Miklavž Komelj


Ez az ember



Ez az ember kilencvenkilenc éves.
Nem ismerem. Róla hallottam ezt.
Lépdelek utána és nézem.
Alig tud járni. Alig nézem.
Azt mondta az Úr Mózesnak: hátulról fogsz engem látni,
hogy meg ne halj.
Ha Mózes nem tudta volna,
hogy hátulról látja az Urat,
ugyanettől a pillantástól meghalhatott volna.
Ez az ember kilencvenkilenc éves.
Most a súlya miatt nézem.
Ha elesik, nem tudom majd felemelni.
A születés gyöngédsége miatt nézem.
Nevet. Hátulról látni,
hogy csattog az állkapcsa.
Nem ismerem.Vakon lépdelek.
Megcsúszik. Semmit sem tudok tenni.
Mögötte mentem, ameddig tudtam.
A tűztől kértem kegyelmet.
A tűztől, amelyet már nem lehet megsimogatni.






Ajándék



Semmit sem hoztam,
ami hasonlítana a rügyből
fakadt levélre.
Csak egy ismeretlen dolgot,
amely sokáig bomlott a tengerben,
s ismeretlen élőlények nőtték be.
És azelőtt az emberhez tartozott.
Teljesen befogadta a tenger.
Teljesen fogadd el.
Úgy fogd meg, hogy ne essen szét.
Ereszd vissza, kérlek,
a víz fenekére,
hogy a rajta élő lények ne haljanak meg.






Romok és kincs




a zöld kupola ürességében
kiáltástól megfosztott hangok.

Mintha nem élő emberekről volna szó.
Az évszázadok nem visznek semmit a múltba.
Döntően: a pillanatnál kevesebb.
Csak azért érzem szükségét minderről beszélni, hogy megszüntessem
a szavak illúzióját, hogy velem együtt
egész rétegek hulljanak le, hogy az emlékezet
lehetőség legyen arra, hogy a nyitott átjárókon át követhessen,
de úgy, hogy a dolgokat a helyükön hagyja,
s nem úgy, hogy rabol, és elképzelem,
hogy az emlékezet, ha bennem van és ha szétkürtölöm, megőrződik.

Már nem a megőrzött felén élek a világnak.
Az ablakra egy veréb repült és nem néz rám.
Amint ezt kimondtam, elrepült.
Emlékszem emberekre: amikor éjjel figyeltem őket,
azt gondolták, hogy egyedül vannak az óriási úton,
olyan eksztatikus és szorongó hangokat adtak ki,
mindegyikük magában olyan furcsa hangokat adott ki,
hogy boldog voltam. Körülöttünk patkányok zizegtek.


A fák gyökerei nem őrzik meg
az elhagyott szentélyt. Életet adnak neki.





(Reiman Judit fordításai)