Szegedi Kovács György

Hét-Szentséges

Nincs vendég egy se.
Már pusztul le szívemről
a tavaszi kert.

Most, mondom nektek;
mérgezett lelkem kútja
antibiotikum.

Marasztalnám még
képeid hangulatát,
vad színeiddel.

Vas bőröm alól
az álmok kilegelték
vézna lelkemet.

Mit rejtegetsz hát
ráncos homlokú angyal
falaid között?

Szétrázzák néha;
ég-szőtte nappalaim,
tűz-szenvedélyek.

Ma sem tudok én
hótisztább és igazabb
dolgokról szólni.