Bréda Ferenc

© François Bréda, Mega-Literatura, Bredimpex, Transzilvanisztán. Neo-Heliopoliszból (ex-Kolozsvár-Nap-oka), MMII. a. D. áprilisában

Szabásminta Katisznak

Én, a pof-gép,
Veled
Elromoltam: elolvadt a biztosíték, rövidzárlat, kész. Csak
Vajúdtam alattad én, a köpü,
S hajad vajába belefúlt az az ész.

Varrógép-fogad mint átalment rajtam,
Lett belőlem farmer, szoknya s ék.
Viseltél, leettél, kimostál, elhordtál
Lúzer-estéidre: rongy a betét.

Aztán kendőd lettem. Zászlód s köteled.
Nyakadba’ lengtem. Lógtam. Neked.
Bogod lettem.
Csomód. Csomagod.


Mindened.

(Alexandrosznak, csók!)

© François Bréda, Megaliteratura, Golania Magna, Klódopolisz, Transzilvanisztán, RO, MMII

Nemo Mongóliában

Feleségeimnek, a Sátorba

Emléked plédjében
Alszom el
Mindennap.
Hajad jurtájában
Szopom ki
Kumiszom.

Nyergeddel
Vállamon
Bandukolok
Haza.
Nyomomban
Farkasok
Meg egy
Döglött
Kanca.

Ígértél volt nekem
Ezeregyszáz csikót:
Be okos is vótam,
Elhúztam a csíkot!

© François Bréda, Santa Cabalujo, 2002.

Nemo Nevadában

Megy; megy, megy ez a sok fekete előre, fordul,
Most mászik lassan-lassan be a káposztalébe,
Bepottyan, ám folytatja, előre, előre,
Violáld meg az ipsét, megérdemli,
Kellett neki olvasni vers.
Kellett neki literatúra, mama, puncs,
Piskóta, gólya, matéria, hó,
Ahelyett, hogy ült vóna otthon valahun
Diófájának a legeslegtetején.
Merthát ki egyszer ír, olv’,
’Nak nincs pár-per-pír-pör-por-don-púr-dé
Csak a Család, a Hit s a Szeretet; a Remény
Itt van őrnek az ajtóban, ott áll a küszöbön,
S szedi a taksát. Ezért is olvas-sz, te Utolsó,
Mivelhogy neked élet únni erőst,
Hát tölti időt buta firka-böngész.
Nem, nem, szabadni nem, könyv,
Szemmel nézni írás.
Fáj szem tőle,
Fáj agy.
Fáj tudni hol.
Fáj fark.
Abandonál ákom-bákom.