Idén tizenhatodszor rendezték meg július utolsó hetében a kapolcsi Művészetek Völgyét. A nyári fesztiválok közül hagyományőrzésével, a magas kultúra kiszolgálásával és a kivételes táji adottságaival kitűnő tíznapos rendezvény idén több újdonságot hozott. Debütált a Művészetek Zöldje programsorozat, amelybe a táj- és természetvédelemmel, környezetvédelemmel foglalkozók a hatóságoktól a civil szervezeteken keresztül a témát felvállaló híres személyekig sokan bekapcsolódtak.
Nem lehet véletlen, hogy éppen az idén kaptak helyet a zöld programok: a völgy éppen hogy csak kilábalt egy kisebb ökológiai katasztrófából. A Balaton-felvidéket egyre intenzívebben támadó amerikai gyapjas lepke (Limantria dispar) hernyói tavasszal szinte teljesen elpusztították a vögybéli fákat. A szőrös hernyók ezrei tövig rágták a gyümölcsfák és a csertölgyek leveleit. A langyos májusban a fekete erdők és csupasz gyümölcsösök téli hangulatot idéztek. Azonban a természet életerejének és öngyógyító képességének köszönhetően a fesztivál nyitó napjára újra kizöldült a falu, az invázióra csak a fák törzsén található bábnyomok és a lámpába repülő lepkék emlékeztettek. Ezenfelül a rendezvény ideje alatt került sor egy ritka csillagászati jelenségre is: egy holdciklus alatt egy második teliholdban gyönyörködhettek a látogatók. Ez a jelenség megbolygatta a völgy ökológiai óráját, így adva némi pluszt a színvonalas rendezvényekhez. Így a megújult harsányzöld táj és a különlegesen kék telihold köszöntötte a Művészetek Zöldje debütálását.
Ha ilyen ütemben fejlődik az évről évre terjeszkedő és sokféle kulturális programot magába foglaló fesztivál, lassan kinövi a völgyet. A befogadó-képessége már nem sokáig bővíthető, a táji terhelhetősége a határokat súrolja. Mindenesetre ettől függetlenül a vártnál nagyobb érdeklődés és osztatlan siker jellemezte a zöldek jelenlétét. A színvonalas programokra garanciát a helyi és az országszerte ismert zöld szervezetek (FÖK, HUMUSZ, BOCS Alapítvány, Rügyecskék stb.) nyújtottak. A településenként felállított „zöldudvarok”-ban a fesztivál teljes ideje alatt előadások, kiállítások, a gyerekeket játszóház, a felnőtteket bemutatók, filmvetítések fogadták. Népszerűek voltak a Dörögdi-medence és az Eger-víz völgyét bemutató tájismereti, környezetismereti túrák. A programok elsősorban a legégetőbbnek tartott környezeti problémákat feszegették. A kiállítások a megújuló energiaforrások hasznosítási lehetőségeire, ökologikusabb szemléletű életvitel megvalósítására, a mindent elöntő hulladék csökkentési és hasznosítási lehetőségeire koncentráltak. Az alternatívákat játékosan bemutató, interaktív foglalkozások a környezeti nevelés leghatékonyabb eszközének bizonyultak, megfelelő elfoglaltságot nyújtva a nagycsaládosoknak.
A zöld völgy adott helyet a tíz hazai nemzeti park találkozójának Vendégváró nemzeti parkok címen. Az egyes nemzeti parkok képviselői lehetőséget kaptak saját parkjuk védett természeti értékeinek bemutatására, a természetvédelem helyi teendőinek és konfliktusainak felvázolására, a turisztikai és oktatási célú fejlesztések ismertetésére. A találkozót filmvetítések, fotókiállítások és vitafórumok színesítették.
Ebbe a – valljuk be! – zöld szervezetektől megszokott környezetbe illeszkedve, vagyis inkább abból kitűnve jelent meg a völgyben a tájművészet. Ez a hatvanas évek Amerikájában divatos művészeti irányzat az elmúlt évtizedben, a táj, a környezet felértékelődésével, az élettérre való odafigyelésnek köszönhetően újra népszerű.
A környezetvédelmi és természetvédelmi problémákat vállukra vevő zöld mozgalmak sokakból ellenszenvet váltanak ki. Az általánosságban szélsőséges véleménynyilvánítások, a meghökkentő és látványos tiltakozó akciók és az agresszívnak ható „térítési” munka nagy tömegeket elriaszt a környezetvédelemtől. Az emberek többsége nem tud azonosulni velük, így a mondanivaló is nehezebben nyer teret. A tájművészet (land art), a public art, a hulladékművészet (garbagge art) és a performance eszközei segítségével azonban személyesebbé tehetők a környezeti problémák. A műalkotáson mint szűrőn keresztül áttételes és torzított környezetkép jut el a szemlélőhöz, aki egy személyre szabott, megszemélyesített környezetélménnyel gazdagodhat, amelyben nem a társadalom, hanem az egyén szembesül saját környezetviszonyával. A tájművészet megjelenése a völgyben nemcsak a környezetvédelem és természetvédelem új csatornán való közvetítését szolgálta. Hivatott volt egy hidat létrehozni a művészeti és a zöld programok között.
A tájművészeti akciócsoport elsőként mutatatta meg magát a Völgyben, ahol meghökkentő és ellentmondásos véleményeket szülő alkotásaik hamar a figyelem középpontjába kerültek. Az évek óta együtt dolgozó és gondolkodó tájépítészekből álló csoport ez évben indította TÁJÉK elnevezésű tájművészeti akciósorozatát. Tájék, mert a genius loci éppúgy befolyásolja az akciók témáit, mint a beékelődni akarás, idegen testként. Tájművészeti, mert az elmúlt években újra erőre kapott land art, environmental art eszmeisége és eszközrendszere ihlette az alkotásokat. Akciósorozat, mert az alkotások dinamikusak, interaktívak, figyelemfelkeltőek és ideiglenesek.
Az alkotások két alapkérdés mentén fejlődtek.
Az első vonal a hulladék. Amit és amennyit – sokak számára észrevétlenül – termelünk, amit és amennyit nem hasznosítunk. Elsősorban a „nem minden hulladék szemét” jelmondat értelmezése, a szemét átértelmezése, művészeti alkotások alapanyagaként való hasznosítása volt a cél. A hulladékművészeti alkotásoknak a vigántpetendi Csórom-puszta út menti csésze alakú völgy adott otthont.
A második vonal a környezetétől elidegenedő társadalom, a tájidegen ember környezetéhez fűződő viszonyának ábrázolása. A Dörögdi-medence mezőgazdasági termelő tájában idegenül mozgó városi ember szorongásának megformálása, a környezet személytelenségének és elvontságának feloldása, az ember gyökereihez való visszavezetése volt a cél. Ebből a gondolati bölcsőből nevelődtek a mulandó alkotások.
Vasvirágok. Azzal számos környezetvédelemmel foglalkozó szakember egyetért, hogy a motorizáció okozza talán a legnagyobb környezetkárosítást. Folyamatos fejlesztési törekvéseinkkel egyértelműen életminőségünk javítását célozzuk, de az ezt kiszolgáló motorizáció és hozadékai, a szükséges infrastrukturális fejlesztések éppen a legnagyobb természetrombolást, környezetünk minőségének visszafordíthatatlan romlását idézik elő. Degradálja a környezetében lévő élőhelyeket, és ráadásul soktonnányi hulladékot termel. A totálkárra tört autók és a marketingnyomásnak engedelmeskedve kétévente leselejtezett ép autók mind hasznosításra váró vashulladékok lesznek. Hulladékból művészetet! – miért is ne?!
A fesztivál ideje alatt a rozsdás és deformált kipufogókból, féktárcsákból és szellőzőventillátorokból, fogaskerekekből és csapágyakból hegesztett, rézlevelekkel és szirmokkal díszített hulladékvirágok virultak a kapolcsi országút mentén. Az elsivárosodó út menti élőhelyek növényei nem tehetnek mást, mint alkalmazkodnak az ember alkotta roncsolt tájhoz. A virágzó túlélők üzenete már-már közhelyesen egyértelmű. A rendezvény záró hétvégéjén a vasvirágmező homályos performance-nak adott otthont. A vasvirágok bibéit petróleumos kendőkkel és színes füstgolyókkal porozták be. Az elképesztő melegben lángot hányó fészkesek és liliomok kipufogóbűzt és liláskék füstöt pöfögtek az elképedt járókelőkre.
PETend. Az eldobható műanyag PET-palack a fogyasztói társadalom egyik legnagyobb mennyiségben termelődő hulladéka, különösen nyáron. Az egyhetes nyári fesztiválok kiválóan alkalmasak annak vizsgálatára, hogy ilyen rövid idő alatt mennyi hulladékot termelünk. A tájművészeti csoport tagjai egy olyan alkotást találtak ki, amely objektíven feltárja a völgy hulladéktermelődését, érzékelteti a keletkező palackok irdatlan mennyiségét, újrahasznosítási alternatívát ad és játékosan bevonja a látogatókat a szemétből való építésbe. Az összegyűlő vissza nem váltható pillepalack-halomból egy csigalabirintus épült.
A fesztivál pillepalackjai a szervezők által kihelyezett és kijelölt szelektív gyűjtőszigetekre kerültek. A fesztiválozók között mozgó PETtérítők agitálva gyűjtöttek további palackokat. A gyűjtőpontokon szorgos PETfűzők varrták egymáshoz a letisztított és szabályos rendbe szervezett palackokat. Onnan aztán hátukra csavart teknőcpáncélként a biciklis PETküldöncök vittek el füzéreket a Csórom-pusztai katlanba. A katlanban a többi PETmunkás egymáshoz erősítette a füzéreket, óráról órára növesztve a csigalabirintust. A labirintus ünnepélyes alappalack-letételén Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter is részt vett. A palackfalba a látogatók is beépíthették felesleges palackjaikat. A hűvös-esős időnek köszönhetően a vártnál kevesebb palack termelődött, ami részint jó hír, hiszen így kevesebb volt a hulladék a völgyben. A fél kilométernyi palackfüzérből épült óriási vigántpetendi palackcsiga így is a fogyasztás jelképes templomává vált. A fesztivált követően a csigát elbontva a palackok a győri műanyagfeldolgozóba kerültek.
KészenLét. A kapolcsi Malom-sziget és a petendi határ adott otthont az ember és a környezete elidegenedett, konfliktusokkal teli kapcsolata ihlette alkotásoknak. Manapság, ha az ember bemegy a szupermarketbe, mi sem természetesebb, leemeli a polcról a konzerveket, a zacskó csipszet, az üdítőket, a lekvárt és a kompótot, elveszi a pultról a kenyeret. És egyszer sem fordul meg a fejében, hogy mindez honnan ered. Az ültetés, a magvetés, a betakarítás és feldolgozás az urbánus ember számára egyre inkább absztrakció. A termelő táj csak tájképpé degradálódik. A vidéki jelene a városi számára késztermékekben manifesztálódik.
A petendi tarlón, a még száron lévő búza és a kukoricatábla között a cipómezőn a friss kenyér és a föld szaga keveredett. A szabályos kilósvekni-sorok és -oszlopok belesimulva eltűntek a horizonton. Petendi tájkép kenyérrel. A naplemente és a cipómező adott otthont a tájművészeti és környezetkultúra-beszélgetéseknek, amelyeken az ember és a természet viszonyáról értekeztek a résztvevők. Kenyerek és emberek.
A kapolcsi faluközpontban álló ideiglenes veteményeskert barázdáiban a fesztivál végére beértek a gonddal elültetett konzervek, csipszek és a málnaszörp, függetlenül az időjárástól és a törődéstől. A konzervkertben művelhető a dunsztos üvegekbe zárt táj, a tartósított emberi munka. A kert hátsó felében álló rikítózöld levelű szilvafák közé kifeszített függőágyban pihenő csősz éberen figyeli a kertet, a terményt, farkasszemet nézve a bámészkodókkal. Őrködésében segít neki az üvegeslecsó-sor végéhez ültetett gipszfejű, a püffedt, alkoholista Elvisre emlékeztető madárijesztő.
Az eredet és a végtermék egy térbe és időbe helyezése mellbe vágta a nézőközönséget. Kit így, kit úgy. Magyarázó szöveg híján a látogatók kénytelenek voltak egyedül rájönni az elfelejtett összefüggésekre, az ízek eredetére. A konzervkert láttán Jiří Menzel, a fesztivál ez évi díszvendége is megtorpant egy pillanatra, hogy pár mondat erejéig méltassa az ötletet és a szándékot: „Látványos és leleményes, megmozgatja az agyat. Gratulálok!”
A fesztivál záró hétvégéjére kitűzött betakarítás megkezdése előtti félórában nagy tömeg gyülekezett a kerítésnél. Többek görcsös térdelőrajtban hallgatták végig a visszaszámlálást, majd a konzervkert-szüret megkezdtekor tigrisugrásban vetették magukat a csemegeuborkára és a csipszekre. Tessék fogyasztani! A sáskajáráshoz mérhető pusztítást végző völgylakók cirka 10 másodperc alatt mindent eltüntettek (csak a csősz maradt). A performance-ot szolid taps fogadta.
