Szentmártoni Szabó Géza

Dobó Jakab-apokrifok

Énekem, amelyeket én, Ruszkai Dobó Jákob az Bodrog vize mellett, Patak városában az úr gombos kertében, régi és újonnan szerzett énekeimből szedegettem egybe, az egészet pontról pontra egy vonyétásig az magam kezével írtam, Anno 1584.

Inventio poetica de seipso
voce ad vocem ex Angeriano

Ad notam: „Időd szép virágát”

1. Tündérek kertjébe, titkos ligetébe
          erdőn járván jutottam,
    Ottan hűs kútfőből, csodatévő vízből
          hamar inni akartam,
    Elmét élesítő, szép verseket szerző
          bölcs tudományt kívántam.

2. De mikor hirtelen az csorgóhoz léptem,
          hogy igyam az szent vízből,
    Tündérek egyike vevén ezt eszébe,
          rámkiáltott berkéből:
    „Nem olthatod szomjad, parancsomat halljad:
          távozzál ez környékből!”

3. Ezen sírtam-rívtam, fáknak panaszkodtam,
          szívem igen bánkódott,
    Ekkor Venus asszony megesett magamon,
          szánakozva így szólott:
    „Jüjj előmbe, (úgy mond) te nyavalyás bolond,
          idd ki én poháromot!”

4. Eszem vesztve mentem, nagy volt én örömem,
          csakhogy szomjam olthassam,
    Venus édes mézzel, s keserű méreggel
          tölt pohárát kiittam,
    Égtem azon nyomban, mint bűnös pokolban,
          magam halálra adtam.

5. Büntetésem most az, hogy ajkam nem mondhat
          illendő szép éneket,
    Csak nagy szerelmemről, csuda gyötrelmemről
          mondok egyre verseket,
    Mert tulajdon vesztem, szerencsétlenségem
          háborítja elmémet.

Margit nevére

Ad notam: „Valaki Kristusnak vacsoráját vészed”

1.   Már szinte az idő vala kinyílásban,
      Öltöznek az erdők zöldszínű ruhában,
      Újulnak az mezők piros pünkösd tájban.

2.   Ágak ingadoznak enyhe szélfúvástól,
      Nedvesülnek füvek hajnali harmattól,
      Hangos minden liget fülemile szótól.

3.   Rózsakoszorúsan táncolnak kegyesek,
      Venus körül járnak mezítelen szüzek,
      Szárnyas kis Cupido futos őközöttek.

4.   Gyenge szép virágok réten illatoznak,
      Széllyel legelésznek pányvás hamar lovak,
      Mert az végbeliek már fűre bocsáttak.

5.   Ifjú vitézek is most kedvükre élnek,
      Jó lovaik mellett gond nélkül hevernek,
      Néha éneket is ritmusba szereznek.

6.   Tántorog némelyik, botladozva lépdel,
      Cupido szenétől megvakult szemekkel,
      Szívében nyilának emésztő mérgével.

7.   Óhajtozva szolgál mátkájának attól,
      Nem fél kőesőtől, sem az villamástól,
      Nem gondol veszéllyel, szabadul bánattól.

8.   Marcona Cupido, te csalárd, vak gyermek,
      Kérlek, ne hozz immár bánatot szívemnek,
      Hadd, hogy örvendhessek igaz szerelemnek!

9.   Énekeljünk tehát, igyunk és táncoljunk,
      Időnk virágjában mi el ne hervadjunk,
      Szép rózsakertekben játsszunk, vigadozzunk!

10. Rövid mi életünk, bezzeg hamar szalad,
      Eljő az hideg tél, hoz sok jeget, havat,
      Az szép tavaszidő sokáig nem marad.

11. Társaimmal mikor volnék múlatságban,
      Kikeletkor szerzém ezt Breznóbányában,
      Az ezerötszázban és nyolcvanháromban.

Colloquium septem principum hungaricae juventutis
(Jacobus Dobó, Valentinus Balassi, Michael Káthay, Stephanus Báthory,
Georgius Enyedi, Albertus Gergei, Thomas Széchy)

et deae echo vocatae

Ad notam: „Időd szép virágát”

1. Hét ifiú legény, versszerzésben serény
          követői Pallasnak,
    Minap úton menvén, s fennen énekelvén
          kiabálánk Echónak,
    Hogy mondja meg, rejtve, verseink végibe,
          ki neve mátkáinknak.

2. Először Jakab szól, mert az fényes napról
          jutott eszébe kára,
    Echo, (úgymond) kérlek, hogy szegény fejemnek
          adjad végre tudtára,
    Hogy ki vetett engem a tüzes szerelem
          megemésztő poklára?

Echo: KLÁRA

3. Bálint is elkezdi Echót szólongatni,
          várva jó feleletet:
    Mondd meg hát ki neve, ki arra esküve,
          hogy nem felejt engemet,
    S kinek ért erkölcsén, mint tündérek testén,
          nem ejthet ember sebet?

Echo: ERZSÉBET

4. Mihály nagy felszóval így beszél Echóval,
          hangja messzire szálla:
    Mondd meg annak nevét, ki deákul nem ért,
          s szép verseim útálja,
    S kinek adnám kincsem, kit hordóba tettem,
          ahol jó borba álla?

Echo: BORBÁLA

5. István Echót kérdi: Mondjad hát ki az, ki
          nevét tőlem titkolta,
    Pedig megkötözött, rabigára fűzött
          szép és jóságos volta,
    Szívem lángba borult két szemétől a múlt
          éji vígasság óta.

Echo: ÁGOTA

6. György pedig így szóla: Echo, (mond) ki volna,
          az ki halálba taszít,
    Éngem, a szerelmest, miként Holofernest
          egy zsidó lány, úgy veszít.
    Fejem hulltát várni, látok seregelni
          sok károgó varjút itt.

Echo: JUDIT

7. Echót eztán Albert búsan kérleli, mert
          gyötri szíve nagy kénja:
    Egy vidám kegyesnek nevét (így szól) mondd meg,
          ki engemet csal néha,
    Ő, úgy hiszem, bátran az Tündérországban
          lehetne királynévá.

Echo: ÉVA

8. Echónak, utolszor, Tamás így parancsol:
          Választ szavam után vess;
    Nevezd meg a szüzet, (mond) ki fátyla megett
          a templomban reám les,
    Szívemet úgy vonssza, mint vasat magára
          csudaképpen a mágnes!

Echo: ÁGNES

9. Csergő patak mellett szerzé ez verseket
          Dobó Jákób bújában,
    Mikor szeretőjén, édes ellenségén
          gondolkodnék magában,
    Az másfélezerben és az nyolcvannégyben,
          Kisasszonynak havában.

Egy török beyt

Ad notam: „Időd szép virágát”

Hasta gönlüm şeftali ister, ayva, nar olmaz bana,
Ben seni sevdim, duydular, kimse yar olmaz bana.

Az én beteg szívem kínzó gyötrelmiben
    almát óhajt magának,
Nem kíván narancsot, sem pomagránátot,
    enyhődést nem adhatnak
Téged szeret, szolgál, kin ez világ csudál,
    nem vall mást asszonyának.