Az aranybányászat tíz rákfenéje

    A ma felszínre hozott arany 85 százaléka holnap ékszerként kerül az üzletekbe. Az aranybányászat nem alapvető szükségleteket elégít ki, mint az aratás vagy a papírtermelés. Környezeti szempontból fenntarthatatlan, társadalmi szempontból igazságtalan. A világban folyó aranykitermelés hatása a helyi gazdaságra és a környezetre legalább olyan káros, mint az ipari fakitermelés vagy az agrárbiznisz. A hegyek mélyén felfedezett aranylelőhelyek 66 százaléka tovább rontja az emberek és a környezet helyzetét. Ezt támasztja alá az alábbi néhány példa.
    Népirtás. Minden korábbi aranyláz a szerencsevadászok révén halált és rombolást zúdított a helyi lakosság fejére. A maják azt hitték, hogy a spanyol hódítók aranyat esznek. Mi mással lett volna számukra megmagyarázható az a gátlástalan vágy, amit érte éreztek? A kaliforniai indián lakosságot megtizedelték: először a behurcolt betegségek, később pedig az új kaliforniai állam kormánya által a bennszülöttekre kitűzött fejpénz. Az új kormány aranybevételeiből csak 1851-ben egymillió dollárt fizetett ki a beszolgáltatott skalpokért. Az arany történetének lapjait a Fekete-hegység sziú indiánjaitól Ausztrália bendigo őslakosaiig a vér festi vörösre. Ma pedig az amazóniai őserdők törzseit, így a yanomamikat és a macuxikat, Nyugat-Afrika galamsey lakosságát, vagy a Fülöp-szigeteki igorotókat is ugyanez a veszély fenyegeti.
    Tengeri szemétlerakók. A mérgező meddőtől és zagytól a cégek úgy szabadulnak meg, hogy a tengerbe bocsátják, veszélyeztetve ezzel az óceán fenekén élő lényeket. A meddő nehézfémeket és ciánt bocsát ki magából, megmérgezi a halakat és a környékbeliek egyéb táplálékforrásait. A tenger alatti meddőelhelyezést az USA-ban és Kanadában betiltották az óceánra gyakorolt pusztító hatása miatt. A Newmont cég ennek tudatában is azt hazudta az indonéz kormánynak, hogy az Egyesült Államokban az eljárás engedélyezett. A Newmont a Nusa Tengarra aranybányát működteti Sumbawa szigetén. A cég 1999 óta naponta 120 000 tonna meddőt ömleszt a Senunu-öbölbe. A bányászat megkezdése előtt az öbölben élő emberek több halat fogtak, mint amennyire szükségük volt. A felesleget eladták a helyi piacokon. Amióta a Newmont az öbölbe ömleszti az iszapot, a halak száma csökkent, bizonyos fajok pedig teljesen eltűntek. A napi fogás még a családnak sem elég, a halászatra alapozott helyi gazdaság kezd összeomlani.
    A víz. A vízben és a víznyerő helyekben okozott kár az aranybányászat legpusztítóbb környezeti hatása. Így volt ez már 1850-ben Sierra Nevadában, és így van ez ma is a venezuelai Pemon földjein. A folyókat tönkretették az aranymosók, akik nagy nyomású vízsugárral mállasztják a folyópartot, hogy átszitálhassák a talajt az aranyért. A korszerű aranybányászat ennél is pusztítóbb. A nevadai aranybányászat több vizet fogyaszt, mint az amerikai tagállam teljes lakossága. A talajvíz szintje több mint 300 méternyit csökkent az egyik északnyugat-nevadai külszíni fejtés környékén – állítja a Geológiai Figyelő az USA-ban. Az egyik bánya 378 millió litert fogyaszt naponta, többet, mint a texasi Austin város. A Newmont tulajdonában levő Rain bánya Nevadában három kilométer hosszan arzénnal és higannyal szennyezte be a Dixie Creek folyót. Szintén a Newmont nevadai bányája, a Hollister savas, a talajvizet kénsavval fertőző – valószínűleg folyamatos működésűnek szánt – bányavíz-elvezetési módszert valósított meg.
    Meddőhányók. Egy esküvői hajpántra való arany előállításához legalább 2,8 tonna talajt kell megmozgatni. Az aranybányászat a végtermékhez képest hatalmas mennyiségű hulladékot állít elő. A Worldwatch Institute (Világfigyelő Intézet) szerint az 1997-ben előállított 2 402 tonna arany 725 millió tonna törmeléket eredményezett, ami tele van nehézfémekkel, savakkal és oldószerekkel. Az USA-ban az arányszám 1:3 000 000-hoz, vagyis egy tonna arany előállítása 3 millió tonna meddőt hoz létre. A gondatlanul elhelyezett mocsok többsége ki van téve az időjárás hatásainak, és végül savakkal és nehézfémekkel szennyezi el a környéket, óriási környezeti károkat okozva.
    Szabad bejárás. Az aranybányászatot végző cégeknek (micsoda nagyvonalúság!) sok országban „szabad bejárása” van a közterületekre az ásványi anyagok kitermelése céljából. Az USA-ban nem teljesen ingyenes a dolog, egy kb. fél hektáros terület lefoglalásáért „kemény” 5 dollárt kell fizetniük. Ez azt jelenti, hogy a területre formált igény joga átszáll a területfoglalóra, minden más, akár környezeti, akár társadalmi érdek és érték szempontjainak figyelembevétele nélkül. A kormány 1872 óta Connecticut állam területével megegyező mennyiségű földet „adott el” e törvény alapján. Ez a terület 245 milliárd dollár értékű ásványi anyagot rejtett. A fejlődő országok, a társasági „tanácsadók” nyomására, hasonló földfoglalási politikát folytatnak. 1994 óta több mint 70 ország változtatott a földjogon, azért, hogy vonzó legyen a külföldi aranybányász cégek szemében. Ennek folytán a Dél országaiban „virágzik” az aranybányászat. A feltárások következtében a bányaberuházások száma a hatszorosára emelkedett Latin-Amerikában, a négyszeresére a csendes-óceáni térségben, és megduplázódott Afrikában. Amióta a Fülöp-szigeteken 1995-ben elfogadták az új, „fejlődéspárti” bányászati törvényt, az ország földterületének negyedét adták át aranykutatás céljára.
    Az őslakosok jogai. Az Egyesült Államokban, a világ második aranytermelő országában az arany több mint 70 százalékát a bennszülöttek földjeiből nyerik ki. A nyugati-sosonok, akiknek a hagyományos élettere Nevada, kényszerű „vendéglátói” háromtucatnyi külszíni aranybányának, amelyek közül nem egy mérföldnyi széles és mérföldnyi mély, a fenekükön mérgező pocsolyákkal. A nyugati-sosonoktól folyamatosan megtagadják, hogy gyakorolják a földre vonatkozó szerződéses jogaikat, mert az Egyesült Államok szívesebben adja át Nevadát a multinacionális bányavállalatoknak, mint a terület jogos tulajdonosainak. A történet a világ más részein is megismétlődik. A kilencvenes évek közepén Ghanában földművelők ezreit lakoltatták ki és költöztették át egy, a Világbank által támogatott több száz négyzetkilométeres bányaprojekt megvalósítása kedvéért. A becslések szerint az elkövetkező húsz évben kitermelt arany kb. 50 százalékban származik majd bennszülött területekről.
    Cián. A cián a bányavállalatok kedvelt vegyszere az aranynak az ércből való kinyerésére. Az alacsony aranytartalmú ércet összetörik, felhalmozzák a talajon, és ráöntik a ciántartalmú oldatot. Soha egyetlen bányavállalat nem akadályozta még meg, hogy a ciánnal szennyezett víz beszivárogjon a talajba és kárt tegyen az élővilágban. 1998-ban Kirgizisztánban egy hatalmas ciánömlés négy halálos áldozatot követelt, egy folyó menti településről emberek ezreinek ideiglenes kitelepítését okozta egy kanadai tulajdonú bányától nem messze folyásirányban,. A coloradói Summetville bánya közelében az adófizetők az elmúlt néhány évben mintegy 100 millió dollárt költöttek arra, hogy a környékbeli folyók vizébe ömlött szennyeződést legalább egy tározóba elvezessék. Időközben a guayanai Omai bányában bekövetkezett, több milliárd literes, ciánnal szennyezett kiömlés halak és más állatok tömegeinek pusztulásához vezetett.
    Higany. A higanyt évszázadokon át arra használták, hogy az aranyat kémiai úton kivonják az ércből. Ez nagy számarányú egészségkárosodást okozott a bányászo és a környékbeli lakosok körében. A kaliforniai aranyláz idején 7 600 tonna higany került a helyi folyókba és tavakba, ami a halálos méreg hatásának kitett embereknél idegrendszeri zavarokat és számos halálesetet okozott. Abban az időben a higanymérgezést „őrült remete kór”-nak nevezték. A San Franciscó-i-öböl jelenlegi higanyszennyezésének a fele az 1849-es aranyláz öröksége. Mindazonáltal szerencsevadászok milliói használják a higanyt, az Amazonastól – ahol elözönlötték az indián rezervátumokat – a Fülöp-szigetekig a közelmúlt történetének legszörnyűbb járványát, az úgynevezett minamata-betegséget és más retteneteket okozva. A Brazíliában megvizsgált 500 000 garimpeiro (bányász) több mint 30 százalékának szervezetében mutattak ki a WHO által meghatározott határértéknél magasabb higanykoncentrációt.
    Rossz beruházás. A Merril Lynch pénzügyi tanácsadó cég szerint az arany „az ócska beruházások legrosszabbika”. Amióta az amerikai dollár árfolyamát elválasztották az arany árától, az aranynak mint árunak a különleges értéke megszűnt. Ipari felhasználása alig 280 tonna évente, sokan mégis folytatják a felhalmozását. Az ára lassan csökkenni kezdett, és mára sok modern bánya kitermelési költségei alá esett, ami azt jelenti, hogy az új bányák beindítása rossz beruházás. Az eltelt évtizedben még a központi jegybankokban őrzött 35 000 tonnányi arany is elveszítette értékének 30 százalékát, ami az adófizetők által befizetett költségvetési tartalékok elherdálásával egyenlő.
    Környezeti hatások. A víz pazarlása és szennyezése, az élőhelyek és az élővilág pusztítása, az érintetlen területek iparosítása, az útépítés és a szennyező anyagok hatalmas mennyiségének a környezetbe juttatása mind-mind károsan hatnak a természeti és emberi környezetre az aranybányák környékén. A bányák több talajt hordanak el és hasítanak fel a világon, mint a föld összes folyója a természetes erózió hatásaként. Az élővilágra gyakorolt hatás szinte felmérhetetlen, de például 1980 és 1990 között csak Kaliforniában, Nevadában és Arizonában hétezer elhullott madarat találtak az aranybányák ciánnal fertőzött pocsolyái környékén. Mindez csak a jéghegy csúcsa, ami az aranybányákkal összefüggésbe hozható elhullásokat illeti.

Összeállította: Alburnus Maior verespataki környezetvédelmi társadalmi szervezet