Eszes Máté

A Hindu Herceg

    Vona Bori unokája, Matyi lélekszakadva rohan le a százhetvenhárom lépcsőn a templomtoronyból. Átvág a templomkerten, bebújik a léckerítés résén a paplak udvarára, és két kézzel dörömböl a folyosóra nyíló tölgyfa ajtón.
    – Mi történt, gyermekem? Ég a ház? – kérdezi Bernát atya a némán tátogó, levegőért kapkodó kölyköt.
    – Tisztelendő úr! Tisztelendő úr… Nem a ház ég, hanem a kolopi szérűn az asztagok… Hatalmas füstfelhő borította el a kazlakat, és jön, közeledik a falu felé.
    – Te vagy tűzőrségben? Miért nem verted félre a harangot?
    – Én akartam, de Sápi Erzsi azt mondta, várjunk, mert még lángokat nem láttunk felcsapni.
    – Gyerünk! – a tisztelendő elöl felhúzza és összefogja a reverendáját, így könnyebben tud futni a gyerek után. Fent a toronyban már tisztán látszik, hogy a Csengei- és a Hadobás-dűlőn lóvontatta kordélyok száguldanak a falu felé.
    – Na, még szerencse, hogy nem harangoztatok. Az ott porfelhő, amit látsz, a kubikoskordélyok és a lovak patája veri föl. Jönnek megépíteni a rizstelepeket.
    Bernát atya nem sejtette, honnan is sejthette volna, hogy ezzel a porfelhővel csapások sorozata zúdul a falura. Jöttmentek, vagy ahogyan majd a sülyiek nevezik őket, gyüttmentek hada árasztja el a falut. Szédületes gyorsasággal bomlik eresztékeire gonddal felépített, szelíd kis világa, amelynek helyét a kapzsiság, a bűn mocska és a féktelen romlottság borítja el. Az ország távoli vidékeiről idesereglő kubikosok, idénymunkások tömege magához vonzza a környező falvak laza erkölcsű egzisztenciáit. Szerencsevadászok, gyanús portékájukat kínáló zugárusok, olcsó szerelmet ígérő lányok lepik el a falut. És hogy a mi saját cédáink, a Borbély lányok, a Gizi és a Bella Vallyon Pistától, a párttitkártól kérnek védelmet az egyre szemérmetlenebb konkurenciával szemben. A titkár megnyugtatja őket: „Csak semmi izgalom, lányok, előbb-utóbb minden egér megtalálja a saját lukát.”
    Székely Mihály rizstermelő négy fiával annyi bevételt könyvelhet el ’49-ben, mint egy akkoriban újonnan épült családi ház ára, száznyolcvanezer forintot. A szerencsétlen ember a rászakadó hirtelen gazdagságba beleőrül, leugrik a főcsatorna zsilipjének tetejéről, mikor a víz éppen le van eresztve, s szörnyethal.
    Egyik napról a másikra úgy megszaporodott Hessz Fercsi patkolókovács munkája, hogy kénytelen volt két inast felvenni, pedig az utóbbi időben egyre ritkábban kötöttek lovat a műhelye elé. Csótó Lacival, idősebb inasával, hajnaltól napestig kalapálják az üllőn a szokatlanul nagy méretű, izzó patkókat, mert a kubikoslovakra – hosszú farkú, hosszú sörényű, nagy testű muraközi lovak – kétszer akkora patkót kell felverni, mint a mi igáslovainkra.
    Laczkó Balázs kerékgyártó udvarán folyton ég a hatalmas tűz, zsarátnoka éjjelente a szomszéd faluból is látszik. A hasábfák és durva tuskók parázsló halma alatt izzanak a vasabroncsok. Laczkó atlétatermetű, negyven körüli, bozontos szakállú ember. Tűztől kivörösödött arca a szentképek megváltójára emlékeztet. Most két cigányemberrel, a Rugóval és a Málóval állják körül a tüzet, hosszú nyelű acélfogóikkal kiemelnek egy izzó vaspántot a parázshalom közepéből, a kerékre illesztik, amely azonnal sziszegő lángnyelveket lövell. Laczkó felesége és kamasz fia slagokkal öntözik szaporán a lángoló kereket egészen addig, amíg percegve ki nem hűl. A három férfi fakalapáccsal egyszerre üt a vaspántra, egyforma mozdulatokkal verik a vasat, míg tökéletesen rá nem simul a keréktalpra. Laczkó még hűtené tovább a dézsában, de a türelmetlen kordélyos a kerékagynál fogva kordélyához gurítja és a tengelyre csúsztatja. Laczkó nem tiltakozik, még három kordély várakozik javításra az udvarában.
    A falu aprajának-nagyjának megváltoztatta az életét a rizsföldeken folyó munka. Régen szenzációnak számított egy idegen arc felbukkanása, most tömegével nyüzsögnek ismeretlen emberek a falu utcáin. A népbolt forgalma megsokszorozódott, Daku Flóri hentesboltjának kilincsét egymásnak adják a vásárlók. Idegen, ismeretlen zajok verték fel a csendet, az állandó nyüzsgés nyugodt, kiegyensúlyozott embereket is magával sodor.

    A Végessy-kastély előtti díszkert körbefutó, gyöngykaviccsal felszórt útján népes csoport várakozik. Elöl állnak a hölgyek: gróf Bethlen István miniszterelnök felesége, balján és jobbján a két Montenuovo hercegnő, Mimi és Fanny, Fanny mellett Bethlen Margit és gróf Csáky István külügyminiszter felesége, Irma, született osztrák grófnő. A sort Bárdossy Pál testőrszázados felesége, Kenneth Klára, a híres írónő zárja. A hölgyek mögött a férfiak: Bárdossy Pál, gróf Teleki László, gróf Eszterházy Lajos és Ambrózy Gyula, a kabinetiroda főnöke, aki még egyszer végignéz a sorokon. Már csak felesége, Kaas Klementina bárónő hiányzik, aki több alkalommal a Kormányzó garden partyjáról is elkésett, aggályosan készített toalettje miatt.
    Pont hat órakor érkezik a Hindu Herceg, rá várnak. Még mielőtt felhangozna az Indiáner pöfögése a kastély ősparkjának fái között, Kaas bárónő is csatlakozik a csoporthoz. A hatalmas, oldalkocsis motor félkörívet ír le a díszkert bokrai körül, csikorogva fékez, és megáll a várakozó embercsoport előtt. Nyergéből karcsú, termetes fiatal férfi ugrik le, bőre kreol, haja koromsötét. Lakatos András cigány rizsőr, a Bandi szigorú, következetes ember. A kitelepítettektől éppúgy megköveteli a norma teljesítését, mint a paraszti munkához szokott idénymunkásoktól. Vallyon Pista párttitkár figyelmeztette az eligazításon, nehogy kedvezzen a deportált grófi bagázsnak, mert az állásába kerül. Emlékeztette arra is, hogy az apját ezeknek a nagyuraknak a csahos kutyája, Czakó csendőrnyomozó kínozta halálra. Mégis különös, most, itt, ahogy előtte állnak, a leghalványabb gyűlöletet sem érzi irántuk.
    – Jó reggelt kívánok, mindannyiuknak! Ma a Báby-tanya melletti táblába álljanak be, a Luzsi-brigád már ott van, eligazítják magukat. A csoportot Margit néni vezeti. – Bethlen Margit grófnő, a Színházi Élet volt szerkesztője ragaszkodott ehhez a megszólításhoz. És hogy valamelyest enyhítsen a rangkülönbségen, Bandit „Hindu Herceg”-nek nevezi. – Tegnap csak Mimi és Fanny kisasszonyok teljesítették a normát, ha ez így megy tovább, félő, hogy az állami gazdaság megtagadja az ebédszolgáltatást. Vagy kitolásból elküldik magukat a Tamáshátra, ott birkahodályban van a szállás.
    A kényszerlakhely a „Belügyminiszteri Végzés” szerint a sülyi állami gazdaság területére volt kijelölve, a deportáltak kötelező munkavégzése mellett. Ám a gazdaságnak csak a rizstermelő ágazata 12 ezer hold volt. Most, elárasztás után, a végeláthatatlan tenger a keskeny gátak csíkjaival irdatlan pókhálóra emlékeztet, amelyben a büdös, műtrágyás víz foglyaként emberi lények vergődnek. A júniusi rekkenő hőségben napok alatt megposhadt, iszapos vízben kellett a burjánzó gyomtól kitisztítani a rizst, gyakran combig érő ragacsos üledékben. A hetvenéves Bethlen Istvánnénak és a nála is idősebb Ambrózy Gyulának ugyanúgy el kell végeznie a munkát, mint a fiatalabbaknak.
    Ez a júniusi nap a szokásosnál is vészterhesebben kezdődött. Ahhoz már hozzászoktak, hogy a gátakon álló rizsőrök a gyomlálandó rizstáblájuk felé haladtukban ocsmányságokat kiabálnak feléjük, vagy felheccelt munkásaikkal kórusban szavalják a proletárinduló nekik szánt strófáját: „Királyok, hercegek, grófok; Naplopók és burzsoák”, de a mai tikkasztó hőség szinte elviselhetetlen.
    Délelőtt tíz óra körül Ambrózy Gyula, aki súlyos szívbeteg, rosszul lett. Még egy félárnyékot adó akác sincs a közelben, ahol le lehetne fektetni a szerencsétlen embert. Margit grófnő igyekszik segíteni, előkiabálja a vízhordó gyereket, a kannából megitatja Ambrózyt, arcába vizet fröcsköl.
    – Klára, fuss azonnal a faluba segítségért, Bandi talán bevisz motoron Bornemissza doktorért. – Közben az elkékült arcú ember rongyokban lógó ruhája zsebében Margit grófnő megtalálja a nitroglicerin-tablettát. Ettől valamelyest javul a beteg állapota. A feleség, Kaas bárónő – a sors tragikus fintora, hogy édesapjáról, Kaas Ivorról még mindig utca van elnevezve Pest belvárosában – tehetetlenül zokog. Dél van, mire a doktor megérkezik, ekkorra a nádból eszkábált sátor alatt a beteg állapota tovább romlik. Bornemissza határozott utasítása kell ahhoz, hogy az állami gazdaság ökrös szekerén, amellyel hatalmas kondérokban szállítják ki a tengelyig érő sárban a munkások ebédjét, felesége kíséretében Ambrózyt a szálláshelyre vigyék.
    Késő estére vonul be a csoport a munkából. Ambrózyt a kastély találatot kapott, félig romos folyosóján találják kiterítve, holtan.
    – Ha időben kórházba szállítják, meg lehetett volna menteni. Ez közönséges gyilkosság. – Gróf Bethlen Margit ennyit mond búcsúztatóul és ítéletül a tőle megszokott tárgyilagossággal. A többi már Lakatos András rizsőr dolga. A tragédia megrázza a lelkeket, mindenki igyekszik saját hétköznapi gondja-baja mögé menekülni. Gyomlálás közben a pengeélességű nád összeszabdalta a kezüket, sebeiket tisztogatják. A két szép, szőke Montenuovo hercegnő felégett bőrét borogatja. Arcukat a mocsári szúnyogok dagadtra csípték. Mimi és Fanny zokszó nélkül tűri a gyötrelmeket és a megaláztatást. Soha nem panaszkodnak, még arra is futja erejükből, hogy munka után Bandi árván maradt kisfiát gondozzák, édesanyjának takarítani, főzni segítsenek. Pedig kényeskedhetnének is, dédnagyanyjuk, Mária Lujza egykor Napóleon császári koronáját hordta a fején, de nem teszik, segítőkészek, szorgalmasak.
    Bandi az anyjával és kisfiával az állami gazdaságtól kapott szoba-konyhás lakásban él. A valamikori uradalmi cselédlakásból saját kezűleg varázsolt otthont. Vallyon Pista párttitkár még új bútort is vásároltatott Bandiéknak az állami gazdasággal. Bandi apja cigány létére iskolázott ember volt, a Szénássy-féle mintagazdaság gépészeként dolgozott. Vallyon Pistával ők szervezték az uradalomban, 1936-ban az aratósztrájkot. Szénássy Albert a részesaratóknak a Kétér-dűlőben akarta kiadni a részüket, ahol a szikes, terméketlen talajon silány volt a termés. Egy csendőrszakasz vetett véget a munkamegtagadásnak, a „főkolomposokat”, közöttük Bandi apját és Vallyon Pistát a járási székhely börtönébe vitték. Czakó csendőrnyomozó itt vette kezelésbe őket, három napig sem ételt, sem italt nem kaptak, éjszaka is kihallgatásra hurcolták őket. Negyednap a kiéheztetett emberekkel faggyúban úszó birkapörköltet etetett meg egy kondérral, azután mákos tésztával tömette meg őket, és a végén két kanna sós vizet rakatott a cellájukba. Bandi apja belehalt. Ekkor tett fogadalmat Vallyon Pista, miután ő túlélte a halálba zabáltatást, hogy amíg él, támogatja barátja feleségét és fiát. Megtartotta a szavát, az élénk eszű fiú életének minden fontos eseményén ott volt, egy pillanatra sem tévesztette szem elől a sorsát.
    – Hallom, Bandikám, hogy a fiadnak grófi dadája van, hercegkisasszonyok stoppolják a zokniját. Látod, mire képes a proletárhatalom? Régen nekik volt parasztdadájuk. Haj, változik a világ.
    Lakatos Bandi tudta, honnan fúj a szél. Szalkai Barna köszörűstől szerezte a párttitkár a bizalmas értesüléseit. Barna a falun kívül a tanyavilágot is bejárta csattogó, zörgő kerékpárjával. Zömök alakja, göndör hajú, busa feje felbukkant még a rizsföldek ölelte tanyákon is. Recsegő fejhangján kántálta: „Itt a köszörűs, itt a köszörűs. Asszonyok, lányok, ollót, kést, borotvát, bárdot köszörül Barna bá’tok.” Árult tűzkövet, cipőfűzőt, cigarettapapírt. S amíg dolgát végezte, beszélt és beszéltetett. Összegyűjtött híreit azután vitte Vallyon Pistának, aki ravaszul használta fel a hallottakat. Pontosan tudta a vágási tilalom idején is, hogy hol készülnek feketevágásra. Csak azt kellett kiszednie Szalkai Barnából, hogy hol köszörültettek bárdot, húsdarálókést és bontókéseket. Vallyon Pista ritkán hibázott, ha a fináncokkal nagy fogást akart csináltatni.
    Tavaly Lakatos Bandi emberségből a rizsgyomláló brigádból áthelyeztette disznópásztornak Bártfay tábornokot. A tábornok fiatal feleségével, hat hónapos kislányával és az előző házasságából származó tizenkilenc éves fiával érkezett Kolopfürdőre. A hajlott hátú aggastyán köszvényes ízületei nem bírták az egész napos vízben mászkálást, ezért kért valami más munkát. A gazdaság személyügyese elintézte Bandinak az áthelyezést, az addigi kondás, Peszeki Mihály pedig a görbemajori üzemegység sertéstenyésztő ágazatának vezetője lett. A tábornok közmegelégedésre végezte a munkát, de hiába volt kitűnő hallása, a szarukürtöt nem tudta megfújni. Pedig ez elengedhetetlen ahhoz, hogy hajnalban és este a kürtjelre kinyíljon a parasztporták kiskapuja, ki- és beeresszék rajta a hajtáskor az állatokat. A támadt dilemmát Lakatos Bandi úgy oldotta meg, hogy Mészáros Gazsi tűzoltóparancsnoktól kölcsönkérte a zenekar trombitáját a tábornoknak. Egy hétbe sem telt, és a falu főutcáján a disznók reggel-este Haydn felhívó jelére masíroztak. Szalkai Barna nem mulasztotta el az ügy részleteit a párttitkárral közölni, bevádolta Bandit, hogy kesztyűs kézzel bánik a horthysta tábornokkal.
    Az emberi gonoszságon kívül a tél okozott kemény megpróbáltatást a deportáltaknak. A romos kastély ablaktalan helyiségeit lehetetlen volt kifűteni. Naphosszat járták a Holt-Tisza ártéri erdőit rőzse és faágak után kutatva, csekély eredménnyel. Az egyik reggelen, zimankós, hófúvásos időben, a kastély parkjában nagy halom ölfát találtak. A szánnyomokat az országútig lehetett követni, ott beleveszett a hófúvásba. Soha nem derült ki, hogy ki volt az a jótét lélek, aki megszánta a szenvedőket. A falusiak is féltek a párttitkártól és a karhatalomtól.
    Az állami gazdaság csak az idénymunkák idején osztott ebédet, a falusi népboltban pedig még a fagyos burgonya is ritkaságnak számított. Egyetlen kapcsolat a külvilággal a Szolnok és Süly közötti menetrend szerinti autóbuszjáraton keresztül volt. Mivel a „depósok”, így hívták a deportáltakat, nem hagyhatták el a kényszerlakhelyet, Faragó Piri kalauznő és Takács Vendel buszsofőr segítségével bonyolították a kisebb bevásárlásokat.
    A csüggedőkbe Bethlen Margit grófnő próbált lelket önteni, keresett munkát a férfiaknak, a gazdaság tehén- és lóistállóiban kellett trágyát talicskázniuk, egy meleg leves, esetleg üres főzelék fejében. Csak a tavasz beköszöntével érkeztek biztató hírek, minden kitelepített egyénileg kérvényezhette a kijelölt kényszerlakhely megszüntetését és a főváros kivételével letelepedési engedély megadását. A belügyminisztériumba elküldött kérvényekre azonban csak a nyár derekán érkeztek kedvező válaszok.
    Csillagfényes, meleg júniusi este van. Mimi és Fanny hercegnők elbúcsúztak Lakatos Bandiéktól, Margit grófnő már korábban elköszönt, holnap utaznak el az állami gazdaság teherautóján a jászladányi vasútállomásra. A kis Bandi, a rizsúr hatéves fia a takaró alá bújva hüppög. Hirtelen az ágy végébe gyűri a dunyhát, kiugrik az ágyból, az ablakhoz szalad és kikiált az éjszakába: „Isten veletek, hercegnők, egész életemben apródotok leszek!”
    – Miért nem mondtad nekik előbb, amíg itt voltak? – kérdezi Bandi a gyereket. – Örömmel elfogadták volna apródi szolgálatodat.
    – Akartam, de nem mertem, mert én eddig csak a mesekönyvekben találkoztam igazi hercegnőkkel – mondja a gyerek fénylő szemekkel, még mindig a holdfényben sötéten csillogó rizstengerre meredve.
    – Máskor légy bátrabb, a szőke hercegnők azt különösen szeretik.
    A távolból, a víz felől szárnysuhogás hallatszik, megriasztott réce vagy szürke gém lehetett, néhány szárnycsapás volt az egész, talán csak annyi, hogy egy új, még rejtettebb helyre telepedjen le.