Járott utak

    A napi áldozó egyben templomjáró is. Jár templomba, naponta elmegy oda, hol az áldás osztva és a szentelt ostya felmutatva van. Merthogy a templom egy hely. Szent hely, de hely. A földhivatalban, ha kíváncsiak vagyunk rá, akár ki is kérhetjük a tulajdoni lapját. Ennyire hely.
    És hely lévén nemcsak megközelíthető, el is lehet érni. Ott lakik az Úristen, a régi hittankönyvek szerint. Genius loci. Agnus dei.
    Egyre kevesebb a napi áldozó, de templomjárók, templomba járók azért mindig akadnak. A templom sohasem üres. Üres csak az Isten, hisz ő a nem járható út. Ő nem hely. Megközelíthető, ugyanakkor elérhetetlen. Nincs helyrajzi száma, senkinek sem tulajdona. Ezért aztán a legistenfélőbb ember sem lehet istenjáró. Beszélgethet Istennel, lakhat benne az Isten, de nem járhatja az Istent. Ott lakik az Úristen? A szívünk is szentély. Genius loci. Agnus dei.
    Boszorkányok márpedig nincsenek. Istenjárók márpedig nincsenek. Természetjárók viszont léteznek. A természet így értelmezve szentély és nem istenség. Igen ám, csakhogy mit ér egy üres templom? Mit ér a templom, amelyben senki sem lakik örökkétig, legföljebb járják folyamatosan? A felkeresett, ám lakó nélküli templom: turistalátványosság. Attrakció, nem sacrum. Mint korunkban a természet. Pogány áhítat közepette, teleobjektívosan guvadva megyünk fotószafarira, ki, a természetbe. Kinn a bárány, benn a farkas. Emberfarkasként megyünk ki, báránybőrbe bújni. Kinn a farkas, bent a bárány. Eltespedt bárányként megyünk ki a mind messzebbe, táncolni farkasokkal, játszani vadat. Pogányok szent meggyőződése, hogy a természet egy hely.
    Kérdezik tőlem gyakorta: természetvédő létedre miért nem vagy természetjáró? Miért nem mész többet kirándulni? Miért nem tartózkodsz többet a szabad ég alatt, a zöldben? Hát azért, mert az én természetvallásom nem áll meg a templom kapuinál. Natura ante portas.
    Miként a kereszténynek se hely az Isten, azonképp nekem, amúgy keresztény természethívőnek se hely a természet. A természet folyamatosan bennem lakik. Nem kell bakanccsal megtaposnom és műanyag flakonokkal teleszórnom ahhoz, hogy érezzem állandó jelenlétét.
    Természetjárás? Meglehet, a természet is jobban jár nálam nélkül, szép szerelme. Az idegenforgalom, rajongásunk a természetért, a vad, egzotikus tájakért hovatovább az egyik legnagyobb környezeti ártalom.
    Járjuk a természetet, megyünk a természetbe, mert belülről üresek vagyunk. Az önlétű természet senkinek sem örömforrás. A természet szellemi erőként még alig hat. Anyagi üdvözítőnk még. Pedig hát ideje volna a biblikus bölcsességet lefordítani az öikosz nyelvére. Akinek van, annak adatik. Akinek nincs, attól elvétetik. Ami felkerestetik, az elvész. Ami elkerültetik, az meglesz.

Sebeők János