A „kalandor” költő

Bánosi György: Egy kaland rögzítése

    A középkorú Bánosi György verseinek – még a látszólag teljesen statikus tematikájúaknak is – alapeleme a kaland és a fiatalos-kíváncsi kalandkeresés. Az 1991-es Csonka ima című kötet után ismét verseskötettel jelentkező költő, műfordító és történész (valamint Beatles-könyve jogán poptörténész) Bánosi sajátos felfedezői izgalommal ír Rómáról, hellénekről, holdról, borokról, költőelődökről és persze – nem utolsósorban – a nőkről… E látszólag könnyed (néhol tán kissé túl könnyed) és csevegő irónia mélyén azonban általában súlyos gondolatok vagy keserű irónia-önirónia lappang (például a Terápia és a (V)iszony című vers sajátos hangvétele). A költő többnyire azonban – talán egyfajta esztétizáló elegancia iránti igényből – talán túlságosan is elrejti verseinek gondolati magját és lappangó, kesernyésen bölcs iróniáját.
    Az elegancia és a könnyed-választékos hangütés gyakran még az alkalmi verseket és rögtönzéseket is túlemeli saját szintjükön a kötetben. A komolyabb gondolatiságú versek esetében (például Aranykor, Kegyelem, Egy kaland rögzítése vagy a Weöres Sándor lenyomat) pedig a stíluselegancia szinte feledteti az intellektuális megértés nehézségeit, csaknem zenévé oldva a komorabb mondanivalót is. Bár néha a könnyed játékosság nem túlzottan harmonizál a tartalommal, mégis aki Devecseri Gábort és Weöres Sándort vallja legfőbb mestereinek, annak esetében a túlzott artisztikum bocsánatos bűnné válik.
    Leginkább a kifejezetten drámai és tragikus tartalmak kifejezésénél – mint például a boszniai polgárháborús vers esetében – érezzük a hangvételt kissé virtuózan könnyednek, bár ezt néhol a drámai tömörítés vagy a jól sikerült zárlat ellensúlyozza. Bánosi mégis érezhetően a magánéleti-filozofikus és a mitologikusan szerelmi költeményeknél van igazán elemében… Ez az erotikusan bensőséges „mitológiai táj” a költő valódi „élettere”: „a táncoslábú királylányt / elragadta a szerelmes szélvihar / s a szép apródot / lehúzták a forrásba a nimfák / hogy halhatatlanként öleljék” (Aranykor). Ahol azonban csupán pillanatokra vagy a képzelet mítoszaiban érhető el a teljes harmónia, s az irónia öröme állandóan ott kísért az örömteli pillanatok mélyén… Mint például a Lopott mézes csemegém című vers zárlatában: „hitem megszegve loptalak / szégyen sápasztja lelkemet / ám körül leng a tisztaság, / ha véled titkon vétkezek”. Ez az ironikusan mitologizáló hangvétel a kötet másik erőteljes vonulata, hangulatilag talán a legmeghatározóbb (például a Lopott mézes csemegém, a Borozás a holddal és az Izoldának című vers). Bár az is igaz, hogy a kevésbé sikerült darabokban helyenként túlhangsúlyozott a mitológia vagy a hangulatfestés…
    A harmadik fontos vonulata a könyv verseinek az episztolák és a saját versek közé beválogatott – hangulatilag illeszkedő – műfordítások s átköltések csoportja. Előbbiek közül kiemelkedik gondolatiságával és drámai zárlatával a – Balla Máté költőtársnak ajánlott – Levelek a Pontus mellől című vers. Az átköltések és fordítások közül főleg Palladasz IV. századi (késő római vagy kora bizánci?) görög költő verseinek magyarításai emelkednek ki, keserűen ironikus-önironikus szellemességükkel: „Nyelvtanító leányába / felelőtlen ne szeress! / Töprenghetsz majd nemsokára / gyermeketek hímnemű lesz, / nőnemű vagy semleges.”
    A kötet a történelmi kalandregényeiről ismertté vált Coldwell Könyvek költői sorozatában jelent meg, szép borítóval és igényes kiadásban. Egyvalami hiányzott, ami fontosnak tűnik: nem ártott volna – még egy ilyen zsebkönyv formátumú, vékony verseskönyv esetében is –: a betűrendes versmutató vagy egy tartalomjegyzék.

Marczinka Csaba