Suzanne Weitlaner
A stájerországi szlovének
Ausztria nem egységesen német nyelvű állam. Dél-Karintiában a német nyelvű lakosság mellett szlovének élnek, Burgenlandban horvátok és magyarok, Bécsben csehek. Romák és szintik egész Ausztriában találhatók. Csak kevesen tudják, hogy Stájerország déli részében is élnek emberek, akiknek szlovén az anyanyelve.
A stájerországi szlovének történelméhez. A korai középkortól kezdve volt szlovén lakosság a mai Stájerország szövetségi tartomány területén. A szlovének békében éltek német nyelvű szomszédaikkal. A szlovén betelepülés nyomai ma is megtalálhatók Stájerország minden részében. Számos hely- és folyónév utal erre, pl. Graz (a szlovén gradecből – kis vár).
Stájerország jelenlegi déli határának mindkét oldalán földművelő szlovének élnek, míg a városok és nagyobb települések polgársága túlnyomórészt német nyelvű volt.
A régi feudális rend szétesésével és a modern társadalomba való fokozatos átmenettel az összetartozásnak új szemléletmódjai alakultak ki. A csoport – nemzet – legfontosabb jellemzőjének a közös anyanyelvet tették meg.
Az egyház addigi messzemenő hatalma is visszaszorult. Mivel azonban sok paraszt és szolgáló szlovén származású volt, az egyház nem követte az iskola módszereit: a prédikáció, gyónás és katekizmus kétnyelvű maradt. A XIX. sz. utolsó negyedében a kétnyelvű területek lakóira fokozódó nyomás nehezedett, hogy magukat valamelyik nemzethez tartozónak vallják. Így az egyház fel kellett adja a két népcsoport közti semleges álláspontját.
1918. december 1-jén Belgrádban ünnepélyesen kikiáltották a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságot. Marburgban (ma: Maribor – a fordító megj.) már november 1-jén átvette a parancsnokságot Rudolf Maister őrnagy. Csapatai ezután északnak nyomultak, és néhány hét alatt elfoglalták a kétnyelvű területet, valamint néhány attól északra fekvő német nyelvű települést (ilyen volt például Mureck), anélkül hogy figyelembe vették volna a helyi lakosság véleményét. Soboth, Leutschach, Spielfeld, Radkersburg és a környező települések hadműveleti zónává váltak.
Ezek az események mély nyomokat hagytak az érintettekben, és évtizedekig megnehezítették az együttélést. A délszláv csapatok kivonulása után nemcsak azokat üldözték, akik a megszállást támogatták, hanem minden szlovén anyanyelvű személy ellen erősödött a gyanakvás.
1919. szeptember 10-én St. Germainban államszerződés rögzítette az új határokat Ausztria és a széteső Monarchia háborús ellenfelei közt. Stájerország déli határát az új délszláv állam mentén úgy húzták meg, hogy a kétnyelvű terület egyes részei (mint pl. Murecktől délre a Windischen Bühel és az Abstaller Feld) a délszláv államhoz, mások viszont Ausztriához kerültek (Soboth, Leutschach és Radkersburg körüli vidékek). A határ személyes és gazdasági kapcsolatokat szakított meg. Néhány parasztnak hirtelen államhatár húzódott a háza és szántóföldje, egyes esetekben még a lakó- és gazdasági épülete között is. A határ következtében sok osztrák és szlovén település is elvesztette hátországát – ez az elvándorlás erősödéséhez vezetett. A határ menti terület mindmáig válságrégió maradt.
A délszláv megszállás és a határmeghúzás után a szlovén nyelvű stájerországiaknak egyre nehezebb volt magukat szlovén anyanyelvűnek vallani. A lakosságtól lojalitást vártak el Ausztriához és a németséghez.
1938-ban Ausztriát a nemzetiszocialista Németországhoz csatolták. Különleges akadályt jelentett a „nem német” elem a határ közeli településeken. 1938-ban nemzetiszocialista statisztikusok kénytelenek voltak megállapítani, hogy a dél-stájerországi települések sok lakója „fő nyelvként” a szlovént beszéli. Német nemzeti elődeitől eltérően a nemzetiszocializmus a szlovén nyelvű lakosságot már nem „csak” nyelvileg akarta „asszimilálni”, hanem ezen túlmenően „népi szelekció” útján hazájukból el is űzni. Hogy Karintiával ellentétben mégsem hurcoltak el szlovéneket a határövezetből, ez azért volt, mert a Harmadik Birodalom 1941-ben megtámadta Jugoszláviát.
Ausztriának a nemzetiszocializmustól való felszabadulása esélyt adhatott volna a határ menti övezetben a két nyelv együttlétének fejlesztésére. Valójában azonban a régi félelmeket és elfojtási mintákat vették át, amelyeket ráadásul még a német nyelvű alsó-stájerországiak elűzése és Jugoszlávia Ausztriával szembeni területi követelései is tápláltak. A kétnyelvű lakosság ezáltal kétszeresen is kényszerhelyzetbe került: aki szlovén anyanyelvűnek vallotta magát, könnyen gyanúba keveredett, hogy ideológiailag közel áll a kommunista Jugoszláviához. A kétnyelvű lakosság ráadásul minden eddiginél erősebben vesztette el határon átnyúló kapcsolatait.
Az érintett régiók extrém periferikus helyzete miatt nehezedett a gazdasági helyzet, ennek következtében tömeges elvándorlásra került sor, amely tovább csökkentette a kétnyelvű lakosság létszámát.
Trendváltozás. 1988-ban az Artikel-VII-Kulturvereins für Steiermark/Društvo člen 7 za avstrijsko ©tajersko (7. Törvénycikk Kultúregyesület Stájerországért) megalapításával trendváltozás következett be. Az egyesület rámutatott az „elfelejtett kisebbségre”, harcolt annak az államszerződésben lefektetett jogaiért.1 Kezdetben erős „ellenszelet” kapott, mivel politikusok tagadták a stájerországi szlovének létezését, és az államszerződés tévedéséről beszéltek.
Stájerország és Szlovénia viszonyának javulása később következett be, a volt Jugoszláviában bekövetkezett politikai változásokkal és Szlovénia önállóvá válásával.
Az egyesület egyik fontos célja a szlovénoktatás, amely túlnyomórészt szabadon választható tárgyként szerepel. Csak az arnfelsi polgári és reáliskolában2 lehet a szlovén nyelvet kötelezően választott tárgyként is tanulni. Évente kétszáz tanuló él a szlovén nyelv tanulásának lehetőségével.
További fontos pont az egyesület kulturális és tudományos munkája a Pável Házban.
A Pável Ház. 1995-ben az egyesület egy parasztházat vásárolt a Bad Radkersburg melletti Laafeld/Potrna nevű faluban. A házat szlovéniai és ausztriai támogatással renoválták, majd 1998-ban hivatalosan megnyitották. Az egyesület egyrészt Szlovénia és Ausztria közötti találkozóhelynek tekinti a Pável Házat, valamint kultúrháznak a helyi több- és egynyelvű lakosság részére.
A ház otthont ad egy, a stájerországi szlovének története témájú állandó kiállításnak, amely további táblákkal bővült ki a régió kisebbségeiről, romákról és a szlovéniai német kisebbségről, valamint a határövezet lakosaival készített interjúkkal.
A megnyitás óta számos rendezvény és kiállítás volt a Pável Házban, egyre több látogató érkezik, köztük (iskolai) csoportok is, mind a stájerországi szlovének története iránt érdeklődik.
A kultúrház Pável Ágostonról kapta nevét, aki a közeli Vashidegkúton (Cankova) született, szülei pedig néhány évig ebben a házban éltek. Pável Ágoston szlovén–magyar kétnyelvűként nevelkedett, Budapesten járt egyetemre, nyelvész, néprajzkutató, költő, szegedi egyetemi tanár és múzeumigazgató volt. Arra törekedett, hogy magyarok és szlovének közti összekötő kapocsként működjön. Egész életével igazolta a többes identitás elvét. Ennek alapján lett a kultúrház névadója.
Az egyesület évente egyszer adja ki a Signal című egyesületi folyóiratot, amely egyrészt a Pável Házban folyó tevékenységről számol be, másrészt felkért szerzők a Pável Ház tematikájához illő cikkei jelennek meg benne. Az egyesület kiad még 2003-tól egy tudományos könyvsorozatot, amelynek első kötete Michael Reichmayr: Ardigata! Krucinal! – szidalmak gyűjteménye, Josef Matl (1897–1974) német–szláv nyelvi és kulturális kapcsolatok témájú munkáin alapulva.
A Pável Ház már országos és nemzetközi szinten is elismert kultúrközponttá vált. További információk: www.pavelhaus.at, e-mail: pavel.haus@nextra.at
(A szerző elnökhelyettes a grazi 7. Törvénycikk Kultúregyesületben)
Németből fordította: Ruda Gábor
1Az 1955. május 15-i Osztrák Államszerződés 7. cikkelye szerint az osztrák állampolgárságú stájerországi szlovéneknek joguk van szlovén nyelvű elemi oktatáshoz és arányos számú saját középiskolához. (A fordító megjegyzése.)
2Haupt- und Realschule”: az 5–8., ill. 5–9. osztályt magába foglaló iskolatípus. (A fordító megjegyzése.)