Falusi Márton

Összemérlek

Rajtakapom, amint kulisszát vált a nyár.
Van mit elrontani, de már fele sem.
Több mód lesz, kevesebb állapot, PR,
ígérem, semmit se nagyon helyesen.

Törött mosolyukról leforduló lányok
ajkam gyalulatlan korlátjára másznak,
tornáznak, lengenek. Mind-mind leugrál: hopp!
Söralátét-csókra teszem rá a szádat.

Összemérlek velük: tangaholdad hagyd itt!
Dekoltázsod relációjelbe zárja.
Becsülj és kerekíts, írj még hozzá annyit,
amennyiből csuhát varratok Szent Pálra.

Igen, jól hallottad, márványszobrokra
szabnak talárt Napba öltözött asszonyok.
Ráncosodik Róma timpanon homloka,
mint óraketyegés, az időn blattolok.

Megnő, töpörödik: méretet vesz rólam
néhány útszéli fa. Vonatba vágódtam.
Golyóstollamat mintha kattogtatnák,
fogaimat didergetik a talpfák.

Oldalas fölbontott nyomtávját harapom.
Csontjai mellett legfinomabb a hús.
Találsz majd belőle, ha jössz, az asztalon,
egyél csak hozzá valami savanyút.

Taposóaknákon szürkület lépeget,
óvatosan éjféllé sűrűsödhet.
Ráhuppansz? Engem onnan se látsz többet,
kebel-vízágyat összegyűrve ébredek.