jóvoltából jó lenne megérni, hogy unokák vegyenek körül, és őket ugyanolyan szeretettel nevelhessem, mint amilyenben nekem is részem volt.
