Mi az akt ma? Képeit szemlélve a kérdés, hogy a modell a festészet kiszolgáltatott tárgya vagy hús-vér élő személy, fel sem vetődik. A válasz egyértelmű. Kucsora Márta a tőle megszokott lényeglátó, női érzékenységgel kezeli ezt a kérdést, a művészet figyelemfelhívó szerepét használva, önmagunkra, saját életünkre, rejtett érzéseinkre ébreszt. Többek, talán teljesebbek leszünk általa, nyitottabbak, elfogadóbbak.
Miért fontos az elfogadás és miért merül fel a képek kapcsán? Kucsora Márta festményei a fiatal művész látásmódjáról vallanak, aki a társadalmilag szépnek tartott testalkatú modellek helyett a természetességet, annak szépségét hirdeti. Néha barátai, ismerősei vállalták a modellszerepet, de többi a alakon is bizalom érződik a művész iránt. Vele együtt fedezik fel a valódi, a látható igazin túli szépséget. Hiszen ezek a nők teltek, sőt néhányan már nem is fiatalok. De elfogadják önmagukat, ahogy a festőnő szeretettel, de őszintén ábrázolja a test jellemző hurkáit, az öregedő test változásait, ráncait.
Kucsora Márta munkáit a szeretetteli kíváncsiság, megértő elfogadás jellemzi.
Az akt hallatán gyakran kiszolgáltatott, „műteremszagú” beállításokra gondolunk. Itt nincs szó mesterséges magamutogatásról, sőt gyakran félénkség, elfogódottság, szemérmesség érződik. Sajátos művészi látásmódja tökéletesen kifejezi felfogását, a női lét lényegének természetességét. A nő ereje önnön természete, ezért fontos, hogy felfedezze és elfogadja azt, megszeresse.
A nagyméretű képeken első látásra talán meghökkentő a hústömegek „drabális intimitása”, de a testbeszédből mégis finom nőiesség, valami védeni való törékenység sugárzik.
Kucsora Márta aktképeinek kulcsszava: minden nő szép, ennek titka a női szerep felvállalása, megélése.
Az asszonyi, termékeny testet jelzi az erősen kiemelt női nemi jelleggel, a mell, csípő, comb hangsúlyozásával. Sötét-világos fényfoltokból építi fel alakjait, részletezés, aprólékos kidolgozás nincs, széles, határozott, lendületes ecsetvonásokkal jelzi a térbeliséget, a mélységet, ugyanakkor erős érzelmi hatást is ad. A fénylő bőr él, lélegzik, a fény és a színek érzékeny felrakásával kiemelkedik, ragyog a sötét háttérből.
Néhány részlet föloldódik a fényfoltokban, míg másokat megvilágít. Festményein élő, hús-vér mai nők szerepelnek, mégis inkább a nő „ezer arcát” látjuk, hiszen a képek nem törekednek portrészerűségre, elnagyoltak, a személyiség elrejtésével válnak egyetemessé, örökké modelljei. Ugyanakkor a kifejező tekintetek és testtartások különböző hangulatot sugallnak: félénk, kitárulkozó, kíváncsi, rejtőző, játékos, érzéki?
A már-már ősasszonyi termékenység képei. A hangsúlyozott női nemi jelleg, valamint az elnagyolt arcvonások eszünkbe juttathatják a Willendorfi Vénusz szobrát, a termékeny földanyaképeket.
A hideg műtermi beállítást a „fotelsorozat” meleg háttérszínei, a kárpitok puha, fénylő redőfestései meghitté varázsolják. Segíti ezt, hogy valódi tárgyrészletet csak ritkán fest, inkább csak jelzi a belső teret. A vörös tónusainak fényjátékai egyben finom érzékiséget is adnak, tompítva a mesterséges beállítást. Az ábrázolt alakok testét körülölelő drapériák segítik a bensőséges hangulat érzékeltetését. Ugyanakkor ez a háttér, a redőjáték, a telt szín visz dinamizmust képeibe, melyet néhol hullámmintával is fokoz. Mozgás a mozdulatlanságban, a pihenő testek elrendezése, a felhúzott térdű, összegömbölyödött, az előtértől félig elforduló test- és fejtartások is dinamikusabbá teszik a nyugvó beállításokat, játékosságot sugallnak.
Több szintje, rétege van ezeknek a műveknek. Mindennapi ábrázolások, de szakrálisak is. Nyílt aktábrázoláson túl a modell, a mai, élő nő, mögötte az örök asszony, a misztikus, múlhatatlan. Test- és lélekképek.
A művész a befogadóra bízza, érzi-e a női test és energia lényegét, feladatát, a női őserőt, az elfogadást, befogadást. Ennek fontosságát csak mai modelleken keresztül mutathatja be a művész, hiszen bármely kor asszonyának szerepe, feladata egy. Minden adott, hogy a megújulás, életadás, a női lét tiszta örömét átadja, megtanítsa a nézőnek is. Az aktképek festése, a meztelen női test ábrázolása így már nemcsak hogy természetes, de szükségszerű Kucsora Márta művészetében.
Érdekes ellenpontozásúak képei: az elforduló alakok testéből várakozás, csöpp kacérság, kitárulkozás sugárzik, a felénk forduló modellek tekintetében visszafogottság, óvatosság, kérdés: megértesz, megérzel-e? És félénk büszkeség. A teljes érzéspaletta felsorakozik, de a szemlélőtől függ, mit fogad be- és el. A kitárulkozás ellenére marad mindegyik képen egy kis titokzatosság.
A testeken és a háttéren felvillanó fényjátékok mozgásra késztetik a tekintetet, a szem kalandozik, így vezetve végig bennünket a festményen. A nyugodt, pihenő testek a képtérbe vonják a figyelmet, de a lemaradt részek miatt a szem néha kifut a képtérből, hogy újra visszatérjen, és újabb egyszerű, de örök igazságokat fedezzen fel. Így a befogadót is bevonja a képtérbe, passzív szemlélődőből akaratlanul is aktív szereplője lesz, mintha ott állna a műteremben, karnyújtásnyira a modelltől. A képtér nyitott, de nemcsak az előtér felé. A tudatosan előrehozott, kiemelt női alakok szinte lelógnak, kilépnek a keretből, kar, láb, sőt arc- és fejrészlet is hiányzik. És ez mégis természetes, hiszen a nézővel elhiteti, ilyen közelről ezek a részletek kiesnek a látótérből. Dinamikussá és többszereplőssé vállnak ezáltal a festmények.
Kucsora Márta aktjain és tájképein ugyanaz a személyes mondanivaló tükröződik, a természet(esség) értékének hirdetése. A látható elmúló és a láthatatlan örök szépség bemutatása pasztell természetképeiben is jelentkezik. Női akt- és természetképeinek kapcsolata nyilvánvaló: a nő lényének jellemzője a tavasz kinyílása, a nyár érettsége, az ősz hervadása.