Gállos Orsolya

Sorstündérek a bölcső felett

A szlovén népmesék közép-európai és mediterrán vonatkozásai

    Több mint harminc éve fordítok magyarra szlovén irodalmi műveket, és a népmesékkel elsősorban az irodalom felől találkozom. Örömmel készítettem el azt a válogatást a Móra Ferenc Könyvkiadó számára, amely Kígyómenyasszony címmel 1987-ben jelent meg. Igyekeztem összegyűjteni a legjellemzőbb meséket, a legérdekesebb eredetmondákat, a szlovén mitológia jellegzetes mozzanatait, Mátyás király-mesekör darabjait. Szívesen fogadtam a Napút folyóirat azon felkérését is, hogy a más népekhez való kapcsolataiban adjak képet a szlovénok népmeséiről.
    A kapcsolódás kérdése eleve kínálkozik esetünkben, hiszen a mai Szlovénia területén másfél évezreddel ezelőtt találkozott Európa három legmarkánsabb etnikai csoportja, a latin, a germán és a szláv etnikum. Pár száz év múltán magyar elődeink is megérkeztek a térségbe. Akaratlanul is lezajlott a tárgyi és a szellemi javak cseréje a területen, amely már ennek előtte is rendkívül színes volt.
    A mesék több évezredre mutatnak vissza, gyökereik azonban meghatározhatatlanok – vallja a szlovéniai kutatás. Még akkor is, ha mindig őriznek a keletkezésükről tanúskodó vonásokat. Ilyenek a természet megelevenítésébe, a lélek halhatatlanságába vetett hit, a gonoszok emberfeletti ereje, amely árt(hat) az embernek, de a varázserő (a mágia) legyőzheti. Közös a mesékben az a hit is, hogy a rosszat végül legyőzi a jó. Az egyes folklórelemek nemzetközivé válásához szükséges a) közös szubsztrátum, b) az azonos vagy hasonló életkörülmények, a környezet, c) a szomszédoktól való átvétel.¹ Az írott folklór, így a népmese jelentős része még a közös indoeurópai kultúra része.²
    Munkám során elsősorban Krajna és Karintia – vagyis a mai szlovén centrum és a részben Ausztriához tartozó Koroška/Kärnten – meséivel, mondáival találkoztam a terepen is.
    Dolgozatom nem tér ki a Mura-vidéki, pannóniai szlovénok, a tengermellékiek vagy az olasz Alpokban és Veneto tartományban élő szlovénok meséire.

    Természetvallás. A szlovén népmesében megragadóak a természet- és világmagyarázatok, amelyekben az ősi szláv természetvallás nyomait fedezhetjük fel.
    A szlovén tavak azért olyan szépek, mert a hegy tündérei teremtették azokat. A szurdokokban lezúgó folyók azért olyan mélyek, mert medrük a víziember üvegpalotáját rejti: őt kackiás táncosnak ismeri a szlovén népballada-költészet, aki a falu válogatós szépleányát ragadja magával őrjítő forgatagban a hullámok mélyébe. A szlovén hegyek azért olyan magasak és titokzatosak, mert óriások (ajd – óriás, pogány) építették mindet. A sziklafalak csak látszólag élettelenek és mozdulatlanok. Mélyük valaha tele volt élettel, hisz ott éltek a manók, akik a föld kincseit őrizték. A kincsek mellett sárkányok aludtak, jaj volt annak, aki fölébresztette őket, mert akkor rengett a föld. (Szlovénia területén gyakoriak a földrengések.) A sziklazugokban az óriáslányok éltek, akik segítették a hegyi hágók utasait. A hegyek lábánál csörgedező patakok is tele voltak élettel. A hajnali ködben reggelente tündérek (vila) táncoltak a folyók és a tavak felett úszó ködben. Az erdőkben a bánatasszony (žalik žena – ld. a német mondák salige Frauen alakjait) és a vademberek meg más titokzatos lények éltek, jók és gonoszak, akik segítettek vagy ártottak az embereknek. Az erdő közepén meredő szikla sem egyszerű kőóriás volt, hanem kőbálvánnyá dermedt bűnös, aki így vezekel tetteiért. Még a napóleoni háborúk végén is a falánk Netek démon volt az éhínségek okozója. Pehtra banya riogatta az alpesi falvak népét (a német eredetű Perhta neve a karintiai németek körében Perchtl. Ő az ónémet Perahta istennő szerény utódja.)³ A második világháború előtt is Torka vagy Torklja kuszálta össze a lent a guzsalyon, mert nem engedte, hogy az asszonyok a kántorböjtök napjain dolgozzanak.
    Az alvókat rémítgette a Mora vagy Trutamora (Rož vidékén trontamora, Podjunában trentamora). Az éjszakai lidérc német Trud, Trude, Drud neve és az ófelnémet Mora név összetételéből született. A régi germánok hitték, hogy álmában meg akarja fojtani az embert. A szláv és a latin népek tőlük vették át ezt a hiedelmet. A szlovénoknál a Trutamora a hanyatt fekvő gyermekre támad. A bölcsőre pentagramot vagy ötágú csillagot rajzolnak, amely ősidőktől fogva bajt hárító, mágikus jel a germán és szláv területeken.
    Sorstündérek álltak a születő gyermek bölcsőjénél, egy messzi barlangban pedig Mátyás király alszik ma is katonái körében, vénséges vénen, szakálla körbefonja már az asztalt, de fölkel, ha a szlovén nép bajba kerül…⁴
    A felsorolt témák nemcsak a népmese műfajában nyernek kifejezést. Az eredetmondákban, a népballadákban és a népdalokban is végigvonul gyakran egyazon téma, motívum vagy mondai alak. A XVIII. századtól népkönyvek, kalendáriumok (pratika, koledar) lapjain nyomtatásban is életre keltek a mesemondók történetei. A közmondások, népi bölcsességek egészítik ki e műfajsort.
    Közös bennük a mágikus világértelmezés. Az ősi, már-már feledésbe merülő életmódról való információk. A népmese képet ad őrizőjének, elmondójának gazdasági és társadalmi viszonyairól, hitvilágáról. A szlovén népmese világa rurális, paraszti jellegű, nincs benne városi elem. Ezek a szlovén vidék meséi – írja gazdag monográfiájában Monika Kropej.⁵
    Tükrözik a népi hitvilágot, így a szlovénoknál a Rojenice – a sorstündérek – és a Desetnik (Desetnica) – a tizedik fivér vagy nővér – mágikus erejét, a fehér asszony képében megjelenő halálról stb. őrzött hiedelmeket. Nyelvében, dikciójában, formájában a népmese írásbeliség előtti, évezredes elbeszélőtechnikát hordoz – vallja a műfaj kiemelkedő szlovén kutatója, Milko Matičetov, aki a cigányok meséit véli a legősibbeknek.⁶
    Mindezek helyi, regionális vagy nemzeti jellegén túl bennünket most bizonyos szlovéniai mesemotívumok más népekhez való kapcsolódásai érdekelnek.

    Mátyás király a szlovénoknál. Szlovén-magyar szempontból a legizgalmasabb Mátyás király alakja a szlovén néphagyományban. A magyar köztudatban kevéssé ismert tény, hogy Kralj Matjaž – Mátyás király – a szlovén népköltészet egyik központi alakja, nevéhez sok népmese és népdal fűződik, amelyekben a szlovénság megváltójaként szerepel. E műfajok mellett az egyedülálló szlovén népi képzőművészetben, a festett méhkaptárfedeleken is megörökítették.
    Mátyás a szlovénoknál is az igazságos uralkodó, aki nem halhat meg. Ma is csak alszik, akár az alvó vitéz más népeknél is megjelenő nemzetmentő alakja. Mint Giewont a lengyeleknél, Barbarossa Frigyes a németeknél.
    Alsó-Karintiában úgy tartják, Mátyást a szlovén régmúlt (a szlovén „honfoglalás és államalapítás” korának) mitikus központjában, a Gosposvetsko poljén (a Miasszonyunk mezején, most Maria Saal, Ausztria, Karintia) választották királlyá. Trónja a mező felett, Krn várában állt (mint a karintiai szlovén hercegeké). Jó pénzt veretett, igazságos volt, aranykort éltek az emberek.⁷ Álruhában járta az országot.⁸
    Több tanulmány foglalkozik a szlovén néphagyományban élő Mátyás-mítosszal, amelyet 2001-ben Lukács István monográfiában foglalt össze A megváltó Mátyás király színeváltozásai a szlovén néphagyományban és szépirodalomban címmel. Lukács arra a következtetésre jut, hogy a mítoszban megőrződtek a magyar uralkodót megelőző korok történelmi, kulturális és szellemi rétegei. Ugyanakkor fellelhető bennük Mátyás korának számos fontos eseménye és személyisége, de az azt követő évszázadok lenyomata is tetten érhető.⁹
    Az alábbiakban Lukács István áttekintését követjük arról, miként örökíti meg Mátyás királyt a szlovén népköltészet.¹⁰
    Meglehetősen korai az első híradás: Marcantonio Nicoletti (1536–1589) cividalei jegyző a XVI. század második felében ír a Tolmin környéki szlovénok szokásairól, többek között arról, hogy „…szívesen énekelnek anyanyelvükön különféle dalokat Krisztus és a szentek, s a magyar Mátyás király és népük más hírességének dicsőítésére”. Szinte máig megválaszolatlan kérdés, mi volt az oka ennek a hallatlan népszerűségnek, vajon a Mátyásról szóló énekek legelőször miért éppen a történelmi Magyarország határaitól oly távoli vidéken bukkannak fel.
    A Mátyás király nevéhez kötődő szlovén néphagyományt taglaló szakirodalom igen gazdag. Ivan Grafenauer Slovenske pripovedke o kralju Matjažu (Szlovén népmesék Mátyás királyról) című munkája 50 mesét dolgoz fel, és kronológiai áttekintést ad a teljes szakirodalomról.¹¹
    „A Mátyás királyról szóló szlovén népmesék Kelet és Nyugat között helyezkednek el, a bizánci és a román-német világ között, azaz nem olasz-németek és nem bizánci balkániak, hanem mindkettő egyszerre, tehát európaiak, egyben pedig sajátosan a mieink, azaz szlovénok” – írja Grafenauer.¹²
    Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben 1890-ben megjelent ötödik, Stiria című kötetében szlovén szerzőtől, Franc Hubadtól olvashattak először magyar nyelven a szlovénok Mátyás-kultuszáról:
    „A szlovénok nemzeti hőse „Kralj Matjaž” (Mátyás király), kinek ős alakja még a sötét pogány korba nyúlik vissza, a mit más szláv és nem-szláv mondákban található hasonló vonások is bizonyítanak. De az alak kidomborodása különösen Corvin Mátyás és a Cilli grófok tetteinek tulajdonítható. Legközelebb rokon vele a Marko királyfiról (Kraljevič Marko) szóló délszláv monda, mely a szlovénok előtt sem ismeretlen. Mátyás király a nép szeretetét igazságosságával s a török elleni harcokban tanúsított vitézségével vívta ki. Mint Barbarossa Frigyes és Marko, ép úgy ő sem halt meg, hanem ott alszik hadseregével a szent hegyben (sveta gora) s egyszer majd megjelenik, minden ellenséget legyőz, s meghozza a világnak az örök békét.”¹³
    Magyarországon először Pável Ágoston (1886–1946) adott átfogó képet a szlovén népköltészetben élő Mátyás-jelenségről két dolgozatával: 1909-ben Az Orpheusz-monda rokonai a délszláv népköltészetben, majd 1927-ben A Hunyadiak a délszláv népköltészetben címen tárta fel a szlovén népmesék, a hiedelemvilág közép-európai és mediterrán dimenzióit.
    Kortárs összegezés e kérdésről Vilko Novak Pável Ágoston Mátyás király kutatásai című dolgozata, ami szerint ma sem tisztázott, hogy a szlovén népköltészet Mátyás királya azonos-e a magyar királlyal. Pável elévülhetetlen érdeme viszont, hogy kísérletet tett e komplex kérdéskör kibogozására. Fried István Szlovén–magyar kapcsolatok. Mátyás király a szlovén népköltészetben címmel bemutatta, hogy a magyar folklór- és irodalomtörténet a XIX. század közepétől Pável Ágostonig milyen mélységben foglalkozott a szlovén Mátyás-hagyománnyal. Milko Matičetov sem lát mást a szlovén horizonton, aki a szlovén népmesék Mátyás királyával volna azonosítható, mint Hunyadi Corvin Mátyás magyar királyt (Különös feltételezések arról, ki volt Mátyás király).
    Összegezve: a szlovénok a törvényességet megtestesítő királyt látták benne, aki a III. Frigyes által elűzött salzburgi érseket védelmébe vette, és a török ellen viselt háborúival a kereszténységet oltalmazta. Hatalmát sikerült kiterjesztenie a kelet-stájerországi salzburgi birtokokra, s hosszabb időre uralma alá vonta nemcsak Alsó-Ausztriát, hanem a szlovénok lakta Stájerországot, a Krka folyó völgyét és Bela Krajinát is. Halála után mindezek újra Frigyeshez kerültek. Érthető tehát, hogy a jóságos Mátyás királyról szóló népmesék döntő többsége éppen e területről került ki.
    A gonosz Mátyás alakja a déli és nyugati szlovén tartományokban, a Vipava folyó völgyében, a Karsztvidéken bukkan fel. Ennek eredete azonban Mátyás idejénél korábbra, a magyar kalandozásokra tehető. A Vogrsko településnév és a németesen hangzó Ungersbach patak is őrzi a Karszton a kalandozók Itáliába vezető útja, a Via Hungarorum egykori állomáshelyét, táborát.¹⁴
    Mátyás alakja azonban régebbi mitikus alakok helyébe is lép, éspedig két nem népmesei műfajban: Orfeusz módjára énekel a Hegedűs a poklok kapujában című népballadában. Túl azon, hogy megváltóként várnak rá, Krisztushoz hasonlóan, római katonáktól övezve ábrázolja a népművészet a méhkaptárfedeleken. A műfajban szokatlanul felirat is kerül a képre: „Kral Matiaš”. A történelmi figura a glóriás Krisztus helyébe kerül, de mitikus, misztikus mivoltában, hiszen ama bizonyos kőasztal mögött ül, amelyet szakálla körbenő.¹⁵

    A tizedik testvér és a sorstündérek. A szlovén népmese jellegzetes alakja, a vodenica, sojenica, rojenica¹⁶ – a vezető, a sorstündér – áll az újszülött bölcsőjéhez.
    „Még most is örömest regélnek a »rojenice« és »sojenice« nevű, születést és sorsot intéző tündérek csodálatos dolgairól, melyek a föld vándorának mindjárt a születésekor megszabják élete pályáját. E tündéreknek a hegyes vidékeken »fehér asszony« (bela žena) a nevük, s ott laknak a legmagasabb hegyek tetején; karcsú termetök van és hosszú hajok, fehér ruhában járnak és repülni tudnak a levegőben” – olvassuk Hubad Ferencnél 1890-ben.¹⁷
    Bizonyos változat szerint az egyik tündér az ifjúságot, a másik a házasságot, a harmadik az öregkort határozza meg az újszülött világra jöttekor. Más változat szerint a vörös ruhás tündér az örömet, a kék ruhás a bánatot, a fehérbe öltözött a halál óráját határozza meg az ember születésekor. Ilyen sorstündérek éltek ezer éven át Vilenica cseppkőbarlangjában is a szlovén Karszton, harminc gyönyörű teremben (vila=tündér). Az egyik mese szerint segítenek a barlangba tévedt árva leánynak.
    Monika Kropej szerint Kelet-Európában, északon a balti államoktól délen Görögországig, továbbá Szlovéniában őrződött meg a sorstündérek alakja.
    Az antik mitológiában a három nővér, a három Moira, név szerint Klotho, Lahezisz és Atroposz dönt az emberi sorsról. A rómaiaknál a nevük Parca. Ők határozzák meg a születés és a halál napját, az ember életét. Az első fonta az élet fonalát, a másik ügyelt az ember életútjára, a harmadik elvágta a fonalat.
    A Földközi-tenger mellől származik a Szibilla szlovén változata is. A neve itt ©embilja, sziklabarlangban lakik, ahol titkos könyveket rejteget. Jóslatai többek között háborúságot s ebből származó mindenféle nyomorúságot jövendölnek.
    Ivan Grafenauer úgy véli, a sojenice – sorstündérek – az indoeurópai-szláv mondavilágból származnak. A szlovén mesélő néha említi csak, hogy hárman vannak, különben a számukról nem szólnak.
    A rojenice – a szülést követő éjszaka jöttek el az újszülötthöz, meghatározták a sorsát és külön a halála napját. Nekik terítették meg az asztalt, nehogy kárt okozzanak a gyermekágyas anyának vagy az újszülöttnek. A 19. században még sok helyütt tettek ki nekik kenyeret, bort, vajat, kalácsot.¹⁸
    Az alsó-szlovéniai Ribnica környékéről, Laščéból való mesében a hős megmenekül az istennyilától, amely a rojenica jóslata szerint hétéves korában agyonütötte volna. A király fiát egy remete imája menti meg a tengeren ettől a sorstól. Keresztény motívum áll itt szemben a pogány ellenében.
    Más mesében a bűvös gyűrű elforgatásával győzik le a sorsot.
    A talált fiú (Najden) című mese horvát változata feudális jellegű, király és jobbágyok lépnek fel benne. A társadalmi különbségek még erősebben hangsúlyozzák a sors elkerülhetetlenségét. A kitett gyermeket úri vadászaton találja meg egy gazdag ember.¹⁹
    A szlovén változatban kocsmárosok, kereskedők, törvénytelen leánygyermek, leányanya, pásztorok szerepelnek, akik nem térnek el túlságosan az átlagtól. A király helyében itt gazdag kereskedő, a gazdag, előkelő úr helyében kocsmáros szerepel. Az eltérések a szlovén társadalom paraszti/paraszt-polgári jellegére utalnak, amelyben kiemelkedő személyiség a falusi kocsmáros, a (többnyire idegen – osztrák, német származású) várúr, a gróf, netán a császár leírhatatlan távolságban él.
    Blaž (Balázs) történetében nem a sorstündérek, hanem a tizedik fivér, a desetnik jövendöl. A fiúnak a jóslat szerint tízéves korában meg kell halnia. A desetnik azonban elárulja a szüleinek, hogyan menekülhet meg: minden délben egy lépést kell hátrálnia. Pont a déli órában menekül meg: egy híd előtt lép hátra, amely éppen akkor szakad le.²⁰
    Van azonban, amikor az ember semmit sem tehet a földöntúli erők által kijelölt sorsa ellen, ahogyan azt Oidipusz király történetéből ismerjük. A talált fiú meséjében ugyanígy nem menekülhet meg sorsától a gazdag kereskedő.
    Másutt az anya három gyermeke eltűnik rögtön a születés után. A desetnica – a tizedik nővér – mondja meg, hogy hétéves korukban vissza fognak térni, és az anya úgy tarthatja meg őket, ha hétéves vászonból varrt inget borít rájuk, és hétéves kukoricalisztből főz nekik puliszkát. (Ugyanígy, csalánból szőtt ing rájuk borításával menti meg a leány hattyúvá változtatott bátyjait Andersen A vad hattyúk című meséjében.) Az ing átadása, a menyasszony ingajándéka a vőlegénynek egyébként régi esküvői szokás, a családi kötelék jelképe.²¹
    A tizedik testvér tehát kiemelt szerepet játszik a szlovén mitológiában és a népmesékben is. Ha egy családban tíz fiú vagy tíz lány születik, a tizediknek el kell mennie a háztól, vándorolnia kell a világban. A tizedik gyermek különös, elsősorban látnoki képességekkel rendelkezik.²² Eredetét Dušan Ludvik a tized hagyományából eredezteti. A keresztény egyházi tizednél régebbi szokás szerint minden tizedik darab, termék, amit az ember elkészít, nem őt illeti, elveszik tőle. Így minden, azonos nemből született tizedik gyermeket is. Valaha, néhol talán valóban feláldozták a tizedik gyermeket, később elűzték a háztól, még később pedig az egyháznak – Istennek – adták.
    A régi görögök a termény vagy a zsákmány tizedét áldozták az isteneknek. A germán jogban a 9 egység (3x3) érvényesült. Ami ezt követte, azt feláldozták.
    A desetnik – a tizedik gyermek – az utódokkal kapcsolatos ó-indoeurópai szemléletet tükrözi a szlovén hagyományban. Az istenek megengesztelése céljából tizedik leánynak, fiúnak el kell mennie otthonról. Számkivetettség, teljes jogfosztottság, súlyos szegénység kíséri útját. Monika Kropej idézi, hogy az ír „deachma”, „deachmadh” szó a világban való vándorlást jelenti.²³ Ez a vándorlás szó szerint és átvitt értelemben, jelképesen is értendő. Tizedként leróják a feláldozott gyermeket, aki lemond az anyagiakról, s ezzel a túlvilághoz közelítve, onnan nyer különös képességeket. Jóstehetséget, varázserőt, látnoki képességet, melyekkel a felsőbb szférákhoz közelít.
    Talán e néhány kiragadott példa is érzékelteti, a kultúrák micsoda találkozóhelye délnyugati szomszédunk, a kis Szlovénia.

¹ Marija Stanonik: Teoretični oris slovstvene folklore. ZRC SAZU. Ljubljana, 2001. 383.
² Jiři Horák: Slovani in njihove pravljice. In: Slovanske pravljice. Mladinska knjiga. Ljubljana, 1974. 231.
³ Scheinigg János: A szlovének mythosai, mondái és népdalai. In: Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben. VI. Karinthia és Krajna. Budapest, 1891. 378–392.
⁴ Dušica Kunaver: Slovenska dežela v pripovedki in podobi. MK. Ljubljana, 1991. 8–15.
⁵ Monika Kropej: Pravljica in stvarnost. ZRC SAZU, Ljubljana, 1995. 163.
⁶ Milko Matičetov: Basni koroških Slovencev. In: I. Koroški kulturni dnevi. Maribor, 1973. 195; U.ő. Ljudska proza. In: Zgodovina slovenskega slovstva. I. DZS. Ljubljana, 1958. 12–13.
⁷ unaver i.m. 324.
⁸ Álruhás történetet II. Józsefről is őriznek a szlovénok. A király szegényes öltözetben megy robotra a parasztokkal. Elkésnek, a pandúr deresre akarja húzni, mire a király felfedi magát, és megbünteti a kegyetlenkedő urakat. Ugyanilyen mesét mondtak lakóhelyemen, az ötvenes években a pécsváradi templom építésével kapcsolatos visszaélésekről. Bizonyára másutt is a birodalom területén.
⁹ Lukács István: A megváltó Mátyás király színeváltozásai a szlovén néphagyományban és szépirodalomban. Lucidus Kiadó. Budapest, 2001.
¹⁰ U.o. 27–36.
¹¹ Ivan Grafenauer: Slovenske pripovedke o kralju Matjažu. SAZU, Ljubljana, 1951. 9.
¹² Grafenauer i.m. 165.
¹³ Hubad Ferenc: A szlovén nép élete, szokásai, mondái. In: Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben. V. Stiria. Budapest, 1890. 225.
¹⁴ Lukács i.m. 29.
¹⁵ Lukács i.m. 53.
¹⁶ ROJENICA – a születéssel kapcsolatos a szó jelentése: rojevati – szülni, rojevati se – megszületni, rojencček – rojenec – újszülött, rojenica – sorstündér, a születéskor döntő, rojstvo – születés, rojstni – születés mn., rojstnost – natalitás, rojstno – születés stb.
SOJENICA – a bíráskodással, ítélettel kapcsolatos a jelentés. Sojenica – sorstündér, az ítélő. Sojenje – ítélkezés, a soditi – ítélkezni igéből képzett főnév, sodba – ítélet, sodnik – bíró, sodišče – bíróság stb.
Slovar slovenskega knjižnega jezika. ZRC SAZU, Ljubljana 1985. Vol. IV. 532, 789, 794.
¹⁷  Hubad Ferenc i.m. 215–216.
¹⁸  Ivan Grafenauer: Slovensko-kajkavske bajke o Rojenicah-Sojenicah. Et. 17/1945. 34–51.
¹⁹ Kropej i.m. 165.
²⁰ Kropej i.m. 126.
²¹ Kropej i.m. 127.
²² Dušan Ludvik: Izvor desetništva. SE. 13/1960. 79–90.
²³ Kropej i.m. 127. Ld. még Erich Seemann: Die zehnte Tochter. Eine Studie zu einer Gottscheer Ballade. Freiburg. 1960; Niko Kuret: Desetništvo v irskem izročilu. Glasnik SED 1/1956. 14.